A napészlelések története (áttekintő írás) | MCSE

A napészlelések története (áttekintő írás)

Az előbb részletezett bizonytalanul azonosítható jelenségeknél sokkal bőségesebb anyag áll rendelkezésünkre az ókorban és a középkorban észlelt napfoltokról. Bár Egyiptomból itt sem találhatók konkrét feljegyzések, Ponori Threwrewk Aurél arra hívta fel a figyelmet, hogy a Nap jele: kör, közepén ponttal, talán a napfoltok ismeretére utal. Mezopotámiai, vagy Kisázsiai megfigyeléseket nem ismerünk, ezzel szemben az ókori és középkori Kínából, majd ezt követően a 10. századtól a koreai és japán megfigyelőktől bőségesen maradtak ránk megfigyelések a távcső nélkül megfigyelhető hatalmas napfoltokról. Napfoltok észlelései a kezdetektől 1200-ig

Az előbb részletezett bizonytalanul azonosítható jelenségeknél sokkal bőségesebb anyag áll rendelkezésünkre az ókorban és a középkorban észlelt napfoltokról. Bár Egyiptomból itt sem találhatók konkrét feljegyzések, Ponori Threwrewk Aurél arra hívta fel a figyelmet, hogy a Nap jele: kör, közepén ponttal, talán a napfoltok ismeretére utal. Mezopotámiai, vagy Kisázsiai megfigyeléseket nem ismerünk, ezzel szemben az ókori és középkori Kínából, majd ezt követően a 10. századtól a koreai és japán megfigyelőktől bőségesen maradtak ránk megfigyelések a távcső nélkül megfigyelhető hatalmas napfoltokról.

A Kínai megfigyelők eleinte valószínűleg ködön, porfelhőn át, vagy a horizont közelében tartózkodó, csökkent fényű napkorongon vették észre a hatalmas kiterjedésű foltokat. Később félig átlátszó jade-kristály vagy füstszínű hegyikristály lemezen keresztül figyelték meg a napkorongon a foltokat. A hivatalos csillagászati feljegyzések i. e. 28 és i. sz. 1638 között 112 napfolt leírást tartalmaznak, de más krónikák korábbi észleléseket is említenek. A Napon látható sötét foltokat “füstfelhőként”, és datolya, vagy tyúktojás nagyságúnak jellemezték, de találkozunk “három lábú varjú” megnevezéssel is. Ennek értelmezéséhez tudni kell, hogy a varjú írásjele a sötétség szinonimája.

Az európai ókorban először a görög megfigyelők számolnak be szabad szemmel látható napfoltokról, legkorábban feltételezhetően Anaxagorasz látta ezt a jelenséget i. e. 465-ben. Ugyancsak Európában az iszlám csillagászok többször is láttak foltokat a Napon, de azokat a Merkúr, vagy a Vénusz bolygó átvonulásának vélték, de ezek a jelenségek szabad szemmel nem megfigyelhetőek.

A középkori Európából viszonylag kevés megfigyelés maradt ránk, ezek közül az egyik első az angliai worchesteri János barát által egy krónikába lerajzolt észlelése, amit 1128 december 8-ai szabadszemes észlelésére alapozott.

 

Worchesteri János barát által egy krónikába lerajzolt észlelése, amit 1128 december 8-ai szabadszemes észlelésére alapozott

A kódex részlete, benne a Nap korongjának képével.


Napfolt megfigyelések 1201-1800-ig

Egy 1371-es bejegyzésben, amit az orosz Nyikonovszkij krónikában találunk, az áll, hogy a Napon egy sötét folt keletkezett, mely olyan volt, mintha szöget vertek volna a Napba… A következő észlelés 1607. május 28-áról való, amikor Kepler a háztető résein keresztül bevilágító sötétkamra képen egy foltot vett észre, de ezt ő is valamelyik bolygónak vélte.

A távcső feltalálása után egyre több napészlelés született, először még a kivetített képet tanulmányozták, később valamilyen, igaz kezdetben még igen megbízhatatlan szűrőket alkalmaztak. 1610-11-ben négy megfigyelő is felismerte a Napon látható sötét foltokat, név szerint a frízföldi Johannes Fabrícius, az itáliai Galileo Galilei, az angol Thomas Harriott, és az ingolstadti Christopher Scheiner, aki 1611 és 1627 között 900-nál is több megfigyelést végzett Itáliából és Németországból, egyik észlelését itt is bemutathatom:

Scheiner 1611-es gyönyörű kivitelezésű észlelései

Scheiner 1611-es gyönyörű kivitelezésű észlelései

A kínai és kóreai észlelésekkel kiegészítve ettől az időtől kezdve folyamatosan vannak adataink a Napon látható változásokról, a naplégköri jelenségek ciklikusságáról. A továbbiakban bemutatásra kerülnek a későbbi észlelők szebb észlelései (a teljesség igénye nélkül, mert az összes adat elég sok helyet igényelne).

