MCSE Csillagtanya: egyesületi észlelőhelyünk
Régi álmunk volt olyan, saját tulajdonú észlelőhelyhez jutni, ahonnan már kielégítő az égbolt állapota, de mégis közeli, könnyen elérhető a helyszín. Ez év júliusában vásároltuk meg a lovasberényi ingatlant, az MCSE Csillagtanyáját, melynek fejlesztéséhez szeretnénk segítséget kérni tagtársainktól és a csillagászat minden barátjától.
Sokan ismerik és szeretik az MCSE bázisát, a Polaris Csillagvizsgálót. Sajnos ez a létesítmény nem a mi tulajdonunk, hanem béreljük Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatától. A Polaris fenntartása (bérleti díj + rezsiköltség) évente mintegy 2 millió forintba kerül. Évi több ezer látogatónk van, többféle szakkört működtetünk, sokan járnak hozzánk észlelni, különféle találkozóknak is otthont ad Óbuda csillagvizsgálója, a Polaris. Az elmúlt 18 évben, mióta a Polarist az MCSE üzemelteti, az égbolt állapota sokat romlott a főváros egyre növekvő fényszennyezése miatt. Emellett a csillagvizsgáló elhelyezkedése sem ideális, hiszen a budai hegyek sokat kitakarnak a délnyugati-nyugati horizontból.
Célunk az volt, hogy a fővárostól legfeljebb 60 km-re olyan telket vásároljunk, ahonnan lényegesen jobb ég alatt végezhetünk megfigyeléseket, szervezhetünk észlelőhétvégéket. A cél az volt, hogy a területet könnyen elérjük, legfeljebb egyórás autózással – ami a fenntarthatóság és a nyitva tartás szempontjából egyaránt fontos. Igen, tudjuk, hogy Budapesttől távolabb még sötétebb egű észlelőhelyek léteznek, azonban egy 200-250 km-re levő ingatlan “táv-fenntartására” nem vállalkozhatunk.
Hosszas keresgélés után bukkantunk rá végül “álmaink birtokára”, a lovasberényi szőlőhegyen (János-hegy) mintegy 230 m-es magasságban levő 2700 négyzetméteres körülkerített telekre, rajta egy kétszintes, 100 négyzetméteres házzal. Kiváló a kilátás déli és nyugati irányba az észlelőrétről, és a többi irányba nézve se túlságosan zavaróak a fák. Milyen az ég minősége? Budapest és Székesfehérvár fénybúrája természetesen érzékelhető, azonban az ég mégis sötét, tejutas. SQM-műszerrel 20,9-es érték volt az eddig mért legjobb (20,9 magnitúdó/négyzetívmásodperc). A közvetlen környéken nincsenek zavaró fények, nincs közvilágítás, de az ingatlanon van áram és vezetékes víz is.
Július 11-én vettük birtokba az ingatlant, amelyet akkor méteres gaz borított. A bozótos kitisztítása, a kertben hagyott mindenféle, számunkra hasznavehetetlen dolgok összegyűjtése nagyon sok munkát adott a Polaris önkénteseinek. A házból is rengeteg hasznavehetetlen tárgyat, kacatot hordtunk ki – összességében mintegy három tonnányi lomtól szabadultunk meg. A mindenféle fémhulladék, rossz gépek, tárolóládák sokaságát a lovasberényi Facebook-csoportban ajánlottuk fel ingyenes elvitelre. Ami nekünk haszontalan, mások számára nagyon is használható lehet (és fordítva). A lomok java azonban még így is elszállításra várt.
Az ingatlant 12 millió forintért vásároltuk meg két magánszemélytől, egyesületi pénztartalékainkat felhasználva. Az utóbbi évek eredményes egyesületi gazdálkodása tette lehetővé a vásárlást. Egyesületünk számára ez természetesen nagyon nagy összeg, nagyjából félévi költségvetésünknek felel meg.
Milyen támogatásokat kérünk?
Önkéntes munka. Egyesületünk működésének alapja a tagok önkéntes munkája. Minden segítséget örömmel fogadunk – legyen szó akár szakmunkáról, akár olyan nélkülözhetetlen munkákról, mint a tereprendezés, favágás, vagy éppen az olyan prózai tevékenységekről, mint a takarítás.
Pénzadományok. Még a legkisebb átalakítások is vagyonokba kerülnek. Kőművesmunka, vízvezetékszerelés, fűtésszerelés, villanyszerelés – csak a legfontosabbak ahhoz, hogy létrejöjjön a földszinti közösségi helyiség, vagy az emeleti fürdőszoba – amit korábban raktárként használtak – teljes értékűen használhatóvá váljék. (Hasonlóan a földszinti fürdőszobához.)
Szükség van bútorokra: kiváltképp jó minőségű, tartós emeletes ágyakra (5 db), zárható szekrényekre (3 db), nagyméretű asztalra a földszinti közös helyiségbe, székekre (12 db) és még megszámlálhatatlan dologra, amely lakályossá teszi a házat. Nem luxusviszonyokat álmodtunk meg; turistaházi szintű szállásra kell gondolni.
