Az utóbbi években eléggé elterjedt nézetté vált amatőr körökben, hogy a távcsőépítés csillaga végérvényesen leáldozott – a különböző gyári távcsövek olyan kínálatában válogathatunk, hogy már nem is nagyon érdemes házilag tükröt csiszolni vagy műszert építeni. Nos, aki eljött a Meteor ’06 Távcsöves Találkozóra, láthatta, hogy ez a közhiedelem szerencsére nem felel meg a valóságnak, hiszen az utóbbi évek leggazdagabb távcsöves „kínálatával” találkoztunk. Bár nem készült statisztika, de szemmel látható volt, hogy a házi készítésű vagy az egyedi gyártású távcsövek domináltak az észlelőréten. Elsősorban ezek a távcsövek vonták magukra a figyelmet, kezdve Varga Dávid díjnyertes hatcsapágyas mechanikájától egészen Szabó Sándor és Tóth Zoltán 50,8 cm-es óriás Dobson-távcsövéig. A sort hosszan lehetne folytatni, a legfontosabb azonban az, hogy nagyon sok érdekes megoldású, szép kivitelű műszert láthattunk Tarjánban.

A távcsőkészítő amatőrtársakat immár rovatvezetői minőségemben is kérem: bátran ragadjanak billentyűzetet, és osszák meg műszerépítési tapasztalataikat a Meteor olvasóival – még akkor is, ha a legtöbben sokkal jobban szeretnek távcsövet építeni, mint cikket írni, ami természetesen érthető. Azonban egy-egy érdekes híradással, egy-egy ötletes megoldás ismertetésével nem csak hasznos olvasnivalóval szolgálhatnak, hanem segítséget is nyújthatnak más távcsőépítőknek.

A Távcső-listán közzétett felhívásra szerencsére többen is jelentkeztek hosszabb-rövidebb írással, ilyen anyagokkal most „jól állunk”, ami a korábbi évek rovataira sajnos nem volt jellemző. Amint azt a listán és a tarjáni távcsöves fórumon is jeleztem, a rovatban nem csupán távcsőépítéssel kapcsolatos cikkeket szeretnék közölni, hanem tesztcikkeket is, vagy éppen olyan, kisebb átalakításokat ismertető írásokat, amilyen például a 24. olvasható (Egy EQ6 Skyscan Pro). Ugyanilyen érdekesek a csillagvizsgálók, kupolák készítését ismertető leírások – egyszóval minden, ami a távcsövekkel kapcsolatos. A Meteor távcsőkészítési rovatának összeállításában minden távcsőépítő amatőr és természetesen a távcsöves piac valamennyi szereplője segítségére, közreműködésére számítok.

Jó hír, hogy a megújult MCSE-honlapon olvasható néhány korábbi „távcsöves” cikk, melyek köre fokozatosan bővül. A cikkek a www.mcse.hu-n kialakított „távcsöves sarokban” találhatók (a sokak által látogatott Apróhirdetés c. menüből is elérhetők).

Befejezésül köszönetet mondok Rózsa Ferencnek, aki több mint egy évtizeden át vezette a rovatot. Munkájára, tanácsaira továbbra is számítok!

Jó távcsőépítést minden olvasónknak és „távcsöves szerzőnknek”!

MIZSER ATTILA

A nagy szem

Néhány hónappal ezelőtt valóra vált egy régóta dédelgetett álmom. Mióta csak amatőrcsillagászattal foglalkozom, immáron 20 éve, mindig az volt az álmom, hogy legyen egy komoly teljesítményű lencsés távcsövem.

