A hónap témája a Polarisban: Egyidős vagyok az űrkorszakkal

Beszélgetés Mizser Attilával a Magyar Csillagászati Egyesületről, utánpótlásról, nonprofit marketingről. Bagi Andrea interjúja.

– Először is kérlek, beszélj egy keveset magadról! Hogyan jött az életedbe a csillagászat, mikor kezdtél el foglalkozni vele?

– 1958-ban születtem, szinte egyidős vagyok az űrkorszakkal. Egy budai óvodába jártam, és már ott, a középső csoportban is beszédtéma volt Gagarin, és főként „Csereskova”, ahogy mi, gyerekek hívtuk Tyereskovát, az első női űrhajóst. A hatvanas évek nagyszerű űrkutatási eredményei, és különösen a holdutazások nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a csillagászat bekerüljön az életembe.

Úgy emlékszem, hogy 1971-ben már komolyan megfertőzött a csillagászat, bújtam a könyveket, ismerkedtem a csillagépekkel. Egy évvel később aztán én is csatlakoztam Kulin György mozgalmához, a Csillagászat Baráti Köréhez. Az amatőrcsillagászok nagy közösségében találtam meg barátaimat, és későbbi feleségemet is egy csillagásztáborban ismertem meg. 1977-től 1999-ig dolgozhattam az ország első számú csillagászati intézményében, a Svábhegyi Csillagvizsgálóban. Ebben is nagy szerepe van amatőr múltamnak.

– Mióta vagy az MCSE főtitkára? Egyáltalán mit is jelent az, hogy valaki egy egyesület főtitkára? Hogyan kerültél az MCSE-hez?

– 1988-1989 fordulóján szinte lázban égett az ország, és én is ott voltam azok között, akik egy új országos egyesületet szerettek volna létrehozni. Ez lett a Magyar Csillagászati Egyesület, melynek jogelődje 1946-1949 között működött, amely Kulin legkedvesebb „gyermeke” volt – csak nem futhatta be azt a pályát, amit megérdemelt volna. 1990 óta vagyok az MCSE főtitkára. Az elmúlt negyed század alatt sokat változott a világ (előnyére, de hátrányára is), de az én feladatköröm nem sokat változott, lényegében üzemeltetnem kell az egyesületet. Összefogni azt a sok és sokféle embert, aki csatlakozott hozzánk – elsősorban persze azokat, akik tenni is tudnak és akarnak a közösségünkért.

– Mit tartasz a legfontosabb feladatodnak az összes közül?

– Nehéz lenne egyetlen feladatot kiemelni, inkább feladatkört említenék. Biztosítani az egyesület működését mind szakmai, mind pénzügyi szempontból. Az előbbi nem megy az utóbbi nélkül. Nem vagyunk valami gazdag egyesület, de hátterünk stabil, és szeretném, ha sohase jönne vissza az a szörnyű kiszolgáltatottság, teljes anyagi bizonytalanság, amiben a nyolcvanas évek végén indultunk. Hadd emeljek ki két feladatot, amit kimondottan szeretek: az egyik a Meteor szerkesztése, a másik a nagy nyári találkozóink szervezése.

Urbán Péter felvétele.

Mizser Attila egy Hubble-űrtávcső poszter előtt. (Urbán Péter felvétele)

– Mit gondolsz, mi az MCSE feladata ma Magyarországon?

– Első számú feladatunk a csillagászat népszerűsítése. Nagyon sok kezdeményezés indult el tőlünk, hogy mást ne mondjak, az ország egyetlen csillagászati hírportálja is a mienk. Ennek a tudománynépszerűsítésnek persze még sokféle módja van: a virtuális mellett pl. nagyon is valóságosak az országos távcsöves bemutatóink. Március 20-án összesen 40 ezer embernek mutattuk meg távcsővel a napfogyatkozást, 100 helyszínen – természetesen sok-sok partnerünk működött ebben közre. 1999 óta nem volt kint ennyi ember az égbolt alatt semmilyen égi jelenség miatt!

A népszerűsítés mellett a közösségi munka népszerűsítése és művelése igen fontos feladatunk. Az önkéntességről sokat beszélnek manapság, de nem egyszerű önkéntes alapon működni, ugyanakkor nem is lehetetlen. Igenis vannak olyanok, akik saját idejükből áldoznak a közösségért, csak meg kell találni őket. Újabb és újabb önkéntesek csatlakoznak csapatunkhoz, igaz, közben régebbieket elveszítünk, ahogy változnak az életkörülményeik, érdeklődési körük. De ez természetes körforgás.

