Égi kalendárium: 2016. augusztus | MCSE

Égi kalendárium: 2016. augusztus

Hosszú évek statisztikája szerint augusztus a legkedvezőbb nyári hónap csillagászati megfigyelések végzésére. Az éjszakák már hosszabbak, és az év leglátványosabb meteoros látnivalóit kínálják.

A bolygók járása

Merkúr: A hónap folyamán megfigyelésre viszonylag kedvezőtlen helyzetben van. A hónap elején közel egy órával nyugszik a Nap után. 16-án van legnagyobb keleti kitérésben, 27,4°-ra a Naptól, a nyugati látóhatár közelében kereshető. Az ekliptika alacsony szögben hajlik a horizonthoz képest, ezért ekkor a bolygó csak háromnegyed órával nyugszik később, mint a Nap. Hamarosan bele is vész az alkonyat fényeibe.

Vénusz: A hónap folyamán napnyugta után látható a nyugati látóhatár közelében. Láthatósága továbbra sem kedvező, bő háromnegyed órával nyugszik a Nap után. Fényessége −3,9m-ról −3,8m-ra csökken, átmérője 10,1”-ről 10,9”-re nő, fázisa 0,96-ról 0,92-ra csökken.

Mars: Előretartó mozgást végez a Mérleg, majd 2-ától a Skorpió csillagképben. 21–27-ig a Kígyótartó csillagkép sarkát is keresztezi. Az éjszaka első felében látszik, éjfél előtt nyugszik. Fényessége tovább csökken, −0,8m-ról −0,3m-ra, átmérője 13,0”-ről 10,5”-re zsugorodik.

Jupiter: Előretartó mozgást végez az Oroszlán, majd 9-től a Szűz csillagképben. Az esti nyugati égbolt feltűnő égiteste. A hónap elején még bő másfél órával a Nap után nyugszik, napnyugta után kereshető a horizont közelében. A hónap végén már alig negyven perccel a Nap után nyugszik, így lassan elvész az alkonyat fényében. Fényessége −1,7m, átmérője 31”.

Szaturnusz: 13-ig hátráló, majd ismét előretartó mozgást végez a Kígyótartó csillagképben. Éjfél körül nyugszik, addig a délnyugati ég alján látszik. Fényessége 0,4m, átmérője 17”.

Uránusz: Késő este kel, az éjszaka nagyobb részében látható. Egyre gyorsuló hátráló mozgást végez a Halak csillagképben.

Neptunusz: Az esti órákban kel, az éjszaka nagy részében megfigyelhető. A Vízöntő csillagképben végzi hátráló mozgását.

1Bolygok_Sz_nt__201607111900_Szaturnusz_46307

A Szaturnusz Szántó Szabolcs 2016. július 11-i felvételén. A gyűrűs bolygó távcsöves látványa az augusztusi esték szép látványossága.

Nyári mélyeges örömök

Az amatőrcsillagászati megfigyelések igazi időszaka a nyár, hiszen ilyenkor a kellemes esti hőmérséklet nyújthat felüdülést a nappali hőség után, és az égbolt is igen gyakran derült. Sajnos az éjszakák elég rövidek, de augusztusban a hosszabbodó sötétség és a leginkább felhőtlen égbolt minden amatőrt az ég nézésére csábít. A nyári égen varázslatos a fejünk felett átívelő Tejút. Az északi horizonttól, a Perseus csillagképből indul, majd a Cassiopeián és a Cepheuson keresztül a fejünk felett delelő Cygnusba ér, ahol kifényesedik. Ebben az irányban saját spirálkarunkon „hosszában” nézünk keresztül. Az Aquila és az Ophiuchus elején kissé elhalványul, de csak hogy egy igen fényes foltban folytatódjék: ez a Scutum-csillagfelhő, benne az M11 csodálatos halmazával. Tőle délre kezdődik a Tejút centrális vidéke, a Sagittarius, Ophiuchus és Scorpius csillagképekben: feltűnően kifényesedik az égi fényszalag. Ha nyaralásunkat egy mediterrán országba tervezzük, feltétlenül menjünk ki szállásunk mellé egy fényszennyezéstől mentesebb, déli kilátású helyre. Az Adria vagy az Égei-tenger partjáról teljesen más látvány tárul a szemünk elé, mint hazánkból: az itthonról csak fényesebb foltokat mutató, legalul a horizontba olvadó centrum egy hatalmas, rendkívül fényes, széles folttá változik, amely tele van fényes foltokkal, csomókkal és sötét ködökkel, amik szabad szemmel is remekül láthatók. Ha ilyenkor van nálunk egy kis távcső (egy binokulár is megteszi), vessünk egy pillantást az M7-re! A Ptolemaiosz halmazának is nevezett égitestet az ókorban általánosan ismerték, de Ptolemaiosz említette csillagászati munkájában, így ez a harmadik, regisztrált mélyég-objektum (az M45 és M44 után). A Skorpió fullánkja északkelet felé éppen rámutat, 4,5 fokot kell megtennünk ebben az irányban. Az M7 igen sűrű csillagcsoport, rengeteg fényes taggal, amelyek belül egy négyszöget alkotnak. Mivel fényessége eléri a 2,5-3 magnitúdót, szabad szemmel is könnyedén látható. És nemcsak ez, hanem a tőle 3-4 fokra északnyugatra lévő M6 is, amelyet méltán neveznek Pillangó-halmaznak, hiszen hasonlít is erre az élőlényre. 4,5 magnitúdós fényessége bőven elég a szabadszemes láthatóságához.