Új kapura is szükség lesz, a jelenlegi már annyira rozoga, hogy egy komolyabb napkitörés is feldönti.
Emellett természetesen szinte felsorolhatatlan, mennyi minden beszerezni való van egy ilyen “csillagásztanya” beindításához.
A pénzadományokat “MCSE Csillagtanya” megjegyzéssel egyesületünk bankszámlájára lehetséges utalni: 62900177-16700448. Köszönjük!
Ötletek. Mit szeretnénk csinálni a Csillagtanyán? Első- és utolsósorban is: észlelni! Észlelési lehetőséget biztosítani tagjaink számára, segíteni a szakköri munkát, az utánpótlás-nevelést. Szívesen látjuk a csillagászat iránt érdeklődő lovasberényi és óbudai lakosokat (anyaintézményünk, a Polaris okán is), és minden olyan tagtársunkat, akik fantáziát látnak egy ilyen észlelőhelyben. Természetesen szívesen látjuk a népes székesfehérvári amatőrcsillagász közösség tagjait, vagy a Velencei tó környékén élő műkedvelőket is. Miután megismerték a helyszínt, kíváncsiak vagyunk a véleményükre: milyen fejlesztéseket látnának szívesen – természetesen figyelembe véve a terület adottságait és a beépíthetőségre vonatkozó szabályokat. (Napóra-park? Közösségi kertészkedés? 1 méteres óriás-Dobson? Az ötletek tárháza bizonyára kimeríthetetlen.)
A Csillagtanyával kapcsolatban egyesületi e-mail címünkön (mcse@mcse.hu), illetve a 06-70-548-9124 telefonszámon tudunk további tájékoztatást adni.
Köszönet a Csillagtanya eddigi segítőinek: Bánfalvy Zoltán, Csukovics Tibor, Guba Zsófia, Jakabfi Tamás, Martinek Andrea, Mártha Zoltán, Máté Attila, Sárközi József, Szász Mária, Török Tünde, Szulovszky András, Szulovszky Brigitta, Zsíros Zoltán és még sokan mások, köszönjük az adományokat Horváth Ferencnek, Cziniel Szabolcsnak.
Frissítés: A következő pénzadományokat kaptuk a Csillagtanya céljaira. Köszönjük!
Zseli József | 50000 Ft |
Csabai István | 10000 Ft |
Biriukova Olga | 5000 Ft |
Ujvárosy Antal | 5000 Ft |
Kristóf Attila | 10000 Ft |
Héger András | 10000 Ft |
Nagy Mélykuti Ákos | 50000 Ft |
Sipos Kálmán | 10000 Ft |
Jaczkó Imre | 20000 Ft |
Cseh Péter | 18000 Ft |
Szakállas Csaba | 20000 Ft |
Lobmayer Kornél | 2000 Ft |
Hegedüs Gergely | 25000 Ft |
Merkl Gábor | 2000 Ft |
Csabai László | 12000 Ft |
Bor Ágnes | 2000 Ft |
Gulyás Emese | 15000 Ft |
Bodó Zalán | 5000 Ft |
Dr. Kós Tamás | 5000 Ft |
Kaiser Erik | 15000 Ft |
Piriti János | 15000 Ft |
Gyenizse Péter | 40000 Ft |
Halgas Gábor | 10000 Ft |
Csukás Mátyás | 10000 Ft |
Kocsis Antal | 2000 Ft |
lovasberényi hegyszomszédunk | 5000 Ft |
Hudoba György | 15000 Ft |
Homoki Pál | 25000 Ft |
Szauer Ágoston | 10000 Ft |
Fehér Tamás | 20000 Ft |
Uhrinyi Zoltán | 8000 Ft |
Csizmadia Szilárd | 12000 Ft |
Becz Miklós | 10000 Ft |
Makszutov távcsőbolt | 60000 Ft |
Szabó Sándor | 50000 Ft |
Horváth Edit | 1000 Ft |
Béres Gábor | 10000 Ft |
Nagy Tibor | 20000 Ft |
Péterfi László | 50000 Ft |
Dr. Gál Gábor | 200000 Ft |
Horvai Ferenc | 10000 Ft |
Rózsa Ferenc | 7000 Ft |
Kondor Tamás | 8000 Ft |
Benei Balázs | 10000 Ft |
Vida Ferenc | 12000 Ft |
Bieber Zoltán | 20000 Ft |
Lantos Bence | 10000 Ft |
Kulin Eszter | 25000 Ft |
Majzik Péter Attila | 10000 Ft |
Szalma Zsolt | 20000 Ft |
Fejes Zsolt | 20000 Ft |
Szél Balázs | 10000 Ft |
Dr. Török Tamásné | 5000 Ft |
Tuza Ferenc | 10000 Ft |
Verdes Tamás | 10000 Ft |
Siegl Zoltán | 7000 Ft |
Gulyás Krisztián | 10000 Ft |
Csabai László | 10000 Ft |
Fehér Tamás | 25000 Ft |
Koltai Gábor | 30000 Ft |
Uhrin András | 20000 Ft |
Csabai László | 10000 Ft |
Horváth Tibor | 60000 Ft |
Kiss Szabolcs | 10500 Ft |