120 látogató a Csillagászat Napján | MCSE

120 látogató a Csillagászat Napján

Amint azt korábban meghirdettük, már déltől vártuk az érdeklődőket Nap-bemutatóval az idei Csillagászat Napján. Sajnos csak kevesen éltek a Nap-távcsövezés lehetőségével, pedig még a Kossuth Rádió délutáni műsora is népszerűsítette a csillagászatnapi rendezvényeket. Talán a hosszú hétvége és a nyári időjárás volt az oka ennek a délutáni érdektelenségnek.

{mosimage}
Délutáni látogatók a Polarisban. Célpont a Nap, H-alfában!

Amint közeledett a sötétség, egyre többen érkeztek. Kisgyermekes családok, fiatalok és idősebbek, egyedül és párban – igazán szívet melengető volt látni ezt az érdeklődést. A kupolában és a teraszon is távcsőbe pillanthattak vendégeink, népszerű volt a lézeres csillagkép-ismertető épp úgy, mint  Éder Iván asztrofotofós kiállítása, melyben a déli égbolt csodáit ismertette meg az érdeklődőkkel. A kiállítást a kiadott programtól eltérően nem Éder Iván mutatta be a látogatóknak, hanem Kiss László, aki Ausztráliában közel hét évet töltött a déli égbolt alatt, így mindenképp avatott módon tudta ismertetni a képeken látható égi csodákat.

Éjféltájban ment el az utolsó látogató, a vendégkönyv tanúsága szerint 120 fő kereste fel a Polarist a 2012. évi Csillagászat Napján. Köszönjük az érdeklődést, egyben várjuk a további látogatókat, hiszen esténként ott ragyog a Vénusz az égen. Ne feledjük: 2012 májusa a Vénusz hónapja is!

 



A www.mcse.hu oldal felületén sütiket (cookie) használunk. Ezeket a fájlokat az ön gépén tárolja a rendszer. Az oldal használatával ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információért kérjük olvassa el adatvédelmi tájékoztatónkat. További információ

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close