Égi kalendárium: 2020. január
A januári esték legfeltűnőbb égitestje a Vénusz, népiesen Esthajnalcsillag. A hónap a Quadrantidák meteorzáporával kezdődik, egy félárnyékos holdfogyatkozással folytatódik, és reméljük, a hosszú téli éjszakák lehetőséget nyújtanak majd a mélyég-észlelésre, a változócsillagok és az üstökösök megfigyelésére is. Csak legyen derült!
A bolygók járása
Merkúr: A hónap nagyobb részében a Nap közelsége miatt nem figyelhető meg, 10-én felső együttállásban van a Nappal. 23-a után már kereshető napnyugta után a délnyugati látóhatár közelében, ekkor fél órával nyugszik a Nap után. Láthatósága gyorsan javul, a hónap végén már több mint egy órával később nyugszik, mint a Nap.
Vénusz: Napnyugta után látható magasan a délnyugati égen, ragyogó fehér fényű égitestként. Megfigyelésre igen kedvező helyzetben van, a hónap elején három, a végén három és fél órával nyugszik a Nap után. Fényessége –4,0m-ról –4,1m-ra, átmérője 13,1”-ről 15,2”-re nő, fázisa 0,82- ról 0,74-ra csökken.
Mars: Előretartó mozgást végez a Libra, 8-ától a Scorpius, majd 15-étől az Ophiuchus csillagképben. Kora hajnalban kel, a hajnali délkeleti ég alján látható. Lassan fényesedik 1,6m-ról 1,4m-ra, miközben látszó átmérője 4,3”-ről 4,8”-re nő.
Jupiter: A Sagittarius csillagképben végez előretartó mozgást. A hónap nagy részében a Nap közelsége miatt nem figyelhető meg. A hónap legvégén már kereshető napkelte előtt a délkeleti ég alján fényes égitestként. Fényessége –1,8m, átmérője 32”.
Szaturnusz: Előretartó mozgást végez a Sagittarius csillagképben. 13-án együttállásban van a Nappal, annak közelsége miatt nem figyelhető meg. Fényessége 0,5m, átmérője 15”.
Uránusz: Az éjszaka első felében figyelhető meg az Aries csillagképben, éjfél után nyugszik. Előbb hátráló, majd 11-étől előretartó mozgást végez.
Neptunusz: Az esti órákban figyelhető meg, előretartó mozgást végez az Aquariusban. Késő este nyugszik.
Januári futócsillagok: észleljük a Quadrantidákat!
Az IAU által 1928-ban elfogadott 88 hivatalos csillagkép mellett számos érdekes és furcsa csillagkép létezett a történelem során. Ezek egyike a Jérôme Lalande által 1795-ben megalkotott Falikvadráns (Quadrans Muralis) nevű csillagkép, amely a mai Ökörhajcsár (Bootes) északi területére esik. A falikvadránsok a kor csillagvizsgálóinak fontos műszerei voltak – Lalande emiatt kívánta az eszközt megörökíteni. 1825-ben Antonio Brucalassi jegyezte fel, hogy az égboltot nagy számú hullócsillag szelte át, amelyek látszólag e csillagkép területéről indultak. A további vizsgálatok alapján 1839-ban Adolphe Quetelet (Brüsszel) és Edward C. Herrick (Connecticut) egymástól függetlenül ismerték fel, hogy a meteorok évente jelentkeznek, így új meteorrajt fedeztek fel. A Quadrans Muralis már nem létezik, a Quadrantidák meteorraj elnevezése őrzi a rövid életű konstelláció emlékét.
Az újabb vizsgálatok alapján a meteorkutatásban jól ismert Peter Jenniskens 2003-ban feltételezte, hogy a raj szülőégitestje a 2003 EH1 jelű kisbolygó, amely kapcsolatban állhat a C/1490 Y1 jelű üstökössel, melynek megjelenését kínai, japán és koreai korabeli csillagászok is feljegyezték.
