2007. október – Ötven éve új korszak kezdődött… | MCSE

2007. október – Ötven éve új korszak kezdődött…

Nemzetközi események

1957-1958-ban nemzetközi tudományos összefogás keretében a korábbi nemzetközi poláris évek mintájára világszerte kutatásokat folytattak a Nemzetközi Geofizikai Év keretében (2007-ben ennek 50. évfordulóján a Nemzetközi Heliofizikai Év keretében zajlanak hasonló kutatások). A Geofizikai Év legnagyobb kihívása egyértelmű volt: Föld körüli pályára juttatni az első mesterséges égitestet.

1957. október 4-én a "főkonstruktőr" (mint halála után nyilvánosságra hozták: Szergej
Pavlovics Koroljov
) sokéves kísérleteinek és kutatásainak köszönhetően, egy R-7-es
hadászatinak tervezett hordozórakéta segítségével Föld körüli pályára állt bolygónk első
mesterséges kísérője. Az esemény meglepte a világot, még akkor is, ha a szovjet tudósok
több nemzetközi konferencián, már 1955 óta megerősítették, jól halad a szovjet műholdprogram.
A nyugati világ számára ez volt az ún. Szputnyik-sokk. Ezt csak tovább növelte, hogy a
legelőrehaladottabb amerikai kísérletek csak egy néhány kilogrammos műhold pályára állítását
célozták, míg a 83,6 kg tömegű Szputnyik-1-nél a hordozórakéta nagyobb tömegű műholdat is
pályára volt képes állítani. A Lajkát az űrbe vivő Szputnyik-2 tömege már 508,3 kg volt.
A sokkot fokozta az 1961. április 12-én bekövetkező esemény: közel 5 tonnás űrhajójával
Jurij Alekszejevics Gagarin az első emberként megkerülte a Földet. A Vosztok-1
repülését Magellán és Kolumbusz útjához hasonlították.

Azonban a szovjet elsőség nem tarthatott sokáig. Kennedy elnök magához hivatta a korábban
Penemündében a hadászati német V-2 hordozórakéták fejlesztését irányító, később amerikai
állampolgár Wernher von Braunt, aki egyértelmű választ adott Kennedynek: le kell szállnunk
a Holdon. Bár az 1966. január 31-én indított szovjet Luna-9 elsőként hajtott végre sima
leszállást a Hold felszínén, 1969. július 21-én "a Sas leszállt"Neil Armstrong
világszerte egyenes adásban közvetített szavai: "Kis lépés egy embernek, de hatalmas ugrás az
emberiségnek"
egyértelművé tették, Amerika megnyerte a Holdért indított versenyt. Ebben
a szovjetek is részt vettek, ám a hivatalos álláspont szerint ők soha nem akartak emberrel
a Holdra menni (azt automatákkal kutatták), ők inkább az űrállomásokon folytatnak hosszútávú
kutatásokat.

A világűrbe fegyvereket telepíteni viszonylag könnyű, a hidegháború közepén pedig sajnos
érthető is lett volna. Ez a veszély akkor valóban reális veszély volt. Ezért az ENSZ
Világűrbizottság
ának égisze alatt kidolgozták, majd 1967. január 27-én aláírásra megnyitották
az ún. Világűregyezményt (vagy másképp Alapelvszerződést), teljes nevén: Szerződés az államok
tevékenységét szabályozó elvekről a világűr kutatása és felhasználása terén, beleértve a Holdat
és más égitesteket
. Magyarország már akkor csatlakozott hozzá. A Világűregyezmény olyan
korlátokat szab, melyek révén ma valóban a tudományos kutatások színtere a világűr — ez
ma már valahol természetes is.


A Galileo légköri egysége

Időközben sor került a bolygók űrszondákkal történő meghódítására is: elsőként az 1970.
augusztus 17-én indított szovjet Venyera-7 szállt le sikerrel a Vénusz felszínén, majd az
1975. augusztus 20-án indított amerikai Viking-2 érte el sikerrel a Mars talaját. A következő
leszállásos hódításokra hosszú időt kellett várni: 1995. december 7-én az amerikai Galileo
űrszonda légköri szondája merült alá a Jupiter légkörébe, míg 2005. január 14-én a Cassiniról
leváló európai szonda, a Huygens szállt le a Titan felszínére. A Merkúr, a Szaturnusz, az
Uránusz és a Neptunusz mellett is haladtak már el űrszondák, így a Merkúrt az 1973-ban indított
Mariner-10, az óriásbolygókat pedig az 1973-ban indított Pioneer-11 és az 1977-ben indított a
Voyager-1 és a Voyager-2 látogatta meg elsőként.

