Webkamera-célpont: a Hold | MCSE

Webkamera-célpont: a Hold

Napjainkra
egyre szélesebb körben elterjedt a csillagászati
képrögzítés egyszerű és olcsó eszköze,
a webkamera. Könnyű kezelhetősége révén
gyors sikerélményt remélhetünk tőle, de
a használat folyamán kiderül, hogy minden
egyes további képrészlet felfedése sok
türelmet és munkát igényel. A kamera beszerzése
után az első célpontok közé tartozik a
Hold, amely hálás téma, ugyanis szinte
azonnal megmutatják magukat a felszíni
részletek a legkisebb távcsővel is, ami
kellő lendületet adhat a további fotózáshoz.
A képkészítés általános tudnivalóival
nem kívánok részletesen foglalkozni; a
témához a webcam.csillagaszat.hu honlapot
ajánlom, amely kiváló segédanyagot szolgáltat
az észleléshez.

Milyen
távcsövet használjunk a webkamerázáshoz?
Akár egy kis refraktorral is elkezdhetjük
a munkát, amely kellően jó minőségű ahhoz,
hogy Barlow-nyújtásra lehetőségünk legyen.
Érdemes felkeresni Damian
Peach honlapját
, ahol gyönyörű képeket
találunk a szerző legjobbjaiból, aki nagyobb
műszerek mellett egy Vixen 80 mm-es fluorit
apóval f/45 fényerővel Philips ToUcam
Pro kamerát használ. Felvételei felveszik
a versenyt a nagyobb távcsövekkel készült
fotókkal. A felbontásnak azonban az átmérő
határt szab! Minél nagyobb átmérővel kamerázunk,
annál nagyobb felbontást érhetünk el,
amelynek szűk keresztmetszete elsősorban
a légköri nyugodtság és az optikai minőség.
A hosszú fókusz mindenképpen előnyt jelent,
ugyanis így nem kell annyit nyújtanunk,
hogy kellően részletesen láthassuk égi
kísérőnket. A fókuszt addig érdemes nyújtani,
amíg a légkör engedi; de mindig hozzuk
ki a maximumot az adott körülmények között!

Mikor
észleljünk? Igaz ugyan, hogy a webkamera
szolgáltatta folyamatos képrögzítéssel
nagyobb eséllyel kaphatunk el nyugodt
légköri pillanatokat, azonban az az igazi,
ha olyan avi fájl születik, amely sok
éles frame-et (képet) tartalmaz. Fontos,
hogy a Hold a horizont felett minél magasabban
legyen, és ehhez kellően nyugodt légkör
társuljon. Érdemes a delelés környékén
járó Holdra vadásznunk, és lehetőleg a
deklinációja is pozitív legyen. Kitűnő
nyugodtság adódhat a teljes sötétség beállta
előtt még szürkületi időszakban, mielőtt
a napközben felmelegedett földfelszín
kisugárzással hűlni kezd. Ugyanígy kedvező
légkör fordulhat elő a napfelkelte előtti
órákban, még mielőtt a felszín melegedni
kezd. Inkább a hajnali órák azok, amikor
jobb eséllyel kifoghatunk használható
seeinget, ehhez azonban fel kell tudni
kelni�

Hogyan
tervezzük előre a fotózandó holdi objektumokat?
Mivel a legkontrasztosabb alakzatok mindig
a terminátor közelében találhatók, kézenfekvőnek
tűnik, ha végigpásztázzuk ezt a területet,
és egy látványos kráterre akadva felvételt
készítünk róla. Azonban így könnyen előfordulhat,
hogy éppen a legérdekesebb részletek felett
siklunk el! Lehet, hogy ha csak egy kicsivel
odébb állítjuk a kamerát, akkor egy érdekes
dóm, rianás vagy más kisebb alakzat kerülhetett
volna a látómezőbe. Tehát érdemes előre
készülnünk arra, hogy adott colongitúdónál
és librációnál mire számíthatunk. Jó kiindulási
alapot találhatunk ehhez a Meteor 2004/7-8.
számában megjelent Charles A. Wood: "A
Hold 100-szor" című írásban, amely
a feltűnő objektumok mellett számos apróbb
érdekességre hívja fel a figyelmet

A
Clavius-kráter déli librációnál; falára települve látható a Porter- és
a Rutherford-kráter, valamint a belsejében sok kisebb
kráter.    

