Vizuális csillagászat a 21. században

Van-e létjogosultsága a vizuális észlelésnek manapság, mikor 6-10 méteres óriás távcsövek gyűjtik a fényt kisebb széklap nagyságú CCD kamerák felületére? Amatőrcsillagászok és távcsőgyártók hada harsogja szerte a világon: természetesen van!

A szak- és amatőrcsillagászok közti határ nem zárt kerítés, ide is, oda is átjárható, de ami fontosabb: amatőrnek lenni hitvallás az égbolt szépsége, a világ csodáinak tisztelete, az emberi élet kozmikus keretekbe illesztése mellett. Ez életfilozófia! Mivel a filozófia nem ehető, nem kézzelfogható, pénzt is csak ritkán lehet vele keresni, az amatőrcsillagászat hobbi. Önvallomás az égbolt, a technika, a barkácsolás és a világ csodálata mellett. Olyan önkifejezés, melynek egyik legszebb megnyilvánulása egy precízen elkészített rajzos megfigyelés szemnek is tetszetős, de a fotókkal is bátran összemérhető, végső formába öntött változata.

Nem kell így sem lemondanunk a komolyabb eredményt produkáló észlelőprogramokról. Bár a 19. század vége óta visszaszorulóban van a vizualizálás, néhány területen a szakcsillagászok érdeklődésére is számot tartó eredménnyel működhetünk. A változócsillagok és üstökösök nyomon követése épp ilyen nemes feladat. Nem csoda, hogy az e két észlelési ág rendkívüli népszerűségnek örvend, amatőrök tízezrei követik nyomon a csillagok és üstökösök fényességének változásait. Ma már a vizuális becslések mellé sokan beszereztek CCD kamerákat, és félprofi obszervatóriumot építettek ki. Az AAVSO és az ICQ nevű szervezetek gyűjtik az adatokat a világ minden tájáról, melyek sokszor játsszák a riasztócsengő szerepét egy-egy üstökös vagy törpenóva kitörésekor. Szokás ma is vizuálisan keresni üstökösöket és nóvákat. Ki ne ismerné Robert Evans tisztelendő urat, aki több mint 40 extragalaktikus szupernóvát fedezett fel Ausztráliából – vizuálisan egy 40 cm-es távcsővel. Amatőr felfedezőkből nagyon gyakran lesznek szakcsillagászok, és rendre előfordul, hogy kutatóintézetekben dolgozó csillagászok saját amatőrtávcsővel rendelkeznek, és vizuális változó- vagy üstökös észleléseket végeznek.

A mély-ég észlelésnek nincs tudományos értéke, hiszen a nagy távcsövek galaxisok százaiban, ezreiben mutattak meg csillagokat, tanulmányoztak csillagkeletkezési régiókat. Leggyakrabban azért kezd el valaki ilyen égitesteket rajzolni, mert lenyűgözi a távcsőben látottak szépsége, szokatlansága, részletdús megjelenése. Ilyenkor az ember szinte ösztönösen érzi, hogy ezt a fenséges látványt valahogy meg kell örökítenie. Engem a tűéles csillagokkal teleszórt Tejutas látómezőkben fénylő csillaghalmazok, a köztük tekergőző ködfoszlányok igen gyakran késztetnek erre. A legjobb átlátszóságú egeken gyakran egy tucat rajz is készül. A legtöbben persze fotón örökítik meg a legszebb égterületeket. Ma már egész kis távcsövekkel is remek digitális képeket lehet készítni akár intersztelláris buborékokról vagy a galaktikus cirruszról is, de akadnak olyan felvételek, melyek a sötét ködök belső szerkezetét mutatják meg.

Most, hogy tudjuk, miért kezdjünk bele, lássuk, mit „nyerhetünk” a vizuális észlelések során. Először is tapasztalatot! A kiválasztott égi célpontok megtalálásához szükségünk van egy részletesebb csillagtérképre és némi tájékozódási képességre. A csillagképek megismeréséhez nem kell sok idő, ha egyszer már találtunk egy jellemző alakzatot, onnan már simán megy minden. Kezdő amatőrként, érdeklődőként töltsünk el minél több időt az égbolt alatt, akár hajnalig fennmaradva, hogy az egymás után felkelő csillagképeket szépen azonosíthassuk. Néhány ilyen „kitelepülés” után már meglepően könnyen fog menni, sőt, azon vesszük észre magunkat, hogy fejből tudunk néhány csillagnevet és a csillagképek görög betűs jelöléseinek jó részét is. Ezek után már könnyen megtaláljuk a távcsöves célpontokat. Így a sok-sok éven keresztül végzett vizuális megfigyelésekkel kiváló égboltismeretre teszünk szert, és valljuk be, nem magától értetődő, hogy valaki ismeri a csillagos égboltot, azon tájékozódni képes.

