Égi kalendárium – 2013. január
Bolygók
Merkúr: Január 1-jén még fél órával kel a Nap előtt, az első napokban még kereshető napkelte előtt, de hamar elvész a szürkület fényében. 18-án felső együttállásban van a Nappal. A hónap végén már újra kereshető az esti ég alján, 31-jén háromnegyed órával nyugszik a Napot követően.
Vénusz: A hajnali égbolt feltűnő égiteste a délkeleti látóhatár felett. Láthatósága fokozatosan romlik, a hónap elején másfél, a végén alig több mint fél órával kel a Nap előtt. Fényessége –3,9m, átmérője 10,8″-ről 10,2″-re csökken, fázisa 0,94-ról 0,97-ra nő.
Mars: Előretartó mozgást végez előbb a Bak, a hónap végétől pedig a Vízöntő csillagképben. Közel másfél órával nyugszik a Nap után, az esti délnyugati ég alján kereshető. Fényessége 1,2m értéken stagnál, átmérője 4,2″-ről 4,1″-re csökken.
Jupiter: A Bika csillagképben hátrál, mely mozgása 30-án előretartóvá változik. Feltűnően látszik az éjszakai déli-délnyugati égen, hajnalban nyugszik. Fényessége –2,6m, átmérője 45″.
Szaturnusz: Előretartó mozgást végez a Mérleg csillagképben. Éjfél után kel, az éjszaka második felében látható. Fényessége 0,6m, átmérője 17″.
Uránusz: Az éjszaka első felében figyelhető meg a Halak csillagképben. Éjfél előtt nyugszik.
Neptunusz: A hónap első felében még kereshető az esti szürkületben, a Vízöntő csillagképben.
Üstökösök
C/2012 K5 (LINEAR). Az 1998-ban indult Lincoln Near-Earth Asteroid Research fedezte fel 2012. május 25-én, ám a 18,5 magnitúdós égitest csillagszerűnek látszott. A felfedezést megerősítő amatőrcsillagászok vették észre negyed ívperces kómáját és kétszer ilyen hosszú csóváját, így ez lett a program 209. üstököse. Érdekessége, hogy pályájának helyzete néhány fokon belül megegyezik az 1997-ben itt járt legendás Hale–Bopp-üstökös pályahelyzetével, és a perihélium-távolságban is csak 0,2 CSE a különbség. Az egyetlen, sajnos igen jelentős különbség az abszolút fényességben van, amely 11–12 magnitúdóval kevesebb, mint a Hale-Bopp esetében. Ennek ellenére érdemes figyelni az üstökösre, amely egy hónappal napközelsége után, 2012 utolsó napján 0,294 CSE-re megközelíti bolygónkat, így fényessége január elején elérheti a 7–8 magnitúdót. Ezt követően azonban gyorsan távolodik majd bolygónktól, így a hónap végére várhatóan 11 magnitúdó alá halványodik.
A kis földtávolság miatt eleinte nagyon gyorsan fog mozogni egünkön, így egy hónap alatt az Aurigából indulva a Tauruson és az Orionon keresztül egészen az Eridanus csillagképig jut. Azonban földtávolsága egy hónap alatt a háromszorosára nő, így a kezdetben óránként negyed fokos sajátmozgás óránként egy ívpercre csökken. Érdekes együttállásnak ígérkezik, amikor január 3-án este fél fokra megközelíti az M36 jelű nyílthalmazt. Másnap este már az 1,7 magnitúdós Béta Tauritól 40 ívperccel északnyugatra találjuk, 6-án este pedig fél fokkal keletre halad el a 4,6 magnitúdós Ióta Tauritól. Keresésénél és észlelésénél figyelembe kell venni, hogy közelsége miatt látszó mérete nagy lesz, ami várhatóan diffúz megjelenést kölcsönöz az égitestnek. Emiatt a nagyobb fényessége ellenére is jó, fényszennyezéstől mentes égbolt szükséges megpillantásához. A jelenlegi legfrissebb adatok szerint az üstökös fényessége 9-10 magnitúdó körül alakul.
