Korai korona-megfigyelések
A Nap aktivitásával kapcsolatosan inkább a napfogyatkozások megfigyelései maradtak ránk bizonyos krónikákból, kódexekből, és ezek nagy része nem a fogyatkozás látványát írja le, hanem csak a jelentkező rémületet és az ég elsötétedését, maximum a fényesebb objektumok feltűnését, és a feljegyzéseknek csak kis százaléka foglalkozik a látvánnyal, vagy a szabadszemmel is megfigyelhető protuberanciákkal.
A napkoronát, mint a teljesség idején látható jelenséget Plutharkosz (~i.sz. 50-125) említi először. Meglepő, hogy a következő feljegyzésre nyolc és fél évszázadot kellet várni, ugyanis csak a 968. december 22-i fogyatkozáskor figyelték meg ezt a jelenséget. Majdnem három évszázaddal későbbről való a következő feljegyzés, melyben az 1239-es Észak-Itáliából is megfigyelhető fogyatkozásnál látott korona látványát írja le. Nagyon valószínű, hogy az első későközépkori protuberancia leírása is ettől a megfigyelőtől származik, mivel azt írta, hogy a korona alsó részén egy “tüzes nyílás” látszott. 1560. augusztus 21-én aztán Cristopher Clavius észlelte a koronát Coimbrából.
Felmerül az a kérdés, hogy vajon az ókorban és a kora középkorban olyan halvány volt a korona, hogy azt nem vették észre. Olyan gyenge lett volna a naptevékenység, hogy a naplégköri jelenségek nem keltettek feltűnést?
Az angol Walter Edward Maunder (1851-1928) egy olyan lehetséges közvetett bizonyítékra hívta föl a figyelmet egy 1897-es tanulmányában, mely arra mutatott rá, hogy az egyiptomi szárnyas napkorong-ábrázolásokat a napkorona látványa sugallhatta. Tudjuk, hogy a napkorona alakja a naptevékenység 11 éves periódusa alatt változik. A naptevékenység minimuma idején a Nap egyenlítői síkjából kinyúló sugárnyalábnak tűnik, mely a Nap “szárnyainak” képzeletét kelthette.
Koronajelenség a naptevékenység minimuma környékén…
Az ókorkutatók és a művészettörténészek egy része azonban nem fogadta el Maunder nézetét, arra hivatkozván, hogy az ókor embere repülni vélte a Napot, és a repülés fogalmát összekapcsolta a szárnyakkal. Néhány évvel ezelőtt kínai kutatók olyan ábrázolásokat mutattak be, melyek Maunder elképzelését támasztották alá. Ezek a Han dinasztia idejéből (i. e. 200 körül) való rajzok repülő varjúnak ábrázolják a Napot, nagyon hasonló körvonalakkal, mint a minimum-korona. Úgy tűnik, hogy Kínában is szárnyaknak látták a koronát.
Ugyancsak Kínából maradt ránk az első följegyzés a Nap protuberanciáiról. Az egyik legkorábbi jóscsonton, amely az i. e. 1302. évi fogyatkozást örökíti meg, ez olvasható: “Három lángnyelv nyúlt ki a Napból, és a fényes csillagok láthatók voltak…” Ez a szöveg egyértelműen a nagy protuberanciákra és erős naptevékenységre utal.
