2008. március – Messier-maraton: 105 | MCSE

2008. március – Messier-maraton: 105

Napnyugta előtt egy órával
gördült be a pesti IC a veszprémi vasútállomásra, magával hozva Görgei Zoltán
barátomat – ezzel kezdetét vette a nagy kaland; a Messier-lista száztíz
objektumából a lehető legtöbb végigészlelése a Bakony Középső-Hajag nevű
csúcsáról. Sietnünk kellett, mivel a hely megközelítése is eltart egy ideig, és
az alkonyati időszak első célpontjairól sem akartunk lemaradni; csakis egy jó
kezdés hordozhatja magában a későbbi siker lehetőségét. Egy gyors pizza a közeli
Lucifer étteremben, amelynek fogyasztása közben Zorán (MCSE-tag!) dalait
hallgatjuk, és már indulunk is Herend irányába, ahonnan az egykori katonai úton
közelíthető meg kiszemelt észlelőhelyünk.

A történet
2002. március 14-ig nyúlik vissza, amikor Balatonfűzfőről nyolcvanötöt sikerült
megfigyelnem, azonban hajnali felhősödés vetett véget a sorozatnak. Pedig
milyen jól kezdődött! Gond nélkül becserkésztem az M74-et és az M77-et, de az
M79 sem jelentett különösebb kihívást. Rá egy évre közel sem sikerült ilyen jól
a Maraton-kísérlet, a balatonkenesei magaspartról huszonöt körül abbahagytam,
ugyanis a kissé párás idő lehetetlenné tette a horizontközeli objektumok
észlelését. Tavaly viszont egész egyszerűen rossz idő volt a maratonozásra
alkalmas napokon.

 

A célpontok: Messier 110 objektuma 

Az elmúlt
évek tapasztalataiból okulva a helyszín és az időpont kiválasztása gondos
előkészületeket igényelt. A Hajag a maga 646 méteres tengerszint feletti magasságával
kiemelkedik a környék párásabb, alacsonyabb régióiból, ami sokat számíthat a
látóhatár közelében levő mély-egeknél. Továbbá adott a lehető legjobb keleti,
nyugati és főleg déli kilátás, kevés zavaró fával, tereptárggyal. Március
közepétől április közepéig tart az egyetlen időszak, amikor a Nap az égi útja
során a legtávolabb helyezkedik el a Messier-objektumoktól. Minél közelebb
vagyunk az említett időszak elejéhez, annál könnyebben látszanak a kis
rektaszcenziójú alkonyati objektumok, míg a vége felé a hajnaliak lesznek
kedvezőbb helyzetben. Az év későbbi napjaiban az éjszaka is rövidebb, ezen
múlhat egy-egy Messier megpillantásának sikere. Április 6-a lévén, ideálisnak
mondható az említett időszak második felére eső dátum egy legalább százas
sorozathoz. Emellett egyértelmű, hogy csakis kiváló átlátszósággal párosult
újholdas napok alkalmasak a teljes éjszakát átölelő programhoz.

A távcső és
a térképek kiválasztása, valamint a keresési lista sorrendje is nagyon fontos!
Véleményem szerint erre a célra leginkább egy óriásbinokulár alkalmas, könnyű kezelhetősége,
viszonylag nagy látómezeje és jó határmagnitúdója miatt. Ez utóbbinak a
szürkület időszakában van a legnagyobb jelentősége, amikor jelentős fénygyűjtő
képesség is kell a halvány mély-egek detektálásához a világosabb égi háttér
előtt. Így Zoli egy 20×90-es TS binoklit, míg jómagam egy 20×80-as Vixen BWCF
típust hoztunk magunkkal (köszönet Osvald Lászlónak, aki rendelkezésemre
bocsátotta). Az aktuális égterület áttekintéséhez besegített még egy Vixen
8×56-os Ultima is a maga 6,5 fokos látómezejével. A térképeknél elsődleges,
hogy nagy területet fogjanak át, és emellett kellően részletesek is legyenek;
így esett választásunk Szabó Sándor Égabroszára és Wil Tirion Sky Atlas
2000.0-ére. Az észlelési tervezetet magunk állítottuk össze, nagyjából
rektaszcenzió szerinti sorrendet követve. Felhasználtuk Hartmut Frommert „The
Messier Marathon Search Sequence” összeállítását is, de az általa ajánlott
tematika nem volt mindig követhető.