hetkepe-tejiut-mayer-miklos

A Tejút a Hortobágyról, Mayer Miklós felvételén.

08-1Melyeg_Cseh_201207072200_M24_csillagfelh___s_k_rny_ke_37678_10x50B_6-5fok

Az M24-csillagfelhő. Cseh Viktor rajza több éjszakán keresztül készült 10×50-es binokulárral, a látómező 6,5 fokos.

Fordítsuk binokulárunkat a Tejút-centrum irányába! A delta és gamma Sgr melletti nagy, fényes folt az úgynevezett Baade-ablak: a Tejútnak egy olyan területe, ahol az egyébként igen sűrű porfelhők között egy kis rés nyílik, így egészen a centrális dudor külső részéig elláthatunk. Itt a Tejút olyan sűrű, annyi halvány csillagból áll, hogy a kis műszer fel sem bontja csillagait. Innen nyugat felé, a theta Oph alatt észvesszük a Pipa-köd hatalmas, több mint 5 fokos sötét sziluettjét, amely még szabad szemmel is
jól kivehető.

A Baade-ablaktól északra van az M8 és M20 vidéke: ezeket a gázködöket és a hozzájuk kapcsolódó csillaghalmazokat gond nélkül láthatjuk kis kézi távcsövünkkel. Még északabbra egy igazán nagy és fényes Tejút-felhőre akadunk, a másfél fok hosszú, egy fok széles M24-re. Felülete tele van fényes csillagokkal, nyílthalmazok foltjai és sötét ködök teszik még mozgalmasabbá. Tőle keletre 4 fokkal az impozáns H betű alakú M25 laza, de fényes csillagokból álló csoportját pillanthatjuk meg, míg az ellenkező irányba ugyancsak 4 fokot haladva a kétharmad holdkorongnyi M23 egyenletesen fényes, csillagokkal telepettyezett foltját fogjuk megtalálni. Az M24-től csak 2,5 fokot kell észak-északkeletre mennünk – binokulárunkat elég csak kissé északra mozdítani
–, hogy látómezőnkbe kerüljön az M17, vagyis a Hattyú-köd. Nálunk igen elterjedt másik elnevezése az Omega-köd, azonban a látványos emissziós ködfolt sokkal inkább emlékeztet egy vízen úszó hattyúra, mint a görög omega betűre.

08-1Melyeg_T_th_201309071907_M16___a_teremt_s_oszlopai_85262

Az M16, vagyis a Sas-köd (benne a Teremtés oszlopai) Tóth Krisztián felvételén. 102/635GPU apo, ASI120MMmonokróm kamera, 44×70 s expozíció.

Az M16 csillaghalmaza innen újabb 2,5 fok távolságra van észak felé, ezt nagyon könnyű megpillantani, de azt a ködösséget, amellyel együtt végső soron az M16-ot alkotja, csak sötétebb égbolton láthatjuk – ez a Sas-köd. Az objektumról a leghíresebb felvételt a Hubble-űrtávcső készítette, amely megörökítette a később a Teremtés oszlopainak nevezett hatalmas gázoszlopokat.

