Kitörésben a C/2013 V3 (Nevski)-üstökös

Egy újabb amatőr felfedezésű üstökös, amely egy hét alatt 5 magnitúdót fényesedve immáron binokulárral is látható a hajnali égen.

Az idei év 14. amatőr felfedezése Vitalíj Nyevszki orosz amatőrcsillagász nevéhez fűződik, aki november 7-én hajnalban fotózta le egy 20 cm-es asztrográffal ezt a 15 magnitúdós, 1 ívperc átmérőjű üstököst. Már ekkor is csodálkoztunk, hogy miként maradhatott észrevétlen egy ilyen fényes üstökös a Hydra fejénél, viszonylag nagy elongációban. A kérdésre azóta megkaptuk a választ, mert az üstökös folyamatosan fényesedik, így minden bizonnyal már a 15 magnitúdó is egy kitörés eredménye volt. Az égitest jelenleg 9 magnitúdónál jár, ötre emelve a hajnalban binokulárral is látható csóvás égi vándorok számát.

Vitalíj Nyevszki ugyanazon távcsővel készült felvételei kiválóan mutatják az üstökös fényesedését.

Vitalíj Nyevszki ugyanazon távcsővel készült felvételei kiválóan mutatják az üstökös fényesedését.

Az előzetes pályaelemek szerint az égitest október 27-én már áthaladt 1,391 CsE-s napközelpontján, a kitörést ezt követően kezdődhetett, talán az erős napsugárzás, talán a mag felszínén aszimmetrikusan elhelyezkedő, és addig árnyékban lévő aktív terület miatt. Pályája jelenleg parabolához közelinek tűnik, de viselkedése és 32 fokos pályahajlása miatt elképzelhető, hogy periodikus. Sajnos a hajnali eget hamarosan tönkreteszi a holdfény, de addig is próbáljuk meg észlelni ezt a különleges üstököst, amely talán még két-három hét múlva is könnyen látható lesz!

    C/2013 V3 (Nevski)
T 2013 Oct. 27.8308 TT                                  MPC
q   1.391295             (2000.0)            P               Q
                   Peri.  337.4282      +0.1348748      -0.8480369
                   Node   101.5936      +0.9701115      +0.0077200
e   1.0            Incl.   31.5445      +0.2017237      +0.5298809
From 112 observations 2013 Nov. 6-8.

Ajánljuk...