A Bakony
kiszemelt csúcsa a hajdani szovjet katonai bázis területe: messziről látszik
két tornya, amely mellett kihalt építmények sorakoznak. Bizarr hely egy égi szépségeket
kereső amatőrcsillagásznak.

A polgári
szürkület vége felé kezdenek feltünedezni a fényesebb csillagok; beélesítjük
távcsöveinket, betájoljuk magunkat a nyugati égen. Látszik a Capella, az
Aldebaran, a Perseus és a Cassiopeia fényesebb alakzatai. A viszonylag késői időpont
miatt az M77 és az M74 felkeresésével nem vesztegettük az időt; túlságosan közel
voltak már a Naphoz. Inkább az Andromeda-ködöt két kísérő galaxisával, valamint
a Triangulum-galaxist próbáltuk elcsípni. A g Andromedae-től kiindulva mindegyik helyét könnyen azonosítottuk,
de biztos látványukhoz még egy jó fél órát kellett várnunk. (Mintegy zárójelben
jegyzem meg, hogy az észlelések korrektségére mindvégig nagyon ügyeltünk.
Minden objektumot egymástól függetlenül, mindegyikőnk a saját távcsövével és
térképeivel kereste meg. Ha valami elsőre nem látszott, akkor inkább vártunk,
hogy sötétebb legyen, vagy magasabbra emelkedjen, mintsem odaképzeljünk
valamit. Ebből a szempontból szerencsésnek mondható a párosban történő észlelés,
hasonló teljesítőképességű műszerekkel; így meg tudtuk egymást erősíteni
egy-egy nehezebben azonosítható látványnál.) A Lepus gömbhalmaza, az M79, viszont
a tervekkel ellentétben nem fedte fel magát; belemerült a délnyugati horizont
kissé párás és erdős sziluettjébe. Tehát mínusz hárommal indultunk, de a
folytatás szép reményekkel kecsegtetett; a javuló átlátszóságot és emelkedő
hangulatunkat csak az időközben feltámadó, majd később állandósuló szél zavarta
kissé. Ezután sorra következtek a Cassiopeia, a Perseus, a Taurus, az Auriga
látnivalói, majd déli irányba haladva az Orion, a Puppis és a Monoceros
következett. Talán a legszebbnek a Puppis két nyílthalmaza az M46–47
mutatkozott, mint igazi binokuláros csemege. Az első blokkot a Hydrában levő
nyílthalmaz, az M48 felkeresése után a Jászol és az M67 zárta, majd egy kis
pihenőt engedélyeztünk magunknak. 22 órára 25 darabnál tartottunk, ami megadta
a későbbiekhez a kellő alaphangot. A koronát az intenzíven világító állatövi
fény tette fel a munkánkra: hosszan elnyúlt háromszög alakban a Fiastyúkon
túlra felhúzódott.

