Égi kalendárium: 2019. október
Októberi látnivalók: az egyre hosszabb, és talán még kellemes hőmérsékletű éjszakákon még észlelhetjük a Jupitert és a Szaturnuszt, az Uránuszt és a Neptunuszt. 350 évvel ezelőtt fedezték fel az Algol, a démoncsillag fényváltozását. Célkeresztben az üstököstök, közöttük az intersztelláris vándor a Borisov-üstökös – amelyhez természetesen már komolyabb műszerezettség szükséges
A bolygók járása
Merkúr: A hónap folyamán lényegében nem kerül megfigyelésre alkalmas helyzetbe. A hónap elején csak fél órával nyugszik a Nap után. 20-án kerül legnagyobb keleti kitérésbe, 24,6°-ra a Naptól. Ekkor ugyan háromnegyed órával nyugszik a Nap után, de gyorsan eltűnik az alkonyi fényben. Ezt követően a láthatósága ismét romlik.
Vénusz: Noha egyre távolabb látszik a Naptól, láthatósága csak lassan javul. A hónap elején fél órával, a végén ötven perccel nyugszik a Nap után. Ragyogó fehér fénye segít megtalálni a délnyugati ég alján, az alkonyati fényben. Fényessége –3,9 magnitúdóról –3,8 magnitúdóra csökken, átmérője 10”-ről 10,6”-re nő, fázisa 0,98-ról 0,94-ra csökken.
Mars: Előretartó mozgást végez a Virgo csillagképben. Napkelte előtt már kereshető a keleti látóhatár közelében, a hónap végén majdnem két órával kel a Nap előtt. Fényessége 1,8 magnitúdó, látszó átmérője 3,5”-ről 3,7”-re nő.
Jupiter: Előretartó mozgást végez az Ophiuchus csillagképben. Napnyugta után figyelhető meg a délnyugati ég alján, az esti órákban nyugszik. Fényessége –2,0 magnitúdó, átmérője 34”.
Szaturnusz: Előretartó mozgást végez a Sagittarius csillagképben. Az esti délnyugati ég alján kereshető, a késő esti órákban nyugszik. Fényessége 0,5 magnitúdó, átmérője 16,5”.
Uránusz: Egész éjszaka látható, az Aries csillagképben végzi hátráló mozgását. 28-án szembenállásban van a Nappal.
Neptunusz: Az éjszaka első felében figyelhető meg, hajnalban nyugszik. Hátráló mozgást végez az Aquarius csillagképben.
A Perseus „démoni” csillaga: az Algol
David Fabricius 1596-ban fedezte fel az első változócsillagot, a Mira Cetit, a következő változó felfedezésére bő 73 évet kellett várni. Éppen 350 éve Geminiano Montanari (1633–1687) bolognai matematikaprofesszor figyelte meg első ízben az Algol (β Persei) fényváltozását, de csupán azt állapította meg, hogy a csillag időnként jelentősen elhalványul. Honfitársa, Jacopo Filippo Maraldi (1665–1729) – aki a párizsi Királyi Obszervatórium észlelőjeként vált híressé –, majd a szászországi földműves-amatőrcsillagász, Johann Georg Palitzsch (1723–1788) már azt is észrevette, hogy az Algol fénycsökkenése periodikusan ismétlődik. A fényváltozások rejtélyét végül a hollandiai születésű angol John Goodricke (1764–1786) oldotta meg 1783-ban. A Royal Society számára küldött levelében azt írta, hogy az ingadozást vagy a csillag felszínét borító sötét foltok okozzák, vagy pedig két csillag kering egymás körül, amelyek szabályos időközökben elfedik egymást a Földről nézve. Ő maga ezt az utóbbi lehetőséget tartotta valószínűnek. Ma már közismert, hogy a csillagok változásaiért alapvetően két fő folyamat lehet felelős. Gyakoribb, hogy a fényváltozásokat a csillag vagy szűk környezetének fizikai változásai okozzák, bizonyos esetben azonban a változás pusztán geometriai eredetű, a csillag forgásából, vagy egy szorosan keringő kettőscsillag kölcsönös fedéseire vezethető vissza. Az Algol ez utóbbi folyamat prototípusa, egyben az ún. fedési kettősök legnépesebb alcsoportjának (EA) névadója. A csillagpár tagjai a Földről szemlélve olyan közel vannak egymáshoz, hogy távcsővel már nem választhatók külön, de még nincsenek annyira szoros közelségben, hogy a kölcsönös tömegvonzás számottevően eltorzítsa alakjukat, és anyagáramlás lépjen fel köztük, ami a W UMa (EW) és az ugyancsak Goodricke által felfedezett β Lyrae (EB) típusokra jellemző. A fedési változók vizsgálata nagy