Ha már nem remeg meg a kezünk, ha egy halvány gömbhalmazt kell beállítani a Sagittarius csillagdús mezején, elkezdhetünk rendszeres mély-ég megfigyeléseket végezni. Ennek során tulajdonképp végignézzük a galaxisunkat, illetve betekintünk más galaktikák rejtelmeibe. Nem kell sok hozzá, hogy észrevegyük, mennyire különböznek, még azonos objektumtípus esetén is. A gömbhalmazok egyike-másika felbomlik, míg a többiek diffúz korongok maradnak. Az egyikben van csillagszerű mag, a másikban semmi ilyet nem látunk. Lesznek szegényes nyílthalmazok 10 taggal, és olyanok, melyekben 1000 Nap világít. Fotókról ismert égi ékkövekkel találkozunk majd, melyek néha meglepően jól visszaadják a rögzített képen megfigyelhető részleteket. Rengeteg tapasztalatra teszünk szert tehát az egyes objektumok, objektumtípusok terén. Kezdünk emlékezni a látványra: „ez és ez nagyon fényes volt, közepén porsávval, könnyen megtalálható” vagy „alig tudtam megpillantani, és csak pár csillag derengett benne”. Esetleg elragadtatottan mondjuk: „szenzációs csillaghalmaz több száz bontott taggal, a látómezőben mintegy 1000 csillag látható, a két halmaz távolsága alig egy fok”. Leírásokat készítünk, és ezek rögzülnek fejünkben.

A különbségek felismerésével párhuzamosan eljön az igény, hogy minden mély-ég objektumot a maga önállóságában lássuk, ne mint „nyílthalmazt” vagy „planetáris ködöt”. Mindegyik más, ahogyan minden ember nagyjából egyforma, de mégis mindenki önálló egyéniség. El fogjuk kezdeni keresni a különbségeket, egyedi jellemvonásokat az objektumok megjelenésében. Figyelmünket összpontosítjuk, szemünket megeddzük. Megtanulunk LÁTNI.

Lehet, hogy rögtön, lehet, hogy a 10. gömbhalmaz után, de elérkezik egy pillanat, amikor úgy érezzük, feltétlen meg kell örökítenünk a távcső által mutatott képet. Fotózhatunk – ma már ez a természetes –, de sokkal jobb, ha rajzolunk. Ez ugyan igényel egy kevés rajzkészséget, de leginkább a csodálatra képes elme szüli a jobbnál jobb rajzokat. Rajzkészségünk rengeteget fog javulni, már a rajzolás legelején, és bizonyos mesterfogások, trükkök segítségével egészen könnyen vethetjük papírra a látottakat.

Kellő égismeret birtokában, egy csapat amatőr társaságában versenyre kelhetünk! Ki tudja megpillantani a legtöbb Messier objektumot egy éjszaka alatt? És a Herschel-lista 400 NGC objektumát? Vagy: ki látja a legtöbb gömbhalmazt egy éjjel? A sort folytathatnám, ami a lényeg: a közös észlelés baráti hangulatában még nagyobb élménnyé válik a megfigyelés.

Végül, de nem utolsósorban, sok-sok év tapasztalata után elérkezik az idő, hogy mi magunk is felfedezzünk valamit! Szerte a világon sok amatőr áldozza estéit és hajnalait az üstököskeresére. A vizuális üstökösvadászok erősen visszaszorulóban vannak, de még mind a mai napig eredményesen dolgoznak. Vannak, akik a korszellem jegyében, dacolva a nagy égboltfelmérésekkel, digitálisan keresnek kométákat, és találnak is, mint Terry Lovejoy ausztrál amatőrcsillagász, aki 2007 tavaszán 1,5 hónap alatt két új üstököst talált. Nóvákra és szupernóvákra is vadászhatunk, bár utóbbiakhoz legalább 40 cm-es távcső és rendkívüli égismeret kell (tulajdonképp meg kell jegyezni a galaxisok látványát, csillagkörnyezetüket). A nóvakeresés viszont nem túl nehéz pálya, egy kisebb digitális kamerával is eredményesek lehetünk. Máig amatőrök fedezik fel szinte az összes nóvát. A legeredményesebb William Liller, aki szakcsillagászként vonult nyugdíjba, ma viszont amatőrként nóvákat fedez fel.

Ajánljuk...