Égi kalendárium: 2020. december
Közeledik az év legérdekesebb együttállása, a december 21-i Jupiter-Szaturnusz együttállás a kora esti égen. Ami pedig a hónap általános észlelési lehetőségeit illeti: a kijárási korlátozások miatt kevesebbet tölthetünk az éjszakai égbolt alatt, de kora este 8 óráig, és hajnali 5-től “jogszerűen” is végezhetünk észleléseket. Természetesen, aki erkélyről, teraszról, netán saját kertjéből, csillagvizsgálójából észlelhet, szerencsésnek mondható.
Észlelések feltöltése: https://eszlelesek.mcse.hu/
A bolygók járása (december)
Merkúr: A hónap első napjaiban még megfigyelhető a délkeleti ég alján, napkelte előtt. December 1-jén még egy órával kel korábban, mint a Nap, de láthatósága gyorsan romlik, 10-ére elvész a pirkadatban. A hónap további részében a Nap közelsége miatt nem figyelhető meg. 19-én felső együttállásban van a Nappal.
Vénusz: A hajnali délkeleti ég fényes, fehér fényű égiteste. Továbbra is jól megfigyelhető, bár láthatósága lassan romlik. A hónap elején két és fél, a végén már csak másfél órával kel a Nap előtt. Fényessége –3,9m, átmérője 11,7˝-ről 10,7˝-re csökken, fázisa 0,89-ról 0,94-ra nő.
Mars: Előretartó mozgást végez a Halak csillagképben. Az éjszaka első felében figyelhető meg, kora hajnalban nyugszik. Erőteljesen vöröses fénye miatt könnyű megtalálni. Gyorsan halványodik, –1,1m-ról –0,3m-ra csökken a fényessége. Látszó átmérője 14,5˝-ről 10,5˝-re zsugorodik.
Jupiter: Előretartó mozgást végez a Sagittarius, majd 18-ától a Capricornus csillagképben. A napnyugtát követően a délnyugati látóhatár közelében kereshető. Nem sokkal a Nap után nyugszik. Fényessége –2,0m, átmérője 34˝.
Szaturnusz: December nagyobb részében még kereshető napnyugta után a délnyugati látóhatár közelében, de a hónap végére belevész az esti szürkületbe. Folytatja előretartó mozgását a Sagittarius, majd 16-ától a Capricornus csillagképben. Fényessége 0,6m, átmérője 15,5˝.
Uránusz: Az éjszaka nagyobb részében kereshető, hajnalban nyugszik. Az Aries csillagképben végzett hátráló mozgása a hónap végére jelentősen lelassul.
Neptunusz: Az esti órákban figyelhető meg, előretartó mozgást végez az Aquarius csillagképben. Késő este nyugszik.
A Jupiter és a Szaturnusz együttállása december 21-én
Hónapok óta figyelhetjük a kora esti égen, ahogy két legnagyobb bolygónk, a Jupiter és a Szaturnusz egyre jobban megközelíti egymást. Miért is olyan különleges esemény ez? A belső bolygók – Nap körüli keringési idejük rövidsége miatt – viszonylag gyakran kerülnek együttállásba akár egymással, akár a külső bolygókkal. A Jupiter és a Szaturnusz arról is nevezetes, hogy – viszonylag hosszabb Nap körüli keringési idejük miatt – együttállásukra is meglehetősen sokat kell várni, ugyanakkor mégis emberi léptékű periódusidőről van szó.
Mivel a Jupiter és a Szaturnusz sem pontosan az ekliptika síkjában kering, a különböző konjunkciók alkalmával a két égitest – Földről látható – legkisebb szögtávolsága is eltérő. Az idei esztendő különlegesnek számít abban, hogy a szögtávolság minimuma jóval kisebb az átlagosnál: mindössze 6 ívpercet tesz ki!
Ilyen közelségre 1623 óta nem volt példa, legközelebb pedig 2080-ban fordul majd elő, hogy a két égitest ennyire közel látszik egymáshoz a földi égbolton. Legutóbb 2000 tavaszán „körözte le” a Jupiter a Szaturnuszt. Akkor a média leginkább attól volt hangos, hogy – mivel több más bolygó is egy irányban látszott – az összeadódó gravitációs erők nagy kalamajkát okoznak, és ehhez talán a bűvös 2000-es szám is további alapos indokot szolgáltathatott… A 2000 tavaszán bekövetkezett együttállással valóban volt probléma, leginkább az, hogy nem sokat láthattunk belőle, hiszen a bolygók Naptól mért szögtávolsága nagyon kicsi volt. Idén ennél lényegesen jobb lesz a helyzet, mivel a szép jelenség a Naptól mintegy 30 foknyira látszik majd.
