Hol késik a tavasz?

A régóta várt PANSTARRS-üstököst először március 12-én sikerült megpillantanunk kedvelt észlelőhelyünkről, a Hármashatár-hegyről. Négy nappal később, a március 15-i hidegbetörést követő ritka szép derült időben készült a hegycsúcsról a hét csillagászati képe (Görgei Zoltán hangulatos fotója), mely gyönyörűen megmutatja a csóvás égi vándort. Március 19-én már a Polaris-teraszról is sikerült megfigyelnünk az egyre kedvezőbb láthatóságú kométát, melyhez utoljára március 22-én volt szerencsénk. A március 23-i csillagnéző séta résztvevői már nem jártak sikerrel, mi azóta várunk az időjárás kedvezőbbre fordulására.

A rossz időjárás mellett is zajlik az élet a Polarisban: szakkörök kicsiknek és nagyoknak, előadások mindenkinek, időnként még a televízióban is lehet látni minket, legutóbb az Életművész c. sorozatban járt nálunk Nagy Ervin színművész. Reménykedünk a jó időjárásban, hiszen április 9-én 16 órától az Óbudai Promenádon tartunk Nap-bemutatót Éder Iván asztrofotós kiállításához kapcsolódva.

Addig is aggódva figyeljük a fűtésszámlát – már csak emiatt is ideje lenne, hogy kitavaszodjon!

Behavazott távcsőoszlop és behavazott észlelőszék az észlelőteraszon március 27-én.

 

Hetekkel van elmaradva a vegetáció az egy évvel ezelőttihez képest…

 

Így láttuk a PANSTARRS-üstököst a Polaris-teraszról március 19-én. Fidrich Róbert felvétele a fák között bujkáló kométáról!

 

 

 

Ajánljuk...