Rekordszámú résztvevő az idei MTT-n
Idei nagy távcsöves találkozónkat augusztus 13-16. között tartottuk Tarjánban, a Német Nemzetiségi Táborban. Az idei MTT rekord számú érdeklődőt vonzott: összesen 420-an látogattak el rendezvényünkre.
Idei nagy távcsöves találkozónkat augusztus 13-16. között tartottuk Tarjánban, a Német Nemzetiségi Táborban. Az idei MTT rekord számú érdeklődőt vonzott: összesen 420-an látogattak el rendezvényünkre.
A Perseidák meteorraj idei maximuma augusztus 12/13-án éjszaka következik be. Az óbudai Polaris Csillagvizsgáló rendkívüli nyitva tartással várja az amatőrcsillagászokat és az érdeklődőket.
Az Ógyallai Szlovák Központi Csillagvizsgáló szervezésében idén már kilencedik alkalommal rendezik meg az „Asztrofilm-fesztivált”, amelyre hazánkból is nagy örömmel fogadnának pályamunkákat.
Augusztus az amatőrcsillagászok legkedvesebb hónapja. Az éjszakák egyre hosszabbak, a Tejút magasan áll a kora esti égen, hajnalban pedig már megjelennek a téli csillagképek. Idén kiváló láthatósága lesz a Perseidák meteorrajnak, emellett az utolsó nyári hónap számos más érdekességet is tartogat.
A Polaris Csillagvizsgáló szakköre – akárcsak a csillagvizsgáló – nem tart nyári szünetet. Minden második csütörtökön várjuk 18 órától a csillagászat iránt érdeklődő fiatalokat (elsősorban a 14-19 éves korosztályt).
Ötödik alkalommal ad otthont a Polaris Csillagvizsgáló központi csillagunk észlelése iránt érdeklődők találkozójának Idén ötödik. alkalommal rendezzük meg Nap-észlelők találkozóját, június 20-án (szombaton) 10:00-tól 18:00-ig. Szeretettel várunk minden kedves régi és új napészlelőt, érdeklődőt.
Az alábbiakban közzé tesszük a 2013. évi SZJA 1%-os felajánlások felhasználását bemutató adatokat. Köszönjük a támogatást!
A Magyar Csillagászati Egyesület beszámolója a 2014-es évben végzett közhasznú tevékenységéről.
2015. június 20-án ismét itt a Múzeumok Éjszakája. A kulturális éjszakához ezúttal igen szép együttállás is társul: a kora esti égbolton a Vénusz, a Jupiter és a holdsarló együttállásában gyönyörködhetünk.
Június 7-i túránkon a Csepel-sziget csillagászati és nem csillagászati érdekességeit járjuk végig. A túra távja kb. 80 km.
Két független csillagászcsoport is oxigént detektált a legtávolabbi ismert galaxisban, a JADES-GS-z14-0 katalógusjelű objektumban. A külön tanulmányokban közölt felfedezést az Atacama Large Millimeter/submillimeter Array (ALMA) antennarendszer tette lehetővé, amelyben az Európai Déli Obszervatórium (European Southern Observatory, ESO) is partner. A rekordot jelentő felfedezés arra késztetheti a csillagászokat, hogy újragondolják, milyen gyorsan alakultak ki a galaxisok
Az Európai Déli Obszervatórium (European Southern Observatory, ESO) mélyreható technikai elemzésben értékelte az INNA megaprojektnek a chilei Paranal Obszervatóriumra gyakorolt hatását: az eredmények riasztóak! Az elemzésből kiderül, hogy az INNA legalább 35%-kal növelné a fényszennyezést a VLT-távcsőegyüttes, és több mint 50%-kal a Cherenkov Telescope Array Observatory (CTAO-South) déli telephelye felett. Az INNA emellett erősítené a
Hatvan évvel ezelőtt, 1965. március 18-án valósult meg a történelem első űrsétája: Alekszej Leonov az űrkabint elhagyva szabadon lebegett a világűrben. Schuminszky Nándor, Budapest A világűr meghódításáért folytatott, szovjet–amerikai versenyfutás első szakasza 1963 nyarán zárult le. A Szovjetunió az első mesterséges hold indításával, az első élőlény, az első ember űrutazásának megvalósításával kétségtelenül előnybe került az
Az építési ütemtervhez képest késik az Európai Déli Obszervatórium (European Southern Observatory, ESO) Rendkívül Nagy Távcsövének (Extremely Large Telescope, ELT) üzembe helyezése. Jelenlegi úgy tűnik, hogy az első tesztmegfigyeléseket 2029 elején fogja elvégezni, a teleszkóp „első fénye” ‒ amikor a távcsőtükröt először éri csillagfény ‒ pedig 2029 márciusában várható. Ezt az első műszerek telepítése és üzembe
A Euclid-űrtávcső képein nemrégiben egy Einstein-gyűrűt fedeztek fel egy váratlan helyen – egy több mint száz éve ismert galaxis körül. A gyűrűt az ESA szondájának mérései alapján találták az NGC 6505 jelű csillagváros körül egy szokásos észlelési kampány során. A felfedezés előzményeként Bruno Altieri (ESA) munkája során az archívum átfésülése során egy furcsa, életlennek tűnő