2008. július – Csillagfényes éjszakák | MCSE

2008. július – Csillagfényes éjszakák

A nyári éjszakák fő látványossága a Tejút halványan derengő sávja, amely felhőre hasonlító megjelenésével hídként köti össze a déli látóhatárt az északi égbolttal. A nyár elején este még keleti irányban látható és csak éjszaka emelkedik a fejünk fölé, de augusztusban már esti órákban is magasan áll. No de merre is van kelet, kérdezheti az ifjú észlelő?

 

A Tejútrendszer sűrű csillagcsoportokkal és hatalmas, sötét porfelhőkkel övezett középpontja. (NASA, JPL-Caltech, S. Stolovy)

Az éjszakai égen az északi irány megállapítása a legkönnyebb, így először ezt tanuljuk meg. Ehhez szükségünk lesz a legismertebb csillagalakzatra, a Göncölszekérre. Ha a szekér két hátsó csillagát a keréktől indulva meghosszabbítjuk, és távolságukat ötször felmérjük, egy közepesen fényes, magányos csillagba ütközünk. Ez a Sarkcsillag, amely mindig az égnek ugyan azon pontjában látható és az iránytűnél is pontosabban kijelöli az északi irányt. Innen már csak a régi mondókára van szükségünk: előttem van észak, hátam mögött dél, balra a Nap nyugszik, jobbra pedig kél.

 

A Sarkcsillag megkereséséhez a Göncölszekér ad remek támpontot. (Jerry Lodriguss grafikája)

De mi valójában ez a halvány derengés? A régi emberek sokféle névvel illették: Az éjszaka gerince, Hadak útja, Szent Péter útja. Ma már tudjuk, hogy saját csillagvárosunkat látjuk, amely valójában egy tengernyi csillagból és hatalmas ködökből álló lapos korong. Mivel mi is a korongban vagyunk, csak egy sávnak látjuk az égen. Ha egy közvilágítástól mentes, sötét egű helyről figyelmesen megszemléljük, jól látható, hogy fénye és vastagsága nem állandó. Világos és sötét foltok tarkítják. A fényes részek sűrű csillagfelhők, leghíresebb képviselőjük a Pajzs csillagképben látható Scutum-csillagfelhő. A fekete sávok és foltok porfelhők, amelyek eltakarják a mögöttük lévő csillagokat. A legfeltűnőbb ilyen folt a Hattyú csillagképben látszik, és szinte elfelezi a Tejutat. Előbbit déli irányban keressük, míg a keresztet formázó Hattyú csillagkép a fejünk felett látható, amikor a Tejút magasra emelkedik.

 

 Walter Koprolin felvétele a nyári égbolt egyik leghíresebb csillagkeletkezési komplexumáról, a Sagittariusban látható M8-M20 régióról. A vörös ködök hidrogénfelhők, a kékek pedig csillagok által megvilágított porfelhők. A ködök mögött és mellett látható fényes csillagok nemrég született csillagcsoportok.

A Tejútrendszer legfényesebb részét déli irányban látjuk, mivel erre van a középpontja, ahol a legsűrűbben találhatók a csillagok. Ha apunak van egy látcsöve, mindenképpen kérjük el tőle, és figyelmesen pásztázzuk végig vele galaxisunk csillagösvényeit. Rengeteg apró, fényes foltot fogunk látni, különösen a déli régiókban. Ezek csillaghalmazok és gázfelhők, amelyekben jelenleg is a csillagok új generációi születnek. Nagyobb távcsővel becélozva őket csillagokra bonthatjuk a halmazokat, és részletesen tanulmányozhatjuk a gázfelhőket is.

 

 Galaxisunk egyik legnagyobb gömbhalmaza, a 10 ezer fényévre lévő M22. A 65 fényév ármérőjű csoportosulást legalább 100 ezer csillag alkotja. (N. Sharp, REU/NOAO/AURA/NSF)

 {mosimage}

 Az NGC 290 jelű fiatal nyílt csillaghalmazban kék és vörös csillagok csodálatos kavalkádja látható. (hivatkozás: E. Olszewsky, ESA/NASA)



A www.mcse.hu oldal felületén sütiket (cookie) használunk. Ezeket a fájlokat az ön gépén tárolja a rendszer. Az oldal használatával ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információért kérjük olvassa el adatvédelmi tájékoztatónkat. További információ

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close