Égi kalendárium: 2016. február

Február a korán kelők számára igazi bolygófelvonulással szolgál, különösen érdekes lesz a látvány 6-án hajnalban, amikor a holdsarló, a Vénusz és a Merkúr együttállásában gyönyörködhetünk.

A bolygók járása

Merkúr: A hónap első felében jól megfigyelhető napkelte előtt a délkeleti ég alján. 7-én kerül legnagyobb nyugati kitérésben 25,6°-ra a Naptól. 1-jén még másfél órával kel a Nap előtt, de a hónap közepétől láthatósága gyorsan romlik, a hónap végére elvész a kelő Nap fényében.

Vénusz: A hajnali keleti ég feltűnő égiteste, de láthatósága lassan romlik. A hónap elején egy és háromnegyed, a végén már csak egy órával kel a Nap előtt. Fényessége −3,9m, átmérője 12,4”-ről 11,2”-re csökken, fázisa 0,85-ról 0,91-ra nő.

Mars: Előretartó mozgást végez a Mérleg csillagképben. Éjfél után kel, az éjszaka második felében látszik a délkeleti égen. Fokozatosan fényesedik, fényereje 0,8m-ról 0,3m-ra, látszó átmérője 6,8”-ről 8,6”-re nő.

Jupiter: Folytatja hátráló mozgását az Oroszlán csillagképben. Az esti órákban kel, az éjszaka döntő részében megfigyelhető mint fényes égitest. Fényessége −2,4m, átmérője 44”.

Szaturnusz: Előretartó mozgást végez a Kígyótartó csillagképben. Kora hajnalban kel, hajnalban látható alacsonyan a délkeleti égen. Fényessége 0,5m, átmérője 16”.

Uránusz: Sötétedés után kereshető a Halak csillagképben. Folytatja előretartó mozgását. Késő este nyugszik.

Neptunusz: A hónap első harmadában még kereshető az esti szürkületben, előretartó mozgást végez a Vízöntő csillagképben. 28-án már együttállásban van a Nappal.

Öt bolygó a hajnali égen

Február első felében a korán kelők – megfelelő délkeleti horizont esetén – mind az öt szabadszemes bolygót megfigyelhetik. Az égbolt kétharmadán végighúzódó “sorakozó” résztvevői keletről nyugat felé haladva a Merkúr, a Vénusz, a Szaturnusz, a Mars és Jupiter lesz, két fényes csillag, az Antares és a Spica is kiegészíti a látványosságot. Hozzá kell tenni azonban, hogy a Merkúr láthatósága most nem túl kedvező, alacsonyan lesz látható, a hajnali szürkületben. A Merkúr megtalálását azonban segíti a Vénusz közelsége, és egy szép együttállás február 6-án hajnalban.

Együttállások

A Hold és a Mars együttállása február 1-jén

A korán kelők érdekes együttállásban gyönyörködhetnek ezen a téli hajnalon, amikor az utolsó negyedben járó Hold 2,8 fokra megközelíti a +1 magnitúdós Marsot, amelytől délre 1,2 fokra találjuk az alfa Librae-t is. Ez a csillag látványos binokuláris kettős, 2,8 és 5,2 magnitúdós tagjai valószínűleg fizikai kapcsolatban állnak egymással, és szögtávolságuk 230 ívmásodperc.

Hold–Vénusz–Merkúr-együttállás február 6-án

Az év egyik legszebb együttállását tekinthetik meg a korán kelők. A nyugati kitérésben lévő Merkúr 0 magnitúdós lesz, a Vénusz −4 magnitúdós. A holdsarló fázisa csak 7%, de azért kitűnően megfigyelhető lesz. A három égitest látványos háromszöget képez a délkeleti horizont felett (a Sagittarius csillagképben), és 05:25 ÚT-kor már a Merkúr is 5 fok magasan lesz, miközben a Hold és a Vénusz 10 fok magasan jár. A derült idő mellé természetesen zavartalan horizont is szükséges a jelenség észlelésére, fotózására.