– Manapság sok szó esik a civil szervezetek finanszírozási gondjairól. Miből tud gazdálkodni az MCSE?

– Többféle forrásból is gazdálkodunk. Nagyjából bevételeink felét teszik ki a tagdíjak, körülbelül 20-20 százalékát a rendezvények bevételei és az SZJA 1%-a. A fennmaradó rész kiadványaink forgalmazásából származik (mindenekelőtt a Csillagászati évkönyv könyvesbolti eladásából) illetve vannak pályázati bevételeink is, de ezek nem meghatározóak a gazdálkodásunkban. A kiadási oldalon jelentős nyomdai költségeket találunk, és a postai költségeink is jelentősek. Az internetes kiadásainkat az elmúlt évben sikerült jelentősen lefaragnunk, ugyanakkor otthonunk, a Polaris Csillagvizsgáló fenntartási költségei továbbra is tetemesek. Jelenleg én vagyok az egyesület egyetlen alkalmazottja, de mozdulni se tudnék a sok-sok önkéntes segítő munkája nélkül.

– Az elmúlt években a fiatal tagok száma folyamatos csökkenést mutat. Véleményed szerint ez mikor és mivel kezdődhetett? Mi lehet az oka?

– 1975 óta folyamatosan csökken a születésszám. Nem tudom, ma mennyivel kevesebb a tizenéves, mint negyven évvel ezelőtt, talán harmadával? Úgy gondolom, a csökkenés valamikor a kétezres évek közepén indulhatott meg az MCSE-ben. Akkoriban még tele voltak az ifjúsági táboraink, ma pedig 20-30 résztvevőnek is örülünk. Manapság nincs olyan felfokozott érdeklődés az űrkutatás, a csillagászat iránt, mint az én ifjúkoromban. Igaz, nincsenek is olyan látványos eredmények, emellett elmúlt az újdonság varázsa is. Talán egy Mars-utazás se kapna manapság akkora közfigyelmet, mint annak idején Hold-expedíciók.

A Polaris ifjúsági szakkörét 2001 ősze óta vezeti Horvai Ferenc (jobb szélen. Tehetséges gyerekek egész sora került ki a keze közül.

A Polaris ifjúsági szakkörét 2001 ősze óta vezeti Horvai Ferenc (jobb szélen). Tehetséges gyerekek egész sora került ki a szakköréből.

Sok szó esik a Z-generációról is. Ez a generáció másként szocializálódott. Mást jelent számára a közösség, mint nekünk. Számunkra fontos volt a szakköri, a valódi együttlét, mert nem lehetett máshonnan megszerezni az ismereteket. Ma szinte minden letölthető, itt és most, azonnal, szinte ingyen. A közművelődésben dolgozó kollégáktól szinte mindenhol azt hallom, hogy alig vannak hagyományos szakkörök, ugyanakkor például a táncház-mozgalom (amely azért nem olyan sokban tér el egy csillagászati szakkörtől) él és virul. No igen, a lányokat nem lehet virtuálisan megforgatni, ott kell lenni a táncházban 3D-ben, valós időben.

Látni vélek egy további problémát is. Manapság óriási érdeklődés mutatkozik az asztrofotózás iránt. Egy mai tizenéves azonban nem tud labdába rúgni ezen a téren, hacsak nincs igen jó háttere. Több százezer forintba kerül a megfelelő felszerelés, de akár a milliós nagyságrendet is elérheti. Ma már szinte mindenki fényképezni akar, és ezen keresztül is sikeresnek lenni, lájkokat kapni. A régi, relatíve szegényebb világban örültünk, ha volt egy binokulárunk, amivel csendes, szemlélődő munkát lehetett folytatni, akár még száraz, tudományos értékű megfigyeléseket is. Ennek ma már nincs olyan becsülete, egyetlen lájkért éveket, évtizedeket kellene dolgozni, több ezer órányit észlelve. A meteorkamera-hálózatok korában elmúlóban a közös meteorészlelések varázsa is.

(Érdekes, hogy mi, a hetvenes években saját magunknak szerveztük meg a táborokat. Akkoriban még ekkora ereje volt a mozgalomnak, igaz, hogy borzasztó sokan voltunk mi, fiatalok. Ma meg az öregek szervezik a tábort a fiatalok számára. Nincs ezzel semmi baj, csak megállapítom…)

Mindezekkel párhuzamosan viszont egy másik lehetséges „célcsoport” tűnt fel, a fiatal távcsőtulajdonos felnőttek köre, a 20, 30, 40 éves korosztály. A tehetősebb korosztály, melynek tagjai akár jelentősebb összeget is tudnak áldozni újdonsült hobbijukra, de nem tudnak elindulni egyedül a csillagok útján. Ebben a körben még lehetnek tartalékaink.

