Alig ismert nyílthalmazok között IV.
Alig ismert nyílthalmazok között IV.
Márciusi-áprilisi éjjeleken a téli Tejút nyílthalmazokban bővelkedő ezüstös fényfolyama lassan eltűnik a csillagos égbolt szerelmeseinek szemei elől, helyét a galaxisokban roppant gazdag tavaszi égbolt óceánja foglalja el. A távcsövek látómezejében sok millió fényév messzeségből hunyorgó csillagvárosok fénylése sejlik fel. Ha tekintetünket végigpásztázzuk a Kis Kutya és Herkules csillagképek közötti égboltrészen, nagyon kevés feltűnő nyílthalmazzal találkozunk. Első ránézésre azt hihetnénk, hogy a Tejútrendszerünk ezen objektumait csak a látványos M 44, M 48, M 67 és a Melotte 111 jelű csillaghalmazok képviselik. Ha azonban belepillantunk a különböző csillagászati katalógusok lapjaiba, láthatjuk, hogy hazánkból nézve a tavaszi égbolton további – jelentős számúnak semmiképpen sem nevezhető – kevésbé ismert nyílthalmazok bújnak meg. Ezek közül elsősorban a Tájoló, Légszivattyú, Északi Vizikígyó és Kentaur csillagképekben sorakozó, az ESO (European Southern Observatory) katalógusában szereplő halmazokat kell megemlítenünk. Ezek a csillagcsoportok tavaszi estéken a déli horizont közelében delelnek (a Tejút déli égbolton húzódó sávjának környezetében helyezkednek el), ennek köszönhetően sajnos csak kevés hazai észlelés készül róluk, pedig némelyikük kimondottan kellemes megjelenésű. Jelen írásban a csekélyebb számú tavaszi nyílthalmazok közül csak kettő kerül ismertetésre. Ennek a két csillagcsoportnak a közös jellemzője a könnyű észlelhetőség; egyikük kis távcsövekkel is szépen tanulmányozható, míg a másik néhány csillaga már szabad szemmel is megpillantható.
A halványabb csillagokból álló Serleg csillagkép első pillantásra némileg sivár területnek tűnik az észlelő amatőrcsillagászok számára. A csillagatlaszok a konstelláció területén mindössze néhány, általában közepes méretű távcsövekkel is jól észlelhető galaxist jelölnek. Ezért kissé meglepő, hogy a Serleg egy szép nyílthalmaznak is helyt ad. Az ESO 570-12 (111212-211918) jelölésű csillagcsoport nagyjából 15 csillag kupaca egy 13 ívperces területen. A csillagraj két legfényesebb tagja 8,3 magnitúdós, a leghalványabbak fényessége kb. 14-15 magnitúdó közötti. A könnyen rajzolható halmazban egy 9 magnitúdós komponensekből álló tág csillagpár is elhelyezkedik. Összességében elmondható, hogy ez a csillagcsoport egy feltűnőbb megjelenésű és laza szerkezetű nyílthalmaz.
A híres M 101 galaxis látszólagos szomszédságában észlelhetjük a Latysev 2 mozgóhalmazt (134424+533000). Az érdekes objektum hét csillagot tartalmaz, melyek egy 5 fokos égterületen szóródtak szét. Ezek közül 4,6 magnitúdós fényességének köszönhetően a 83 UMa jelű csillag a legfeltűnőbb, további három társa (81, 84, 86 UMa) csak egy picivel halványabb. Az említett négy csillag egy egyenesbe rendeződik, szabad szemmel történő megpillantásuk nem okoz nehézséget egy átlagos átlátszóságú éjszakán sem. A maradék három halmaztag a HD 119765, HD 234064 és HD 234073 jelölésű csillagok, közülük az első a 6 magnitúdós fényességének köszönhetően egy tiszta éjszakán még megpillantható puszta szemmel, utóbbi kettő észleléséhez azonban már binokulár vagy kis távcső szükséges (10 m. fényességűek).
Jómagam 2007 tavaszán, egy 10×80-as TZK-binokulárral észleltem a Latysev 2 csillagait. A műszerben megmutatkozó látvány varázslatos volt:
Errefelé az égbolt csillagokban meglehetősen gazdag, a binokuláron keresztül szemlélve olyan érzésem támadt, mintha a mozgóhalmaz tagjai a Tejút egy kis darabkájába ágyazódnának. A fantasztikus hatást tovább fokozta a látómező széléhez közel megbúvó M 101 galaxis kis ködös korongocskája, valamint a Mizar-Alkor kettőse. A halmaz 7 csillaga közül mindössze a Benetnash (η UMa) közelében hunyorgó HD 234064 nem fért a látómezőbe. A mellékelt rajz különlegessége, hogy azon három különböző mély-ég objektum látható részben vagy egészben; a Naprendszerünkhöz legközelebb elhelyezkedő Nagy Medve-mozgóhalmazt (Collinder 285) a Mizar-Alkor csillagpár képviseli, ezt követi a Latysev 2 csillagai, végül a felsorolást az M 101 galaxis zárja.
A katalógusokban szereplő két Latysev halmaz (az 1. számú objektum a Kos csillagképben helyezkedik el, és a Meteor 2007/2. számában került bemutatásra) ikertestvéreknek tekinthetők; mindkettő nagyjából azonos méretű, 5-5,5 fok kiterjedésű, kevesebb mint 10 csillagot tartalmazó mozgóhalmaz.
