Ötvenévesek a meteorészlelő táborok

Idén 50 éve indultak útjukra a legendás meteorészlelő táborok, melyek ma is nagyon népszerűek az aktív észlelők körében.

Még 1958 tavaszán történt, hogy egykori iskolatársammal, Maucha László geológus-barlangásszal arról beszélgettünk, miként kellene az akkoriban kialakított, Jósvafő melletti Karsztkutató Állomás lehetőségeit mennél szélesebb körűen kihasználni. Az Állomást a nemrég feltárt Vass Imre barlang közelében a Budapesti Műszaki Egyetem építette és szerelte fel 1957-ben a karsztbarlangok és felszín alatti karsztvizek komplex vizsgálatára. Néhai Papp Ferenc hidrogeológus-professzor és Maucha László, a jósvafői kutatások örökké tevékeny motorja ezért arra törekedett, hogy mennél sokrétűbben használják ki a kutatóállomást. Maucha Lászlónak jutott az eszébe, hogy alkalmanként az amatőrcsillagászok is végezhetnének Jósvafőn – távol a budapesti városfénytől – megfigyeléseket.

Ekkor merült fel az egykor igen sikeres, ám már fél évszázada félbeszakadt meteorészlelések terve. Magyarországon 1874-től nemzetközi viszonylatban is értékes hullócsillag észleléseket végeztek, elsősorban a rajmeteorok kisugárzási pontjának, és ezúton az üstökösök és meteorrajok kapcsolatának vizsgálata terén. Bár az 1950-es évek elején történtek ugyan próbálkozások egy országos meteorészlelő hálózat kiépítésére, a kezdeményezés (alighanem a feldolgozás és adatközlés elmaradása következtében) érdektelenségbe fulladt. Az 1950-es évek közepétől azonban a budapesti Urániában kialakult egy tevékeny észlelőcsoport, amelyre már lehetett számítani. Indítsuk be a „meteormegfigyelő táborokat” – állapodtunk meg dr. Papp Ferenc professzorral és Maucha László barátommal.

A jósvafői BME Karsztkutató Állomás eszményi észlelőhelynek látszott: távol a nagyobb, kivilágított településektől, mintegy másfél kilométerre Jósvafő község felett, szabad kilátású hegygerincen. Az Állomás a vendég kutatók számára két vendégszobával, Miskolcról jól elérhető helyen, kényelmes, majdnem luxus számba menő elhelyezési lehetőségekkel. Az egyetlen bökkenő az volt, hogy a nyári időszakban a Műszaki Egyetem barlangkutatói is nagy számban keresték fel az állomást. Papp professzor azután igazságosan beosztotta az időt, arra kérve bennünket, hogy lehetőleg hétfőtől péntek estig vegyük igénybe a vendégszobákat, és a szombat-vasárnapi napokat adjuk át a barlangkutatóknak. Egyébként a barlangászokkal hamar kialakult  megértés – már csak azért is mert éppen olyan fanatikusai voltak a hobbijuknak, mint a műkedvelő csillagászok –, mivel a fiatalabb amatőrök lelkesen besegítettek a Vass Imre barlang feltárásába és kutatásába! A kényelmes vendégszobákért emlékezetem szerint napi 25 forintot fizettünk volna, de az Állomás vezetője saját kutatóiként tekintett bennünket, és ezért csak a szállásdíj felét kellett kifizetnünk.

Az első „meteor-expedíció” megszervezése 1958-ban azután már gyorsan ment. A csoport tagjai a budapesti Uránia Bemutató Csillagvizsgáló törzsgárdájából és akkori munkahelyem, az Eötvös Loránd Geofizikai Intézet két munkatársából (Stomfai Róbert, Vasadi-Kovács Ferenc) került ki. A célunk ekkor, és a következő években is az augusztusi Perseida raj maximuma körüli meteorszámlálás volt. (Sajnos első elgondolásom, a Jósvafő és Miskolc közti szimultán észlelés – 40 km légvonalban!  – nem sikerült, főleg a miskolci Uránia érdektelensége következtében.)