Kezdetben egy kisebb 8 cm-es lencse volt a cél, de ahogy teltek az évek, cserélődtek a távcsövek, egyre nagyobb átmérő felé tendált a dolog. Az ár az, ami mindig is határt szabott az álmoknak. A tükörcsiszolást is azért kezdtem el majd’ 10 éve, hogy majd egyszer, elég tapasztalat birtokában saját lencse kerüljön ki a műhelyemből. Az évek alatt számtalan Newton-, Cassegrain-tükröt készítettem, sőt Yolo-távcsöveket is. A sors fintora, hogy a lencse, mely most a Corvus Csillagvizsgáló főműszere, nem saját gyártmány, viszont nagyban hozzájárult a beszerzéséhez eddigi munkám csúcsa a 23 cm-es Yolo távcső…

Az évek során kikristályosodott bennem, hogy a 25 cm körüli objektívátmérő az a maximum, amit a Kárpát-medencében az év nagyon nagy részében ki tudok használni. A másik a minőségi optika. A Yolo hozott mindent, amit elvártam egy jó távcsőtől, kivéve talán azt, hogy a tubusban oda-vissza cikázó fény nem nagyon használ a nyugodtságnak, ill. a segédtükör mérete miatt korlátozott a látómező. Minden másban viszont verhetetlen. A lencsének két előnye van a Yolóval szemben: a nyugodtabb kép és nagyobb látómező. Mivel legalább 23 cm átmérőjű lencsét szerettem volna, június elejéig úgy tűnt, hogy ez az álom a magas ár miatt nem valósulhat meg. Tavasszal képbe került egy olyan gyártó a messzi Távol-Keletről, amely komoly méretű lencséket is kínált elérhető áron. A minőség azonban mindig kérdés maradt. Az elmúlt évek interferométerrel végzett méréseit átnézve kitűnt, hogy a régen „gagyi” kínainak kikiáltott termékek nem is olyan silányak. Ső, nagyon magas százalékban kerültek a mérőpadra prémium tükrök és lencsék. Persze minden optika egyedi darab, főleg, ha egy 20 cm körüli lencséről van szó. Egy alkalommal egy 22 cm-es lencsével nézett farkasszemet az interferométerem referencia felülete, és meglepően jó eredményt produkált az optika. Olyannyira, hogy mondtam a gazdájának, ha lenne ilyen lencséből nagyobb átmérőjű, vevő lennék rá. És lett! Július közepén nagy örömömre sikerült a Yolo-távcsövem árából beszereznem egy 230/1835-ös Fraunhofer-akromátot.

Ekkora átmérőnél ez a fényerő kicsit merésznek tűnhet, de a későbbiekben kiderült, hogy nem is olyan vészes az a színi hiba. Természetesen nem apokromát, de nem is került annyiba, és még chromacorrt sem használtam hozzá. Fontos megjegyeznem, hogy a csillagvizsgálóm méretei is adottak, tehát sokkal hosszabb fókuszú műszer el sem férne a falai közt. Nagyban hozzájárult a döntésemhez az, hogy a gyártó volt szíves némi adattal szolgálni arra nézve, hogy milyen a színi korrigáltság, továbbá van esély arra, hogy a cég fog hozzá chromacorrt is készíteni.

Az objektív jusztírozható, CNC megmunkálású, feketére oxált foglalatban érkezett. Minden felület antireflexiós réteggel van ellátva. Miután optikai padon jól vizsgázott, következett a tubus elkészítése. Megjegyzem, nem egyszerű még manapság sem egy ilyen méretű tubus beszerzése. Esetemben ez 250×1600 mm-es csövet jelentett. Sikerült végül egy üvegszálas poliészter csövet beszerezni (magyar termék). Az okulárkihuzat 4 hüvelykes, a csővégkarikákat saját magam esztergáltam öntött alumíniumból, melyeket egy közeli városban öntetettem egy mesterrel. A tubus óarany színű festést kapott, a belső felületeket öntapadós fekete velúrral borítottam. Négy darab blende helyezkedik el benne, melyek pozícióit egyszerű szerkesztéssel határoztam meg.