Szent Lőrinc könnyei: a Perseidák

Szinte nincs ember, aki ne hallott volna az augusztusi hullócsillagokról, a legtöbben életük első meteorélményét nyáron szerzik, köszönhetően a kellemes időjárásnak és a szabad ég alatt töltött több időnek. Neves íróink, költőink is megemlítik az augusztusi hullócsillagokat. A meteorraj a Perseus csillagképről kapta a nevét, a rajtagok pályája visszafelé meghosszabítva ebben a konstellációban találkozik: itt vannak a radiánspontok. Az északi féltekén élő észlelők már július közepétől (július 17.) láthatnak Perseidákat nagyjából óránként egy rajtagot. A következő három hét során lassú emelkedés figyelhető meg az óránkénti darabszámot tekintve. Augusztus első napjaiban óránként öt rajtagot is összeszámolhatunk, augusztus 10-re pedig 15-re kúszik fel ez a szám. Ezután hirtelen emelkedéssel érkezünk el a maximumhoz (általában az augusztus 12-ről 13-ra virradó éjszaka), amikor is 50-80 hullót láthatunk óránként, majd hirtelen csökkenés következik, és augusztus 15-ére 10-es óránkénti szám tapasztalható. Az utolsó Perseidákat augusztus 24-e környékén láthatjuk, amikor egy megfigyelő átlagosan egy rajtagot láthat óránként.

A Perseidák legkorábbi említése kínai évkönyvekben történik Kr. u. 36-ban. Számos további utalásra bukkanhatunk koreai, kínai és japán feljegyzésekben, amelyek a 8–11. századból származnak. A Perseidákat Szent Lőrinc könnyeiként is emlegetik – ma is így
él a népi emlékezetben. A szent ünnepe augusztus 10-re esik, alakjáról több történet is megemlékezik. Szent Lőrinc vértanú a legnagyobb tisztelettel övezett szentek közé tartozik. Vespasianus római császár üldözte az egyházat, többek között halálra ítélte II.
Sixtus pápát is Kr. u. 258-ban. A császár és pénzügyminisztere Lőrinctől követelte az Egyház javainak kiadását, aki ezt megtagadta. Egyes források szerint rostélyon megégették. A számítások szerint Kr. u. 258-ban a Perseidák maximuma július 14-e körül volt, így Szent Lőrinc könnyeinek hagyománya későbbre tehető.

szent-lorinc-tintoretto

Szent Lőrinc mártíromsága Tintoretto festményén (Christ Church, Oxford).

A raj éves megjelenésének felfedezése Adolphe Quételet nevéhez fűződik (1835). Az első észlelő, aki szisztematikusan tanulmányozta a Perseidákat E. Heis volt, aki az 1839-i maximumkor óránként 160 rajtagot állapított meg. Ettől kezdve a megfigyelők minden évben figyelemmel kísérték az aktivitás alakulását. G. V. Schiaparelli az 1864–1866 között megfigyelt Perseida-meteorok pályáinak tanulmányozása során rájött, hogy a meteorok pályaelemei nagyon hasonlítanak az 1862-ben felfedezett periodikus üstökös, a 109P/Swift–Tuttle pályájának paramétereire. Ez volt az első eset, amikor egy üstököst meteorrajjal hoztak kapcsolatba, és valószínűleg az 1861–1863 közötti magas aktivitási értékek az üstökös napközelségén történő áthaladásának volt köszönhető, ugyanis a kométa közelében magasabb az anyagsűrűség.

1973-ban Brian G. Marsden tanulmányozta a 109P/Swift–Tuttle üstökös pályáját. Az 1862-es visszatérés nem a legjobban észlelt perihéliumátmenet volt, és a keringési periódus bizonytalansága több évnek adódott. Az üstökös korábbi jelentkezéseit próbálta meghatározni, amelyre két lehetséges jelölt is alkalmasnak bizonyult: egy 1737-ben és egy 1750-ben jelentkezett kométa. Marsden az előző visszatérés legjobb jelöltjének az 1750-ben feltűnt üstököst választotta, így a következő megjelenés 1981-re volt tehető. Azonban ebben az évben nem jelentkezett a kométa. Az 1990-es évek elején Marsden újabb előrejelzése szerint ha a Swift–Tuttle-üstökös megegyezett az 1737-ben megfigyelt égi vándorral, akkor az égitest legközelebb 1992 decemberében fog áthaladni napközelpontján. 1991-ben japán amatőrök észlelték a Perseidák kitörését, az aktivitás olyan erős volt, hogy a meteorok többségét nem tudták lejegyezni a hagyományos meteorészlelő módszerrel, a ZHR értéke a 400-at is meghaladta. 1992. augusztus 11-én váratlanul ismét nagy kitörést produkáltak a Perseidák, amelyet a teliholdas égen az esti szürkületben Magyarországról is több helyen megfigyeltek (Balatonkenese, Csajág). 1992. szeptember 26-án egy japán amatőr Csuruhiko Kiucsi újra felfedezte az anyaüstököst egy 25×150-es binokulárral. Habár nem a leglátványosabb láthatósága volt, jól lehetett észlelni a közel szabadszemes üstököst 1992 őszén. 1993 augusztusában az óránkénti darabszám elérte a 200-500-as értéket, és 1994-ben is az átlag felett volt a meteorok száma.

perseidak-tarjan-jaro-simon

Perseida-meteorok 2015-ben. Jaro Simon felvétele a Meteor 2015 Távcsöves Találkozó alkalmával készült.