Az éjfélig
tartó második részt alapvetően a galaxisok dominanciája határozta meg, amit
egy-egy gömbhalmaz (M53, M3, M68), egy planetáris (M97) és egy kettőscsillag
(M40 = WNC 4) tett színesebbé. A galaxissorozat a Leo két triójával kezdődött;
az M95–96–105 és az M65–66–NGC 3628 gyönyörű látómezővel ajándékoztak meg. Ezután
következett a Coma–Virgo-halmaz átvizsgálása, amelynek folyamán egyre-másra
tűntek fel a különböző féle-forma távoli tejútrendszerek. Az azonosításoknál
vigyázni kellett, hogy nehogy egy-egy NGC-vel összetévesszük a
Messier-objektumot, amire jó esély kínálkozott, ugyanis az óriásbinokulárok
három fokos látómezejébe óhatatlanul beléjük botlik a gyanútlan amatőr.
Mindketten szeretünk lehetetlen túlzásokkal viccelődni, így a sikeren felbuzdulva
jövőre már egy NGC-maratont tervezgettünk… Zoli időközben kissé lemaradt.
Eddig párhozamosan észleltünk, de én már jó néhány objektummal előbbre jártam.
Kiderült, hogy a Messier-objektumok mellett megnézett szinte mindent, ami az
útjába került; az Égabroszban jelölt kettősöket, egy-két NGC-t, és
vissza-visszatért a Jupiterre is egy futó pillantás erejéig. Megtehette, hiszen
az éjszaka közepe már korántsem diktált olyan feszített tempót, mint az
alkonyati időszak, a későbbi, reggeli „erőltetett menetről” nem is beszélve.
Ezután az Ursa Maior és a Canes Venatici következett, nyaktörő mutatványként. A
zenitben észlelni sosem kellemes elfoglaltság. Néha a szó szoros értelmében
magunkra kellett dönteni az állványt, mert így könnyebb volt keresni. Az M81–82
galaxispáros, a Bagoly-köd–M108 a b Ursae Maioris látómezejében, az M101 kiterjedt felülete, az
Örvény-galaxis kicsi kísérőjével minden fáradságért kárpótolt. Messier kérdésesen
azonosítható M102-jeként a Draco 10 magnitúdós galaxisát az NGC 5866-ot figyeltük
meg. Leróttuk tiszteletünket az elmúlt hónapok fényes égi vándoránál, a C/2004
Q2 Machholz-üstökösnél, amely még mindig 7 magnitúdó körül ragyogott a pólus
közelében. (Érdekes egybeesés, hogy a három évvel ezelőtti maratonozásomnál is
fényes kométával színesedett a mély-ég paletta: akkoriban az Ikeya–Zhang a Cetből
a Pisces irányába haladt; 6 magnitúdójával és hosszú csóvájával emlékezetes látványt
nyújtott.) Éjfélre kiveséztük az említett területeket, ami a későbbiekben már
nagy könnyebbséget jelentett, ugyanis csak a felkelő és éppen delelő
csillagképekkel kellett foglalkoznunk a keleti, illetve a déli horizontot
pásztázva.

{mosimage} 

Az észlelőpáros a
binokulárokkal: Ladányi Tamás (20×80 B, balra) és Görgei Zoltán (20×90 B,
jobbra)

A makacsul
fújó szél és a folyamatos koncentrálás kiszívta erőnket, beültünk a fűtött
kocsiba, némi élelmet vettünk magunkhoz, és értékeltük az eddigieket, tervezgettük
a továbbiakat. Közben Scott Henderson CD bluesos harmóniái törték meg a bakonyi
csendet, a közelmúlt közös koncertélményét felelevenítve. Lopva ki-kipillantok
az ablakon: csak be ne felhősödjön, ha már minden ilyen jól alakult! 15 óra
rektaszcenziónál jártunk. Kellemes nyári objektumok következtek a Serpens és
Ophiuchus gömbhalmazaival, a nyári ég slágereivel (Hercules-halmaz,
Lyra-gyűrűsköd, Súlyzó-köd). Hányszor végignézi ezeket az ember életében, és
mintha mindig más arcukat mutatnák! „Az M13 kezd bomlani a binokliban!” –
mondjuk nagy szakértelemmel, holott már vagy ezerszer láttuk. „Kicsi zöldes
korong az M57 a gazdag látómezőben!” – persze, minden nyári észlelés ezzel
kezdődik. „Mekkora az M27, és tényleg súlyzó alakja van!” – mintha most fedeztük
volna fel a spanyolviaszt. Tényleg van idő mindenre, a hajnali konstellációk
még sehol sincsenek. „Értelmét veszti a kihívás, ha mindenre csak futó
pillantást vetünk, és nem csodáljuk meg igazán az objektum szépségeit” –
mondotta volt Bakos Gáspár az ő 1993-as ráktanyai maratonozásáról szóló
beszámolójában. Sajnos, ez a szemlélet csak az éjszaka közepén tartható.
Időközben egyre magasabbra emelkedik a Scorpius, és az M4 büszkén virít az
Antares mellett, némileg odébb az M80 kis kerek foltja és az éppen feltűnő M19
mutatja meg magát.