segítséget jelent a csillagok (egymáshoz viszonyított) tömegének és méreteinek meghatározásában. Argelander már 1840 körül kimutatta, hogy az Algol-rendszer keringési ideje folyamatosan, kis mértékben változik. A periódusváltozást Seth C. Chandler (1846–1913) azzal magyarázta, hogy az Algol valójában hármas rendszer, és a harmadik tag befolyásolja a fedési kettős keringését. Az Algol C távolsága kilencszerese az A és B csillagok egymástól mért távolságának, keringési ideje 1,861 év. A változások első felismerésének kérdése megosztja a tudománytörténészeket. A csillag arab eredetű elnevezése (Ra’s al Ghul, vagyis a „Démon feje”) miatt számos kutató azon a véleményen van, hogy már a kora középkori iszlám csillagászok is megfigyelhették az Algol változásait. Mások szerint pusztán a csillagképben elfoglalt helyzete (Perseus kezében tartott Medúza, Gorgó-fej) révén kapta ijesztő nevét. A Helsinki Egyetem kutatócsoportja (Lauri Jetsu és munkatársai) egyenesen az i. e. 1224 körül keletkezett, ún. Kairói naptárban szereplő egyik, 2,85 napos ciklus (ez jól egyezik a mai, 2,867 napos periódussal) révén következtetnek arra, hogy talán már az egyiptomi csillagászok is észlelhették minimumait. Az Algol fényváltozása igen jellegzetes. Fényessége mintegy 58 órán át nagyjából állandó, vizuálisan 2,2 magnitúdó, azután hirtelen csökkenni kezd, és 5 óra alatt több mint egy fényrendet zuhan (3,4 magnitúdóig). Az éles minimum után azonban ugyanilyen gyorsan újból fényesedik, és a maximumot elérve kb. két és fél napig nagyjából állandó. A fényváltozás periódusa legkönnyebben a két éles minimum közti időtartammal határozható meg, az Algolnál a periódus jelenleg 2 nap 20 óra 49 perc. A pontosabb mérésekből az is kitűnt, hogy a maximális fényesség idején, a két minimum közti időszakban is bekövetkezik egy gyenge, alig 0,1 magnitúdójú fényességcsökkenés. Ekkor a főcsillag takarja el a halványabb társat. Vizuális észleléséhez egy már „történelmi”, ám revideált fényességértékeket mutató 1968-as AAVSO-térképet ajánlunk, amely kellően nagy léptékben mutatja a szabadszemes változó hasonlóan fényes összehasonlítóit.
Üstökösök
Reméljük, meleg, száraz lesz október, ami talán kedvez a kevés számú közepesen fényes üstökös megfigyelésének. Ezeket vizuálisan nagyobb (12-25 cm átmérőjű lencsés/tükrös), fotografikusan akár kisebb (7-15 cm átmérőjű lencsés/tükrös) távcsövekkel lehet felkeresni.
Elsőként a C/2018 W2 (Africano) üstököst érdemes felkeresni még a hónap elején napnyugta után a keleti horizont közelében. Az üstökös rohamosan távolodik a Naptól és a Földtől is, így látszólagos fényessége az előrejelzések szerint közel 2,5 magnitúdót csökken. A hónap elején még viszonylag magasan kereshető fel a Cet csillagképben, de gyors mozgás amiatt a hónap közepére deleléskor is alig emelkedik 16 fok magasra a déli horizont fölé. Addigra mozgása is lassul, de fényességéből sokat veszít, így inkább október elején célszerű felkeresni. A korábban csak egy homályos foltként látszó üstökös már klasszikus csóvás vándorrá alakult. A csóva hossza eléri a ½ fokot is, de igazi szépsége csak fotografikusan varázsolható elő. 3-án éjszaka több fényesebb, de kis méretű NGC jelölésű galaxis mellett halad el. Hazánkból sajnos rossz láthatóság idején 11-én halad el a Helix-köd, vagy más néven az NGC 7293 (fényesség: 7,6 magnitúdó; átmérő: 25×13 perc) mellett. Ekkor még fényessége 10,5 magnitúdó körüli lehet, így szép fotótémát nyújt.
C/2018 W2 (Africano). 2019-09-29 22:41:34 (UT) 200/800 Newton; AZEQ6; Canon 750D; ISO 1600; 18x30s expozíció, Nagy Mélykuti Ákos
Nem cirkumpoláris, de szintén szinte egész éjszaka megfigyelhető a C/2018 N2 (ASASSN) üstökös. Lassan közeledik a Földhöz és a Naphoz, így a hónap során fényessége a jelenlegi kb. 12 magnitúdó környékén maradhat. Az üstökösnek szép, határozott, de rövid csóvája van.