A Perseidák radiánsa rendkívül komplex. A fő kisugárzási pont az éta Persei mellett van, de úgy tűnik, hogy több radiáns is aktív ugyanazon időben. 1879-benW. F. Denning a khi és a h Persei melletti radiánst is meghatározta. Ez utóbbi a legaktívabb a másodlagos radiánsok között, és a 20. században gyakran észlelték, főleg távcsövesen. Krími megfigyelők 1969–1971 között vizsgálták a Perseidák kisugárzási területeit és a fentebb említettek mellett két másikat is meghatároztak, amelyek az alfa és a béta Persei mellett vannak. A Perseidák a nyomot hagyó meteorok közé tartoznak; elsőként M. Plavec 8028 Perseidát vizsgált meg az 1933–1947 közötti időszakból, és azt találta, hogy míg 1933-ban a meteorok 45%-a hagyott maradandó nyomot, addig 1936-ban 60%, 1945-ben 35%, míg 1947-ben 53% volt a nyomot hagyó Perseidák aránya. Az északi félteke megfigyelői szerencsések, mert a hajnali órákra a radiáns viszonylag magasra emelkedik az égbolton, a déli féltekén sokkal kevesebb rajtagot észlelhetnek.
Nyáron több meteorraj is aktív, azonban a Perseidákat rendkívüli gyorsaságukról (a leggyorsabb rajok közé tartoznak: 59 km/s), jellegzetes sárgásfehér színükről és nyomot hagyó jellegzetességeikről is felismerhetjük.

Jérémie Vaubaillon számításai azt mutatják, hogy augusztus 12-én 0 óra és 4 óra között keresztezzük a Föld-űrhajóval a szülőüstökös törmelékfelhőjének legsűrűbb részét (a 2016. évre vonatkoztatva), amelynek összetevői két keringési periódussal ezelőtt dobódtak ki. Így ekkor fogjuk a legtöbb meteort látni, és különösen erre az időszakra koncentráljunk. Használjuk az új meteorészlelő lapot, aminek kitöltése sokkal kényelmesebb és egyszerűbb, mint a korábbi észlelőlapoké.

A holdfázis szempontjából is szerencsés helyzetben leszünk, hiszen augusztus 10-én lesz első negyed, égi kísérőnk az ekliptika déli részén tartózkodik. Ezért a kiemelten fontos hajnali órákban holdfénymentes égbolton észlelhetünk.

Az előrejelzések szerint a hagyományos, széles maximum augusztus 12-én 13 óra és 15 óra 30 perc között következik be, amely Észak-Amerikából látható legjobban. A korábban említett és a hagyományos maximum előtt bekövetkező nagyobb aktivitást eredményező maximum pedig az európai, köztük a magyarországi meteormegfigyelők szempontjából lesz igen kedvező.

Az első perseidák már július közepén (július 17. körül) feltűnnek, és egészen augusztus 24. környékéig követhetőek, ezért az egész aktivitási időszak végigészlelésével kaphatunk átfogó képet a rajról. Használjuk ki ezt az igen kedvező alkalmat a meteorészlelésre, mert az elkövetkező években nem lesz esélyünk ilyen mértékű Perseida-aktivitásra, valamint idén sajnos a Geminidák maximuma teleholdra esik.

Augusztusban még tart a tábori szezon. A Perseidák megfigyelésére a Vega Csillagászati Egyesület szervez tábort, továbbá a magyar amatőrcsillagászok számos bemutatót is szerveznek a nagyközönség számára. Idén az éjszaka első felében a Hold fénye nagyon zavarja majd a megfigyeléseket. Aki teheti ne nagyvárosi, fényszennyezett helyről kövesse figyelemmel a meteorokat, hanem jó körkilátású, fényszennyezéstől mentes vidéki helyszínről.

Összeállításunk a Meteor csillagászati évkönyv 2016 és a Meteor 2016/7-8. száma alapján készült.