A radiáns helyzetéből következően elsősorban az északi féltekéről megfigyelhető raj tagjai viszonylag halványak (3–6 magnitúdó), nyomot nem hagynak, így elsősorban vizuális észlelők és az érzékeny meteorkamerák számra jelentenek kedvező célpontot. Ugyanakkor viszonylag gyakran fordulnak elő látványos tűzgömbök is, így a vizuális megfigyelés, illetve a hagyományos (digitális fényképezőgépekkel történő) munka is erősen ajánlott. A kb. 40 km/s átlagos sebességgel érkező, legfeljebb 120-as ZHR-t produkáló raj 2020-as jelentkezése a január 3-ról 4-ére virradó éjszakára várható. A raj különös érdekessége – ami különösen fontossá teszi megfigyelését – a rendkívül rövid maximum, amely sok esetben mindössze néhány (legfeljebb hat) órát jelent.
Január 3-án a körülbelül 60%-os növekvő Hold kis mértékben zavarhatja a megfigyeléseket, de 4-én hajnalban 0:40 körül lenyugszik, ezt követően a remélhetőleg tiszta időjárásban a hosszú téli éjszakán még sok órán figyelhetjük meg a raj jelentkezését. Az IMO előrejelzése szerint a maximum január 4-én 8:20 UT-kor várható, ezért a hajnali órákban fokozatosan erősödő hullásra számíthatunk.
Megfelelő módszerrel (például 5–10–15 perces ún. észlelési ablakokban összesítve a látott quadrantida meteorokat) igen pontosan meghatározhatjuk a maximum kezdetét, végét, illetve a hullás legintenzívebb szakaszát. A radiáns hajnali 2–3 óra körül kb. 60 fok magasságban helyezkedik el, így sötét égbolt alól az előrejelzés szerint körülbelül 2 percenként figyelhetünk meg egy hullócsillagot (ZHR kb. 25). Célszerű a radiánstól 40–50 fokra, a radiánssal azonos magasságban figyelni az égboltot – természetesen a téli körülményeknek megfelelő ruházatban, és forró teával felszerelkezve. Észleléseinket meteoros rovatunk, és a meteorkutatással foglalkozó szakemberek is nagy érdeklődéssel várják!
Na de merre futnak a futócsillagok? Itt a válasz.
A hónap változója: az SS Aurigae
Az SS Aurigae, típusának névadói, az U Gem és a SS Cyg után a legfényesebb és legismertebb törpenóva, így a csillagot nem kell bemutatnunk a kataklizmikus változókat kedvelő észlelőknek. Az SS Aur a Meteor 1998 decemberi ajánlójában már szerepelt, mint viszonylag megbízhatóan, mintegy 55 naponként kitörést produkáló csillag. A kistávcsöves észlelők által is kedvelt célpont kitörései során a 10,3-10,6m-s maximumot is rendre elérte.
A blogokon és észlelési ajánlókban azonban az SS Aur ismét előtérbe került, mivel az utóbbi években igen szokatlan viselkedést mutatott. 2014 szeptemberétől (láthatósága kezdetétől) egészen napjainkig amplitúdója fokozatosan lecsökkent, 11 és 15m közé, maximumai gyakoribbak és kaotikusabbak lettek. Fénygörbéjén sok megtorpanás és visszafényesedés tapasztalható mind felszálló, mind leszálló ágán. Mi több, gyakorlott észlelők beszámolói alapján az SS Aur több esetben standstill-szerű fényállandósulásokat mutatott 14mg körül. Az MCSE Változócsillag Szakcsoport vagy az AAVSO-adatbázis utolsó 10 évének fénygörbéjét vizsgálva az anomália immár jól láthatóan tartósnak tűnik. Ennek pontos oka és további lefolyása nem ismert, a csillag napi rendszereségű észlelése így nem csupán tudományos értékkel bírhat, hanem rendkívül izgalmas feladat is.
