Égi kalendárium: 2020. április
Maradjunk otthon – mindenütt ezt az üzenetet olvassuk. Azok a szerencsések most, akik otthonról is tudnak megfigyeléseket végezni, van erkélyük, kilátásuk legalább az égbolt egy részére. Azok még inkább szerencsések, akik kertes házban laknak, netán olyan helyen, ahol nincsenek zavaró fények. Azok pedig a legszerencsésebbek, akik be tudnak húzódni saját házi csillagvizsgálójukba, és onnan vizsgálódhatnak.
A bolygók járása
Merkúr: A hónap első felében kereshető napkelte előtt a keleti látóhatár közelében, de nagyon kedvezőtlen a láthatósága. Április 1-jén még háromnegyed órával kel a Nap előtt, és ez az érték fokozatosan romlik, 15-ére eltűnik a kelő Nap fényében. Ezután május 9-ig nem figyelhető meg.
Vénusz: Napnyugta után látható a nyugati égen, magasan ragyog a látóhatár felett. Sokáig észlelhető, közel négy órával nyugszik a Nap után. Fényessége –4,5m-ról –4,7m-ra nő, 30-án éri el legnagyobb fényességét. Az átmérője 25,5˝-ről 38,3˝-re nő, fázisa 0,47-ról 0,26-ra csökken.
Mars: Előretartó mozgást végez a Capricornus csillagképben. Kora hajnalban kel, a délkeleti ég alján látható. A láthatósága eddig nem javult, mivel a Mars egyre korábban kel, de a Nap is egyre hamarabb kel fel, a két hatás kioltja egymást. Fényessége egyre gyorsabban nő, 0,8m-ról 0,4m-ra, látszó átmérője 6,4˝-ről 7,6˝-re változik.
Jupiter: A Sagittarius csillagképben végzett előretartó mozgása fokozatosan lassul. Éjfél után kel, az éjszaka második felében kitűnően megfigyelhető a délkeleti-déli égen ragyogó, sárgásfehér fényű égitestként. Fényessége –2,2 magnitúdó, átmérője 39 ívmásodperc.
Szaturnusz: Egyre lassuló előretartó mozgást végez a Capricornus csillagképben. Éjfél után kel, az éjszaka második felében figyelhető meg alacsonyan a délkeleti-déli égen. Fényessége 0,6m, átmérője 17˝.
Uránusz: A Nap közelsége miatt nem figyelhető meg. 26-án együttállásban van a Nappal. Továbbra is előretartó mozgást végez az Aires csillagképben.
Neptunusz: Csak a hónap utolsó napjaiban kísérelhető meg felkeresése az Aquarius csillagképben, ahol továbbra is előretartó mozgást végez.
Frissítés: ezt a nagyszerű ábrát április 2-án tették közzé az APOD-on. A hó elején a Vénusz és a Fiastyúk közelsége figyelhető meg, igen látványos lesz, ahogy a ragyogó Esthajnalcsillag “elvegyül” a Plejádok csillagai között.
Áprilisi Lyridák
Az év első három hónapja meglehetősen csendesen telt meteorrajok szempontjából, sajnos az év egyik nagy rajának számító Quadrantidák maximumát is csak üggyel-bajjal sikerült észlelni, sok helyen a köd és a felhőzet zavarta a megfigyelést. Az év következő megbízható raja az Áprilisi Lyridák (jelentkezése április 14-30.), az idei maximum április 22-én 7 órára várható (UT). A maximum megfigyelésére az éjszaka második fele alkalmasabb, hiszen meg kell várni, hogy a radiáns is magasabbra emelkedjen. Az IMO előrejelzése szerint a raj aktivitása óránként 18 meteor, ez azonban elméleti érték, a teljes égboltra vonatkoztatva abban az esetben, ha a radiáns a zenitben tartózkodik. Ez természetesen csak átlagos érték, érdekesség, hogy 1982-ben halvány meteorok hirtelen megszaporodását észlelték, emiatt a maximum ZHR-értéke 90-nek adódott.
Landy-Gyebnár Mónika felvétele egy Lyrida meteorról 2018. április 22-én.
A Lyridák tehát nem túlságosan szapora raj, azonban április második felében gyakorta találkozhatunk tagjaival észlelés közben. Az igazi meteoros (a vizuális észlelő) természetesen nem csupán egyetlen éjszakán követi egy-egy raj jelentkezését. Észlelőlap vizuális meteorozáshoz letölthető itt.
Mérjünk otthon csillagtávolságot!