2015-ös ifjúsági táborunkat a Hortobágyi Nemzeti Parkban tartottuk. Ezen a képen az ATOMKI egyik kutatója mutat be kísérletet a gyerekeknek. A tábort Kiss Áron Keve vezette, Mayer Márton és Szűcs Mátyás voltak a segítői.

2015-ös ifjúsági táborunkat a Hortobágyi Nemzeti Parkban tartottuk. Ezen a képen az ATOMKI egyik kutatója mutat be kísérletet a gyerekeknek. A tábort Kiss Áron Keve vezette, Mayer Márton és Szűcs Mátyás voltak a segítői.

Bennünket is folyamatosan foglalkoztat a kérdés, hogy miként lehet bevonni munkánkba a fiatalokat, de minden más generációt is. Szociológus szakemberek kezdeményezésére végeztünk felmérést annak érdekében, hogy feltérképezzük tagságunkat és az érdeklődőket is. Mik a preferenciáik, mik a terveik, mik az elvárásaik. Érdekes eredmények születtek. Az egyesületi munkát, a távcsöves bemutatók színvonalasabb lebonyolítását segíti pszichológus szakember is, aki igen érdekes és hasznos tanulmányt írt az amatőrcsillagászat szubjektív vonatkozásairól.

– Szerinted mit tudna az egyesület másképp csinálni? Mivel tudná megfogni a fiatalabbakat is?

– Érdekes, hogy jó darabig nem volt különösebb probléma az utánpótlással. Most már sokkal inkább utána kell menni a fiataloknak, mint korábban. Tény az, hogy sokáig nem foglalkoztunk az országos szakköri mozgalommal. Sajnos a helyi csoportjainknál alig-alig folyik utánpótlás-nevelés. Ehhez persze emberek is kellenek, akik rengeteg energiát tudnak áldozni a fiatalokra. Elég sok szakkörvezetőt ismerek, akik szinte megszállottan viszik a szakkörüket – ugyanakkor mégsem találkozunk az ő „gyerekeikkel” az országos vetélkedőkön. Nagyon sok tanár panaszkodik a gyerekek közönyére. Ha akarnának se tudnának szakkört indítani, nincs rá jelentkező. De azért eléggé nyilvánvaló, hogy egy vonzó, „jófej” tanár kedvéért még azok is járnak csillagász szakkörbe, akiket a téma nem is nagyon érdekel.

Az első Jurij Éjszakája 2009-ben, a Kuplungban. A MASAT-fejlesztőkkel folyik épp a beszélgetés. Az est vendége volt Magyari Béla is. A Jurij Éjszakáját Polaris-szakkörösök szervezték, Budai Edina és Boros-Oláh Mónika. Az egyetemi ifjúság számára is vonzóak lehetnek az ilyen típusú programok. Kötetlenebb hangvételű találkozás tudósokkal, mérnökökkel, majd egy kis lazítás, persze mértékkel...

Az első Jurij Éjszakája 2009-ben, a Kuplungban. A MASAT-fejlesztőkkel folyik épp a beszélgetés. Az est vendége volt Magyari Béla is. A Jurij Éjszakáját Polaris-szakkörösök szervezték, a két háziasszony Budai Edina és Boros-Oláh Mónika volt. Az egyetemi ifjúság számára is vonzóak lehetnek az ilyen típusú programok. Kötetlenebb hangvételű találkozás tudósokkal, mérnökökkel, majd egy kis lazítás, persze mértékkel…

A szakkörvezetők számára a 70-es, 80-as években némi tiszteletíjat is fizettek az iskolák, a művelődési intézmények. Ez a kis támogatás is már régen elapadt.

Mi sem tudunk erre forrást teremteni, azonban a gyerekeket mégis kell valahogy motiválni. Viszonylag új elem idehaza a csillagászati diákolimpiákon való felkészítés. Ez persze kicsit elitképzésnek tűnik, hiszen a legtehetségesebb gyerekek terepe ez, de idén több helyszínen is beindult a szisztematikus felkészítés, amiben nekünk is van némi szerepünk.