     


Az Egyenes Fal (Rupes Recta), a Birt-kráter és a Birt-rianás fogyó holdnál.

A
továbbiakban leírom az általam kialakított
kamerázási folyamatot, amely csupán egy
szubjektív vélemény, és bizonyára akadnak
ennél lényegesen kifinomultabb módszerek
is. Első lépés a kamera tájolása, amely
a későbbi beazonosításokat lehetővé teszi.
Erre általában Antonín Rükl Mondatlasát
használom, de más részletes holdtérkép is
megteszi. Ez két okból is praktikus: egyrészt
a Hold forgástengelye az égi észak-déli
iránnyal általában nem esik egybe, másrészt
a holdi észak-déli irányt követve a pólusok
felé a kamerát állandóan forgatni kellene.
Így, az atlasz alapján a holdi kelet-nyugatot
a kamerában vízszintesre állítom, ugyanis
a Mondatlas is végig ezt a tájolást követi.
Az már ízlés kérdése, hogy észak vagy dél
van felül. Jómagam, valószínűleg a vizuális
észlelési múltból fakadóan, délt állítom
felülre. A tájolás után következik a pontos
élességállítás. Azért nem fordítva, mert
ha egy kicsit is elforgatjuk a kamerát,
akkor bizonyosan elmászik az élesség. Az
élességállítást én egészen egyszerűen szemre
végzem. Tehát folyamatosan figyelem a feltűnő
apró felszíni részleteket, és amikor stabilan
a legtöbb látszik, ott a fókusz. Ez a módszer
talán egy kissé fapadosnak tűnik, ugyanis
sokféle fókuszálási eljárás ismeretes. De
használható!

Szóljunk néhány szót a kamera beállításairól.
10 képet veszek fel másodpercenként, ennél
többet felesleges. Egy avi fájl 1000-1500
képet tartalmaz, ami 640×480 felbontásban
még kezelhető méret. Ugyanarról a területről
több avit érdemes ugyan készíteni, de a
kész képeket átlagolni nem tudjuk, mert
az árnyékok elmozdulása már néhány perc
alatt észrevehető. A többi lehetséges állítható
paramétert (gain, expozíciós ido, szaturáció,
gamma, fényesség) mindig az adott objektumhoz
méretezem, hogy az már a monitoron nézve
is a lehető legtetszetősebb legyen. Például
egy terminátortól távolabbi kis alakzat,
és egy nagy kráter egészen eltérő beállításokat
igényelhet. Átlagos esetben a felsorolt
paraméterek 25 cm-es Cassegrain esetében
f/14,2 fényerőnél rendre: 10%, 1/33, 80%,
10%, 80%. De ezek más műszernél egészen
különbözőek is lehetnek. A fehéregyensúlynál
a Hold felszínét egy kissé zöldes árnyalatúra
színezem, ami a vizuális látványra emlékeztet.
De sokan fekete-fehérben fotóznak, ami megfelel
a holdtalaj valós színének. Egy kész avi
fájl a későbbiekben már fekete doboznak
számít; a képfeldolgozás folyamán már nem
tudunk kihozni belőle olyan információt,
amit nem rögzítettünk az ég alatt, tehát
ezen áll vagy bukik minden.

