Kora tavaszi binokulár-túra | MCSE

Kora tavaszi binokulár-túra

A nagy látómezejű binokulárok az amatőrcsillagász legsokoldalúbban bevethető „fegyverei”.

Az óriás nyílthalmazok, gázködök és galaxisok még sokévi tapasztalat után is lenyűgözik a megfigyelőt, és a fényesebb üstökösök, változócsillagok követése is igényli e műszerek használatát. És valljuk be, minden alkalommal jó ötlet egy könnyű kirándulást tenni a (téli) Tejút vidékén (is), ahol valósággal nyüzsögnek a szebbnél szebb halmazok, gázködök. Ám ahogy a Hadak Útja márciusban lassan alámerül a nyugati horizonton, a binokulárral észlelő csak halvány és nem túl látványos galaxisok közül válogathat – legalábbis ez a kép él legtöbbünk emlékezetében. E kis cikk segítségével szeretném Olvasóinkat elkalauzolni egy eddig kevés figyelemre méltatott világba, a csillagcsoportok közé. A tél végi, kora tavaszi ég (ezen belül is a Hidra, Rák, Hiúz és Kis Oroszlán csillagképek területe) nem szűkölködik nagy látószögű, fényes megfigyelnivalókban, csupán jobban oda kell figyelni rájuk.

Csillagcsoportok közé szinte bármit besorolhatunk, a klasszikus nyílthalmazok mellett a feltételezett halmazokat, az aszterizmusokat, valamint a csillagos háttér olyan csoportjait, melyek egyikhez sem tartoznak, ám nagy kiterjedésük és érdekes alakjuk miatt kis nagyításokkal felemelő látványt nyújthatnak. Ezeket éppúgy megfigyelhetjük, leírhatjuk és lerajzolhatjuk, mint más égitestet, különösen, ha látványukat tág kettősök vagy csillagláncok is feldobják. A legsűrűbb aszterizmusok és a valódi nyílthalmazok között – angolos humorral szólva – csupán annyi a különbség, hogy utóbbiakról már bebizonyosodott tagjaik gravitációs összetartozása… Távcsővel vizsgálva mind ugyanolyan lenyűgöző látványt nyújt az amatőr számára. A most bemutatandó égitestek mindegyike megfigyelhető már egy 10×50-es binokulárral is, térbeli közelségük miatt pedig akár néhány perc alatt felkereshetők. A Messier-objektumok kivételével megadjuk a 2000-es koordinátáikat (általában a legfényesebb tagra vonatkozóan), de jó részüket azonosíthatjuk a mellékelt térkép alapján is.

Az M44 és társai

Kezdjük rögtön néhány régóta ismert csodával. A Rák csillagkép közepe táján uralkodó M44 (Praesepe, Jászol), az ókor óta ismert „ködös csillag”, nem más, mint egy közepesen gazdag, 1,2 fok kiterjedésű, 515 fényév távolságban látszó halmaz, valódi mérete 11 fényév. 200 csillaga közül 80 fényesebb 10 magnitúdónál, így érthető, miért csak kis nagyításokkal nyújt igazán felemelő látványt. Nem csoda, hogy a 3 magnitúdó integrált fényességű égitest a legelső távcsöves megfigyeléseknek is célpontja volt (lásd Galileo Galilei távcsöves rajzát a 2009-es Évkönyv 256. oldalán). 1996-ban egy igen tiszta tavaszi éjszakán először vettem észre az M44-et puszta szemmel, és néhány pillanatig döbbenten álltam, nem tudtam értelmezni a látványt. Egy hatalmas, csóva nélküli, harmadrendű üstökösre emlékeztetett. Nem csoda, hogy Messier felvette katalógusába – , hiszen akkor még (és jóval utána is) az üstökösök jó részét szabad szemmel fedezték fel! Nem sokkal délebbre, az alfa Cnc-tól két fokkal nyugatra találjuk a 6 magnitúdós M67-et, mely az egyik legidősebb nyílthalmaz, kora majdnem egymilliárd év. Jóllehet kétszer akkora és sokkal sűrűbb az M44-nél, ötszörös távolsága (2600 fényév) miatt csak egy fél fokos, elkent, ezüstös fénypamacs az égbolton. A két égitest szögtávolsága alig hét fok, így egy igazán nagy látómezejű binokulárban akár egyszerre is láthatjuk őket, átérezve a Tejútrendszer igazi távolságait. Az M67 sötétebb éjszakákon viszonylag könnyű szabad szemes zsákmány – diákéveim során sokszor volt szerencsém hozzá, majd a szegedi égbolt fényei rejtették el jó ideig. 2007-ben a Messier-maraton alkalmával láttam ismét a kicsiny, de egyértelmű ködösséget. Ez a halmaz igazi kistávcsöves csemege, amely nagy műszerekben is izgalmas az egyre több felbomló csillag miatt.

