2006. augusztus – Európa a Holdra (is) megy II.

Miután 2003. szeptember 28-án startolt a szonda, egy átmeneti pálya után elkezdte megközelíteni a geostacionárius pályáját, ahonnét megkezdte 16 hónapos útját. Az út során spirális pályán folyamatosan távolodott a Földtől. A Hold megközelítésében az ionhajtómű szakaszos működtetése, és hintamanőverek segítették a SMART-1-et. 2004. november 11-én a szonda elérte az első Lagrange-pontot, ahol a Föld és a Hold gravitációs vonzása kiegyenlíti egymást. Miután elhagyta ezt a régiót, három hét szünet után újra bekapcsolták a hajtóművet, és 108 órán keresztül folyamatosan működtették. A manőver során az űreszköz távoli Hold körüli pályára állt. A következő három és fél hónapban periodikusan működtették a hajtóművet, mely révén 2005. február 27-én a szonda elérte a tudományos megfigyelésekhez szükséges Hold közeli pályáját.

A SMART-1 kalandos útja a Holdig

A megközelítés során is számtalan megfigyelést végzett a SMART-1. A D-CIXS Röntgen-spektrométer megfigyelte a kettőscsillagok és az aktív galaxis magok változását a röntgen-tartományban, valamint a földi légkör fluoreszkálását az argontól 3 keV-on.
2005 januárjában egy fler jelentős sugárzást bocsátott ki, mely a Holdat is elérte. A sugárzás hatására a felszín az összetételétől függően különböző hullámhosszú röntgen-sugárzást bocsátott ki. Így az éppen a Mare Crisiumot tanulmányozó SMART-1 röntgen-spektrométerének több elemet is sikerült kimutatnia: kalciumot, alumíniumot, szilikont és vasat. Ez volt az első eset, hogy távoli érzékeléssel egyértelműen kimutatták a kalcium jelenlétét.

Balra az AMIE kamera felvétele a Földről, jobbra a Hold röntgen-spektruma

A megközelítés során az XSM napmegfigyelő műszer 1-től 10 keV-ig tartó időleges változást figyelt meg a Nap spektrumában, és több flert is sikerült detektálnia. Az AMIE kamera több felvételt is készített a bolygónkról, valamint 2004 novemberében elkészítette az első nyugat-európai felvételt a kísérőnk túloldaláról.

2005 kezdetétől, még mielőtt a szonda elérte volna a szükséges pályáját, már elkezdték vizsgálni a Hold pólusait az örök sötétségben lévő kráterek, és az örökre napfényben úszó csúcsok után kutatva. Mivel a Hold forgástengelye csak 1,5 fokot zár be az ekliptikával, ezért a pólusokhoz közel lehetnek olyan mély kráterek, melyek alját sosem éri napfény. Az ilyen helyeket csapdába eshetett a jég. A pólus közelében előfordulhatnak olyan magaslatok, melyeket egy holdhónap felénél is tovább érheti a napfény, vagy akár örökké a napfényben fürödhetnek. A felvételeket felhasználva olyan helyek után kutatnak az északi pólus közelében, melyek alkalmasak lennének egy jövőbeli távcső elhelyezésére.

Az északi pólus közelében lévő kráterek alja örök sötétségben van, míg a magas kráterfalak örök világosságban fürdenek

2005. február 10-én az eredetileg 2005 augusztusáig tartó küldetést egy évvel meghosszabbították. A küldetés új szakaszát két, 6-6 hónapos periódusra osztották, így különböző keringési és megvilágítási paraméterek között végezhette megfigyeléseit a szonda. Az első periódus alatt a déli féltekét tanulmányozták, lehetővé téve, hogy az egyes területekről több szögből is készítsenek felvételeket, valamint hogy a pólus megvilágítási viszonyait tanulmányozzák. A második periódus alatt az egyenlítő környezetéről és az északi félteke egy részéről készítettek nagyfelbontású felvételeket, így elérve a legoptimálisabb megvilágítási viszonyokat. A nagyfelbontású felvételek elősegíthetik a következő küldetéseknek a célpontok kiválasztását. Pl. a Lunar-A, a Selene, a Chandrayaan-1, a Chang’E, az LRO vagy a Moonrise szondáknak.

A Mayer- és a Bond-kráter

2006 nyarára egyre közeledett a küldetés vége. A szonda eredeti pályája szerint augusztus 17-én csapódott volna be a kísérőnk túloldalába, de egy június 19-én kezdődő manőversorozat hatására a 2006. szeptember 3-án a Hold Föld felé néző oldalán fog becsapódni, melyet több földi távcsővel és rádióteleszkóppal is követni fognak. A becsapódás előtt a szonda mindössze két kilométerre fog keringeni a Hold felszínétől, így előfordulhat, hogy beleütközik egy eddig nem ismert magaslatba. Erre szeptember 2. 19:40 és szeptember 3. 00:40 UT között lehet számítani.

{mosimage}
A LISA és a Darwin

Az ESA következő Arow küldetése a SMART-2 lesz. A küldetés két szondát is tartalmaz, melyek pontos elrendezésben fognak repülni. A küldetés célja, hogy a LISA és a Darwin küldetésekhez próbálja ki az új technológiákat így is csökkentve a küldetések kockázatát. A LISA azt a célt tűzte ki maga elé, hogy detektálja az előre jósolható fodrokat a tér-időben, melyeket egy nagyon nagy tömegű objektum pl. egy feketelyuk hozhat létre. A Darwin küldetés végső célja, hogy olyan Föld típusú bolygókat találjon, melyen képes lenne fennmaradni az élet. Az eredeti tervek szerint 2006-ban indulna a szonda.