2007. október – Ötven éve új korszak kezdődött… | MCSE

2007. október – Ötven éve új korszak kezdődött…

Nemzetközi események

1957-1958-ban nemzetközi tudományos összefogás keretében a korábbi nemzetközi poláris évek mintájára világszerte kutatásokat folytattak a Nemzetközi Geofizikai Év keretében (2007-ben ennek 50. évfordulóján a Nemzetközi Heliofizikai Év keretében zajlanak hasonló kutatások). A Geofizikai Év legnagyobb kihívása egyértelmű volt: Föld körüli pályára juttatni az első mesterséges égitestet.

1957. október 4-én a "főkonstruktőr" (mint halála után nyilvánosságra hozták: Szergej
Pavlovics Koroljov
) sokéves kísérleteinek és kutatásainak köszönhetően, egy R-7-es
hadászatinak tervezett hordozórakéta segítségével Föld körüli pályára állt bolygónk első
mesterséges kísérője. Az esemény meglepte a világot, még akkor is, ha a szovjet tudósok
több nemzetközi konferencián, már 1955 óta megerősítették, jól halad a szovjet műholdprogram.
A nyugati világ számára ez volt az ún. Szputnyik-sokk. Ezt csak tovább növelte, hogy a
legelőrehaladottabb amerikai kísérletek csak egy néhány kilogrammos műhold pályára állítását
célozták, míg a 83,6 kg tömegű Szputnyik-1-nél a hordozórakéta nagyobb tömegű műholdat is
pályára volt képes állítani. A Lajkát az űrbe vivő Szputnyik-2 tömege már 508,3 kg volt.
A sokkot fokozta az 1961. április 12-én bekövetkező esemény: közel 5 tonnás űrhajójával
Jurij Alekszejevics Gagarin az első emberként megkerülte a Földet. A Vosztok-1
repülését Magellán és Kolumbusz útjához hasonlították.

Azonban a szovjet elsőség nem tarthatott sokáig. Kennedy elnök magához hivatta a korábban
Penemündében a hadászati német V-2 hordozórakéták fejlesztését irányító, később amerikai
állampolgár Wernher von Braunt, aki egyértelmű választ adott Kennedynek: le kell szállnunk
a Holdon. Bár az 1966. január 31-én indított szovjet Luna-9 elsőként hajtott végre sima
leszállást a Hold felszínén, 1969. július 21-én "a Sas leszállt"Neil Armstrong
világszerte egyenes adásban közvetített szavai: "Kis lépés egy embernek, de hatalmas ugrás az
emberiségnek"
egyértelművé tették, Amerika megnyerte a Holdért indított versenyt. Ebben
a szovjetek is részt vettek, ám a hivatalos álláspont szerint ők soha nem akartak emberrel
a Holdra menni (azt automatákkal kutatták), ők inkább az űrállomásokon folytatnak hosszútávú
kutatásokat.

A világűrbe fegyvereket telepíteni viszonylag könnyű, a hidegháború közepén pedig sajnos
érthető is lett volna. Ez a veszély akkor valóban reális veszély volt. Ezért az ENSZ
Világűrbizottság
ának égisze alatt kidolgozták, majd 1967. január 27-én aláírásra megnyitották
az ún. Világűregyezményt (vagy másképp Alapelvszerződést), teljes nevén: Szerződés az államok
tevékenységét szabályozó elvekről a világűr kutatása és felhasználása terén, beleértve a Holdat
és más égitesteket
. Magyarország már akkor csatlakozott hozzá. A Világűregyezmény olyan
korlátokat szab, melyek révén ma valóban a tudományos kutatások színtere a világűr — ez
ma már valahol természetes is.


A Galileo légköri egysége

Időközben sor került a bolygók űrszondákkal történő meghódítására is: elsőként az 1970.
augusztus 17-én indított szovjet Venyera-7 szállt le sikerrel a Vénusz felszínén, majd az
1975. augusztus 20-án indított amerikai Viking-2 érte el sikerrel a Mars talaját. A következő
leszállásos hódításokra hosszú időt kellett várni: 1995. december 7-én az amerikai Galileo
űrszonda légköri szondája merült alá a Jupiter légkörébe, míg 2005. január 14-én a Cassiniról
leváló európai szonda, a Huygens szállt le a Titan felszínére. A Merkúr, a Szaturnusz, az
Uránusz és a Neptunusz mellett is haladtak már el űrszondák, így a Merkúrt az 1973-ban indított
Mariner-10, az óriásbolygókat pedig az 1973-ban indított Pioneer-11 és az 1977-ben indított a
Voyager-1 és a Voyager-2 látogatta meg elsőként.