Amikor a két óriásbolygó az év eleji, Nappal történt együttállás után megjelent a hajnali égbolton, még több mint 10 fok választotta el őket egymástól. Ahogy a Föld Nap körüli keringése során megközelítette a Jupitert és a Szaturnuszt összekötő képzeletbeli egyenest, májusra ez az érték 5 fok alá csökkent. Ám ezután Földünk elérte pályájának nyári szakaszát, és ismét távolodni kezdett az óriásbolygókat összekötő – akkor még „lassan mozgó” – egyenestől, így a látszó szögtávolságuk is növekedni kezdett, szeptember elejére elérte a 8 fokot. Ezután az említett egyenes ismét közeledni kezdett bolygónkhoz, így a szögtávolság megint folyamatosan csökken. November elején már csak 5 fok volt kettejük között, ezért már a nagyközönség számára is feltűnhetett a csillagokhoz képest feltűnően fényes égi páros. (Közben november 2-án bekövetkezett a két bolygó már említett heliocentrikus együttállása is.) A szögtávolság december elejére 2 fokra szűkül, és a csökkenés meg sem áll december 21-éig, a „Nagy Együttállás” estéjéig.
A nagy nap estéjén, december 21-én a Jupiter deklinációja –20°35’, a Szaturnuszé –20°29’ (a Jupiter látszik lent, a Szaturnusz fent), a bolygópáros a Naptól mért 30 fokos keleti kitérésben látható a kora esti égbolton. Budapesten a Nap 15:56-kor nyugszik, a polgári szürkület 16:31-kor, a navigációs szürkület 17:11-kor, a csillagászati szürkület pedig 17:48-kor ér véget (minden időpontadat KözEI-ben megadva). A Jupiter csak 18:14-kor, a Szaturnusz 18:15-kor nyugszik, ami azt jelenti, hogy derült idő és jó horizont esetén kényelmesen megfigyelhetjük a párost a délnyugati égbolton. A Jupiter fényessége mintegy –2 magnitúdó, a Szaturnuszé 0,6 magnitúdó lesz. A 6 ívperces szögtávolság – ami az Alcor és a Mizar szögtávolságának mindössze a fele! – azt eredményezi, hogy jó szemű észlelők elvileg már szabad szemmel is két különálló objektumnak láthatják őket, de binokulárral, ill. távcsővel megfigyelve természetesen egyértelműen különválaszthatók. (A navigációs szürkület kezdetén a pontos szögtávolságuk 6’10’’ lesz.)
Habár karácsony előestéjén nem mindenki számára jelent első számú elfoglaltságot a csillagos égbolt tanulmányozása, most mégis különös jelentősége van annak, hogy a Jupiter és a Szaturnusz ilyen szép együttállása épp ezekben a napokban mutatkozik. Miért?
„Amikor Jézus megszületett a júdeai Betlehemben, Heródes király idejében, íme, bölcsek érkeztek napkeletről Jeruzsálembe, és ezt kérdezték: »Hol van a zsidók királya, aki most született? Mert láttuk az ő csillagát, amikor feltűnt, és eljöttünk, hogy imádjuk őt.«” – olvashatjuk a Bibliában, Máté evangéliumában. (Más fordítás szerint: „láttuk csillagát napkeleten”.)
A Szentírás alapján Jézus Krisztus születését egy „csillag” adta hírül, amelyet betlehemi csillagnak is nevezünk. Csillagászok és történészek sokat foglalkoztak annak megfejtésével, hogy vajon milyen égi jelenség mutatkozhatott azokban az időkben, mi lehetett a titokzatos betlehemi csillag.
A lehetséges magyarázatok között felmerülhetett üstökös, szupernóva, ill. több bolygóegyüttállás is. Amennyiben üstökös lett volna a különleges égi jelenség, vélhetően a távol-keleti országokban észlelő csillagászok is feljegyezték volna – ilyen feljegyzés azonban nem ismert. Másfelől tudjuk, hogy az üstökösök megjelenését szinte kivétel nélkül negatív eseményekhez társították, ezért sem valószínű, hogy egy üstökös megjelenéséből a Megváltó születésére következtettek volna. Szupernóva-robbanásról sincs feljegyzés a Kr. e. 134 és Kr. u. 173 közötti időből. A Vénusz és a Jupiter közeli együttállása is többször bekövetkezett Krisztus születésének időszakában, ám ezek az események Kr. e. 4 után voltak, amikor Heródes már nem élt. Azt biztosan tudjuk ugyanis, hogy Heródes Kr. e. 4-ben halt meg, sőt arra is következtethetünk, hogy a Biblia által említett, Augustus császár által elrendelt összeírás Kr. e. 8–7-ben volt. Ezek alapján nagy valószínűséggel kijelenthető, hogy Jézus Krisztus születése a Kr. e. 7-es évre tehető.
