Hatalmas ugrás(?) | MCSE

Hatalmas ugrás(?)

1957. október 4-én a Szovjetunióból pályára állították a világtörténelem első mesterséges égitestét, a Szputnyik-1-et, nem sokkal később pedig az első élőlényt, a Szputnyik-2 fedélzetén utazó Lajka kutyát. Eközben az amerikaiak próbálták utolérni a szovjeteket, néhány kilogramm tömegű műholdak indításával próbálkoztak az első szputnyik 90 kg-jával szemben. 1961. április 12-én ismét nagy ugrás következett. Miután a szovjetek a Hold és a Mars felé is megpróbáltak indítani űrszondát (a Hold felé sikerrel), Jurij Gagarin a Vosztok-1 űrhajó fedélzetén a tudományos fantasztikumot valósággá változtatta.

Ekkor már John Fitzgerald Kennedynek hívták az amerikai elnököt, aki nem hagyhatta, hogy egy kommunista diktatúra magasabb tudományos-technikai színvonalra lépjen, mint a demokrácia és szabadság jelképének tartott Egyesült Államok. Így magához hivatta Wernher von Braun német rakétatudóst, a Peenemündei munkatábor által kiszolgált V-2 hadászati hordozórakéta indítási komplexumán is megfordult kutatót, mivel előzhetnék meg a szovjeteket? Braun szemei előtt két terv lebeghetett: egy űrállomás és a Hold. Utóbbit javasolta, hiszen a szovjetek hamarosan megépíthetik az első emberes űrállomást. Végül 1966-ban az USA mégis elindította a MOL katonai űrállomást, ám a Hold-program akkor már nem tette lehetővé, hogy a Gemini űrhajóval meglátogassák, néhány évvel később kipróbálatlanul zuhant le.

Kennedy 1961. május 25-én hirdette meg az űrversenyt: Amerika a Holdra tart! A szovjet válasz hamar megérkezett, bár nem akkora bejelentés formájában, de Hruscsov pártfőtitkár nyilvánvalóvá tette: felveszik a kesztyűt, és előbb jutnak el a Holdra. (Talán ekkor született a vicc: ha a szovjetek vörösre festik a Holdat, akkor majd Amerika felírja rá: Coca Cola.) Az űrverseny eredetileg tehát a Holdért vívott verseny volt. A lezárására azonban csak a Szovjetunió utolsó éveiben került sor.

Az amerikaiak az Apollo holdkomp előtt a Mercury egyszemélyes és a Gemini kétszemélyes, a szovjetek a Vosztok egyszemélyes és a Voszhod két- (ill. három-) személyes programot vitték véghez. Ezután igyekeztek megvalósítani saját holdprogramjukat. Az USA egy koncepcióval dolgozott: Az Apollo űrhajónak a világűrben, a vele együtt indított holdkomphoz kellett csatlakoznia, s így kellett elindulnia a Holdhoz. A legénység háromfős. A Hold körüli pályára állás után a holdkompnak sima leszállást kellett végrehajtania, összesen két fővel. Összekapcsoláskor a holdkomp és a parancsnoki kabin belülről átjárható volt. A szovjeteknél két intézetben két programon dolgoztak egyszerre: a Proton hordozórakétával indított Zond űrhajóval a Holdat csak kerülték volna meg, ez a Zond-5 programja során meg is történt: teknősök tértek vissza a Hold térségéből; míg az N-1 nagyrakétával indított Szojuz űrhajóval és az LK holdkomppal az amerikaiakéhoz hasonló programot hajtottak volna végre belső átszállást nem biztosító dokkolórendszerrel, illetve a három helyett összesen két fővel.