Újabb
szünet következik az utolsó hajnali nekirugaszkodás előtt. Nyolcvanegynél tartunk.
Ha az ég kitart, elérhetjük a célul kitűzött százat, ami már nagyon jó eredménynek
számít.  Mínusz 30 fok deklináció alatti
észleléshez mindig is kristálytiszta ég kell, amire most nagy szükségünk van.
Az Ophiuchus legdélebbi gömbhalmaza, az M62 végre felemelkedett a horizont
fölé, és a Scorpiusban is feltűnt az M6 csillagporos foltja. De merre tovább az
M7 felé? Egyenest a fák közé, ahol, mint egy szellem feje, világított az ágak
között. Jó fél óra múlva visszatérünk ide, amikor már teljes pompájában
tündökölt. A Sagittariusban tizenöt M jelű mély-ég objektum rejtőzik, ami a
teljes lista hetede, így kulcsfontosságú szerepe van a programban. Megnyugvással
konstatáltuk, hogy egymás után bukkantak fel az ismerős ködök, halmazok, bár alacsony
magasságban közel sem a legjobb formájukat mutatták. Először deklinációban
haladtunk lefelé a Scutum irányából: az Omega-köd, az M24 Tejút-foltja, a
Trifid- és a Lagúna-köd önmagában is megér egy misét. Ekkor már sietnünk
kellett, félretéve minden esztétikai élményt, ugyanis mialatt a horizonton
táncolunk, kíméletlenül dereng a hajnal fénye. Az M54–69–70 azonosítása szinte
örökkévalóságnak tűnt, de a türelem meghozta eredményét három alig-alig
pislákoló gömbhalmaz formájában. A nap záróakkordjaként felkeresendő M72 és M73
(Aquarius) és a M75 a (Sagittarius) megtalálásához összeszedtük közel húszéves
amatőr múltunk minden tapasztalatát; de megvannak, és nem is engedjük el őket.
Reggelre két újabb mínuszt gyűjtöttünk be: az M30 és az M55 felkeresése már
reménytelen volt az időközben kivilágosodott égen.

Fáztunk,
elfáradtunk, de mégis boldogok voltunk az égi 42 km teljesítésének végére.
Ez a maraton felvillantotta az amatőrcsillagászat minden szépségét, kihívását,
gondját-baját egyetlen éjszaka leforgása alatt. A felkelő nap már Veszprémben köszöntött
minket, ahol Zolival különváltak útjaink. Mindegyikőnk saját munkahelyére tart,
elvégre hétköznap van, de 2005. április 6-a számunkra mégis örök ünnep marad.

A Meteor 2005/6. számában megjelent cikk internetes változata.

Ezt a nagyszerű észlelői teljesítményt 2007 márciusában Sánta
Gábornak, Bozsoky Jánosnak és Csák Balázsnak sikerült megismételnie.
Élményeikről a Meteor mélyég-rovatában számoltak be.

A Messier-maraton következő lehetséges időpontja a 2008-ban március ill. április legelső hétvégéjére esik.

Információk a Messier-maratonról és Messier katalógus a SEDS-en.