A képfeldolgozás fázisában a leválogatási
kritériumot érdemes szigorúra állítani;
nálam ez legalább 97%. Miután a Registax
sorba rendezte a használható képeket, még
ezekből is érdemes egy manuális szelektálást
végezni, ugyanis a program benne hagy gyengébb
minőségű képeket, és azok elmoshatják a
finomabb részleteket. Ha legalább 20-30
éles képünk van, abból már egy finom maszkolással
nagyon szép végső képet készíthetünk. Természetesen
minél több jó képet tudtunk felvenni, annál
jobban bírja a kép a feldolgozást. A végső
feldolgozást a Registax Linear állásában
az egyes csúszkával kezdem, majd onnan haladok
a felfelé. Végül érdemes még a kép méretét
kissé megnövelni, ameddig a részletek élesek
maradnak.

A képek tárolása és későbbi kezelhetősége
miatt célszerű az objektum nevét és a készítés
idejét megjelölni a fájlnévben. Például:
Tycho_041105_0415_Lat.jpg. Így a későbbiek
folyamán is tudjuk, hogy az adott objektumot
éppen milyen megvilágításnál örökítettük
meg.   


Az Eratosthenes-, a Stadius- és a Copernicus-kráter: három, egymástól egészen eltérő morfológiájú alakzat.    
     

A Hédervári-kráter.    

Valamennyi felvételt a szerző készítette, egy 25 cm-es, f/14,2-es Cassegrain-távcsővel és Philips ToUcam Pro webkamerával.

A
már említett százas listához ráadásként
még hozzátennék egyet, amelynek megfigyelése
nehézségét figyelembe véve valahova a
felsorolás végére kívánkozik. A Hédervári
Péterről elnevezett kráterről van szó,
amelyet 2004. április 28-án 20:35 UT-kor
sikerült kameravégre kapni. Csak akkor
érdemes próbálkoznunk vele, ha a Hold
centrálmeridiánjának szélessége a maximális
negatív érték (-6°50′) közelében van,
tehát a librációs mozgás folyamán a déli
pólus felénk billen; így történt ez a
kép készítésének idején is. Az alakzat
észlelhetősége első negyed plusz-mínusz
egy nap környékén a legkedvezőbb, viszont
utolsó negyednél már korántsem ennyire
kedvező a megvilágítás; így inkább az
előbbit javasolhatom. A Rükl-atlasz Amundsen-A
elnevezésű kráterként jelöli, amely az
ötös számú librációs térképen azonosítható;
némi térbeli képzelőerő sokat segít.

Ladányi Tamás

Forrás: Meteor 2004/12

Webkamera-célpont: a Hold

Napjainkra egyre szélesebb körben elterjedt a csillagászati képrögzítés egyszerű és olcsó eszköze, a webkamera. Könnyű kezelhetősége révén gyors sikerélményt remélhetünk tőle, de a használat folyamán kiderül, hogy minden egyes további képrészlet felfedése sok türelmet és munkát igényel. A kamera beszerzése után az első célpontok közé tartozik a Hold, amely hálás téma, ugyanis szinte azonnal megmutatják magukat a felszíni részletek a legkisebb távcsővel is, ami kellő lendületet adhat a további fotózáshoz. A képkészítés általános tudnivalóival nem kívánok részletesen foglalkozni; a témához a webcam.csillagaszat.hu honlapot ajánlom, amely kiváló segédanyagot szolgáltat az észleléshez.

Milyen távcsövet használjunk a webkamerázáshoz? Akár egy kis refraktorral is elkezdhetjük a munkát, amely kellően jó minőségű ahhoz, hogy Barlow-nyújtásra lehetőségünk legyen. Érdemes felkeresniDamian Peach honlapját, ahol gyönyörű képeket találunk a szerző legjobbjaiból, aki nagyobb műszerek mellett egy Vixen 80 mm-es fluorit apóval f/45 fényerővel Philips ToUcam Pro kamerát használ. Felvételei felveszik a versenyt a nagyobb távcsövekkel készült fotókkal. A felbontásnak azonban az átmérő határt szab! Minél nagyobb átmérővel kamerázunk, annál nagyobb felbontást érhetünk el, amelynek szűk keresztmetszete elsősorban a légköri nyugodtság és az optikai minőség. A hosszú fókusz mindenképpen előnyt jelent, ugyanis így nem kell annyit nyújtanunk, hogy kellően részletesen láthassuk égi kísérőnket. A fókuszt addig érdemes nyújtani, amíg a légkör engedi; de mindig hozzuk ki a maximumot az adott körülmények között!

