2012. november: Az Andromeda-galaxis | MCSE

2012. november: Az Andromeda-galaxis

Az
Andromeda-köd
mindenki által
kedvelt célpont
távcsővel
és
fényképezőgéppel
egyaránt,
mivel ez egy szabad szemmel is látható
spirálgalaxis.
De a helyzet ennél
bonyolultabb, szabadszemes megpillantásához
a nagyobb városokon
kívülre
kell menni egy holdmentes éjszakán.
Látszó
méretét
tekintve egy néhány
fok hosszú
ködösség
a Nü
Andromedae mellett. A 2,5 millió
fényévre
található
galaxis a Lokális
Csoport legnagyobb tagja, melyhez a Tejútrendszer
és
vagy 30 kisebb galaxis kapcsolódik.
Szerkezetét
igen nehéz
megfigyelni, mivel lapjára
mintegy 13 fokos szögben
látunk
rá.


Az
Andromeda-köd Horváth Attila Róbert felvételén

A
galaxist távcsővel
először
Simon Marius 1612-ben figyelte meg, Charles Messier 1764-ben 31-es
sorszámmal
katalogizálta.
William Huggins vette fel először
a köd
színképét,
és
megállapította,
hogy az inkább
az egyedi csillagokéhoz
hasonlít,
mintsem egy égi
köd
színképére.
1887-ben Isaac Robertson elkészítette
az első
felvételt
a galaxisról,
a későbbi
felvételeken
pedig feltűnt
a galaxis spirális
szerkezete. 1885-ben észlelték
az első
egyedi objektumot a ködben,
az S Andromedae nevű
szupernóva
képében,
de akkor még
nem ismerték
sem a szupernóvák,
sem a galaxisok természetét,
sem azt, hogy a Tejútrendszerben
vagy azon kívül
helyezkednek-e el. Az
S Andromedae-t magyar csillagászok is észlelték, nevezetesen
Kövesligethy Radó,
Dégenfeld Schomburg Berta, Konkoly Thege Miklós és Gothard Jenő.

A
kérdés
eldöntésére
az amerikai Nemzeti Tudományos
Akadémia
1920-ban Washingtonban egy gyűlést
hívott
össze.
A cél
az volt, hogy nyilvánosan,
a kor legkiválóbb
tudósai
között
vitassák
meg nézeteiket.
Azt az elképzelést,
hogy a Tejútrendszer
az egész
Univerzumot tartalmazza, a Wilson-hegyi Csillagvizsgáló
kutatói
pártolták
Harlow Shapley képviseletében,
az ellenkező
véleményt,
hogy a kozmikus ködök
valódi,
önálló
galaxisok, a Lick Obszervatóriumban
támogatták,
Heber Curtis képviseletében.
A vita végül
döntetlennel
zárult,
mindössze
felhívta
a figyelmet a kérdés
megoldatlanságára.

A
kérdés
eldöntésére
még
két
évet
kellett várni.
1919-ben használatba
vették
a világ
addigi legnagyobb, 2,5 méter
átmérőjű
tükrös
távcsövét.
Ezzel a műszerrel
Edwin Hubble 1922-ben felvételeket
kezdett készíteni
az Andromeda-ködről,
majd egy évvel
később
három
nóvát
fedezett fel a felvételeken.
Egyről
később
kiderült,
hogy nem nóva,
hanem cefeida típusú
változócsillag.
Ez azért
jelentős
megfigyelés,
mert a cefeidákat
kozmikus távolságmérésre
lehet használni.
Az új
cefeida 31,415 napos periódussal
változtatta
a fényességét,
majd kiszámolta
a csillag abszolút
fényességét.
Kiderült,
hogy az égitest
7000-szer olyan fényes,
mit a Nap. Összevetve
a látszólagos
és
abszolút
fényességeket,
Hubble ki tudta számítani
a tőlünk
való
távolságát.
Az eredmény
meghökkentő
volt, a távolságra
900 000 fényév
adódott.


Edwin
Hubble újonnan fölfedezett változócsillagai az Andromeda-ködben

A
Tejútrendszer
átmérője
100 000 fényév,
vagyis az Andromeda-köd
semmiképpen
nem lehet annak belsejében.
Ha valóban
ilyen messze van, akkor nagyon fényesnek
kell lennie, hiszen szabad szemmel is megfigyelhető.
Ez csak úgy
képzelhető
el, ha a rendszert csillagok 100 milliárdjai
alkotják.
A Nagy Vita eldőlt.

A
cefeidákat
felfedező
Hubble vagy 130 gömbhalmazt
azonosított
a galaxisban, de több
azonosítása
tévesnek
bizonyult. De a legérdekesebb
az 1953-ban azonosított
G1 vagy Mayall II jelű
óriás.
Egy 21 fényév
átmérőjű
térrészbe
összezsúfolódva
több
millió
csillag helyezkedik el a galaxis centrumától
130 000 fényévre.
Közepében
egy fekete lyuk található,
csak néhány
éve
derült
ki, hogy egy törpegalaxis
maradványa.

A
galaxisban található
gömbhalmazok
és
csillagok már
egy kisebb távcsővel
17-18 magnitúdóig
megfigyelhetőek
digitális
képrögzítési
technikákkal,
képösszegző
eljárásokkal.
A nagyobb, 30-40 cm-es távcsövekkel
már
vizuálisan
is meg lehet figyelni néhány
nagyobb halmazt. Az NGC 206 csillagfelhőt
már
William Herschel is megfigyelte 1786 októberében.

{mosimage}
Így
fest a Tejútrendszer és az Andromeda-köd
ütközése
a NASA szimulációjában

A
legújabb
számítások
szerint négymilliárd
év
múlva
a Tejútrendszerbe
olvad az Andromeda-galaxis egy ütközés
során.
A Nap addigra már
a vörös
óriás
fázis
közelében
lesz, annyira fel fog fúvódni,
hogy az életet

ha még
lesz akkor élet
- elpusztítja
Földünkön.
A csillag-csillag ütközés
nem túl
valószínű,
inkább
az égbolt
látványa
alakulna át
drasztikusan. A számítások
viszont arra utalnak, hogy a Nap a Tejútrendszer
centrumától
távolabbra
fog kerülni.
Intenzív
csillagkeletkezés
indul meg mindkét
galaxisban, a csillagok összekeverednek,
elfogy a csillagközi
anyag, és
egy homogén
elliptikus galaxis keletkezik.