Ebben az esztendőben a Jupiter és a Szaturnusz háromszoros („legnagyobb”) együttállást produkált a Halak csillagképben. A korabeli asztrológiai értelmezések további segítséget nyújthatnak: a Jupiter királyra, uralkodóra utalt, a Szaturnuszra a zsidóság bolygójaként tekintettek, a Halak csillagkép pedig a születést is jelképezte. Innen már nincs messze az a gondolat, hogy a Jupiter és a Szaturnusz Halak csillagképben létrejött együttállása „a zsidók királyának születését” adja hírül – erre az értelmezésre juthattak a napkeleti bölcsek is. Mindemellett ebből az időszakból más olyan rendkívüli égi jelenségről nincs tudomásunk, amely különleges mivoltával és lehetséges asztrológiai értelmezésével a nagy eseményre, Jézus születésére utalhatna, így talán nem túlzás azt kijelenteni, hogy a betlehemi csillag nagy eséllyel a Jupiter és a Szaturnusz Kr. e. 7-ben (háromszor is) bekövetkezett együttállása lehetett. (Ugyanerre a következtetésre jutott Ponori Thewrewk Aurél és Teres Ágoston – csillagász-pap, a vatikáni csillagászati obszervatórium magyar származású munkatársa – is. Előbbi szerzőnek 1993-ban jelent meg Csillagok a Bibliában, utóbbinak pedig 1994-ben Biblia és asztronómia című munkája.)
Bár ennek megítélése szubjektív lehet, azt gondolom, hogy az önmagában is rendkívül szép, látványos – és szorossága miatt igen ritkának mondható – jelenséget ez a feltételezhető bibliai vonatkozása még különlegesebbé emelheti azáltal, hogy az együttállás közvetlenül Jézus Krisztus születésének ünnepe, karácsony előtt fog bekövetkezni. Ha elfogadjuk az előbbi okfejtést, és persze azt, hogy a Szentírásban említett csillagászati természetű események valóságos jelenségeket takarnak, akkor talán némi emelkedettséget is érezhetünk, ha arra gondolunk, hogy az idei karácsonyi égbolt talán legfeltűnőbb jelensége ismét az egykori betlehemi csillag lesz!
Bár a csillagászattól kicsit távolibb vizekre vezet, azért talán nem indokolatlan annak felvetése, hogy a fentiek fényében a jelenség bekövetkezése, látványa ebben a nehéz időszakban sokaknak adhat különleges támogatást. Lehet, hogy idén esetleg kevesebben tudjuk szeretteinkkel, ill. távolabbi családtagjainkkal együtt tölteni a karácsonyi ünnepeket, de ha felnézünk, látjuk, hogy mindannyian ugyanazon égbolt alatt élünk, és ezen az égbolton most talán ugyanazt a rendkívüli jelenséget láthatjuk, ami több mint kétezer évvel ezelőtt a Messiás, Jézus Krisztus születéséről adott hírt.
MCSE 75! MCSE 2021! Belépés a Magyar Csillagászati Egyesületbe: https://www.mcse.hu/egyesulet/egyesuleti-hirek/egyesuleti-hirek-2020/mcse-2021-tagtoborzo/
Nappali Merkúr-fedés december 14-én
A leheletvékony holdsarló elfedi el a –1,1 magnitúdós Merkúrt ezen a decemberi délelőttön. Az okkultációra 6 órával újhold előtt kerül sor, mindössze 3°-ra a napperemtől. Megfelelően felkészített óragépes távcsővel, nagyon tiszta időben van esély a jelenség megfigyelésére. A holdsarló láthatatlan lesz a Nap fényözönében, de az apró, mindössze 4,65 ívmásodperces, fényes Merkúr-korong megpillantására van esély. A korong eltűnése és előbukkanása kb. 12 másodpercig tart, nagyjából erre a látványra számíthatunk, kisebb nagyítással a fokozatos halványodás, nagyobb nagyítással akár a félmerkúr is megfigyelhető lesz. A téli égen a Nap és a Hold is csak 18–20°-kal lesz a látóhatár fölött, valószínűleg a légköri nyugtalanság nem fogja megengedni a korong felbontását. Szerencsére a Nap és a Merkúr horizont feletti magassága majdnem egyforma, így ha a Nap peremétől 3°-kal vízszintesen nyugatra haladunk, a látómező közepén, pontosabban attól 5´-cel délre megtalálhatjuk a Merkúrt.