Félárnyékos holdmorkoláb január 10-én
Az év első fogyatkozása egy nagymértékű félárnyékos holdfogyatkozás, amely Magyarországról és a Kárpát-medencéből jól megfigyelhető az esti, késő éjszakai órákban. Európán kívül látható még Ázsiából és Afrikából. Afrika nyugati részén csak a jelenség vége, Ausztráliából és Óceániából csak a kezdete látható. A fogyatkozás során a Hold 0,9-e merül a félárnyékba. A félárnyék 17:07:45 UT-kor érinti meg a holdfelszínt, de a jelenléte a gyenge kontraszt miatt várhatóan csak 17:50 után észlelhető. A fogyatkozás súroló jellege miatt a félárnyék okozta szürkés-barnás homály mozgása, fénycsökkentő hatása lassú lesz. A holdfogyatkozás maximuma 19:09:59-kor következik, bő két órával a jelenség elméleti kezdete után. A holdkorong északi pereme 3,36’-re kilóg a félárnyékból, ez a korong látszó átmérőjének kicsivel több mint tizede. A Hold korongjának közepe 12,72’ távolságra látszik a félárnyék szélétől, itt már bizonyosan látszik a félárnyék okozta enyhe sötétedés. A holdkorong déli pereme 28,8’ mélyen merül a félárnyékba, azaz csak 3,73’-re van a teljes árnyék szélétől. Nagyjából itt kezd a félárnyék hatása erősen érződni, azaz a perem sötétedése erőteljesen látszani. Ha lefényképezzük ekkor a Holdat, a hatás még erőteljesebbnek tűnhet; utómunkálatokkal természetesen a látvány közelíthető a szabad szemmel látottakhoz – a szemünk dinamikája eltér a mai fényképezőeszközökétől is. A félárnyék lassan vonul le a Hold felszínéről, 20:30 körül még talán észlelhető a holdkorong délnyugati peremén. A holdfogyatkozás technikailag 21:12:19-kor ér véget. A fogyatkozás 4 óra 4 perc 34 másodperc hosszan zajlik. A holdfogyatkozás idején a Hold az Ikrek csillagképben tartózkodik, a Pollux derekánál. Nemrég hagyta el a felszálló csomópontot. Egyetlen bolygó sem látszik közel s távol, a Vénusz éppen lenyugszik a délnyugati égen. Noha a téli égbolt fényes csillagai veszik körbe a Holdat, annak fénye – mivel éppen csak csökken egy picit – elnyomja azokat, csak a legfényesebbek lesznek láthatók, akárcsak egy átlagos teliholdas éjszakán. A fogyatkozás maximuma pillanatában a félárnyékos fogyatkozás nagysága 0,8955 magnitúdó, és a Hold az árnyékkúp északi részét szeli át. A penumbra átmérője 2,5338°, az umbráé 1,4496°. A Hold három nap múlva lesz földközelben, látszó átmérője 32,16’. Ez a holdfogyatkozás a 71 eseményt adó 144-es Szárosz-család 16. tagja.
Ez eddig rendben is van. De mi az a holdmorkoláb? Czuczor-Fogarasi megválaszolja.
Felhívjuk a figyelmet, hogy a fogyatkozás időpontja sajtóhibásan szerepel a Meteor csillagászati évkönyv 2020. évi kötetének 19. oldalán. Elnézést kérünk!
Üstökösjárás – csak szolidan
Nem szerencsés így kezdeni és reméljük a folytatás sokkal jobb lesz, de a 2020-as év elég rosszul indul üstökösök tekintetében. 16 olyan üstökös van az égbolton, amelyek fényessége az előrejelzések szerint eléri a 17 magnitúdót, így egy 20 cm átmérőjű tükrös, vagy egy 12 cm-es lencsés távcsővel akár el is érhetőek. Többségük csak egy kis apró alig észrevehető ködös folt a fényképen, de mindig izgalmas az azonosításuk. Ezek közül is négy olyan, ami talán látszani fog, talán nem. A fotografikusan biztosan azonosítható objektumok száma így máris csak 13-ra zsugorodik, ami valljuk be nem egy őrületes szám. A vizuálisan „talán” (fényességtől függő, de legalább 14 magnitúdót elérő) megfigyelhető üstökösök száma csak 4. Ezek közül is jó esetben egy az, amelyiket kisebb-közepes távcsővel is érdemes megpróbálni felkeresni, a többihez legalább 12-20 cm (lencsés, tükrös) átmérőjű távcső szükséges. Vegyük sorra ezeket!