Sárneczky Krisztián, Hodosán Gabriella és Kuli Zoltán felvétele a C/2012 K5 (LINEAR) üstökösről, Piszkés-tetőről (60/90/180 Schmidt, 9×20 sec, 2012. december 21.)
20 órás holdsarló az esti égen
Január 12-én napnyugtakor még 10 fok magasságban van a holdsarló, és kb. egy órával nyugszik a Nap után a délnyugati égen, így 15:51 UT-kor a 20 óra 8 perc korú sarló megfigyelésére igen jó lehetőség kínálkozik. A sarlótól alig 12 fokra a Mars is látható, másnap, 13-án alkonyatkor már csak mintegy 6 fokra lesznek egymástól.
A 2013. január 12-i holdsarló szimulált látványa (www.earthsky.org)
Két Jupiter-hold (Io és Ganymedes) árnyéka január 3-án
A leglátványosabb jelenség a Jupiter holdrendszerében az, amikor valamelyik hold árnyéka vetül a bolygóra. Ha ez nem lenne annyira mindennapos, bizonyára hatalmas várakozás előzné meg ezeket a jelenségeket. A holdak 1–2”-es fekete árnyéka a mindig változó felhőformákon még kis távcsövekkel is megfigyelhető, kamerákkal pedig látványos animációt készíthetünk róluk. Idén többször előfordul, amikor egyszerre két hold árnyéka vonul át a bolygókorongon, a januári után ősszel több ilyen eseményt is láthatunk. Január 3-án este egyszerre az Io és a Ganymedes vet árnyékot a bolygóra, ami különlegessé teszi a látványt. A megfigyelhető jelenségek időrendben (minden időpont UT-ben):
15:15 Napnyugta ideje, ekkor a Jupiter már 25 fok magasan van a keleti horizonton
15:30 Még a világos égen a Ganymedes belép a Jupiter korongja elé
17:39 Ganymedes levonul a korongról annak nyugati peremén
17:41 Az Io a Jupiter elé lép
18:27 Az Io árnyéka megjelenik a korong keleti peremén
18:38 Tíz perccel később a már messze nyugatra látszó Ganymedes árnyéka is feltűnik mélyen a délkeleti peremen
19:52 Az Io levonul a Jupiter korongjáról
20:39 Az Io árnyéka is eltűnik nyugaton
20:51 Tíz perccel később a Ganymedes árnyéka is levonul a korongról, ekkor a Jupiter már 60 fok magasan tartózkodik.
Búcsúzzunk a telivénusztól!
A Vénusz felső együttállásához közeledve januárban még megfigyelhető a hajnali égen. Mivel fázisa gyakorlatilag teli, a teljes megvilágított bolygókorong kiválóan látszik, a felhőzete jól észlelhető, a terminátor menti egyenetlen megvilágítottság nem zavarja az alakzatok intenzitását. Érdemes hajnalban megkeresni, és napkelte környékén, kicsit utána rajzolni vagy kamerázni a teljes felhőmintázatot.
Jupiter: az est fénypontja
Az oppozícióján kicsit túljutott bolygó kiválóan megfigyelhető az esti égen, nem kell sokáig fent maradnunk, hogy nagy horizont feletti magasságon észlelhessük. Fotózzuk hát minél gyakrabban, ahogy az ég engedi, akár rendszeres programként estéinkbe ültetve!
A Jupiter Molnár Péter webkamerás felvételén, amit a Polaris Csiollagvizsgáló 20 cm-es refraktorával készített 2012. december 12-én
Szaturnusz: első megfigyelések a hajnali égen
Felső együttállásán túljutott bolygó már kellemes magasságban megfigyelhető reggel 5 UT körül a keleti égen. Keressük fel hát újra naprendszerünk ékkövét, nézzük meg, hogy hol tartanak a viharos zöldesfehér NTrZ két oldalán az apró sötét kondenzációk, melyektől júliusban elbúcsúztunk. A decemberi képek szerint még megvannak, az NTB-ben látványosabbak!
