A hónap témája a Polarisban: Öreg csillagok
Száz évvel ezelőtt, 1915-ben jelent meg Toroczkai Wigand Ede Öreg csillagok című munkája. A kis füzet talán a legművészibb összefoglalása a magyar csillagmitológiának.
Forduljunk hát a könyvespolchoz – a könyvtár minden jobb csillagvizsgáló fontos információforrása -, és vegyük le a polcról az Öreg Csillagokat. Sajnos ez nem az eredeti kiadás, hanem az 1988-as változat (amelynek tiszta bevételének 10%-át az erdélyi menekültek megsegítésére ajánlották), de így is sok örömünk lehet benne.
Így kezdődik az előljáró beszéd: “Csillaghullajtó östve künn a tallón furugláyval ballag a bojtár… Nézöget az égi tüzekbe, szüvét áta’járja a kőtötte dal s úgy érzi, hogy beszélő szörszáma nékű élni se tudna. Így születik a nép ajakán a dal, az érzés testet ölt, mesévé lészen. Ez dajkája csillagvilágunk regeköltészetének is.” Toroczkai Wigand Ede varázslatos világot idéz meg, egy olyan világot, mely szinte teljesen elveszett azzal a furuglyázó életmóddal együtt, amit a bevezetőben megidéz.
A mindössze 38 oldalas kis füzet legszebb oldala egy csillagtérkép, telis-tele régi magyar csillagképekkel, csillagnevekkel. Még ezeknél is szebbek a finom csillagkép-alakok, Nagy Sándor, a magyar szecesszió egyik kiváló mestere rajzolta meg őket.