Mivel üstökösökről beszélünk, így bármikor előfordulhat egy-egy hirtelen kifényesedés, vagy elhalványodás is. Hónap elején napnyugta után a Triangulum csillagképben lehet felkeresni, ahonnan lassan az Andromeda csillagképbe vándorol. Október 31/november 1-re virradó éjszaka az Andromeda I jelű galaxis előtt halad el, ami a lokális halmaz egyik tagja. A galaxis kb. 2,4 millió fényévre helyezkedik el tőlünk, de megfigyelése elég nehéz, inkább csak fotografikus úton érhető el.
C/2018 N2 (ASASSN). 2019-09-26 20:30 (UT) 154/1848 MC; EQ5; 0,6x-os reduktor; ATIK 428ex mono; 19×120 s, Csuti István
A hónap során a Perseus csillagképben halad Észak felé a 260P/McNaught üstökös. Sajnos mind a Naptól, mind a Földtől távolodik, így fényessége lassan kb. 0,5 magnitúdót csökkenni fog a hónap során. Október végére a jelenlegi 11,5 magnitúdóról várhatóan 12 magnitúdóra csökken a fényessége, így vizuálisan már inkább csak közepes (10-20cm átmérőjű), vagy ennél is nagyobb távcsövekkel lesz elérhető az egész éjszaka megfigyelhető a csóvás üstökös. A határozott csóvában fotografikusan akár fényesebb szálakat is megörökíthetünk. Égi útja során többször is elhalad kisebb kiterjedésű halványabb galaxisok mellett.
260P/McNaught. 2019-09-26 21:45 (UT), 154/1848 MC; EQ5; 0,6x-os reduktor; ATIK 428ex mono; 24×60 s, Csuti István
E havi ajánlónk utolsó kisebb/közepes távcsövekkel is elérhető üstököse este 10 óra után emelkedik olyan magasra a keleti horizonton, hogy érdemes legyen felkeresni. Ez a C/2017 T2 (PANSTARRS) üstökös. A hónap elején a Taurus (Bika) és az Auriga (Szekeres) határától indul az üstökös a Szekeres belseje felé. Fényessége a jelenlegi 11 magnitúdóról elérheti a 10 magnitúdót is, annak köszönhetően, hogy szépen közeledik a Naprendszer belseje és egyúttal a Föld felé is.
Október 26-28. között negyed fokon belül halad el az égbolt egyik leglátványosabb nyílthalmaza az M 36 (fényesség: 6 magnitúdó; átmérő: 10 perc) mellett, amivel hálás fotótémát is nyújt a megfigyelőknek a maga rövid, de határozott csóvájával.
C/2017 T2 PANSTARRS. 2019-09-30 00:51 (UT), 200/800 Newton; AZEQ6; Canon 750D; ISO 1600; 9×50 s expozíció, Nagy Mélykuti Ákos
Utolsó üstökös erre a hónapra a frissen felfedezett 2I/Borisov. Az üstököst 2019.augusztus 30-án találta meg az orosz Gennagyij Boriszov amatőrcsillagász a saját maga által tervezett és épített 65 cm-es tükrös távcsövével.
Az üstökösök neve előtti „P” betű jelzi, hogy egy többször megfigyelt és/vagy 200 évnél rövidebb keringés idővel rendelkező üstökösről van szó. A „C” betű jelzi, hogy bár az üstökös Nap körüli pályán kering, de keringés ideje meghaladja a 200 évet. A 2I/Borisov esetében a 2-es utáni „I” betű az intersztelláris, vagyis csillagközi, a Naprendszeren kívüli üstökösről beszélhetünk. Az első ilyen égitest a 1I/Oumuamua volt 2017-ben, de ezt az égitestet már csak akkor találták meg, amikor az a Naprendszerből kifelé tartott. Ezzel szemben a 2I/Borisov majd csak 2019.12.08-án fogja elérni napközelpontját és valószínűleg addig fényesedni is fog. Rossz hír, hogy a várakozások szerint ekkor sem lesz fényesebb 15,5 magnitúdónál. Ezért felkeresése inkább fotografikusan javasolt akár már közepes 15-20 cm-es tükrös távcsövekkel.
Októberben az üstökös a Leo (Oroszlán) csillagképben mozog lassan Dél felé, így megfigyelésére a hajnali órák alkalmasak. 4-én és 5-én halad el a látványos NGC 2903 galaxis (fényesség: 9 magnitúdó; átmérő: 12,6 x 6 perc) közelében, majd 15-16-i éjszakákon a jóval kisebb NGC 3041 galaxist (fényesség: 12,3 magnitúdó; átmérő: 3,7 x 2,4 perc) közelíti meg.
C/2019 Q4 (Borisov). 2019-09-30 02:23 (UT). 200/800 Newton; AZEQ6; Canon 750D; ISO 1600; 9×50 s expozíció, Nagy Mélykuti Ákos. (A képen az üstökös a fehér nyilak közi homályos folt.)
Észlelések feltöltése: eszlelesek.mcse.hu