Nehéz és állandóan határidőkhöz kötött fejlesztések kezdődtek, hétről hétre valamilyen új, addig ismeretlen technikát kellett kidolgozni. A NASA akkoriban a pénzt úgy kapta, hogy a kért pénzt még meg is fejelték: költségvetése az amerikai büdzsé négy százalékára rúgott! A szovjetek a két programjukra összesen tizedannyit költhettek: az N-1 hordozórakéta négy próbaindításából négy volt sikertelen. Az Apollo-program során három űrhajós, az Apollo-1 legénysége vesztette életét még a földi tesztek során. A szovjetek sem a Zond űrhajóval, sem a Szojuzzal nem küldtek embert a Hold irányába, viszont mind a Protont, mind a Szojuzt máig használják, s a legnagyobb tolóerejű rakétaként s a legmegbízhatóbb űrhajóként a Nemzetközi Űrállomás-programban is komoly szerepet kaptak, kapnak.

1969. július 21. (amerikai idő szerint 20.): „Kis lépés egy embernek, hatalmas ugrás az emberiségnek.”. Neil Armstrong ezekkel a szavakkal beírta magát a történelemkönyvekbe. Vele volt még Edvin Aldrin és Hold körüli pályán Michael Collins. A program a tervezettnél korábban, 1972-ben az Apollo-17 küldetésével ért véget. Az érdeklődés csökkent, Vietnam pedig elszívta a pénzt. A maradék Apollo űrhajókat a Skylab űrállomás-programban, illetve a 30 éve történt Szojuz-Apollo repülésen használták fel, Saturn-5 rakétával többször nem repültek, az Apollo-18 utazásához építettet ma látogathatja a nagyérdemű.
Az USA áttért az űrrepülőgépekre, amit a szovjetek megpróbáltak követni, de pénzhiányban nem sikerült. A szovjetek az űrállomásokat fejlesztették a Szaljut-sorozat során; a Holdról a Luna szondasorozat mintahozó missziói során hoztak vissza mintát különböző mélységekből. A nem csak orosz űrhajósok által használt Mir modulűrállomás annyira sikeres lett, hogy felkeltette a NASA érdeklődését, s később az Egyesült Államok, Oroszország, Kanada, Japán, valamint az Európai Űrügynökség tagországai közösen megkezdték a Nemzetközi Űrállomás kiépítését. Kínát a programba nem vették be, ezért a legnagyobb kommunista ország saját űrhajót fejlesztett ki, s bejelentette, 2007-ben pályára állítja első saját, egymodulos űrállomását, amit néhány évvel később modulűrállomás követhet.

Az Európai Űrügynökség az ezredforduló után bejelentette már évek óta körvonalazódó programját, az Aurorát, melynek keretén belül az ESA felújítva a holdutazásokat, saját űrhajóst kíván kísérőnkre juttatni, majd kiépítené az első holdbázist. A NASA a Columbia űrrepülőgép tragédiája után átszerveződött, George W. Bush amerikai elnök pedig bejelentette a 2015 körüli holdraszállás új amerikai tervét és az űrsikló-flotta nyugdíjazását. 2030 után pedig talán már lehetővé válik az emberes Mars-utazás is. (Jelenleg mind az európai, mind az amerikai, mind az orosz űrhivatal körülbelül erre az időpontra mondja a Mars-utazás megvalósításának lehetséges idejét.)

Hogy visszatekintve, mit hozott az Apollo-program az emberiségnek? Természetesen rengeteg kőzetet és tudományos eredményt, emellett technikai fejlődést; ám elsődleges szerepe az űrverseny megindításában volt, abban, hogy az emberiség megindult egy olyan úton, amiről akkor úgy tűnt, nem lehet letérni: 1972-ben, az Apollo holdprogram végeztével 2000 környékére tették a Marsra-szállást. Ha máig nem történt volna meg a holdraszállás, s csak űrállomásokat építettünk volna, a legnagyobb tudás, mellyel ma nem rendelkeznénk az, hogy meg tudjuk-e egyáltalán csinálni. S akkor most nem tervezhetnénk a távolabbi célok meghódítását.

Neil Arsmstrong szavai tehát úgy tűnik, beigazolódtak: Kis lépés egy embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek.

Horvai Ferenc