OTÉK és valóság

A fényszennyezés napjaink egyik civilizációs problémája, amely nem csupán a csillagászat, de számos más terület számára is nehezen megoldandó feladatot jelent. Pedig csak be kellene tartani a vonatkozó rendeletet!

Az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet (OTÉK) négy évvel ezelőtti módosítása[1] azt a reményt keltette, hogy előrelépés érhető el a fényszennyezés terén, legalábbis a kirívóan zavaró és tényleges világítási hasznot nem adó megoldások eltüntetésében.

A reményt az hozta, hogy a jelenleg is hatályban lévő OTÉK 54. § (2) bekezdése kimondja:

„Az építmény megvilágítását, a köz- és díszvilágítást, a fényreklámot és a hirdetőberendezést úgy

kell elhelyezni és kialakítani, hogy a fényhatás

a) az építmény és a helyiségek, valamint a környezet rendeltetésszerű és biztonságos használatát

ne akadályozza,

b) a közlekedés biztonságát ne veszélyeztesse,

c) az emberi egészséget és a környezetet ne károsítsa, és

d) fényszennyezést ne okozzon.”

Elég egyértelmű tehát az utalás a fényszennyezésre, így annak definíciója sem maradhatott ki a rendeletből:

„Fényszennyezés: olyan mesterséges zavaró fény, ami a horizont fölé vagy nem kizárólag a

megvilágítandó felületre és annak irányába, illetve nem a megfelelő időszakban világít, ezzel

káprázást, az égbolt mesterséges fénylését vagy káros élettani és környezeti hatást okoz,

beleértve az élővilágra gyakorolt negatív hatásokat is.”

Sajnos az OTÉK-ból kimaradt a színhőmérséklet, a kék spektrális komponens szabályozása.  A nagyvilágban már sok helyütt megértették ennek a problémáját is, egész városok világítását újították fel meleg fehér, vagy akár borostyán színű fényforrásokkal.  Biológiai óránkat a környezet természetes fényváltozásai szinkronizálják. A lemenő Nap fénye vörösebb, alkonyatkor melegebb színű fény vesz körül bennünket. A hideg fehér világítás ennek pont ellentétesen halad – késlelteti az egészségünk megőrzéséhez és a nyugodt pihenéshez szükséges melatonin hormon termelését.

Az eltelt négy év elegendő ahhoz, hogy megvizsgáljuk, milyen hatása volt az OTÉK módosításának. Sajnos nem igazán érezhető javulás a fényszennyezés terén. Még mindig megjelennek a jogszabálynak egyértelműen nem megfelelő „diszkófények”, de folyamatosan telepítik a járdasíkba süllyesztett fényvetőket is – egyre növekvő fényárammal. A legszomorúbb talán az, hogy sokszor vezető mérnökök, építészek és döntéshozók sincsenek tisztában az OTÉK tartalmával. Ezért is érdemes egy kicsit kivesézni, hogy miért is kerülendő – az OTÉK szerint is – ha a talaj síkjából fölfelé  világítunk.

Ez a járdába süllyesztett fényvető mindenben eltér az előírásoktól.

• Ezekkel az eszközökkel gyakorlatilag elérhetetlen az a kritérium, hogy ne világítsunk a horizont fölé. A járda vagy a talaj síkjából fény egyedül fölfelé, azaz a horizont fölé irányulhat. Ez optikai, geometriai tény. Elvileg valamit javíthat ezen a problémát az, ha valami elállja a fény útját, még mielőtt az égbolt felé távozna. De az esetek jó részében jóformán csak az arra járók, egy-egy cipőtalp az ami időszakosan ernyőzi a fényt. De azokban az esetekben, amikor tereptárgyat vagy épületet világítanak meg ezzel az eszközzel, akkor sem igazán találkoztunk olyan megvalósult elrendezéssel, amikor a fény jelentős része ne lenne fényszennyező. A fény egyenes vonalban terjed, ez ellen nem, tehetünk.
• Különösen a nagyobb teljesítményű berendezések erősen kápráztatóak lehetnek. Nem abszurd az, amikor a lépcső mellett találunk ilyen fényvetőt, vagy akár az akadálymentesítést szolgáló rámpa kellős közepén? Nem gondolt arra a tervező, hogy balesetet okozhat azzal, hogy az akadályt jelentő tereptárgyak látását nehezíti meg? Mégis megtették több esetben is. A rontó káprázás sok esetben olyan mérvű, hogy határozott díszkomfortot  okoz. Egyértelműen megjelenik ezekben az esetekben  a közlekedés biztonságának veszélyeztetése is.
• Gyakran találunk sétáló utcákban ilyen fényvetőket – előfordul az az extrém eset, amikor semmit sem világít meg, csak „szépnek” gondolta a tervező. Még szélsőségesebb az óvoda udvarán díszvilágítás céljából megjelent berendezés. Itt még egy dolgot meg kell gondolni. A fényforrásként használt LED nagyon kis méretű, ezért a fénysűrűsége magas. Kisgyermek korban a szem és a retina érzékenyebb, mint felnőtt korban. Nem tudjuk hol az a határ, amikor az erős fény akár problémát is okozhat. Ne feledjük,  éppen a kisgyermekek nézik sokszor szinte közvetlenül közelről ezeket a lámpákat. Jogosan merülhet fel akár az emberi egészség károsítása is.

A rendelet, azaz a törvény szavát értelmezve kapásból négy pontban találtatott bűnösnek a talajszintbe épített fényvető, vagyis mindazok, akik ezen esetek létrejöttében közreműködtek. Miért hagytuk hogy így legyen? Ne feledjük el azt sem, hogy ezek a megoldások alapvetően rossz példát mutatnak. Ha a városok vezetése által is üzemeltetett középületek, parkok és közterületek egyértelműen a jogszabállyal ellentétes fényeket kapnak, hogy magyarázzuk meg bárki másnak, hogy okosabban kellene világítani?