Kulin György, a kisbolygókutató
1037 Budapest
Laborc u. 2/c.

Tóth Imre előadása, Kulin György Csillagászati Szabadegyetem 2025
Polaris Csillagvizsgáló, 1037 Budapest, Laborc u. 2/c.
Kulin György kisbolygói és üstököse
Kulin György, a kisbolygókutató és az első magyar felfedezésű üstökös
A 2025-ös esztendő Kulin György (1905-1989), magyar kisbolygó- és üstököskutató születésének 120. évfordulója és ebből az alkalomból több megemlékező esemény is történt a Polaris Csillagvizsgálóban. Ebben az előadásban felidézzük az 1930-es 40-es években a Budapest-Svábhegyi Csillagvizsgálóban vagy akkori nevén Konkoly Alapítványú Asztrofizikai Obszervatóriumban végzett kisbolygó- és üstököskutatási eredményeket, amelyek az akkor 30-as éveiben járó Kulin György csillagász nevéhez fűződnek. A felfedezett kisbolygók közül soknak a pályáját sikerült meghatározni és magyar vonatkozású nevet adni ezeknek az addig ismeretlen kis égitesteknek. Az előadásban részletesen ismertetjük az 1942a jelzésű új üstökös felfedezésének történetét is és ennek a csóvás égi vándornak a tulajdonságait.
Röviden arról is szó lesz, hogy Kulin György kisbolygó felfedezései és az 1942a üstökös általa történt független felfedezése után a kisbolygók és üstökösök felfedezése tovább folytatódott a mátrai Piszkéstetőn levő Schmidt-távcsővel először fotólemezek használatával az 1960-as években indult szupernóva kereső program mellékeredményeként, majd az 1990-es évek végétől közvetlenül a kisbolygók – elsősorban földközeli aszteroidák és üstökösök keresését célul kitűző program keretében, amely program még ma is nagyon sikeresen folytatódik.