Tovább utazva dél felé, hamarosan a Hydra fejét alkotó hat csillaghoz érkezünk (ez is aszterizmus…), ahonnan egy 8-9 fokos délnyugati irányú „ugrással” érkezünk a szabad szemmel is feltűnő, kissé elnyúlt „csillaghoz”, az 1-2 Hya együtteséhez. Kis nagyítású műszerünkbe pillantva azonban nem két csillagot fogunk látni, hanem hármat – az egymástól fél fokra sziporkázó 5 magnitúdós 1 és 2 Hya között egy 4 magnitúdónál is fényesebb, tiszta fehér színű csillag ragyog, a c Hya. Innen kicsit több mint három fokkal délnyugatra, a Tejút peremén sejlik elő puszta szemünk számára az M48 halmaz tagjainak összemosódó fénye. Nem kimondottan nehéz megpillantani, én mindig kicsit könnyebbnek éreztem az M67-nél, holott katalógusadataik meglepően hasonlóak, és a térben is közel vannak egymáshoz (2000 fényéves távolság, 5,8m, 30’). Jóllehet kevésbé sűrű csoport (80 csillaga van), a benne látható csillagláncok és gyűrűk igen jellegzetes alakot kölcsönöznek neki. A sokak által említett szív alak csak kis műszerekkel és nagyítással – mondjuk egy binokulárral – válik igazán nyilvánvalóvá, de ez is szubjektív. Amikor 1996 környékén 5 cm-es Turisztommal először láttam, inkább egy pillangót véltem benne felismerni.

A fentebb ismertetett égitestekkel általában végére érünk a kényelmes deklinációjú, 8 és 10h rektaszcenzió között látszó nyílthalmazok felsorolásának. Ám ha nagyobb binokulárunkkal a Lynx csillagkép viszonylag kevés látnivalót kínáló mezején bámészkodunk, meg kell állnunk a 35 Lyn-től 62’-cel PA 338 felé látható 8 magnitúdós HD 75135 jelű csillagnál. Elfordított látással seregnyi, 10m-nál halványabb csillagot pillantunk meg ebben a „fészekben”, melyet a csillag vigyáz. A laza, nem túl feltűnő égitest nem más, mint az NGC 2666 (08 49 47 + 44 42 12, mérete: 11’). A kicsiny halmaz megfigyelésekor nézzünk szét a környéken is, sok csillagsűrűsödést és aszterizmust fogunk találni.

Aszterizmusok között

Aki szereti a látványos csillagcsoportosulásokat, annak a kora tavaszi ég a legeslegjobb vadászterület. Bátran kalandozzunk a Tejút sávjában és azon kívül is, mindenütt csoportokat fedezhetünk fel. Nézzünk utánuk katalógusokban, könnyen kiderül, hogy más, vállalkozó amatőrök felfigyeltek-e már rájuk. Most néhány megragadó alakzatot ajánlunk Olvasóink figyelmébe.

Ha a Castor és a Pollux vonalát DK felé meghosszabbítjuk, majd ugyanannyit haladunk az égen, mint a két csillag távolsága, egy nagyon nehéz szabadszemes csillagpárra, az omega1-2 Cancrira bukkanunk. Az omega2-től DK felé egy kusza, 9 magnitúdós csillagokból álló ösvény kígyózik két fok hosszan – ez az omega2 Cancri-kaszkád (08 04 06 + 24 32 00). Látványos csillagívek, azaz „kaszkádok” típuspéldánya a Camelopardalisban megfigyelhető Kemble 1, azaz a Kemble-kaszkád. Ennek kevésbé fényes, de valahogy mégis megragadó kora tavaszi párja a fenti égitest. Miközben binokulárunkkal észleljük, figyeljük meg a láncot alkotó távoli Napok tömörüléseit, apró csoportjait és párjait.

Mikor kiveséztük, innen bő négy fokos távolságban KÉK felé találjuk az 5 magnitúdós khi Cancrit (08 20 04 + 27 13 07), mely – érdekes módon – 7-9 magnitúdós csillagok másfél-két fokos laza halmazában helyezkedik el, melyek látványos pillangó alakot formáznak. Ehhez egy jó 10×50-es, vagy 15×70-es műszer dukál, szigorúan állványról, hogy a halványabb tagokat is észrevehessük. Valódi fizikai természete nem ismert – valószínűleg egy tejútfolt, vagy véletlenül egy irányban látszó csillagok együttese; de az sem kizárt, hogy egy rég szétszóródott, távoli csillagáramhoz tartozik. Semmilyen katalógus nem említi, de mi azért nézzük meg, és ha már itt vagyunk, szabad szemmel is vessünk rá egy pillantást. Talán érzékelhető lesz a csoport, mint halvány párásság a khi Cnc körül. Egyébként a csillag csupán 60 fényévre található, típusa szerint fősorozati sárga óriás.

