Decemberi PANSTARRS-ok | MCSE

Decemberi PANSTARRS-ok

Decemberben két izgalmas üstököst is felfedezett a PANSTARRS, amelyek jelenleg halványak, de akár vizuálisan is látható vándor válhat belőlük.

C/2013 X1 (PANSTARRS). December 4-ei felvételeken találták ezt a 20,2 magnitúdós, diffúz üstökös a Geminiben. Az igen messze, 8,9 CsE-re járó üstökös csak bő két év múlva, 2016. áprilisában éri el 1,3 CsE-s napközelpontját, így akár fényes objektum is válhat belőle. Ennél azért valószínűbb, hogy egy Oort-felhőből érkező, nagy távolságban kifényesedő, ám később majd halványodó üstökösről van szó. A jelenlegi számítások szerint 2016. júniusában 10,5 magnitúdóig fog fényesedni, de ekkor hazánkból már nem lesz megfigyelhető. Egy hónappal korábban és valamivel halványabban azonban még láthatjuk a hajnali, délkeleti égen.

C/2013 Y2 (PANSTARRS). Az év utolsó üstökösét december 30-án fedezték fel az átlagos PANSTARRS üstökösökhöz képest szokatlanul nagy, 18,4 magnitúdós fényességnél. A Pyxis csillagkép északnyugati csücskében látszó üstökös most még csak 16-17 magnitúdós, és júniusban már el is éri 1,92 CsE-s napközelpontját, de 3200-3300 éves keringési ideje és 29 fokos pályahalása arra utal, hogy egy öreg üstökössel van dolgunk, amely a napközelségéhez közeledve erősebben kifényesedhet. Sajnos helyzete nem lesz túl kedvező, de pár hónapig még biztosan észlelhetjük az esti, délnyugati égen.

    C/2013 X1 (PANSTARRS)
T 2016 Apr. 19.9275 TT                                  MPC
q   1.305587             (2000.0)            P               Q
                   Peri.  164.5702      +0.8232782      -0.5238049
                   Node   130.8622      -0.5465985      -0.6276093
e   1.0            Incl.  163.1892      -0.1531116      -0.5759644
From 49 observations 2013 Nov. 29-Dec. 31.
    C/2013 Y2 (PANSTARRS)
Epoch 2013 Nov. 4.0 TT = JDT 2456600.5
T 2014 June 13.5958 TT                                  MPC
q   1.919824             (2000.0)            P               Q
z  +0.004552       Peri.  308.7883      -0.8874984      +0.1392069
 +/-0.000039       Node   243.4191      -0.0829686      -0.9859723
e   0.991261       Incl.   29.4194      -0.4532801      -0.0920870
From 144 observations 2013 Dec. 30-2014 Jan. 27, mean residual 0".3.


A www.mcse.hu oldal felületén sütiket (cookie) használunk. Ezeket a fájlokat az ön gépén tárolja a rendszer. Az oldal használatával ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információért kérjük olvassa el adatvédelmi tájékoztatónkat. További információ

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close