A Föld órája

Kedves Csillagnéző túratársak!

Hagyományainkhoz híven ebben az évben is kapcsolódunk a „Föld órája” programhoz, melyben Budapest díszkivilágításának egy részét 1 óra hosszára lekapcsolják. Mi ezen a napon tartjuk márciusi csillagnéző túránkat.

http://foldoraja.hu/

Időpont: március 24. szombat 16.30

Helyszín: Fenyőgyöngye (Szépvölgyi út 155.) A 65A busz végállomása (a 65-ös is odavisz)

Innen indulunk. Túránk a kék jelzésen az Árpád-kilátó felé fog vezetni. Itt pihenünk, és gyönyörködünk Budapest panorámájában. A zöld jelzésen megyünk tovább a Hármashatár-hegy felé. Ekkor már sötét lesz. Ha szerencsénk van, és tiszta lesz az ég, akkor itt nézzük meg a tavaszi csillagképeket. Mesélünk a hozzájuk fűződő legendákról is. A kilátó környékén megvárjuk a „Villanyoltást” Nem túl látványos, de jól megfigyelhető, hogy ilyen kevés világítás lekapcsolása esetén is már láthatóan sötétebb az égbolt. A Parlament, Budai vár, a hidak és az Erzsébet-kilátó fog eltűnni a sötétségben. A visszakapcsolást nem fogjuk megvárni, hanem visszaindulunk a Fenyőgyöngyéhez. Ez még kb. 30 perc séta.

Ismét lesz csillagászati kvíz. A túrát lassú tempóban tesszük meg, sokat pihenünk, kikapcsolódunk, nézelődünk, beszélgetünk. A táv kb. 8 km.

A séta nagy részét sötétben tesszük meg. Ezért hozzatok zseblámpát, esetleg láthatósági mellényt.

Tervek:

Ápr. 22-én a Remete-szurdok környékére megyünk.

Május 13-án, évadzáró, szalonna-sütéses túránkat Pilisszentivánon a Jági-tanösvénynél tartjuk. (részletek később)

 

Mindenkit szeretettel vár a túravezető: Kerényi Lilla

 

Ajánljuk...