Ismét itt vannak a Geminidák!
Az év legszaporább meteorraja a Geminidák, amely lényesen több hullócsillagot produkál, mint a nevezetes augusztusi Perseidák, azonban a hideg téli éjszakákon sokkal kevesebben tartózkodnak kinn a szabadban, ezért a decemberi meteorzápor kevésbé népszerű illetve közismert. A meteorok radiánsa (kisugárzási pontja) az Ikrek fényes csillaga, a Castor közelében található néhány foknyira. A raj tagjai december 7-e és 17-e között jelentkeznek, a maximum éjszakája 13/14-én lesz. Óránként maximálisan 120-140 meteor észlelhető elméletileg, azonban gyakorlatban, egyetlen észlelő ennél jóval kevesebb meteort figyelhet meg. Idén a Geminidák kedvező körülmények mellett érkeznek, holdfény nem zavarja látványukat (újhold: december 14-n). A meteorok látványát a települések fényszennyezése zavarja, elnyomja ezért célszerű a zavaró lámpáktól minél távolabb figyelni az égboltot. A raj egész éjszaka észlelhető (a kijárási korlátozást természetesen vegyük figyelembe, ha nem saját kertünkből észlelünk). Lehetőleg jó körkilátású észlelőhelyről figyeljük a jelenséget, és öltözzünk fel melegen!
A meteorok vizuális megfigyelésekor lehetőleg használjuk az új meteorészlelő lapot!
Csóvás égi vándorok
Ahogy rövidülnek a nappalok és hamarabb köszönt be a sötétség, úgy lesz egyre jobb a nyugati égen a 88P/Howell üstökös láthatósága. Sajnos már túl van 2020.09.26-án bekövetkezett napközelpontján, így a Naptól távolodva csökken az aktivitása az 5,47 év keringés idejű üstökösnek. Ennek következtében a jelenlegi kb. 11 magnitúdós fényessége is várhatóan 1 magnitúdót fog csökkenni, így inkább közepes távcsövekkel lesz elérhető a kb. 4,4 km átmérőjű üstökös.
A vándor kelet felé mozog a hónap során a Bak (Capricornicus) csillagkép közepétől a Vízöntő (Aquarius) csillagkép nyugati széléig. Útja során semmilyen jelentősebb mélyég-objektumot nem fog megközelíteni, így ha a látómezőben egy bolyhos csillagot látunk a többi tűhegyes csillag között, akkor nagy valószínűséggel az üstököst találtuk meg, azonban a gyakorlatlanoknak a biztos azonosítással meg kell várniuk az objektum csillagokhoz képesti elmozdulását is.
Felkeresésével egész hónapban délután 5-6 között érdemes próbálkozni, mert akkor már elég sötét van a megpillantásához és még elég magasan lesz (kb. 15-20 fok) ahhoz, hogy a sűrű légkörben ne vesszen el fénye.
Szintén túl van már nap- és földközelpontján a Halak (Pisces) csillagképben kelet felé mozgó 156P/Russell-LINEAR üstökös is. A Marstól nem messze haladó üstökös ugyancsak az eseti égen figyelhető meg. Fényessége várhatóan szintén 1 magnitúdót fog csökkenni a hónap folyamán az előző üstököshöz hasonlóan, így a jelenlegi 11 magnitúdóról kb. 12 magnitúdóra változik. Szerencsére magasabban fog tartózkodni az égen, így esélyünk lehet – igaz inkább csak fotografikusan – rövid csóvájának megörökítésére. Aki december 11-én derült eget talál a feje felett, az egy közepes, vagy nagyobb távcsővel megfigyelheti azt is, ahogy az üstökös szinte „legázolja” az NGC 99 (fényesség: 14,1 magnitúdó; átmérő: 1,0 x 0,9 ívperc) galaxist. Vigyázni kell a két objektum azonosításakor! Amelyik mozog, az lesz az üstökös, az elmozdulást csak több perc elteltével fogjuk észrevenni.