Az űrállomásokban valóban a szovjetek bizonyultak jobbnak. 1971. április 19-én Bajkonurból
pályára állították az első lakott űrállomást, a Szaljut-1-et. Küldetése szerencsétlenül
végződött, hiszen a Szojuz-10 legénysége nem tudott hozzákapcsolódni, a Szojuz-11-en utazó
űrhajósok pedig visszatéréskor életüket vesztették. A Szaljut-1-et több szovjet katonai és
civil űrállomás követte, a legsikeresebbek a Szaljut-4,-5,-6 és a Szaljut-7 voltak. Utóbbi
kettőhöz kísérleti jelleggel további modulokat is csatlakoztattak, bár az első modulűrállomásnak
valójában az 1986-1996 között felépített Mir űrállomást tekintjük.


A Szaljut-7

Az amerikaiak, miután 1972-ben otthagyták a Holdat, 1973-ban pályára állították a jobb sorsra
érdemes Skylab laboratóriumot, mely az indításkor szerzett sérülései miatt nem válhatott
valóban sikeres program részesévé. A Skylab-repüléseket három látogatás után leállították, s
bár úgy tervezték, hogy az 1981-ben indítandó új típusú űrhajó, az űrrepülőgép majd dokkolhat
hozzá, s megemelheti a pályáját, a Skylab 1979-ben az erős napaktivitás miatt sűrűbbé váló
felsőlégkör hatására irányítatlanul lépett be a felsőlégkörbe, s semmisült meg. 1981. április
12-én a Columbia startjával azonban sikerrel elindították a ma már zsákutcának minősített
programot, az űrrepülőgépek küldetéseit. Ezt követően nem történt jelentősebb előrelépés az
űrhajózásban, egészen 1998. november 20-áig, amikor a Bajkonurból történt sikeres indítását
követően pályára állt a Zarja energiaellátó modul, s ezzel megkezdődhetett a Nemzetközi Űrállomás
legalább 2010-ig tartó kiépítése.

Az elkövetkező években Magyarország számára is egyre fontosabbá válik egy korábbi esemény.
1974. április 1-jén Belgium, Dánia, az Egyesült Királyság, Franciaország, Hollandia,
Nyugat-Németország, Olaszország, Spanyolország, Svájc és Svédország képviselői egyesítették
az Európai Hordozórakéta-fejlesztő Szervezetet (ELDO) és az Európai Űrkutatási Szervezetet
(ESRO), ezzel létrehozták a története során számos sikeres küldetést megvalósító Európai
Űrügynökség
et (ESA). Mivel az ESA nyitott az új tagok befogadására, s hazánk és az ESA
között 2006. május 25-én, Budapesten már sor került a hivatalos csatlakozási tárgyalások
első fordulójára, várható, hogy 2010-2011 körül Magyarország is az európai űrhivatal teljes
jogú tagjává válik.

Az űrhajózás, űrkutatás egyre inkább vonzani látszik a magántőkét. Amellett, hogy az egyes
cégek már évtizedek óta bízzák meg az űrhivatalokat telekommunikációs, stb. műholdak pályára
állításával, megkezdődött a magán-űrszondák tervezése is. 2001. május 6-án pedig a Szojuz
TM-32
űrhajó fedélzetén elindult a Nemzetközi Űrállomásra Dennis Tito, az első űrturista.

A hazai űrkutatás elmúlt 50 éve

Bár a magyar űrkutatás kezdetét 1946. február 6-tól, Bay Zoltán és csoportjának sikeres
Hold-radar kísérletétől számítjuk, az első kormányzati "űrhivatal" csak 1966. január 11-én
jött létre Űrkutatási Kormánybizottság néven. A két időpont között azonban sok minden történt.

Kulin György elnökletével a Természettudományos Ismeretterjesztő Társulat Csillagászati
és Matematikai Szakosztályán
belül 1956. május 26-án megalakult a mai Magyar Asztronautikai
Társaság
jogelődje, az Asztronautikai Bizottság (AB). Titkárai Almár Iván és Sinka József
voltak. Az AB az MTA Csillagvizsgáló Intézetével közösen végzett műholdkövetést. 1959.
december 12-én — hogy abban a polgári és a népi demokrácia államai egyenlően képviselve
legyenek — Magyarország az ENSZ akkor már állandó bizottságként létrehozott Világűrbizottságának
(COPUOS — Committee on the Peaceful Uses of Outer Space) alapító tagjává vált. 1961-ben a
Műegyetemen pedig létrejött az első űrkutató csoport Rakétatechnikai TDK néven, Ferencz
Csaba
vezetése alatt.

1965-ben több más országgal közösen Magyarország is alapító tagként létrehozta a később
szocialista országok űrhivatalaként működő Interkozmosz-programot, teljes nevén: A szocialista
országok együttműködése a világűr békés célú kutatásában, felhasználásában
. 1971-ben pedig az
Interszputnyik nemzetközi űrtávközlési rendszerhez csatlakoztunk.