Miközben ezt figyeljük, észrevehetjük azt a másik, két foknál jóval kiterjedtebb pacát, mely szinte az előzővel érintkezve, délkelet felé helyezkedik el, s a nü1-2 Cancri (08 31 31 + 24 04 52) csoportosulásig ér. A tejútfolt láthatóan itt is jelen van, újabb laza, 7-9 magnitúdós tagokból álló kerek foltot hozva létre, amely a négy csillag és társaik alkotta „tálcán” ül. A nyolc darab hatod-hetedrendű csillag egy cikcakkos vonalat alkot, mely kellő fantáziával egy papírsárkányra emlékeztet. Újabb izgalmas aszterizmust találtunk – mely szintén nincs katalogizálva.

Mikor ide eljutunk égi túránk során, ismét elérhető közelségbe kerül az M44. Pihentessük szemünket a lenyűgöző binokuláros halmaz csillagain. A halmaz a gamma, delta, éta és théta Cnc négyszögében ül, innen indulunk tovább. Az M44 és az éta összekötő egyenesét hosszabbítsuk meg NyÉNy felé annyival, mint amennyi a gamma és az éta távolsága. Találunk ott egy aprócska, 8’ hosszú láncot, melyet öt darab 8-10 magnitúdós csillag formáz). Újra csak egy „ismeretlen” aszterizmusba botlottunk – ez már a negyedik egy öt fok sugarú körön belül! Ezt azonban már más, szemfüles amatőrök katalógusba vették, ami csak annyit jelent, hogy felhívták rá a figyelmet. Neve is ezt tükrözi: SAO 80149 csoport (08 23 22 + 21 51 54). Megfigyeléséhez kissé nagyobb műszer javasolt, de adott esetben már egy 10×50-es is megmutatja. Így még nem tudjuk kellően felbontani, ezért a látvány egy rövidke, halvány ezüstfonálra emlékeztet. Remek látvány!

Kissé délebbre, a 8 és 12 Cnc tájékán egy újabb tejútfelhőn akadhat meg a szemünk, amit 6-11 magnitúdós csillagok sűrűsödése rajzol ki. Ez a 4-5 fokos laza felhő pontosan 5 fokkal ÉÉNy-ra található a béta Cnc-tól. Legfőbb látványossága a 12 Cnc-től alig egy fokkal délre (egész pontosan PA 160 felé) látható fél fokos nyílhegy alakzat, 7-12m-s csillagokból kirakva. Nyugatról egy lánc is kapcsolódik hozzá, mellyel együtt egy kezeit magasba emelő emberalakot fedezhetünk fel benne. Ez a csoport egész sűrű, sőt nyílthalmaz érzetét kelti, de elnevezése sokkal prózaibb, mint megjelenése, ez ugyanis a HD 67425 csoport (08 09 10 + 12 47 48). Innen PA 200 felé, 200 ívpercre (3,4 fokra) ismét egy halmazszerű aszterizmusra, a HD 65524 csoportra (08 00 09 +09 51 00) akadunk. 8-12 magnitúdós csillagait óriásbinokulárokkal láthatjuk teljes pompájukban.

Továbbra is a Rák csillagkép déli részén maradva, az M67 közelében, egész pontosan a 49 Cnc-től egy fokra DK-re figyelhetünk fel egy 8 csillag alkotta 20’-es, kissé megtört csillagívre, melynek tagjai zömmel 8-9 magnitúdósak, de néhány 11-12. fényrendű is akad köztük. Ez a Sánta 151, legfényesebb csillaga a HD 74942 (08 47 20 + 09 15 53). Miközben ehhez a cikkhez anyagot gyűjtöttem, figyeltem fel rá, és sikerült is többször leészlelnem január elején.

Az RS Cancri változócsillag-észlelők generációi számára fogalom, lévén a Rák legfényesebb félszabályos változója. Megtalálása nagyon könnyű, hiszen az iota Cnc-tól észak felé haladva szinte belebotlunk az szigma2-3 Cancri (08 59 38 + 32 17 12) csoportosulásba, mely egy hatalmas háromszögletű aszterizmus a változócsillagtól ÉNy-i irányban. Legsűrűbb része a két névadó égitest körül helyezkedik el, s egy fok átmérőjű. Legközelebb, amikor megbecsüljük az RS Cnc fényességét, töltsünk el néhány pillanatot a csoport szemrevételezésével is.