Az Uránusz még kiválóan megfigyelhető
Az Uránusz 30º feletti magasságban megfigyelhető este sötétedés után. Érdemes kihasználni a nyugodt téli estéket és színszűrőkkel rajzolni, kamerázni a bolygót. Bármikor feltűnhetnek rajta alacsony kontrasztú világos vagy sötét sávok, alakzatok. Rajznál és videónál az égi nyugati és északi irányokat mindenképpen adjuk meg – e nélkül a bolygó tengelye azonosíthatatlan! Jóval keményebb dió mint a Jupiter, de alig észlelik, így igazán értékes megfigyeléseket végezhetünk.
Az Uránusz Bencsik Rita rajzán, 2012. 08. 15-én Pénzesgyőrből (150/1200 refraktor, 600x, W11 szűrő)
Quadrantida meteorok
Az év harmadik hajnalán ismét a látványos Quadrantidák jelentkeztésére készülhetünk. Az óránként 50-100 meteort produkálni képes raj az egykori Quadrans Muralis – Fali Kvadráns – csillagkép nyomán kapta ma is használt elnevezését. Sajnos idén a fogyó Hold akadályozza a meteorok észlelését, de ha derült lesz az ég, feltétlen érdemes kimenni néhány órára a szabadba. A köd elől akár a hegytetőkre is húzódhatunk, ahogy e sorok írója 2011 január első napjaiban tette. Akkor a sötét égbolton 40-50 látványos rajtagot lehetett megfigyelni. A meteorraj pályája instabil, pár száz esztendeje még nem láthattak az akkoriak Quadrantidákat. A pályaváltozás miatt fut bele a Föld ebbe a fiatal, még szét nem terült meteoráramba. Néhány évszázad múlva úgy fog megváltozni, hogy a Föld már nem találkozik velük, így a januári hullócsillagok elmaradnak.
A Quadrantida meteorraj radiánsának helyzete január 3-án hajnalban (www.earthsky.org)
Januári mélyég-csodák
Az Egyszarvú északi peremén látható NGC 2264, vagy más néven Karácsonyfa-halmaz látványa lélegzet-elállítóan szép. A nyílthalmaz 2400 fényév távolságból 4,5 magnitúdós fénnyel ragyog, kora pedig alig 9 millió esztendő. A fiatal nyílthalmaz körül még ott van az a gáz- és porfelhő, amelyből csillagai megszülettek. A csillagászok ezt a területet Monoceros R1 asszociációnak nevezik, számos más köd, fiatal csillag tartozik hozzá, és a csillagkeletkezés sem állt még le benne. Az asszociáció – a téli ég csillagkeletkezési területeinek nagy részéhez hasonlóan – saját spirálkarunkban, az Orion-karban található (mi a kar belső peremén vagyunk). A Karácsonyfa-halmaz északnyugati részén viszonylag könnyű sötét égen észrevenni a reflexiós köd legfényesebb darabját, ám az emissziós komponens nem csak a halmazt, hanem a tőle északra elterülő több fokos égrészt is beteríti (Rókaprém-köd). A karácsonyfa csúcsánál (azaz a déli, fényes csillagnál) észlelhetjük, elsősorban fotografikusan a Kúp-ködöt, mely aligha hiányozhat egy csillagászati ismeretterjesztő könyvből. A köd végében egy csomó, összehúzódó Bok-globula található, belsejében ma is zajlik a csillagkeletkezés. Ez a sűrű csomó védte meg a ritkább gázt, leárnyékolva a fényes O színképtípusú óriás erős sugárzását. Így alakult ki a csúcsával a csillag felé mutató, impozáns Kúp-köd. Megfigyelését sokan csak fotografikus úton tartják lehetségesnek, holott 2011 telén a Mátrából 950 m-es magasságból észlelni tudtam vizuálisan is. Ehhez egy 102/500-as refraktort használtam 33x-os nagyítással és OIII szűrővel. A köd nagyon könnyen látszott a kristálytiszta, 7 magnitúdó alatti határfényességű égen, miközben a hőmérő higanyszála -10 fok körül járt, a levegőben pedig nagyon finom jégkristályok kavarogtak. A teljes sötétadaptációt követő néhányszor tíz perc szemszoktatás, észlelés után vált érezhetővé, majd határozottan láthatóvá a fényes csillag mellett két ködnyúlvány, melyek a Kúp-köd peremét alkotják…
Sánta Gábor – Kiss Áron Keve