Természeténél fogva ez a rendszer könnyen jusztírozható és viszonylag érzéketlen a beállítási hibákra. Augusztus elején végre eljött a nap és a „first light”. Az éjszakát már nem bírtam kivárni, ezért még nappal belenéztem a távcsőbe, ill. nappal a színezés is jobban látszik – ez volt az egyetlen dolog, amiért igazán aggódtam. Kemény, kontrasztos kép, enyhe lilás-kékes élekkel. Éjszaka 5 magnitúdó alatti csillagoknál nem is látszik a színezés. A Jupitert még a szürkületben elcsíptem. Meglepődve tapasztaltam, hogy az alig 15 fokkal a horizont felett lévő bolygó képe mennyire nyugodt és részletgazdag. A kontraszt jó, hasonló a Yolóban látottakhoz, annyi különbséggel, hogy ott nem mutatkozott az enyhe lilás perem. Viszont a bolygó korongja még 360x-os nagyításnál is fehér, és a kép messze nyugodtabb. Később a zenit környékén tesztelve a műszert,  a BU 648 felbontási kísérlete alatt sikerült a nagyítást 900x-osig növelni úgy, hogy ott volt az 5^m-s főcsillag Airy-korongja a látómező közepén. Sajnos a 0,7" távolságra lévő 8^m-s kísérő nem mutatta meg magát – talán majd egy másik alkalommal.

Augusztus közepén Ladányi Tamás barátommal sikeresen észleltük a BU 130-at (5,2^m  8,75^m, 1,5"), „mindössze” 510x-es nagyítással. Természetesen Tamás vette észre először a kísérő parányi Airy-korongját. Ugyanezen az estén készült egy M27 felvétel is a refraktorral, a kép Tamás honlapján megtekinthető.
A nagy refraktort főként vizuális bolygó- és kettőscsillag-észlelésre használom, de a fényes mélyég-objektumok is parádésak benne. Alapvetően úgy érzem, jobban ki tudom használni, mint a Yolót, mert úgy tűnik, hogy sokkal nyugodtabb benne a kép, a kontraszt viszont hasonló, és ez mégiscsak egy lencse. Mert ugye a lencsés távcső a klasszikus értelemben vett Távcső!

SCHNÉ ATTILA

Egy EQ6 Skyscan Pro

Munkában eltöltött évek után már sok időm van arra, hogy elkészítsem második távcsövem, mellyel kielégíthetem olthatatlan szenvedélyem az Univerzum „kukkolása” iránt. A tubus elkészítése (250/1560-as Newton, súlya 14 kg) nem okozott különösebb gondot, viszont a tengelyrendszer „legyártásához” sem megfelelő anyag, sem pedig megfelelő szerszámok nem álltak rendelkezésemre. Ezért úgy gondoltam, hogy megveszem azt a tengelyrendszert, amely képes megfelelően működtetni és hordozni a csövet. Természetesen az ára sem volt mellékes, így az ajánlatok közül egy úgynevezett középkategóriás rendszert választottam, az EQ6 Skyscan Pro-t.

Boldogan vettem használatba, de már az első napokban komoly problémával találtam szembe magam: a legkisebb érintésre is kilengett a cső, ami lehetetlenné tette a fókuszálást. Először arra gondoltam, túl nehéz a tubus, tehát azt kezdtem könnyíteni. Elkészítettem egy üvegszálas csövet, ami jelentősen könnyebb lett (6 kg). Sajnos ez sem változtatott a helyzeten, viszont meggyőzött arról, hogy nem a cső súlyával van a baj.
Mivel bíztam az évek során megszerzett műszaki érzékemben, úgy gondoltam, nem okozok túl nagy „kárt”, ha megnézem a tengelyrendszert kicsit közelebbről, de most már leginkább „belülről”. Nagy bátorsággal szétszedtem darabjaira. S nem akartam hinni a szememnek: jó néhány sérülés és roncsolódás mellett a műanyag hézagoló gyűrűk letört darabjait is megtaláltam a fogaskerekek között.

