2010. március – Kisbolygó volt a dínók gyilkosa | MCSE

2010. március – Kisbolygó volt a dínók gyilkosa

A 41 szakértő által jegyzett, az utóbbi húsz esztendő eredményein
alapuló átfogó tanulmány szerint a körülbelül 65 millió évvel ezelőtt, a
kréta és a harmadidőszak határán (KH) bekövetkezett tömeges kihalást,
aminek következtében a Földön akkor létezett fajok fele eltűnt, s ami
véget vetett a dinoszauruszok 160 millió éves uralmának is, mégis egy
aszteroida becsapódása okozta, s nem erőteljes vulkáni tevékenység,
ahogyan azt többen is vélik. A domináns fajok nagy részének eltűnése
nyitotta meg az utat az addig a dínók árnyékában élő primitív emlősök
fejlődése előtt.

Fantáziarajz az utolsó pillanatokról.

A paleontológusok, geokémikusok, klímaszakértők, geofizikusok és
szedimentológusok (az üledékes kőzetek képződésével foglalkozó
geológusok) utóbbi 20 évben publikált eredményeinek Peter Schulte
(University of Erlangen) és munkatársai általi áttekintése arra a
következtetésre vezetett, hogy a kihalás oka nem lehet más, mint az a
körülbelül 15 kilométeres aszteroida, melynek becsapódási helye – az ún.
Chicxulub-kráter – a Yucatán-félsziget közelében, a Mexikói-öböl
fenekén van. A becslések szerint a kataklizma közben felszabadult
energia milliárdszorosa lehetett a Hirosima felett felrobbantott
atombombáénak. A becsapódás következtében rengeteg anyag lökődött nagy
sebességgel az atmoszférába, és az ennek eredményeként beálló ún.
"nukleáris tél" miatt azok az egyedek is gyorsan elpusztulhattak, melyek
valamilyen csoda folytán a becsapódás elsődleges hatásait túlélték. (A
nukleáris tél elnevezés oka, hogy hasonló, de talán kisebb hatása lenne
egy atomháborúnak is.)

Számítógéppel generált "gravitációs" térkép a
Mexikói-öböl fenekén található Chicxulub-kráterről. A legkülső gyűrű
átmérője 300 km körüli, ezzel az alakzat az egyik legnagyobb becsapódási
kráter nem csak a Földön, de az egész belső Naprendszerben is. A
kutatók cikkükben cáfolják azt a vélekedést, miszerint a kráter a nagy
kihalás előtt 300 ezer évvel keletkezett volna.

[Virgil L. Sharpton, University of Alaska, Fairbanks]

Egy másik elképzelés szerint a tömeges kihalásért valóban az időjárás
globális változása volt a felelős, ennek oka azonban nem egy
kisbolygóval történt ütközés volt, hanem az India középső részét
elfoglaló Dekkán-fennsík területén akkoriban körülbelül 1,5 millió éven
keresztül zajló erőteljes vulkáni tevékenység. Az óriási kitörések a
becslések szerint a Fekete-tenger medencéjének képzeletbeli feltöltésére
is elegendő, mintegy 1,1 millió köbkilométer bazaltlávát terítettek el a
fennsíkon. A fajpusztulás oka e nézet szerint a kitörések által a
légkörbe juttatott por okozta globális lehűlés és savas esők. Ez azonban
nyilván egy lassúbb folyamat lehetett, a geológiai rétegek azonban azt
mutatják, hogy a tengeri és szárazföldi fajok kihalása nagyon gyorsan
történt. A becsapódási elmélet mellett szól az is, hogy a Dekkán-fennsík
erős vulkáni aktivitása ellenére a KH-t megelőző 500 ezer évben a
tengeri és szárazföldi ökoszisztémák csak csekély változásokat mutattak,
illetve az, hogy számítógépes modellek szerint a vulkánkitörések
következtében a légkörbe kerülő mérgező anyagok, például a kén csak
rövid távú hatást fejtettek ki a bolygóra.

További – erős – érvek is csatasorba állíthatók a kisbolygó-elmélet
mellett. Az egyik az, hogy a világ minden tájáról begyűjtött, ebből az
időszakból származó geológiai mintákban jelentős mennyiségű irídium van.
Ez az elem egyébként ritka a Földön, viszont sok van belőle az
aszteroidákban. A mintákban rögtön az irídiumréteg után a fosszíliák
előfordulásának drámai csökkenése figyelhető meg, ami szintén azt jelzi,
hogy a kihalás a becsapódás után nagyon gyorsan bekövetkezett. Egy
másik bizonyíték a geológiai mintákban megtalálható egyik
kvarcmódosulat, az ún. sokkolt kvarc (shocked quartz). Ez akkor
keletkezik, ha a kvarckristályt egy erős lökéshullám éri, ami
deformációt okoz a kristályszerkezetében a kristály természetes síkjai
mentén. A módosulatot a Földön eddig csak nukleáris robbantások
helyszínein, illetve meteorkráterekben találták meg.

{mosimage}

Fantáziarajz egy óriási aszteroida becsapódásáról.
[Don Davis, NASA]

A kutatócsoport egyik tagja, Joanna Morgan (Department of Earth
Science and Engineering at Imperial College London) szerint tehát
egyértelműnek tűnik, hogy csak egy aszteroida becsapódása okozhatta a
tömeges kihalást. A becsapódás közvetlen hatása az egész bolygóra
kiterjedő tűzviharokban, a Richter-skálán a 10-es fokozatot is meghaladó
földrengésekben és óriási tengerárakban (cunami) nyilvánult meg. Ezek
az események nagyon gyorsan, órák, napok alatt gyakorlatilag az egész
populáció pusztulását okozhatták, de a dínók sorsát a légkörbe került, s
a bolygót hosszú időre sötétségbe borító por okozta globális
időjárásváltozás (lehűlés) pecsételte meg végleg.