Mivel tudnánk megfogni a fiatalokat? Sokkal színesebbnek, lazábbnak, szórakoztatóbbnak kellene lenni – ehhez is kell azonban jó néhány hozzáértő, lelkes, fiatal önkéntes. Beszélgetek erről a témáról a mi fiataljainkkal is. Akik közül sokan eleve feladják a közreműködést – egy 25 éves nem érti már a 20 éves világát, a 15 évesek pedig már másik bolygón laknak. (Akkor mit mondjak én a magam közel 60 évével?…)

2009-ben mi szerveztük az első Jurij-éjszakát egy romkocsmában – nem azt mondom, hogy ez a „tuti irány”, de valami ilyesfajta lazaság manapság bizonyára hiányzik belőlünk. Először és utoljára például 2003-ban tartottunk távcsöves bemutatót a Szigeten (akkor az Oktatási Minisztérium felkérésére) – azóta egyszer sem. Igaz, ehhez is plusz emberek kellenének, mert ezzel párhuzamosan a Polarisban is nyitva kell tartanunk.

Egyesületünk csillagvizsgálójában, a Polarisban 2001 óta működik középiskolás szakkör, változó érdeklődés mellett, és változó sikerrel. Nagyon sok tehetséges gyerek került ki a szakkörből, vannak, akik tudományos pályára kerültek, és már előadóként járnak vissza hozzánk. Mostanában épp hullámvölgy van a szakkör létszámában, de bízom benne, hogy ez változni fog.

– Egyáltalán hány éves korban kell/lehet hatni egy gyerekre?

– Egészen kicsi gyerekeket is érdekel a csillagászat, de a legjobb időszak a kisiskolás kor. A legszebb emlékeim épp a 8-10 éves gyerekekkel kapcsolatosak, akik még annyira őszinték, és annyira érdeklődők, hogy szinte kiesnek a padból, ha csillagászati kérdésekről beszélhetnek.

A Polaris gyermekszakkörét én vezetem, van némi tapasztalatom a 8-12 éves korosztállyal kapcsolatban. Már ilyen fiatal korban is lehet érezni, kiből lehet a későbbiekben komoly csillagász, de ezt persze nem szabad elkiabálni, hiszen a gyerekeket annyi hatás éri még, könnyen elcsábulhatnak más területre, ahogyan változik, alakul az érdeklődésük.

Napóra-foglalkozás Marton Géza vezetésével a Polaris Üstökös Gyermekszakkörében, 2015 őszén. (A gyerekek maguk választották az "Üstökös" nevet.)

Napóra-foglalkozás Marton Géza vezetésével a Polaris Üstökös Gyermekszakkörében, 2015 őszén. (A gyerekek maguk választották az “Üstökös” nevet.)

– Végezetül pedig, véleményed szerint mennyire fontos ma egy egyesület életében a marketing? Mennyire segít abban, hogy el tudja adni magát egy egyesület?

– A mai világban a marketingnek fontos szerepe van. Kérdés azonban, hogy egy egyesület mennyire akarja magát „eladni”? Látok én is jó példákat, amelyek számomra meggyőzően működnek, és látok kétségeseket is, de alapvetően a csillagászat világát ismerem. Az a kérdés, hogy egy szervezet kiket szeretne megtalálni. Bizonyára megvannak a nagyon hatékony módszerek, amiket nagyon hasznos lenne megtanulni. A hazai csillagászati egyesületeket ismerve azt kell mondanom, hogy nagyon, de nagyon nem tudjuk magunkat eladni. Az MCSE ebben bizonyos szempontból persze jobb, talán hatékonyabb is, de mi eléggé nagyok vagyunk a hazai viszonyok között.

Egy példa lehet csak a sok közül az SZJA 1%-ok gyűjtésének kérdése. A hazai csillagászati egyesületek és alapítványok (kb. 20-ról van szó) nagyjából 6 millió forintot gyűjtenek évente. Ebből az MCSE 4,5 milliót kap, amivel viszont benne vagyunk a 200 legeredményesebb 1%-ot gyűjtő civil szervezet között. Általában véve nagyon kevés 1%-ot képesek begyűjteni a tudománynépszerűsítő szervezetek. Ha így nézzük, ebben a tekintetben mi hatékonyak vagyunk. Én ezzel sem vagyok elégedett, mert csupán 800 ember felajánlásáról van szó, miközben több tízezer, több százezer személyhez jutunk el – csak nem sikerül őket megfelelően megszólítani.

Úgy vélem, a jelenleginél sokkal karakteresebb arculatunknak kellene lennie. Az első lépés az egységes arculat megteremtése kellene hogy legyen, és ebbe beleértem a jó, egyszerű, megjegyezhető, jól sokszorosítható logót épp úgy, mint összes nyomtatott és internetes megjelenésünk egységes arculatát. Utóbbi felé ugyan megtettük az első lépéseket, de még nagyon sok feladat lenne, amihez nincs elegendő forrásunk és emberünk.

Ajánljuk...