A parallaxis elvét jól ismerjük, és ismerték már a múltban is: két, egymástól távoli megfigyelő számára egy viszonylag közeli égitest az égbolt háttere előtt eltérő helyzetben látszik. 1838-ban ezt a jelenséget használta fel Friedrich Bessel, amikor az egyik legközelebbi csillag, a 61 Cygni parallaxisát 314 ezred ívmásodpercnek mérte, ebből pedig 10,4 fényéves távolságot (a mai pontos adathoz képest egy fényévvel eltérő értéket) kapott eredményül. A mérések során a Föld keringését használta fel: fél év alatt a Föld a Nap körüli pályájának átellenes pontjára kerül, így a fél év különbséggel elvégzett pozíciómérések egy 2 CSE hosszúságú bázisvonalon történnek. Innen származik a 3,26 fényévnek megfelelő, parszek nevű távolságegység: ebből a távolságból a földpálya sugara pontosan 1 ívmásodperc alatt látszik.
Ennél jóval nagyobb bázisvonalú távolságmérésben vehetnek részt áprilisban a megfelelő műszerrel és kamerával felszerelt amatőrök világszerte. Ehhez a bázisvonal egyik pontja a Föld, a másik pedig a 2006. január 6-án felbocsátott New Horizons szonda lesz, amely ekkor mintegy 47 CSE távolságban lesz Földtől.
A New Horizons-program emlékezetes eredménye volt a (134340) Pluto és holdja, a Charon melletti elhaladás 2015 júliusában. Az űreszköz elsődleges feladatát teljesítve 2019. január 1-jén alig 3500 km-re haladt el a 2014 MU69 (Arrokoth) nevű Kuiper-övbeli objektum mellett, elsőként közelítve meg egy, az ebbe a családba tartozó apró égitestet. A megközelítés során készített képek megerősítették az égitest 2017-ben bekövetkezett okkultációja során tett, részben amatőr megfigyelések eredményeit, melyek szerint a kisbolygó összetapadt kettős jelleget mutat.
A mostani távolságmérés során a kutatók egy-egy célpontot jelöltek ki a két félteke észlelői számára. A déli féltekéről a Proxima Centauri a célpont, míg az északi féltekén élők számára az Oroszlán csillagképben látszó, mintegy 7,9 fényév távolságban levő, 13,5 magnitúdós Wolf 359. Mindkét csillag az ekliptika közelében található, ami a New Horizons helyzetét figyelembe véve ideális, mivel a szonda a Nyilas csillagkép irányába távolodik.
A szonda fedélzetén a kérdéses csillagmezőket a LORRI (Long Range Reconnaissance Imager) kamera fogja megfigyelni, amely egy 20 cm-es tükrös rendszerű űrtávcsőnek tekinthető. Természetesen a méréstől tudományos áttörés nem várható, elsődleges célja a figyelem felkeltése, az amatőrök bevonása, illetve a rendkívül hosszú bázisvonalú, parallaxis-alapú távolságmérés kivitelezhetőségének vizsgálata. A földi parallaxismérésekkel ellentétben (ahol a Föld mozgására várva fél év telik el a mérések között) itt a mérések egy időben történnek majd, így a csillagok sajátmozgása nem módosítja az eredményeket.
A megfigyelésekre április 22–23-án lesz mód, amelyhez a New Horizons kutatócsapata megfelelő keresőtérképeket és pontos időtervet tesz majd közzé. Habár az időpontokat az észak-amerikai kontinensre optimalizálják, ettől függetlenül a világ más részein is lesz mód a csillag fotózására, pozíciójának kimérésére. Reméljük, minél többen részt vesznek hazánkból is a kampányban!
Mivel a New Horizons még valószínűleg megfelelő mennyiségű üzemanyaggal rendelkezik, a nyár folyamán megtörténhet utolsó célpontjának kijelölése, amelyet majd 2–3 év múlva érhet el.
A részletes angol nyelvű tájékoztató a JPL honlapján található meg.
Csóvás égi vándorok
Áprilisan kevés a fényes üstökös, de azok legalább kis és közepes távcsövekkel is megfigyelhetőek akár vizuálisan, ráadásul egész éjszaka, mivel mindegyik cirkumpoláris.
