2008. július – Csillagfényes éjszakák | MCSE

2008. július – Csillagfényes éjszakák

A nyári éjszakák fő látványossága a Tejút halványan derengő sávja, amely felhőre hasonlító megjelenésével hídként köti össze a déli látóhatárt az északi égbolttal. A nyár elején este még keleti irányban látható és csak éjszaka emelkedik a fejünk fölé, de augusztusban már esti órákban is magasan áll. No de merre is van kelet, kérdezheti az ifjú észlelő?

 

A Tejútrendszer sűrű csillagcsoportokkal és hatalmas, sötét porfelhőkkel övezett középpontja. (NASA, JPL-Caltech, S. Stolovy)

Az éjszakai égen az északi irány megállapítása a legkönnyebb, így először ezt tanuljuk meg. Ehhez szükségünk lesz a legismertebb csillagalakzatra, a Göncölszekérre. Ha a szekér két hátsó csillagát a keréktől indulva meghosszabbítjuk, és távolságukat ötször felmérjük, egy közepesen fényes, magányos csillagba ütközünk. Ez a Sarkcsillag, amely mindig az égnek ugyan azon pontjában látható és az iránytűnél is pontosabban kijelöli az északi irányt. Innen már csak a régi mondókára van szükségünk: előttem van észak, hátam mögött dél, balra a Nap nyugszik, jobbra pedig kél.

 

A Sarkcsillag megkereséséhez a Göncölszekér ad remek támpontot. (Jerry Lodriguss grafikája)

De mi valójában ez a halvány derengés? A régi emberek sokféle névvel illették: Az éjszaka gerince, Hadak útja, Szent Péter útja. Ma már tudjuk, hogy saját csillagvárosunkat látjuk, amely valójában egy tengernyi csillagból és hatalmas ködökből álló lapos korong. Mivel mi is a korongban vagyunk, csak egy sávnak látjuk az égen. Ha egy közvilágítástól mentes, sötét egű helyről figyelmesen megszemléljük, jól látható, hogy fénye és vastagsága nem állandó. Világos és sötét foltok tarkítják. A fényes részek sűrű csillagfelhők, leghíresebb képviselőjük a Pajzs csillagképben látható Scutum-csillagfelhő. A fekete sávok és foltok porfelhők, amelyek eltakarják a mögöttük lévő csillagokat. A legfeltűnőbb ilyen folt a Hattyú csillagképben látszik, és szinte elfelezi a Tejutat. Előbbit déli irányban keressük, míg a keresztet formázó Hattyú csillagkép a fejünk felett látható, amikor a Tejút magasra emelkedik.

 

 Walter Koprolin felvétele a nyári égbolt egyik leghíresebb csillagkeletkezési komplexumáról, a Sagittariusban látható M8-M20 régióról. A vörös ködök hidrogénfelhők, a kékek pedig csillagok által megvilágított porfelhők. A ködök mögött és mellett látható fényes csillagok nemrég született csillagcsoportok.

A Tejútrendszer legfényesebb részét déli irányban látjuk, mivel erre van a középpontja, ahol a legsűrűbben találhatók a csillagok. Ha apunak van egy látcsöve, mindenképpen kérjük el tőle, és figyelmesen pásztázzuk végig vele galaxisunk csillagösvényeit. Rengeteg apró, fényes foltot fogunk látni, különösen a déli régiókban. Ezek csillaghalmazok és gázfelhők, amelyekben jelenleg is a csillagok új generációi születnek. Nagyobb távcsővel becélozva őket csillagokra bonthatjuk a halmazokat, és részletesen tanulmányozhatjuk a gázfelhőket is.

 

 Galaxisunk egyik legnagyobb gömbhalmaza, a 10 ezer fényévre lévő M22. A 65 fényév ármérőjű csoportosulást legalább 100 ezer csillag alkotja. (N. Sharp, REU/NOAO/AURA/NSF)

 {mosimage}

 Az NGC 290 jelű fiatal nyílt csillaghalmazban kék és vörös csillagok csodálatos kavalkádja látható. (hivatkozás: E. Olszewsky, ESA/NASA)