A NEOWISE-üstökös láthatósága

Sokan tekintettek nagy várakozásokkal a C/2020 F3 (NEOWISE)-üstökös júliusi láthatósága elé. A hónap elején született észlelések és fotók tanúsága szerint az üstökös “hozta az elvárásokat” fényessége július elején +1 magnitúdó körül alakult.

Az üstökös jelenleg a hajnali szürkületben figyelhető meg. Sötét égi háttéren nem lehetséges megfigyelni, hiszen elongációja csekély, az első hazai észlelések idején 15 fok körüli. Jó hír, hogy az üstökös naptávolsága gyorsan javul, július 19-én már eléri a 30 fokot. Láthatósága fokozatosan javul, július 15-étől az üstökös már a kora esti égen észlelhető.

Hangsúlyozzuk, hogy az üstökös észleléséhez mindenképpen nagyon jó északi horizont szükséges, és ugyancsak fontos a jó átlátszóság. Ebben a tekintetben a hidegfrontokat követő éjszakák mindenképpen javítják az észlelhetőséget és az észlelési élményt is. 

A NEOWISE-üstökös azonosításához nagyon jól használható a Sky and Telescope keresőtérképe, amely a kométa júliusi égi útját mutatja. A hónap utolsó harmadában a Nagy Medve “lábainál” vonul el az üstökös, a kora esti égen próbálkozzunk megfigyelésével. Ekkorra már horizont feletti helyzete is sokat javul. Az üstökös fényessége július közepén 2,0-2,5 magnitúdó táján várható, a hónap legvégére pedig 5 magnitúdóra halványodik.

Az üstökös hajnali láthatóságának alakulását jól mutatja Majzik Lionel ábrája:

Az üstökös esti láthatósága: 

A megfigyeléseket észlelésfeltöltőnkön várjuk, ahol a friss üstökösészlelések között is böngészhetünk: https://eszlelesek.mcse.hu/browse.php?cat=U

A C/2020 F3 (NEOWISE)-üstökös július 6-án hajnalban, Landy-Gyebnár Mónika felvételén.

Frissítés: az üstökös immár cirkumpoláris, vagyis nem nyugszik le a horizont alá.  A láthatóságot jól szemlélteti az Időkép montázsa a siófoki kamera július 13/14-i éjszakai felvételeiből:

Az üstökös megfigyelését már egy kisebb látcső is nagyban segíti. Már a legkisebb csillagászati távcső is nagyon szépen megmutatja az égitest szerkezetét, feledhetetlen élményt jelent a távcsöves látvány. Lehetőség szerint kis nagyítással keressük/észleljük az üstököst, hogy a látómezőben minél többet láthassunk a csóvából.

Ajánljuk...