Kezdjük a sort a Naptól már távolodó, ezért egyre jobb láthatóságba kerülő C/2019 Y1 (ATLAS) üstökössel! Mozgásának köszönhetően aktivitásából veszít, de ezt valamennyire ellensúlyozza a Föld felé történő közeledése, így fényessége a várakozások szerint csak kb. 1 magnitúdóval fog csökkenni a hónap során. Az április elején még 8,5 magnitúdós összfényességű üstökös a hónap végére már csak 9,5-10 magnitúdós lesz, valószínűleg csóvája is rohamosan rövidül, és szép zöldes színe is egyre fakóbb lesz. Mindezek ellenére érdemes többször is felkeresni, hogy nyomon követhessük változásait. A hónap elején az Andromeda-Cassiopeia határáról indulva halad északi irányba végig a Cassiopeia csillagképen, míg április végére kb. 7 fokra közelíti meg a Sarkcsillagot. A legszebb együttállásra majdnem a hónap közepén, pontosabban április 13-án kerül sor, amikor az üstös elhalad az NGC 225 (fényesség: 7 magnitúdó; átmérő: 15 perc) nyílthalmaz mellett, a körülötte levő sötét illetve reflexiós ködökkel teleszórt vidéken.
C/2019 Y1 (ATLAS) 2020-03-16 18:15-18:22 (UT), 200/800 Newton, Canon EOS 750D, ISO 1600, 9 x 50 s, Bosta-Szalánta között, Nagy Mélykuti Ákos
Egészen 2020. január-februárig sláger volt az észlelők között a C/2017 T2 (PANSTARRS) üstökös. Szinte mindenki ezt a csóvás vándort fotózta. Volt is miért. Szép fényes és rövid, de látványos csóvája volt, ami sajnos a Földhöz viszonyított térbeli helyzete miatt egyre rövidül. Fényessége a hónap elején 8,4 magnitúdó, ami a hó végére még egy kicsit erősödve, akár a 8 magnitúdót is elérheti. Ezzel célpontja lehet a kisebb távcsővel észlelőknek; közepes távcsövekkel akár a kevésbé fényszennyezett városi ég alól is megfigyelhető. Az üstökös a Cassiopeia és a Zsiráf (Camalopardalis) határáról indul utóbbi közepe felé. Útját csak az apró, halvány csillagokkal teli háttér teszi érdekessé, jelentősebb égi objektum nem lesz a közelben.
C/2017 T2 (PANSTARRS) 2020-03-27 19:21-21:54. 120/600 Refraktor, ZWO ASI178MM, 30 x 120 s, Budapest IV. kerület, Bánfalvy Zoltán
Előző üstökösünket, a C/2017 T2 (PANSTARRS)-t nagyon gyorsan háttérbe szorította a C/2019 Y4 (ATLAS) nevű kométa. Köszönhette ezt a népszerűségét annak, hogy fényessége a felfedezése óta eltelt három hónap alatt már több mint 10 fényrendet nőtt. Március végén elérte a 8,3 magnitúdót, és várhatóan tovább fényesedik. Ugyan a növekedés üteme az utóbbi napokban kissé lelassult, de ez még nem jelenti azt, hogy le is állt volna. A napközelponti fényességére azonban már nem becsülnek olyan vad számokat, mint azt korábban tették. Az óvatosabbak azt jósolják, hogy a szabadszemes láthatóságot éppen csak át fogja lépni (4-5 magnitúdó), míg a merészebb becslések a Vénusz fényességének (-4 magnitúdó) elérését sem zárják ki. Mint az életben mindig, ebben az esetben is az igazság valahol a kettő között lehet majd. A realitás inkább a halványabb értéket részesíti előnyben, de szívünk vágya természetesen egy nagyon-nagyon fényes üstökös. Egy dolog biztos vele kapcsolatban, mégpedig az, hogy egész hónapban a Zsiráf (Camelopardalis) csillagképben halad déli irányba, egyre gyorsulva. Mind vizuálisan, mind fotografikusan könnyen megfigyelhető és azonosítható az égitest, szabad szemmel azonban valószínűleg csak május folyamán lehet megpillantani. Kis szerencsével a nemrégiben feltűnt vékonyka csóvája, ami többnyire gázokat tartalmaz, a Naphoz közeledve porral dúsul és egyre hosszabb és jobban látható lesz. (Nmá)
C/2019 Y4 (ATLAS) 2020-03-28 22:49-23:01. 125/830 Newton; Canon EOS 760D; ISO 6400; 19×30, Adony, Rosenberg Róbert
C/2019 Y4 (ATLAS) 2020-03-27 19:53-20:10. 80/400 Refraktor; Canon EOS 1300D; ISO 3200; 17×60 s; Tápióbicske, Majzik Lionel
A C/2019 Y4 (ATLAS) égi útja a Sky and Telescope térképén (skyandtelescope.com)
A C/2019 Y4 (ATLAS)-üstökös aktuális égi helyzete: The Sky Live.