Többször belekerült az ajánlónkba a 29P/Schwassmann-Wachmann üstökös, amely szinte körpályán kering a Jupiter távolságában. Fényessége általában 15-16 magnitúdó „szokott” mozogni, de rendszeresen de kiszámíthatatlan időközönként produkál kitöréseket, amikor fényessége 12-13 magnitúdót is eléri. Ilyenre került sor november 20-án is. Ilyenkor az üstökös fényessége hirtelen, pár óra alatt emelkedik 2-3 magnitúdót, majd a kidobódott anyag először legyezőszerű szerű kómát vesz fel végül egyre halványodva teljesen körülöleli az üstököst.
Az üstökös láthatósága alatt ezért is javasoljuk többször a felkeresését, hátha éppen mi találjuk meg elsőként a felfényesedő vándort. Az üstökös december során lassan mozog nyugati irányba a Kos (Aries) csillagképben. Felkereséséhez és megpillantásához legalább közepes méretű távcső szükséges.
Az égbolt jelenleg talán legfényesebb üstökösét a C/2020 M3 (ATLAS)-t egész éjszaka meg lehet figyelni a hónap első harmadában a Bika (Taurus), majd után a Szekeres (Auriga) csillagképben, ahogy északi irányba mozog. Sajnos ez az üstökös is túl van már perihéliumán (2020.10.25.) így a Naptól távolodva csökken az aktivitása. Ugyanakkor a Földtől is távolodik, ezért a két esemény hatására a fényessége rohamosan csökkenhet a jelenlegi 8,5 magnitúdóról akár két magnitúdót is. Így a hónap elején még kisebb távcsövekkel is elérhető üstökösből a hó végére már inkább közepes távcsövekkel megpillantható égitestté válik.
Felkeresése december 4-én egyszerre lesz könnyű és nehéz is, mivel 36 ívpercre (kb. egy Hold átmérő) halad el a Elnath (béta Tauri) mellett. Könnyű megtalálni, mert a távcsőbe csak ezt a csillagot kell beállítani, de nehéz is, mert ennek a 1,6 magnitúdós csillagnak a fénye elnyomhatja az üstökös kb. 9 magnitúdós fényességét.
A fotósoknak pedig december 9-én hajnalban lesz lehetőségük szép képeket készíteni az üstökösről, amikor az elhalad az NGC 1893 (fényesség: 7,5 magnitúdó; átmérő: 10 ívperc) nyílthalmaz és az azt körülvevő ködösség közvetlen közelében. Következő két nap sem maradnak feladat nélkül a fotósok, mert akkor az IC 405 (fényesség: 6 magnitúdó; átmérő: 30 x 20 ívperc) mellett halad el a remélhetőleg még mindig zöld színű üstökös, így szép kontrasztot ad a vöröses ködösségnek.
Fényes nóva a Perszeuszban: Nova Per 2020 (V1112 Per)
2020 talán utolsó jelentősebb kataklizmikus változója ismét az északi félteke észlelőinek kedvező helyen tűnt fel. A még mindig jól észlelhető, éppen visszatérő fázisban lévő Nova Cas 2020=V1391 Cas mellett ezúttal az NGC 1582 és az 58 Persei közelében, a Perseus és az Auriga határán tűnt fel egy fényes galaktikus nóva.
A már GCVS-megjelölést (V1112 Per) is kapott csillagot Seiji Ueda (Hokkaido, Japán) fedezte fel november 25-én, 10,6m fényességnél, valamint, tőle csak percekkel lemaradva egy három fős orosz nóvakereső csapat is (Sztanyiszlav Korotkij, Kirill Szokolovszkij és Olga Szmoljankina).
A felfedezést követően a nóva több mint 2 magnitúdót fényesedett, egészen a binokulárral is megfigyelhető, 8,5m körüli sávba, és bár a jóslatok szerint elérte maximumát, a Nova Cas példájából kiindulva még okozhat meglepetéseket.
A V1112 Per-t fényessége és égi pozíciója kiváló célpontjává teszik az akár fotoelektromos, akár spektroszkóppal történő megfigyeléseknek is.
Az egyre csökkenő holdfázis mellett reméljük, hogy az időjárás is kegyesebb lesz hozzánk, mint november folyamán volt, így a hazai amatőrök végig tudják követni változásait.
(Bgb, Kaposvári Z., Szabadi P, Nmá, Szs)
Megjelent a Meteor csillagászati évkönyv 2021-re szóló kötete. További információk: https://www.mcse.hu/egyesulet/egyesuleti-hirek/egyesuleti-hirek-2020/meteor-csillagaszati-evkonyv-2021/