Mikor észleljünk? Igaz ugyan, hogy a webkamera szolgáltatta folyamatos képrögzítéssel nagyobb eséllyel kaphatunk el nyugodt légköri pillanatokat, azonban az az igazi, ha olyan avi fájl születik, amely sok éles frame-et (képet) tartalmaz. Fontos, hogy a Hold a horizont felett minél magasabban legyen, és ehhez kellően nyugodt légkör társuljon. Érdemes a delelés környékén járó Holdra vadásznunk, és lehetőleg a deklinációja is pozitív legyen. Kitűnő nyugodtság adódhat a teljes sötétség beállta előtt még szürkületi időszakban, mielőtt a napközben felmelegedett földfelszín kisugárzással hűlni kezd. Ugyanígy kedvező légkör fordulhat elő a napfelkelte előtti órákban, még mielőtt a felszín melegedni kezd. Inkább a hajnali órák azok, amikor jobb eséllyel kifoghatunk használható seeinget, ehhez azonban fel kell tudni kelni�

Hogyan tervezzük előre a fotózandó holdi objektumokat? Mivel a legkontrasztosabb alakzatok mindig a terminátor közelében találhatók, kézenfekvőnek tűnik, ha végigpásztázzuk ezt a területet, és egy látványos kráterre akadva felvételt készítünk róla. Azonban így könnyen előfordulhat, hogy éppen a legérdekesebb részletek felett siklunk el! Lehet, hogy ha csak egy kicsivel odébb állítjuk a kamerát, akkor egy érdekes dóm, rianás vagy más kisebb alakzat kerülhetett volna a látómezőbe. Tehát érdemes előre készülnünk arra, hogy adott colongitúdónál és librációnál mire számíthatunk. Jó kiindulási alapot találhatunk ehhez a Meteor 2004/7-8. számában megjelent Charles A. Wood: "A Hold 100-szor" című írásban, amely a feltűnő objektumok mellett számos apróbb érdekességre hívja fel a figyelmet

{mosimage}

A Clavius-kráter déli librációnál; falára települve látható a Porter- és a Rutherford-kráter, valamint a belsejében sok kisebb kráter.    

      

{mosimage}
Az Egyenes Fal (Rupes Recta), a Birt-kráter és a Birt-rianás fogyó holdnál.

A továbbiakban leírom az általam kialakított kamerázási folyamatot, amely csupán egy szubjektív vélemény, és bizonyára akadnak ennél lényegesen kifinomultabb módszerek is. Első lépés a kamera tájolása, amely a későbbi beazonosításokat lehetővé teszi. Erre általában Antonín Rükl Mondatlasát használom, de más részletes holdtérkép is megteszi. Ez két okból is praktikus: egyrészt a Hold forgástengelye az égi észak-déli iránnyal általában nem esik egybe, másrészt a holdi észak-déli irányt követve a pólusok felé a kamerát állandóan forgatni kellene. Így, az atlasz alapján a holdi kelet-nyugatot a kamerában vízszintesre állítom, ugyanis a Mondatlas is végig ezt a tájolást követi. Az már ízlés kérdése, hogy észak vagy dél van felül. Jómagam, valószínűleg a vizuális észlelési múltból fakadóan, délt állítom felülre. A tájolás után következik a pontos élességállítás. Azért nem fordítva, mert ha egy kicsit is elforgatjuk a kamerát, akkor bizonyosan elmászik az élesség. Az élességállítást én egészen egyszerűen szemre végzem. Tehát folyamatosan figyelem a feltűnő apró felszíni részleteket, és amikor stabilan a legtöbb látszik, ott a fókusz. Ez a módszer talán egy kissé fapadosnak tűnik, ugyanis sokféle fókuszálási eljárás ismeretes. De használható!