A nyári Tejút a csillaghalmazok szerelmesei számára (is) valóságos kincsesbánya, a távcső segítségével gömbhalmazok tucatjait, nyílthalmazok százait cserkészhetjük be. A Skorpió és Hattyú csillagképek közötti égterület hemzseg a különleges hangzású, kevésbé ismert nyílthalmazoktól (pl. Antalova, Alessi, Bica, Dias, Kronberger, Teutsch, stb. elnevezésű csillagcsoportok). Az errefelé felkereshető példányok változatos megjelenésűek, akadnak közöttük olyan halvány objektumok, amelyek látszó mérete még az 1 ívpercet sem éri el, sőt, olyan különleges csillagrajok is, mint pl. a Lant csillagképben található 2 fok kiterjedésű Iskudarian 1, amely egy igen halvány, 16-20 magnitúdós fehér törpék alkotta mozgóhalmaz.
A komolyabb teljesítményű távcsövek tulajdonosainak ajánlható a Kígyó csillagkép területén elhelyezkedő, a θ Serpentis csillagtól szűk 1,5 fokkal észak-északnyugatra megbúvó Archinal 1 nyílthalmaz (185449+053254). A csillagcsoport felfedezője, az amerikai Brent A. Archinal a nyílthalmazok világában jártas személyiségnek számít, hiszen ebben a témában Steven J. Hynes mellett társszerzője egy komoly szakkönyvnek is („Star Clusters”, Willmann-Bell Kiadó, 2003.)
30,5 centis Dobson-távcsövemmel vizsgálva az Archinal 1 egy kissé megnyúlt és halvány, 1,5-2 ívperces foltocska képében volt látható, ennek felületén pislákolt a négy legfényesebb, 14 magnitúdós halmaztag. Ezek közül három csillag egy vonalba rendeződik.
A kicsiny Nyíl csillagkép területén is felkereshetünk néhány kevésbé ismert nyílthalmazt. Ezek közül az egyik legszebb a Kronberger 79 (193355+183112), amely nagyjából 12 magnitúdó összfényességű és látszólagosan 2 ívperc terjedelmű objektum. A csillagcsoport 30,5 centis távcsővel részlegesen felbontható; 254x nagyítás mellett (valamint az elfordított látás technikáját alkalmazva) a kis ködpamacson több 14-15 magnitúdós halmaztag hunyorog, ezek pontos helyzetét nagyon nehéz rajzolni. A látvány alapján érezhető, hogy ez egy csillagokban gazdagabb nyílthalmaz.
A Hattyú csillagkép látványos Tejút-mezejének egyik lebilincselő nyílthalmaza a kicsiny Kronberger 54 (200308+315801). Ez egy halványabb, kb. 13 magnitúdós, ezért komolyabb műszereket igénylő csillagraj, melynek mérete a katalógusok szerint 0,9 ívperc. A 30,5 centis távcsőben, 254x nagyítás mellett egy 0,5 ívperces apró kör alakú derengésként látható, melynek felületén 2-3 db 15 magnitúdós halmaztag különböztethető meg. Kicsiny mérete és halványsága ellenére kellemes látvány: egy nagyon pici, felbontatlan és sűrűsödés nélküli gömbhalmazra hasonlít. A vizuális hatást tovább emeli, hogy a Kronberger 54 egy 10 ívperc terjedelmű aszterizmus belsejében bújik meg, konkrétan 4 ívperccel keletre a 6,4 magnitúdós HD 190227 jelű csillagtól. Csillagászati felvételeken kimondottan esztétikus látvány!
Szintén a Hattyú csillagképben, annak északi részén helyezkedik el a kisebb, 10-15 centis távcsövekkel is észlelhető Barkhatova 2 nyílthalmaz (214338+510417). A csillagatlaszokban, planetáriumprogramokban gyakran Baractova 2 néven jelölt 5 ívperc látszólagos kiterjedésű csoport egy látómezőben található a 4,7 magnitúdós Azelfafage nevű fiatal óriáscsillaggal, ennek köszönhetően felkeresése egyszerű, és mivel hazánkból nézve a bemutatott Latysev 2-höz hasonlóan cirkumpoláris, egész évben megfigyelhető. A 30,5 centis műszerben sötét égen legalább 20 csillaga számolható össze, ezek közül a fényesebbek egy V betűre hasonlító alakzatot rajzolnak az égre. A Barkhatova 2 nyílthalmaz nagy távcsővel szemlélve laza szerkezetű csoportnak tűnik, mégis ízléses, határozott megjelenésű a csillagokban gazdag látómezőben. „Testvére”, a kis távcsövekkel megfigyelhető Barkhatova 1 nyílthalmaz csillagai szintén a Hattyú csillagképben, konkrétan az Észak-Amerika – köd szélén pislákolnak.
Cikksorozatunkban a hazánkból megfigyelhető kevésbé ismert, ritkán észlelt nyílthalmazok közül szemezgettünk. Ezekből az objektumokból napjainkban több száz került be a különböző katalógusokba, de számuk az egyre nagyobb érzékenységű csillagászati műszereknek köszönhetően még nőni fog.
Az aszterizmusokból a kisebb-nagyobb amatőrtávcsövek segítségével szintén sok százat figyelhetünk meg, és számuk – elsősorban az észlelő amatőrcsillagászoknak köszönhetően – a nyílthalmazokhoz hasonlóan egyre gyarapszik (a hazai megfigyelők közül Sánta Gábor és ezen sorok írója is foglalkozik ezzel az érdekes területtel). A fotometriai és sajátmozgás-vizsgálatok segítségével a közeljövőben minden bizonnyal több aszterizmusról derülhet ki, hogy valójában fizikailag összetartozó csillagcsoportokról, azaz nyílthalmazokról van szó. Az észlelő amatőrcsillagász számára a csillagcsoportok világa tehát egy olyan izgalmas terület, amely hosszú évekre, évtizedekre kiterjedő megfigyelési programot kínál.