Elsőként az éjfél körül nyugvó 29P/Schwassmann-Wachmann üstököst kell megemlítenünk, mint már annyiszor. A rovat kedvenc visszatérő üstököse és talán az egyik, amit a legtöbbször meg lehet figyelni. Ennek oka,hogy majdnem kör pályán kering a Jupiter távolságában és ott produkálja kitöréseit. Az üstökös fényessége nyugalmi állapotában 15,5-16,5 magnitúdó közötti, de kiszámíthatatlan kitörése alkalmával akár 3-4 magnitúdót is fényesedhet, amivel a közepes távcsövek hatósugarába kerül. Akár minden este meg lehet próbálkozni a megkeresésével a Pisces (Halak) csillagképben, ahogy Kelet felé mozog. Lehet egyik este még nem láttuk, a következőn pedig már eltéveszthetetlenül ott fog virítani a csillagszegény környezet előtt. Az alábbi képen a kép közepén találjuk meg halvány legyezőszerű kómájával.
A C/2018 N2 (ASASSN) az Andromedában lassan fordulni látszik. Szinte majdnem egész éjszaka látszana, ha nem lenne túl közel az északi horizonthoz. Érdemes az éjszaka első felében, nem sokkal a sötétség beállta után megpróbálni felkeresni az üstököst. A Naptól lassan, de a Földtől gyorsan távolodik így fényessége a jelenlegi 12 magnitúdóról a hónap végére 12,5-13 magnitúdó körülire fog csökkenni. Ahogy távolodik a központi égitestünktől, úgy csökken csóvájának mérete is, amit már most is inkább csak a fotókon lehet megfigyelni.
A 6,6 év keringés idejű 114P/Wiseman-Skiff-üstökös határeset a nagy távcsővel rendelkező vizuális megfigyelők számára. Fényessége most is 14 magnitúdó körüli, de miközben január 14-én áthalad napközelpontján, aközben a Földtől gyorsan távolodik és így lesz fényessége egyre halványabb. A várt csökkenés 0,5-1 magnitúdó körüli. Az üstököst szinte egész éjszaka fel lehet keresni, ahogy az Aries (Kos) csillagképből a hó végére a Taurus (Bika) csillagképbe vándorol. Nem egy klasszikus hosszú csóvájú üstököst kell keresni, hanem csak egy kis ködpamacsot az égen. A fotografikusan észlelők könnyebb helyzetben lesznek, számukra az egyik legfényesebb mostanság megörökíthető vándor. Örülnénk neki, ha minél többen megfigyelnék ezt is a többi halványabb üstökössel együtt.
Az egész éjszaka megfigyelhető C/2017 T2 (PANSTARRS). Ugyan éppen távolodik a Földtől, de május 4. napjáig közeledik a Naphoz így várható fényességnövekedése 0,5 magnitúdó körüli lehet, amivel elérheti a 9 magnitúdós fényességet. Klasszikus megjelenésű, elég határozott körvonalú kómával és szép hosszú, most már görbült csóvával rendelkezik. Akár kisebb távcsövekkel is érdemes megkeresni, de ebben az esetben a csóva látványa elég kérdéses lehet. A hónap folyamán végig a Perseus csillagkép északi határán mozog. A hónap végén, pontosabban 20-án éjszaka 18 percre halad el az NGC 957 nyílthalmaz (fényesség: 7,6 magnitúdó; átmérő: 10 perc) mellett. 26-31 között pedig ennél is nagyszerűbb fotótémát és látványt kínál, amikor a Perseus-Ikerhalmaz (NGC 884 és NGC 869) mellett halad el. Már csak egy dolog fontos a megfigyeléséhez, jó idő és kitartás a téli hidegben. Ha mind a kettő rendelkezésre áll, akkor feledhetetlen látványban lehet részünk.
C/2017 T2 (PANSTARRS), 2019-12-27 21:41-22:53, Vixen VMC200L; ASI 128MM; 115×30 s expozíció, Bánfalvy Zoltán – Budapest