Szóljunk néhány szót a kamera beállításairól. 10 képet veszek fel másodpercenként, ennél többet felesleges. Egy avi fájl 1000-1500 képet tartalmaz, ami 640×480 felbontásban még kezelhető méret. Ugyanarról a területről több avit érdemes ugyan készíteni, de a kész képeket átlagolni nem tudjuk, mert az árnyékok elmozdulása már néhány perc alatt észrevehető. A többi lehetséges állítható paramétert (gain, expozíciós ido, szaturáció, gamma, fényesség) mindig az adott objektumhoz méretezem, hogy az már a monitoron nézve is a lehető legtetszetősebb legyen. Például egy terminátortól távolabbi kis alakzat, és egy nagy kráter egészen eltérő beállításokat igényelhet. Átlagos esetben a felsorolt paraméterek 25 cm-es Cassegrain esetében f/14,2 fényerőnél rendre: 10%, 1/33, 80%, 10%, 80%. De ezek más műszernél egészen különbözőek is lehetnek. A fehéregyensúlynál a Hold felszínét egy kissé zöldes árnyalatúra színezem, ami a vizuális látványra emlékeztet. De sokan fekete-fehérben fotóznak, ami megfelel a holdtalaj valós színének. Egy kész avi fájl a későbbiekben már fekete doboznak számít; a képfeldolgozás folyamán már nem tudunk kihozni belőle olyan információt, amit nem rögzítettünk az ég alatt, tehát ezen áll vagy bukik minden.

A képfeldolgozás fázisában a leválogatási kritériumot érdemes szigorúra állítani; nálam ez legalább 97%. Miután a Registax sorba rendezte a használható képeket, még ezekből is érdemes egy manuális szelektálást végezni, ugyanis a program benne hagy gyengébb minőségű képeket, és azok elmoshatják a finomabb részleteket. Ha legalább 20-30 éles képünk van, abból már egy finom maszkolással nagyon szép végső képet készíthetünk. Természetesen minél több jó képet tudtunk felvenni, annál jobban bírja a kép a feldolgozást. A végső feldolgozást a Registax Linear állásában az egyes csúszkával kezdem, majd onnan haladok a felfelé. Végül érdemes még a kép méretét kissé megnövelni, ameddig a részletek élesek maradnak.

A képek tárolása és későbbi kezelhetősége miatt célszerű az objektum nevét és a készítés idejét megjelölni a fájlnévben. Például: Tycho_041105_0415_Lat.jpg. Így a későbbiek folyamán is tudjuk, hogy az adott objektumot éppen milyen megvilágításnál örökítettük meg.   

{mosimage}
Az Eratosthenes-, a Stadius- és a Copernicus-kráter: három, egymástól egészen eltérő morfológiájú alakzat.    
     
{mosimage}
A Hédervári-kráter.    

Valamennyi felvételt a szerző készítette, egy 25 cm-es, f/14,2-es Cassegrain-távcsővel és Philips ToUcam Pro webkamerával.

A már említett százas listához ráadásként még hozzátennék egyet, amelynek megfigyelése nehézségét figyelembe véve valahova a felsorolás végére kívánkozik. A Hédervári Péterről elnevezett kráterről van szó, amelyet 2004. április 28-án 20:35 UT-kor sikerült kameravégre kapni. Csak akkor érdemes próbálkoznunk vele, ha a Hold centrálmeridiánjának szélessége a maximális negatív érték (-6°50′) közelében van, tehát a librációs mozgás folyamán a déli pólus felénk billen; így történt ez a kép készítésének idején is. Az alakzat észlelhetősége első negyed plusz-mínusz egy nap környékén a legkedvezőbb, viszont utolsó negyednél már korántsem ennyire kedvező a megvilágítás; így inkább az előbbit javasolhatom. A Rükl-atlasz Amundsen-A elnevezésű kráterként jelöli, amely az ötös számú librációs térképen azonosítható; némi térbeli képzelőerő sokat segít.

Ladányi Tamás

Forrás: Meteor 2004/12