50 éve szállt le a Luna–9 a Holdon

Ötven évvel ezelőtt, 1966. február 3-án szállt le az első űreszköz egy másik égitest – a Hold – felszínén. Onnan azután panorámaképeket közvetített, vizsgálta a felszín nyomószilárdságát, a holdi mágneses teret, és útja során is folyamatosan sikeres méréseket végzett. A szovjet Luna-program keretében indított űreszköz tizenegy sikertelen küldetés után vezetett eredményre. A korábbi kudarcok oka három tipikus problémára volt visszavezethető: az eszközök nem tudták elérni vagy elhagyni a Föld körüli parkolópályát, vagy nem sikerült a Hold körül pályára állniuk, és mesterséges bolygóvá váltak, vagy nem sikerült a puha leszállási manőver, és az eszköz a Holdba csapódott. Az első, minden tekintetben sikeres küldetést az 1966. január 31-én Bajkonurból indított Luna–9 valósította meg. A parkolópályán 88 perces periódussal keringő űreszközt a negyedik fokozattal indították a Hold felé, ahová február 3-án érkezett meg, és az Oceanus Procellarum területén, egy 15 méteres névtelen kráterben sikeresen landolt. Az ezt követő 3 napban több mint 8 órán keresztül volt rádiókapcsolat a szondával, amely a mérési eredményeken kívül öt panorámaképet is közvetített a felszínről. Kiderült, hogy a holdi porréteg elegendő szilárdságú a nagyobb tömegű űreszközök leszállásához is. Még az év decemberében megvalósult a második sikeres leszállás (Luna–13) is. Az első sima leszállás emlékére a terület a Planitia Descensus elnevezést kapta.

A Luna-9 felvétele a Hold felszínéről alacsony napállás mellett készült.

Észlelési ajánlat: Planitia Descensus

A Luna-9 leszállóhelye és térsége mindenképp érdekes távcsöves célpont, ezért mintaként közlünk egy leírást, amely még 2005-ben készült erről a vidékről. Hasonló leírásokat, rajzokat, fotókat szívesen látunk észlelésbeküldő felületünkön (http://eszlelesek.mcse.hu).

2005.05.21. 22:00 UT, 20 L, 275x: A levegő a tegnapihoz hasonló, jó átlátszóság, de a nyugodtság néha csapnivaló. Időnként azonban összeáll a kép, a holdtájék főbb jellegzetességei szépen kivehetők. A Mariustól D–DNy felé haladva a feltűnő Reiner-kráter felé veszem utamat. A 30 km-es kráter csak itt, az Oceanus Procellarum sík vidékein feltűnő, a déli krátermező nyüzsgésében bizonyára észrevétlen maradna. Jól kijelöli az irányt a Reiner Gamma felé. Bár a Mondatlas kráterként említi, nincs benne semmi kráterszerű, valamiféle formátlan, nem is túl feltűnő fénylésnek tűnik, amiben azért benne van a gyűrű alakzat. Tőle DNy-ra jelentéktelen kis gödör, a 15,5 km-es Galilaei. Bizony, sokkal feltűnőbb krátert érdemelt volna a jeles itáliai tudós, aki az elsők között figyelte meg távcsővel a Hold krátereit! Közelében alig-alig sejthető a Galilaei D kráterecske (olyasféle világos halója van, mint a Linné-kráternek), melynek szomszédságában csapódott be a Luna–8 holdszonda 1965. december 6-án (a tervek szerint sima leszállást hajtott volna végre). Innen kb. 60 km-re igen nevezetes helyhez érkezünk: a Planitia Descensus az első sima leszállás tiszteletére kapta elnevezését: a szovjetek Luna–9 elnevezésű szondája a történelem során először sima leszállást hajtott végre itt 1966. február 3-án. Ez volt az első alkalom, hogy egy idegen égitest felszínére simán leszálljon egy űreszköz, majd méréseket, képeket közvetítsen annak felszínéről. A Luna–9 felvételei bejárták a világsajtót: a súroló fényben izgalmas, nagyon kontrasztos világ bontakozott ki szemünk előtt. Maga a Planitia Descensus nem túl jellegzetes vidéke a Holdnak: a Cavalerius-kráter „előterében” megbúvó, az Oceanus Procellarumba félszigetként benyúló tagolt területnek látszik. A lassan javuló nyugodtságnak köszönhetően be-bevillan a közeli Hevelius rianásai közül egy-egy. (Mizser Attila)

A Planitia Descensus térsége a Luna 9 leszállóhelyével és a Luna 8 becsapódási helyével. (A Lunar Orbiter III felvétele.)

Konkoly Thege Miklósra emlékezünk

2016-ban a magyar csillagászat nagy alakjára, Konkoly Thege Miklósra emlékezünk, aki száz évvel ezelőtt, 1916. február 17-én hunyt el. A Polaris Csillagvizsgáló előadássorozatában az előző századforduló csillagászatára emlékezve arra keressük a választ, hogy merre tart 2016 csillagászata, űrkutatása. Az előadások 19 órakor kezdődnek. A részvételi díj felnőtteknek 1000 Ft, diákoknak, nyugdíjasoknak és pedagógusoknak 600 Ft, MCSE-tagok számára díjtalan.