Az űrállomásokban valóban a szovjetek bizonyultak jobbnak. 1971. április 19-én Bajkonurból
pályára állították az első lakott űrállomást, a Szaljut-1-et. Küldetése szerencsétlenül
végződött, hiszen a Szojuz-10 legénysége nem tudott hozzákapcsolódni, a Szojuz-11-en utazó
űrhajósok pedig visszatéréskor életüket vesztették. A Szaljut-1-et több szovjet katonai és
civil űrállomás követte, a legsikeresebbek a Szaljut-4,-5,-6 és a Szaljut-7 voltak. Utóbbi
kettőhöz kísérleti jelleggel további modulokat is csatlakoztattak, bár az első modulűrállomásnak
valójában az 1986-1996 között felépített Mir űrállomást tekintjük.


A Szaljut-7

Az amerikaiak, miután 1972-ben otthagyták a Holdat, 1973-ban pályára állították a jobb sorsra
érdemes Skylab laboratóriumot, mely az indításkor szerzett sérülései miatt nem válhatott
valóban sikeres program részesévé. A Skylab-repüléseket három látogatás után leállították, s
bár úgy tervezték, hogy az 1981-ben indítandó új típusú űrhajó, az űrrepülőgép majd dokkolhat
hozzá, s megemelheti a pályáját, a Skylab 1979-ben az erős napaktivitás miatt sűrűbbé váló
felsőlégkör hatására irányítatlanul lépett be a felsőlégkörbe, s semmisült meg. 1981. április
12-én a Columbia startjával azonban sikerrel elindították a ma már zsákutcának minősített
programot, az űrrepülőgépek küldetéseit. Ezt követően nem történt jelentősebb előrelépés az
űrhajózásban, egészen 1998. november 20-áig, amikor a Bajkonurból történt sikeres indítását
követően pályára állt a Zarja energiaellátó modul, s ezzel megkezdődhetett a Nemzetközi Űrállomás
legalább 2010-ig tartó kiépítése.

Az elkövetkező években Magyarország számára is egyre fontosabbá válik egy korábbi esemény.
1974. április 1-jén Belgium, Dánia, az Egyesült Királyság, Franciaország, Hollandia,
Nyugat-Németország, Olaszország, Spanyolország, Svájc és Svédország képviselői egyesítették
az Európai Hordozórakéta-fejlesztő Szervezetet (ELDO) és az Európai Űrkutatási Szervezetet
(ESRO), ezzel létrehozták a története során számos sikeres küldetést megvalósító Európai
Űrügynökség
et (ESA). Mivel az ESA nyitott az új tagok befogadására, s hazánk és az ESA
között 2006. május 25-én, Budapesten már sor került a hivatalos csatlakozási tárgyalások
első fordulójára, várható, hogy 2010-2011 körül Magyarország is az európai űrhivatal teljes
jogú tagjává válik.

Az űrhajózás, űrkutatás egyre inkább vonzani látszik a magántőkét. Amellett, hogy az egyes
cégek már évtizedek óta bízzák meg az űrhivatalokat telekommunikációs, stb. műholdak pályára
állításával, megkezdődött a magán-űrszondák tervezése is. 2001. május 6-án pedig a Szojuz
TM-32
űrhajó fedélzetén elindult a Nemzetközi Űrállomásra Dennis Tito, az első űrturista.

A hazai űrkutatás elmúlt 50 éve

Bár a magyar űrkutatás kezdetét 1946. február 6-tól, Bay Zoltán és csoportjának sikeres
Hold-radar kísérletétől számítjuk, az első kormányzati "űrhivatal" csak 1966. január 11-én
jött létre Űrkutatási Kormánybizottság néven. A két időpont között azonban sok minden történt.

Kulin György elnökletével a Természettudományos Ismeretterjesztő Társulat Csillagászati
és Matematikai Szakosztályán
belül 1956. május 26-án megalakult a mai Magyar Asztronautikai
Társaság
jogelődje, az Asztronautikai Bizottság (AB). Titkárai Almár Iván és Sinka József
voltak. Az AB az MTA Csillagvizsgáló Intézetével közösen végzett műholdkövetést. 1959.
december 12-én — hogy abban a polgári és a népi demokrácia államai egyenlően képviselve
legyenek — Magyarország az ENSZ akkor már állandó bizottságként létrehozott Világűrbizottságának
(COPUOS — Committee on the Peaceful Uses of Outer Space) alapító tagjává vált. 1961-ben a
Műegyetemen pedig létrejött az első űrkutató csoport Rakétatechnikai TDK néven, Ferencz
Csaba
vezetése alatt.

1965-ben több más országgal közösen Magyarország is alapító tagként létrehozta a később
szocialista országok űrhivatalaként működő Interkozmosz-programot, teljes nevén: A szocialista
országok együttműködése a világűr békés célú kutatásában, felhasználásában
. 1971-ben pedig az
Interszputnyik nemzetközi űrtávközlési rendszerhez csatlakoztunk.