Miután elmorfondíroztam azon, hogy a hibák a szállítás, a néhány napos „rendeltetésszerű használat” vagy netán már az összerakás során keletkeztek-e, magát a konstrukciót kezdtem vizsgálni. És nem is hiába! A csapágyazás igen szokatlan: a „nagykönyvben” megírt 1 pár kúpcsapágy helyett 1 db kúpcsapágyat és vele szemben 3 db golyóscsapágyat találtam. Ráadásul a golyóscsapágyak között nem volt távtartó gyűrű, tehát ebből az irányból lehetetlen a kúpcsapágy megfelelő előfeszítése (a golyóscsapágyak, tengelyirányban amúgy se terhelhetők!). Így már érthető, hogy mindkét tengely oldalirányban kotyogott. Lehet, hogy hibátlan hézagológyűrűk esetén nem észleltem volna ezt a hibát. Vagy a golyóscsapágyak helye mellékes lenne? A hiba forrása nagy valószínűséggel a hézagológyűrűnél keresendő: a műanyag összenyomható, és a hőmérsékletváltozásra érzékenyen reagál. Télen rideg lesz, ilyenkor szilánkok pattanhatnak le róla, nyáron kitágul, ugyanakkor puhább és összenyomhatóbb lesz. Sok EQ6 vásárlónak szerencséje lehetett, és egy intakt belsejű EQ6-ot fogott ki. A fenti konstrukciós hibák azonban előbb-utóbb hasonló problémához vezethetnek, mint amit én is észleltem.

Ugyancsak igénybe kellett vennem szürkeállományom, amíg kitaláltam a számomra legegyszerűbb megoldást. A tévedés lehetőségét fenntartom, és lehet (sőt kell is) vitatkozni a megoldáson…

250/1560-as Newton-reflektorom EQ6 Skyscan Pro mechanikán 

Az egyik "bűnös" keskeny golyóscsapágy 

Az én esetemben kicseréltem az egyik golyóscsapágyat egy kúpcsapágyra (32008 – 2 db), így már a „nagykönyvben megírt” egy pár kúpcsapágyon forgott a tengely. A magyar boltokban azonban csak valamivel magasabb kúpcsapágyat (19 mm) kaptam, mint az eredeti golyóscsapágy (15 mm) volt, ezért a csigakerékben lévő golyóscsapágyakat is ki kellett cserélni keskenyebbre (16008 – 2 db, 9 mm). Ezek után már csak a csigakoszorúban lévő 2 db golyóscsapágy közé kellett megfelelő távtartó gyűrűt tenni, s ezáltal máris megfelelően elő lehetett feszíteni a tengelyeket.

A darabjaira szedett mechanika, már a kúpgörgős csapágyakkal (jobbra lent) 

Bár a javítás egyszerűnek látszik, néhány dologra fokozottan figyelni kell: a távtartó gyűrűk ugyan egyformák, de amíg a rektaszcenziós tengelyen nem okoz eltolódást, addig a deklinációs tengelyen éppen a távtartógyűrű határozza meg a csigakerék és a csigaorsó egymáshoz való viszonyát. Ez igen pontos mérést – 0,03 mm pontosságot – igényel!  A másik, amire még különösen oda kell figyelni, az, hogy ki kell cserélni a hézagoló műanyag gyűrűket fémre, hiszen a műanyag nagymértékben összenyomható. Mindennél fontosabb, hogy a szétszedésnél rendkívül óvatosan járjunk el – ezt gondolom, senkinek sem kell külön elmagyarázni. (Kalapácsot fiókban hagyni!)

Csak zárójelben jegyzem meg, hogy mielőtt magam gondolkodtam volna a javítási lehetőségeken, tájékozódtam, érdeklődtem mások tapasztalatairól a tengelyrendszer „jóságát” illetően. Annak ellenére, hogy az általam is megvásárolt típus árfekvését és teherbírását illetően szinte etalon az amatőrök többségénél, a visszajelzések elsősorban abban erősítettek meg, hogy a fenti, nem szabályszerűen megtervezett csapágyakra vezethető vissza a  jelzett hibák többsége (az előfeszítés beállításának lehetetlensége okozza a kotyogást, szorulást, lötyögést).

Fenti tapasztalataimat, az általam kigondolt javítási móddal kapcsolatban ez úton szeretném megosztani másokkal is, részben hogy segítséget adjak, részben pedig hogy segítséget kapjak. A javítás utáni próbaüzem tapasztalatai szerint lényegesen sikerült javítanom a tengelyrendszeren, bár az időjárás miatt a követés pontosságát és a periodikus hiba értékének javulását még nem tudtam tesztelni.

SZEHOFNER JÓZSEF

A Meteor 2006/10. számában megjelent távcsépítési rovat internetes változata.