Néptánc az olimpián

Nagy örömömre szolgált, hogy az IOAA által rendezett Csillagászati Diákolimpiát nem csupán távcsöves segítőként láthattam, segíthettem. Gubik József vagyok, az Újbudai Babszem Táncegyüttes művészeti vezetője. Amatőrcsillagász, 2012 óta az MCSE tagja.

Gubik József, Budapest

A tudomány és a kultúra találkozásának is gondolhatnánk, de nem erről van szó. A Keszthelyen megrendezett, Nemzetközi Csillagászati Diákolimpia, augusztus 7-ei záró partiján lépett fel az Újbudai Babszem Táncegyüttes.

Amikor három éve kiderült, hogy Magyarország rendezi a 2019-es olimpiát, Kálmán Józsi barátommal beszélgettünk arról, hogy az Együttes, valamilyen módon képviselje a hazai kultúrát, ezen a csillagászati eseményen. El is kezdtük a szakemberek „puhítását”, így több előadásunkat is megtekinthették az MCSE meghívott tagjai. Nyerges Gyulát, Kerényi Lillát és Hegedüs Anettet láttuk vendégül többször is, például a Nemzeti Színházban tartott Kodályra emlékezve c. műsorunk bemutatóján.

Ahogy közeledett az olimpia ideje, úgy sűrűsödtek a szervezéssel kapcsolatos teendők. A 2018-as MTT-n beszéltem a fellépés lehetőségéről, Dr. Hegedüs Tiborral, a Bajai Obszervatórium igazgatójával, aki nagyon készségesen állt a dologhoz. Ekkor kezdődött az amatőrök felkérése a távcsöves fordulóhoz. Így lettem én is tagja a Keszthelyi Sándor által „A 44-ek”-nek nevezett csapatnak, bár már láttam olyat ahol 45 főről írtak. Úgy gondoltam, hogy tudásom nem ide vágó részével is szeretném támogatni az olimpiát. Ha már 50 nemzet fiataljai gyűlnek össze nálunk, akkor kapjanak a magyar kultúrából is egy kis ízelítőt, hiszen a csillagászati eredményeink mellett a magyar néptánc és népzene is kimagasló és világszínvonalú különlegesség. Ezt, szerettem volna megmutatni a diákoknak és kísérőiknek! „Hege” támogató hozzáállása erősítette bennem az elszántságot és szokásos programjaink, fellépéseink mellett elkezdtük a felkészülést a táncos fiatalokkal, erre az alkalomra. Az Együttes edzőtáborában, Boldogkőváralján, már össze is állítottuk a kis 20 perces műsort, melyben három tánc szerepelt. Az erdélyi Kalotaszeg vidékéről táncoltunk Bogártelki legényest és csárdást, majd Szatmári verbunkot és friss csárdást, végül Vasvári verbunkot és csárdást táncolunk Gömörből.

 

A szervezés utolsó fél évében és a finisben, Dr. Kiss Áron Keve, a Magyar Csillagászat Nonprofit Kft. vezetőjeként és az Olimpia egyik fő szervezője, a „A 44-ek” koordinátora, segített. Hihetetlen, de az olimpia szervezési munkálatai mellett, erre is volt ideje.

A több mint 200 fős magántársulatom 5 csoportjában, az óvodás korúaktól, a fiatalokon át, egészen felnőtt korig foglalkozunk az autentikus magyar táncok tanításával. Áronnal azt beszéltük meg, hogy a versenyzőkkel azonos korú fiatalok lépjenek fel. Így, a Budapest XI. kerületében, a Fonó Budai Zeneházban működő csoportjaink közül, a Garabonciás csoport lépett fel.

Végül 3 nappal a fantasztikusan sikerült távcsöves fordulót követően, augusztus 7-én este bemutattuk a műsorunkat a diákoknak. Nagyon jól sikerült és látványos, pörgős műsor volt. Minden tánc, az adott területre jellemző népviseletben került bemutatásra.

A táncos fiatalok is nagyon élvezték a fellépést és az egész keszthelyi napot. A fellépés előtt strandoltunk, majd a szállásunkon még egyet próbáltunk. A mai fiatalokban a csillagászatról, csillagászokról, távcső mellett kuporgó idős emberek jutnak eszükbe. Ezt a képet próbálom megváltoztatni bennük azzal, hogy a tánctáborainkban rendszeresek az esti távcsöves bemutatások, csillagképtúrák. Őket is meglepte, hogy a velük azonos korosztály, nemzetközi szinten, mennyire érdeklődik a csillagászat iránt. A fellépés előtt találkoztak a versenyzőkkel, beszélgettek is velük. Külön örültek annak, hogy a versenyző diákcsapatokat kísérő fiatalok között is találkoztak, két volt Babszemes táncos társukkal.

Remélem, hogy sikerült emelni a hazai olimpia fényét, ezzel a kis műsorral és a diákoknak is adtunk valamicskét a magyar nép kultúrájából!

Ajánljuk...