A cikkírói pályázat eredménye

A Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) tudományos-ismeretterjesztő cikkírói pályázatot hirdetett magyar állampolgárok, illetve határon túli magyarok számára. A pályázat keretében a Naprendszer bolygóival kapcsolatos friss tudományos eredmények, profi és amatőrcsillagászati megfigyeléseken alapuló feldolgozások, űrszondás helyszíni mérésekre építő kutatások közérthető stílusban megírt, a lehető legszélesebb olvasói kör számára is emészthető formájú leírását vártuk.

2021. március 31-ig az mcse@mcse.hu e-mail címre összesen 19 pályamű érkezett, melyek többsége a felhívásban megfogalmazott tematikához illeszkedett. A kiíráshoz semmilyen módon nem kapcsolódó írásokat formai nem megfelelés miatt kizártuk az értékelésből, a többi pályaművet pedig a Kiss László, Kovács József, Mizser Attila és Szabó Róbert összetételű bírálóbizottság figyelmesen végigolvasta és konszenzuson alapuló rangsorba állította.

Az értékelési folyamat végén az alábbi eredmény alakult ki:

I. díjban részesül Miltner Tímea Hosszú út című pályaműve a műfaji határokat feszegető, innovatív témabemutatásért.
II. díjban részesül Gedai Krisztina Az élet utat tör magának… című esszéje az asztrobiológiát és a Naprendszert összekapcsoló feldolgozásért.
Megosztott III. díjat kap Fröhlich Viktória A Jupiter migrációja és a Vénusz és Kelemen Tamás Elképzelni a sarki fényeket a klasszikus ismeretterjesztői cikkírásért, illetve a látványos, saját felvételekkel illusztrált önálló munkáért.

A nyerteseknek ezúton is gratulálunk, velük a CSFK adminisztrációja hamarosan felveszi a kapcsolatot! Pályaműveik várhatóan a Meteor 2021/9-12. számaiban fognak megjelenni. A többi pályázónak pedig köszönjük a részvételt és mindenkit biztatunk a jövőben kiírásra kerülő, hasonló pályázatokon a részvételre.

Ajánljuk...