A szervezeti jövőt tekintve fontos még megemlíteni, hogy a többi ország, elsősorban persze
Moszkva példáját tekintve, 1978-ban az Űrkutatási Kormánybizottság helyébe az MTA Interkozmosz
Tanácsa
lépett, mint a kormányzat űrkutatásért felelős irodája. 1992. január 1-jétől — Magyarország
Interkozmosz-egyezményből történő kilépésével — új hivatal, a Magyar Űrkutatási Iroda (MŰI)
kezdte meg működését. Első ügyvezető igazgatója Tófalvi Gyula volt, 1997-től a MŰI élén Both
Előd
igazgató áll. A MŰI (www.hso.hu) 2006. január 1-től az Informatikai és Hírközlési Minisztérium
főosztályaként, június-júliusban a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium főosztályaként, 2006
augusztusától pedig a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium osztályaként működött, működik
tovább.

A világűr határaként Kármán Tódor által meghatározott Kármán-vonalként ismert 100 km-es
magasságot a magyar műszerek közül elsőként a Vertyikál-1 szovjet rakéta tudományos
műszercsomagjának részét képező, kozmikus anyag befogadására való, műanyagfóliás
mikrometeorit-csapda érte el 1970. november 28-án. Hasonló műszer jutott 1972. április 4-én
az Interkozmosz-6 műhold fedélzetén a világűrbe.


Farkas Bertalan a Szaljut-6 űrállomáson

Az Interkozmosz-program legemlékezetesebb magyar vonatkozású eseménye azonban kétségkívül
Farkas Bertalan magyar űrhajós 1980. május 26-án megkezdett nyolcnapos repülése, melynek
során többek között hat magyar műszerrel (Pille ’79, Integral, Balaton, Ötvös, Bealuca,
Interferon-I, Interferon-II
) végzett tudományos kutatásokat a Szaljut-6 űrállomás fedélzetén.
A magyar űrrepülés a hazai űrtevékenység fő irányait a mai napig meghatározzák. 1984. december
15-én nemzetközi együttműködésben, de főként magyar, cseh és szovjet műszerekkel elindult a
Vega-1 űrszonda. Feladata a Vénusz megközelítése, leszállás, légköri ballonnal történő mérések
végzése, majd az anyaszondával a Halley-üstökös megközelítése volt. December 21-én követte a
Vega-2. Magyar műszerei a BLISI adatgyűjtő rendszer, a képalkotó műszer elektronikája, a
Plasmag részecskedetektor és a Tünde részecskedetektor voltak. 1988 és 1996 között 3 szovjet,
illetve orosz Mars-szondában volt igen jelentős magyar együttműködés. Ezek a Fobosz-1 és a
Fobosz-2 (1988), valamint a Marsz-8 vagy Marsz ’96 (1996) voltak. Sajnos mindhárom küldetés
sikertelenül végződött. Következő igen jelentős együttműködésünk már az Európai Űrügynökséggel
közös: a Rosetta üstökös-kutató űrszondában vesz részt Magyarország, elsősorban a
leszállóegység műszerezettségét tekintve.

{mosimage}
Simonyi Károly (jobb szélen) az ISS-en

Az űrkorszak beköszöntének 50. évfordulójának évét Magyarország nem várt eseménnyel is
ünnepelhette, hiszen a világ ötödik űrturistájaként, az utolsó "marslakóként" emlegetett
ifj. Simonyi Károly hajtott végre kéthetes űrrepülést a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén.
A Magyarországon nevelkedett jelenleg amerikai állampolgár Simonyi olyan szoftvereket
fejlesztett, mint a Word szövegszerkesztő vagy az Excel táblázatkezelő. Anno még Budapesten,
az Ural-2 számítógépen tanulta a programozást, ahogy egy Magyar Televízió által szervezett
vetélkedő nyerteseként 1964-ben Moszkvában járva találkozhatott az első űrhajósokkal. Simonyi
2007. április 13-án a Puskás Tivadar Távközlési Technikum diákjaival beszélgetett a Nemzetközi
Űrállomás fedélzetéről. Somogyi Tímea kérdésére így válaszolt:

A Tímea kérdezi, hogy milyen érzés a Földet látni, hogy úgy néz-e ki, mint a képeken. Tényleg
jobban is néz ki, mint a képeken, a Föld óriási, csendes, gyönyörű kék színű. A felhők árnyékát
állandóan lehet látni. Éjjel a villámok nagyon érdekesek, hogy milyen nagy területen mennek
keresztül és néha városokat is lehet látni. Sajnos még sok időm nem volt, lehetséges, hogy a
hétvégén erre több lehetőség kerül.