1958. A fél évszázaddal ezelőtti első meteor-tábor résztvevői: Bartha Lajos, Stomfai Róbert, Vasadi-Kovács Ferenc és Thaly Koppány augusztus 11-14. között 4 észlelési napon, alkonyattól kb. 1-2 óráig számlálták a meteorokat. Az egyre erősebb budapesti városfény után élvezet volt a „valódi” csillagos ég látványa. A fogyó Hold nem sokat zavart, sajnálattal kellett azonban tapasztalnunk a karsztvidék egyik – nekünk hátrányos – jellegzetességét, a kopár sziklák gyors kihűlése következtében fellépő erős éjszakai páraképződést. Ezért a megfigyelést éjfél után egy-két órával abba kellett hagynunk. Ez az „expedíció” voltaképpen tapasztalatszerzésre szolgált.  Két megfigyelő a radiáns, ill. az azzal ellentétes irányba, a harmadik hanyatt fekve a zenitben észlelt.  Minden hullót hangos toppal jeleztünk, mivel egyazon meteor csak „egynek” számított, ha többen is látták. Jegyzőkönyv-vezetőnk persze nem volt – Vasadi Feri bácsi a vendégszobában horkolt –, magnónk még kevésbé. Ekkor Koppány feltalálta a „kavics módszert”: két dobozkába gömbölyű, ill. szögletes kavicsokat tett, és attól függően tett át egy harmadikba egyikből vagy másikból, hogy rajmeteort vagy sporadikusat látott-e. Az augusztus 9/10. és 11/12. észlelési napokon 21 óra és hajnali 3 óra közötti időszakban a ténylegesen észlelt hullók száma óránként 20-ról 90-re nőtt. A zenitre redukált (ZHR) érték maximuma augusztus 12-én, 2-3 óra közt csúcsosodott ki, 198 meteor/óra értékkel. Ez volt a legsűrűbb meteorhullás, amelyet a jósvafői táborok során észleltünk.

1959. Az egyik legsikeresebb meteortábor, augusztus 8-11. között. Résztvevők: Bartha Lajos, Fejes Imre, Gauser Károly, Jáger Tamás, Piret Endre, Thaly Koppány. Öt napból négy észlelési estét használhattunk ki, a Hold első negyed körül még kevéssé zavart. A Perseida-aktivitás az átlagosnál kisebb volt, és sajnos a maximum előtti napon a borultság miatt megszakadt a sorozat. Augusztus 8/9-e éjjel a ZHR 50-60 között volt, 9/10-én 0 és 1 óra között pedig 61-es értéket ért el. A ténylegesen látott hullók száma persze csak 46 volt egy óra alatt. Augusztus 10-én estére 40-re csökkent a Perseidák ZHR értéke. Szépen mutatták az 1958-1961. évi megfigyelések a szórvány-meteorok (sporadikusok) számának növekedése az apex-irányban. Az átlagos számuk, három év összegezéséből:

21-22 óra      3 meteor/óra
22-23             5
23-00           11
00-00           15

Figyelemre méltó volt azonban, hogy 1959. augusztus 8/9-én éjjel magasra emelkedett a Perseidákon kívüli meteorok száma. Amíg 22-23 óra közt 5 jelentkezett, 23 óra és éjfél között 18, majd 9-én 0 és 1 óra közt 22 sporadikust jegyeztünk fel. Visszatekintve hajlandó vagyok arra gyanakodni, hogy az egyébként nem nagyon gazdag északi delta Aquaridák egy kitörésének lehettünk a tanúi. A maximum itt is augusztus 12-re esik, átlagosan 10-es ZHR-rel.



Jósvafői tábori életképek a 60-as évekből

1960-ban nem sikerült az időpont-egyeztetés a Kutató Állomással, így „az expedíció elmaradt”. Utóbb, az időjárási térképeket átnézve azt láttam, hogy nem is nagyon lett volna derült egünk.

1961. Ez volt a másik nagyon eredményes meteor-expedíció augusztus 10-14. között, bár csak két észlelő vett részt: Bartha Lajos és Aczél Etelka geofizikus. Az időjárás azonban kedvezett, a Hold sem zavart, a legfőbb érdem azonban Etelkáé, aki csodálatos lelkiismeretességgel végezte el a vállalt feladatokat. Ebben az évben besegítettek némileg a barlangkutatók, Maucha László és Gádoros Miklós is. A maximum augusztus 11/12-re esett. 11-én 21-22 óra között 90, 22-23 óra közt 99 volt a ZHR, aug. 12-én 21-22 óra közt pedig 90 (a ténylegesen látott meteorok száma 21 ill. 29). A következő napon azután a 60-t is alig múlta felül a zenitre redukált hullócsillagok száma. Augusztus 10-én és 11-én megint szaporodott a sporadikusok száma (óránként 8-9 darab). Az észlelési adatok és kiértékelésük német és osztrák kiadványokban jelentek meg.

1962-ben elmaradt az észlelőtábor, 1963-ban ismét 2 fő, Bartha Lajos és Maklári Károly végzett megfigyelést. Sajnos a 4 napos időszakot (augusztus 10-13.) nem tudtuk kihasználni az állandóan csöpögő eső miatt. Egyetlen észlelési este sovány eredménye legfeljebb az, hogy „augusztus közepén sok a hullócsillag”. 1964-ben a négy napos táborban (augusztus 9-12.) hárman vettek részt: Gellért András, Hegyessy Péter és Maklári Károly. Az állandóan változó felhőzet következtében csak egyes órák voltak számlálásra alkalmasak. Ezért csupán annyit lehetett megállapítani, hogy a meteorok száma augusztus 11-ig nőtt, a maximum talán 11/12. között volt 60 körüli ZHR-el.