Persze az említett három fényes és könnyen elérhető üstökös mellett ne felejtsük el a halványabb társaikat sem. Ezeket is érdemes rendszeres időközönként felkeresni, mert olyan változásokat produkálhatnak, amelyekre nem számítunk, és mi lehetünk az elsők, akik azt éppen észrevesszük. Vagy csak azért keressük fel őket, mert olyan vidéken haladnak keresztül, ami szemet gyönyörködtető, és mégis kihívás észrevenni egy üstököst. Utóbbira álljon itt példaként a 117P/Helin-Roman-Alu üstökös, ami márciusban a Leo-kvartett (NGC 3185; NGC 3189; NGC 3187; NGC 3193) galaxis-csoport közelében halad el. Az üstököst akkor 18 magnitúdós fényességűnek jelezték előre, de a mérés szerint majdnem 1 magnitúdóval volt fényesebb. Ezt a találkozást mutatjuk be az alábbi inverz képen. A könnyebb azonosítás kedvéért kereszttel jelölve az üstökös.
117P Helin-Roman-Alu, 2020-03-22 19:23-20:47. 150/750 Newton; ASI 174 MM; Gain 200; 26×120 s; Csongrád, Sebestyén Attila. Az üstököst “célkereszt” jelöli.
Kettőscsillagok
Zeta Cnc:
08122+1739 STF 1196 AB 1825/2017 58/ 9 1.1/ 1.0 5.30/ 6.25 F8V
08122+1739 STF 1196 AB,C 1780/2017 178/ 66 8.0/ 5.8 4.92/ 5.85 F8V
08122+1739 STF 1196 AC 1756/2017 205/ 62 3.3/ 6.3 5.30/ 5.85 F8V
08122+1739 STF 1196 AB,D 1887/2012 108/107 293.4/275.6 4.92/ 8.89 F8V
08122+1739 HUT 1 Ca,Cb 1982/2016 241/ 96 0.3/ 0.3 6.2 / 7.1 M1
08122+1739 OCC 9141 Ca,Cc 1998/1998 -1/ -1 0.1/ 0.1 5.2 / 7.0 M1
A Zéta Cnc az égbolt egyik legérdekesebb kettőscsillaga a Földtől 82 fényév távolságban. A neve (Tegmine) a Rák páncéljára utal. 1756-ban Johann Tobias Mayer nevéhez fűződik Zeta1 (AB) és a Zéta2 Cnc (CaCb) kettősségének leírása. William Herschel 1781-ben publikálta a Zeta1 Cnc további nagyon szoros kettősségét, az 1980-as években a Zeta2 Cnc-ről is igazolódott, hogy önálló szoros binary. A két binary rendszer fizikai kapcsolatban áll egymással, az AB és CaCb rendszerek egymástól átlagosan 197 AU távolságban 1115 év alatt kerülik meg közös tömgeközéppontjukat. Az AB párt két hasonló, F8V és F9V spektrumú fősorozati törpe alkotja, melyek 59.98 év periódussal keringenek egymás körül 15 és 29 AU (átlagosan 22.1 AU) távolságban. A periasztron az 1988-as év végén volt, legközelebb 2048-ban lesz. A 2020-as években vannak amatőr megfigyelésre a legkedvezőbb helyzetben 1” körüli látszó szögtávolsággal. A CaCb binaryt két, Naphoz nagyon hasonló, 1.25 és 0.9 naptömegű G spektrumú, 6 és 7 mg látszó fényességű fősorozati törpe alkotja, melyek csaknem kör alakú pályán 19 év periódussal keringenek egymástól 5 AU környéki távolságban – mely utóbbi 0.3” körüli látszó szeparációnak felel meg. A WDS-ben jelzett távoli társak (D,E,F,G) optikaiak.
Fi2 Cnc:
08268+2656 STF 1223 1782/2013 213/216 5.5/ 5.4 6.16/ 6.21 A3V A6V
Két fényes, A3 illetve A6 spektrumú fősorozati törpecsillag. Földtől való távolságuk 277 fényév. A mérések alapján fizikai kapcsolatuk nincs, lehetséges cpm pár.