A szervezeti jövőt tekintve fontos még megemlíteni, hogy a többi ország, elsősorban persze
Moszkva példáját tekintve, 1978-ban az Űrkutatási Kormánybizottság helyébe az MTA Interkozmosz
Tanácsa
lépett, mint a kormányzat űrkutatásért felelős irodája. 1992. január 1-jétől — Magyarország
Interkozmosz-egyezményből történő kilépésével — új hivatal, a Magyar Űrkutatási Iroda (MŰI)
kezdte meg működését. Első ügyvezető igazgatója Tófalvi Gyula volt, 1997-től a MŰI élén Both
Előd
igazgató áll. A MŰI (www.hso.hu) 2006. január 1-től az Informatikai és Hírközlési Minisztérium
főosztályaként, június-júliusban a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium főosztályaként, 2006
augusztusától pedig a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium osztályaként működött, működik
tovább.

A világűr határaként Kármán Tódor által meghatározott Kármán-vonalként ismert 100 km-es
magasságot a magyar műszerek közül elsőként a Vertyikál-1 szovjet rakéta tudományos
műszercsomagjának részét képező, kozmikus anyag befogadására való, műanyagfóliás
mikrometeorit-csapda érte el 1970. november 28-án. Hasonló műszer jutott 1972. április 4-én
az Interkozmosz-6 műhold fedélzetén a világűrbe.


Farkas Bertalan a Szaljut-6 űrállomáson

Az Interkozmosz-program legemlékezetesebb magyar vonatkozású eseménye azonban kétségkívül
Farkas Bertalan magyar űrhajós 1980. május 26-án megkezdett nyolcnapos repülése, melynek
során többek között hat magyar műszerrel (Pille ’79, Integral, Balaton, Ötvös, Bealuca,
Interferon-I, Interferon-II
) végzett tudományos kutatásokat a Szaljut-6 űrállomás fedélzetén.
A magyar űrrepülés a hazai űrtevékenység fő irányait a mai napig meghatározzák. 1984. december
15-én nemzetközi együttműködésben, de főként magyar, cseh és szovjet műszerekkel elindult a
Vega-1 űrszonda. Feladata a Vénusz megközelítése, leszállás, légköri ballonnal történő mérések
végzése, majd az anyaszondával a Halley-üstökös megközelítése volt. December 21-én követte a
Vega-2. Magyar műszerei a BLISI adatgyűjtő rendszer, a képalkotó műszer elektronikája, a
Plasmag részecskedetektor és a Tünde részecskedetektor voltak. 1988 és 1996 között 3 szovjet,
illetve orosz Mars-szondában volt igen jelentős magyar együttműködés. Ezek a Fobosz-1 és a
Fobosz-2 (1988), valamint a Marsz-8 vagy Marsz ’96 (1996) voltak. Sajnos mindhárom küldetés
sikertelenül végződött. Következő igen jelentős együttműködésünk már az Európai Űrügynökséggel
közös: a Rosetta üstökös-kutató űrszondában vesz részt Magyarország, elsősorban a
leszállóegység műszerezettségét tekintve.

{mosimage}
Simonyi Károly (jobb szélen) az ISS-en

Az űrkorszak beköszöntének 50. évfordulójának évét Magyarország nem várt eseménnyel is
ünnepelhette, hiszen a világ ötödik űrturistájaként, az utolsó "marslakóként" emlegetett
ifj. Simonyi Károly hajtott végre kéthetes űrrepülést a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén.
A Magyarországon nevelkedett jelenleg amerikai állampolgár Simonyi olyan szoftvereket
fejlesztett, mint a Word szövegszerkesztő vagy az Excel táblázatkezelő. Anno még Budapesten,
az Ural-2 számítógépen tanulta a programozást, ahogy egy Magyar Televízió által szervezett
vetélkedő nyerteseként 1964-ben Moszkvában járva találkozhatott az első űrhajósokkal. Simonyi
2007. április 13-án a Puskás Tivadar Távközlési Technikum diákjaival beszélgetett a Nemzetközi
Űrállomás fedélzetéről. Somogyi Tímea kérdésére így válaszolt:

A Tímea kérdezi, hogy milyen érzés a Földet látni, hogy úgy néz-e ki, mint a képeken. Tényleg
jobban is néz ki, mint a képeken, a Föld óriási, csendes, gyönyörű kék színű. A felhők árnyékát
állandóan lehet látni. Éjjel a villámok nagyon érdekesek, hogy milyen nagy területen mennek
keresztül és néha városokat is lehet látni. Sajnos még sok időm nem volt, lehetséges, hogy a
hétvégén erre több lehetőség kerül.


A www.mcse.hu oldal felületén sütiket (cookie) használunk. Ezeket a fájlokat az ön gépén tárolja a rendszer. Az oldal használatával ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információért kérjük olvassa el adatvédelmi tájékoztatónkat. További információ

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close