1965. Bár az észlelési időszak rövid volt – augusztus 8-10. –, és a maximum elé esett, aránylag nagyszámú  észlelő vett részt: Bartha Lajos, B. Szabó Emese, Gellért András, Hegyessy Péter, Maklári Károly. A szinte állandó borultság miatt értékelhető eredmény nem született.

1966. Az augusztus 9-14. közti tábor nagyszámú résztvevő ellenére, főleg a kedvezőtlen időjárás miatt szintén nem hozott eredményt. (Bartha L., B. Szabó Emese, Gellért A., Hegyessy P., Maklári K., ifjabb Szabó Imre.) A megfigyelő csoport tevékenyen részt vett a barlangkutatók geofizikai munkájában. A karszt-kőzet árapály okozta mozgásának mérésére az Uránia Csillagvizsgáló műhelyébe készített optikai torzulásmérőt építettek be a Vass Imre-barlangba, amelynek változását a meteor-csoport tagjai folyamatosan mérték.

Az első urániás észlelőtáborok voltaképpen ezzel lezárultak. Az eredmény elsősorban a tapasztalatszerzés, és az ilyen célú észlelések példa adásában mutatkozott. A megfigyelési adatokat kiértékelve nagyon érdekes volt az a tapasztalat – amelyet a legszínesebb, vagy legaprólékosabb leírás sem pótol –, hogy a Perseida raj sűrűsége rövid időn belül is igen tág határok közt ingadozik. A minimális 50 körüli óránkénti meteor szám egyes alkalommal három-négyszeresére emelkedik. Meglehetősen élesen tűnt elő a maximum is. A maximum előtt az óránkénti meteorok száma egy nap alatt kétszeresére nő, illetve azt követően felére csökken. A sporadikus és a raj-meteorok maximum körüli átlagos óránkénti átlagos számának változása igen jellegzetes:

21-22 KÖZEI között           3 sporadikus    19 rajtag          ZHR (raj):  71
22-23                                   5                          30                                      111
23-00                                 11                          19                                        53
00-01                                 13                          24                                        72
01-02                                   8                          57                                      102
02-03                                 10                          55                                      126

A rajhoz tartozó fényesebb (0 magnitúdónál ragyogóbb) meteorok csak elvétve jelentkeztek. Általában 2-4 fényrendű Perseidák voltak gyakoriak. A megfigyelt fényes meteorok részben a szórványosokhoz tartoztak.

A táblázatból látható, hogy a rajmeteorok átlagos óránkénti száma az apex-pont helyzetétől független. Akkor nem nagyon tudtuk magyarázni a Perseida maximum előtti kis kiemelkedést a sporadikusnak vélt meteorok számában. Csányi Gabriella megjegyzése hívta fel a figyelmet arra, hogy a valódi sporadikusokhoz hozzá adódott az Aquarida raj maximuma, amit akkor még nem különböztettünk meg. Nagyon szép és tanulságos a sporadikus meteorok gyarapodása éjfél után.

A budapesti Urániában szervezett „meteorexpedíciók” 1966-ban zárultak. A meteorészlelésekhez azonban jó példát teremtettek. Az akkor elélénkülő CSBK szakköri mozgalom keretében az 1967. évi egri csillagász tanfolyam (augusztus 7-16.) fiatal résztvevői Nagy Sándor javaslatára észlelőtábort szerveztek a Perseida maximum megfigyelésére. Ezen már az ország különböző részeiből összegyűlt amatőrök vettek részt. Voltaképpen ezzel a táborral szélesedett ki a meteor megfigyelő mozgalom. Megérdemlik tehát, hogy az észlelések felújítóinak nevét eljegyezzük: Felső Géza, Gergely Péter, Jung Ferenc, Kancsura Árpád, Kovács Géza, Lővey János, Nagy Sándor, Taracsák Gábor. A táborról részletes beszámoló jelent meg a Föld és Ég, 1967/6. számában. Ettől kezdve kisebb-nagyobb észlelő csoportok minden esztendőben összegyűltek, ekkor már nem csak a Perseida-maximumok, de más rajok megfigyelésére is. A program fellendítésében azután fontos szerepe volt az 1971-ben meginduló Meteornak, és a rövidesen megszervezett Meteor és Tűzgömb Észlelő Hálózatnak (Keszthelyi Sándor és Papp János), amely már egy új fejezetet jelentett a hazai meteor-észlelések történetében.


A jósvafői “Amatőrcsillagász Camping” résztvevői. 1969. július 20-26. között 55 résztvevővel tartották a Karsztkutató Állomáson mozgalmunk első igazi nagytáborát

Ajánljuk...