Iota Cnc:
08467+2846 STF 1268 1777/2013 302/305 31.0/ 31.0 4.13/ 5.99 G7.5IIIa
Amatőr megfigyelések szerint „halvány narancs és tiszta kék” szinű, szép szinkontrasztú 30”-es pár. Parallaxismérések alapján valószinűsithetően csupán optikai kettőscsillag, hiszen a főcsillag 300 fényév távolságához képest a „B” jóval közelebbinek adódott. 1777-es felfedezése óta poziciójuk, távolságuk érdemben nem változott, így a térben együtt mozoghatnak. A főcsillag 3.5-szeres naptömegű, G7.5III spektrumú fényes óriás, míg a „B” 1.9-szeres naptömegű A3V spektrumú fősorozati törpecsillag.
STF 1291 Cnc:
08542+3035 STF 1291 AB 1782/2012 338/310 0.9/ 1.6 6.09/ 6.37 G7III
08542+3035 STF 1291 AB,C 1921/1988 198/203 55.8/ 54.5 5.47/ 9.2 G7III
Binary rendszer a Földtől 461 fényév távolságban. A főcsillag 1.1 naptömegű G7III óriáscsillag. Pontos pályaadatok nem ismertek. Az 54”-re lévő „C” komponens vélhetően nem tagja a rendszernek.
Kalendáriumunk összeállítását Kaposvári Zoltán, Nagy Mélykuti Ákos, Molnár Péter, Cziniel Szabolcs és Bagó Balázs segítette.
Ne feledjük! Észlelések feltöltése: https://eszlelesek.mcse.hu/
Tekintettel arra, hogy várhatóan április folyamán is elmaradnak a nyilvános csillagászati programok és közös észlelőakciók, április 24-27-re ismét virtuális észlelőhétvégét hirdet a Magyar Csillagászati Egyesület. Várjuk észlelőink fotóit, rajzait, benyomásait, leírásait: mit láttak, mit észleltek az égbolton? Az első, március 27-30. közötti virtuális észlelőhétvégéről itt olvashatunk.
Az Orion alfája
Az év elején élénk érdeklődést váltott ki a fényes Betelgeuze (alfa Orionis) jelentős mértékű elhalványodása. Mostanra kijelenthetjük, hogy a “történelmi minimumon” túljutott a csillag, azonban amíg csak lehet, észleljük a kora esti égen még jól megfigyelhető csillagot! Nagyjából április közepéig még elegendően magasan áll az esti égen ahhoz, hogy fényességbecsléseket tudjunk végezni. A megfigyeléseket az MCSE Változócsillag Szakcsoportja várja (http://vcssz.mcse.hu). A Betelgeuze észlelőtérképe:
Észleljük a TCP J21040470+4631129-et!
A nem kimondottan regényes elnevezésű, ám annál izgalmasabb TCP J21040470+4631129 a tavalyi év nyarán “robbant be” a változós köztudatba. A csillagot július 12-én fedezte fel Hideo Nishimura japán csillagász, 9,2m fényességnél, az Észak-Amerika köd közelében. A változót kezdetben nóvának, sőt szupernóvának vélték, ám hamar kiderült, hogy egy ritka változócsillag-típus, a WZ Sagittae-ről elnevezett törpenóva-család (UGWZ) képviselője. A típusra jellemző, hogy igen ritkán, de meglehetősen nagy, 6-8m amplitúdójú kitöréseket produkálnak, amelyeket egy-két kisebb kitörés követ. A TCP J21040470+4631129 különlegessége, hogy utókitörései a mai napig nem maradtak el, április folyamán immár hatodik felfénylésének lehetünk tanúi. A csillag ezt megelőző, 2019 decemberi kitörését követően jóval 15m alatt, csekély hullámzásokkal ugyan, de nyugalmi állapotban volt, és bár az amatőrcsillagászok részéről túlzott érdeklődés már nem övezte, megfigyelése lelkiismeretesen folyt tovább. Március végén azonban, talán még a szakcsillagászok várakozásait is felülmúlva, váratlanul ismét kitört. Kitörése a beérkezett adatok szerint március 30-án indult meg (Dubois), míg 31-én már 11,115 CV -ig fényesedett, a moszkvai csillagász, D. Gyenyiszenko észlelése alapján. A csillag eddig kétféle lefolyású utókitörést mutatott: hosszabb, 10-12 napos és rövidebb, pár napos, jóval élesebb kitöréseket. Mivel megjósolhatatlan, hogy fénygörbéjének ezúttal milyen lefutása lesz, rendkívül fontos minél gyakoribb észlelése, mind vizuálisan, mind fotoelektromos és spektroszkópiai módszerekkel. Ha a közelgő telehold és a csillag hajnali láthatósága csökkentheti is az észlelési kedvet, mindenképpen érdemes e ritka megfigyelésért kisebb áldozatot hoznunk.