Egy kiváló lengyel csillagász, Johannes Hevelius 1644-es észleléseinek egyik másolata a következő, mert az eredeti példányok egy 1679-es tűzvészben odalettek.

Hevelius rajza a korongról, mely egy képen több nap eseményeit örökíti meg, így jól megfigyelhető a Nap forgása. Látható, hogy a kép jobb oldalán még a sötétebb és világosabb területeket is megjelölte, ezzel fáklyamezőkre utalva.

Hevelius rajza a korongról, mely egy képen több nap eseményeit örökíti meg, így jól megfigyelhető a Nap forgása. Látható, hogy a kép jobb oldalán még a sötétebb és világosabb területeket is megjelölte, ezzel fáklyamezőkre utalva.


Napfolt megfigyelések 1801-2000-ig

William Cranch Bond az 1840-es évektől 200-nál is több észleléssel gazdagította a csillagászat átfogó archívumát. Lent az USA beli észlelő 1847 szeptemberi rajzai láthatóak, melyeket egyébként egy lencsés távcsővel vetített ki, projekciós módszert használva.

Fényi Gyula 10 cm-es távcsővel készített korongrajzai 1847-ből

William Cranch Bond korongrajzai 1847-ből

Itt tűnik fel egy magyar név is az észlelők végtelen sorában, név szerint a Kalocsai Obszervatórium észlelője, Fényi Gyula az, akit itt meg kell említenünk. 1880 és 1919 között 6092 észlelést végzett, általában 22 cm-es korongrajzot készített, amit egy 10 cm-es távcsővel vetített ki.

A következő rajzot megint egy amerikai észlelő műve, David E. Hadden készítette 1903-ban, és egy foltcsoport változásait mutatja több napon keresztül, sajnos ez a kép itt nem kerülhet bemutatásra.

Az első szűrővel, közvetlenül a távcső mellett végzett megfigyelés az angol William McKeon neve mellett szerepel, akinek a rajzán egy igen akitív terület látható, mely többször visszatért az 1919. és a 1920. esztendő alatt.

William McKeon távcső mellett, szűrővel végzett megfigyelése.

William McKeon távcső mellett, szűrővel végzett megfigyelése.

Az egyetlen jó minőségű távolkeleti észlelés ebből az időszakból a Bejingi Csillagászati Obszervatóriumban készült. A lenti kép 1968 és 1971 közötti részletrajzokat tartalmaz.

A Bejingi Csillagászati Obszervatóriumban készült részletrajzok 1968 és 1971 között

A Bejingi Csillagászati Obszervatóriumban készült részletrajzok 1968 és 1971 között

A következő három rajz már napjaink lelkes amatőrjeitől származik, név szerint Peter Meadowstól, J. J. Mananóntól és B. Pawlutschenkótól. Az első észlelő Angliában 1977-85-ig, majd 1990-től máig már több, mint 2500 észlelést készített, közülük egyet itt is láthatunk:

Peter Meadows vizuális észlelése 1999-ből

Peter Meadows vizuális észlelése 1999-ből

A következő, spanyol észlelő részletrajzai már művészi szépségűek, tessék itt a példa, ilyet is lehet készíteni (az észlelő a cikk írásakor is aktív volt – szerk.):

J. J. Mananón spanyol amatőrcsillagász művészi napfolt rajza

J. J. Mananón spanyol amatőrcsillagász művészi napfolt rajza

Az utolsó, nem műhold, vagy mesterséges test felszínéről készített itt bemutatásra kerülő rajzot Ausztráliában, Sydneyben vetette papírra a déli félteke egyik lelkes észlelője.

20140715_napeszlelo-szakcsoport_Napeszlelesek-tortenete-09

B. Pawlutschenko vizuális észlelése Ausztráliából

Ezek voltak az amatőr észlelések, de mint azt mindannyian tudjuk, a tudomány és a technika fejlődése magával hozta azt a lehetőséget, hogy az ember a megfigyelőhelyeket egyre magasabbra telepítse, egyre jobb optikákat készítsen, majd kijusson az űrbe. A Skylab űrállomás addig soha nem látott képeket szolgáltatott a Nap koronájáról és felsőlégköréről, majd a technika jelenlegi csúcsa, a SOHO, mely a Nap és a Föld között egy állandó helyzetű pontról stabilan fürkészi a Napot látható tartományban, és egyéb hullámhosszokban. A SOHO-ról több cikk is olvasható a meteor 99-es évfolyamában…


Pápics Péter, 2000