Ezen a környéken aztán óriási a nyüzsgés: alig három fokkal nyugatabbra egy újabb másfél fokos alakzatra lelünk, legfényesebb tagja a HD 73192 (08 38 19 + 32 48 07). A kusza csillagcsomó talán legjobban valami déli csillagképre, például a Centaurusra emlékeztet, 90 fokkal elforgatva. Egy íves csillaglánc körül egyértelmű sűrűsödést tapasztalunk, benne egy nagyon látványos csillagpárokkal és egy háromszög alakzattal.

Itt azonban a csodák még nem értek véget. Egy nem túl merész, bő 4 fokos ugrással észak felé máris a Lynx területén találjuk magunkat, s a 32-33 Lyn szomszédságában újabb, másfél foknál hosszabb, de csak öt feltűnőbb tagot tartalmazó égi sétány, „kaszkád” fényét gyűjtheti retinánk. A HD 74243 csoport (08 44 10 + 36 55 07) szintén katalogizálatlan, de talán épp ez adja meg a varázsát. Fényesebb tagjain kívül még jó pár 8-9m-s csillagot, köztük egy-két látványosabb párt vehetünk észre.

Ha most visszaindulnánk a szigma2-3 Cnc irányába, kb. félúton belebotlunk egy hatalmas felhőbe. Mi ez a nyüzsgés? Igen, újra egy ismeretlen aszterizmus; a kihaltnak gondolt Lynx talán mégsem egészen üres. A 6 magnitúdós CY Lyn (HD 75896) környékén csak úgy hemzsegnek a 8 magnitúdós és még halványabb tagok, másfél fokos, szinte NY-ra emlékeztető csoportot alkotva. Nagyobb műszerekkel a csillagfelhőtől délre látszó NGC 2683 jelű 9m-s galaxis is érzékelhetővé válik.

A meglepően fényes, 4,5 magnitúdós HD 77912 nem visel Bayer/Flamsteed jelölést, de ennek ellenére könnyű objektum az alfa és 38 Lyn szomszédságában, azoktól kissé ÉNy-ra. Kis nagyítással, alkalomadtán szabad szemmel, néhány halvány csillag tűnik fel közvetlen közelében. Girbegurba, lapos M betűre emlékeztető láncát alkotó sok-sok csillaga különösen széppé avatja ezt az aszterizmust. HD 77912 csoport (09 06 12 + 38 15 54) néven lett katalogizálva, de a Sánta 112 jelzést is viseli (jómagam 2008 januárjában, a GUIDE 8.0 program csillagai közt kalandozva figyeltem fel rá).

A Tejút közelében mutatkozó látványos csillagtömörüléseket magunk mögött hagyva sokkal ritkásabbak az aszterizmusok is, így nagyobb léptekkel haladhatunk. A kora tavasz igen elhanyagolt – sajnos fényes csillagot nem tartalmazó – konstellációja a Leo Minor, azaz Kis Oroszlán. Bár galaxisait néha megcsodáljuk, igen látványos csillagcsoportját kevesen ismerik. Ez pedig nem más, mint a Harrington 6, azaz a 22 LMi csoport (10 13 26 + 31 27 00). 35 ívpercnyi tömör gyönyör ez a kis, fejjel „lefelé” álló vitorlás csónak formájú alakzat. Tavaly tavasszal 130/650T-vel 26x nagyítással „hajózva” botlottam véletlenül bele, és annyira magával ragadott, hogy rögtön le is rajzoltam (l. Meteor 2008/7-8). Binokulár is elég azonban a megfigyeléséhez, felfedezője nem más, mint Phil Harrington, a binokulár-csillagászat legnagyobb nemzetközi alakja, több könyv és cikk szerzője.

Lassan végére érünk a kora tavasszal kényelmesen megfigyelhető csillagcsoportok sorának. Sok más égitestet is bemutathattunk volna, de ezek nagy része erősen déli fekvésű, vagy halvány objektum. Ám egy látványos alakzat még mindenképp ide kívánkozik, az Oroszlán csillagkép délkeleti felében található Sánta 119 (11 15 40 – 04 37 47). Katalógusom összeállításakor elsősorban a GUIDE 8.0-ra támaszkodtam, majd igyekeztem a kiválasztott aszterizmusokat az ég alatt, valamint más katalógusokban ellenőrizni (az volt a jó, ha még nem említette egyetlen lista sem). Így akadt meg a szemem a HD 98046 jelű csillagtól eredő „Vízesés”-en, melynek rendkívül finom, másfél fok hosszú láncait 9-10 magnitúdós fénypöttyök alkotják. Ráadásul a névadó csillagtól alig 20’-cel északra ragyog a fi Leo a maga 4,5m-jával. Keresni sem lehetne szebb csillagkörnyezetet.

A fenti és más objektumok megfigyeléséhez kellemes, derült és lehetőleg nem túl hideg kora tavaszi éjszakákat kívánok!