MCSE-galéria

Csillagséta a 150 éves Budapesten Pestről Budára. Fotók: Kuli Zoltán, Mizser Attila

A Bükki Nemzeti Park meghívására részt vehettünk hazánk legújabb csillagászati bemutatóhelye, a Bükki Csillagda avatóján. Az új intézmény Répáshuta fölött kapott helyet, itt várja az érdeklődőket a korszerű planetárium, a kiállítás és különféle VR-programok. A kupolában egy 61 cm-es távcső kapott helyet, hazánk legnagyobb átmérőjű bemutató távcsöve. A főműszerrel párhuzamosan szerelve egy Lunt H-alfa naptávcső kapott helyet, a Nap bemutatására. A Bükki Csillagda honlapja: https://www.bukkicsillagda.hu/ Fotó: Mizser Attila, Hegedüs Tibor.

Száz évvel ezelőtt született Ponori Thewrewk Aurél (1921-2014) csillagász, kronológus, csillagászattörténész, a magyarországi csillagászati ismeretterjesztés, az amatőrcsillagász mozgalom kiemelkedő alakja, az MCSE örökös tiszteletbeli elnöke.

Kulin Györgyhöz kapcsolódó képek, dokumentumok.

2013. május 4-én ismét pest-budai csillagsétát szerveztünk (a Nemzeti Múzeum–Lánchíd–budai Vár útvonalon), melyen végigjártuk városunk csillagászati érdekességeit. A séta végállomása ezúttal nem a Tóth Árpád sétány volt, hanem a Bécsi kapu tér, melynek egyik ódon házában él Ponori Thewrewk Aurél. A séta végén köszöntöttük örökös elnökünket, aki hosszasan elbeszélgetett velünk, és bemutatta készülő napóráját, valamint két évtizedes észlelőmunkájának egyik érdekes eredményét, a padlóra rajzolt analemmagörbét. A látogatás mindnyájunk számára emlékezetes élmény marad!

Máté Ajsa felvételei.

Február 19-én a Magyar Tudományos Akadémián bemutatták a csillagnézőket. Az eseményt óriási érdeklődés övezte, mintegy 600-650 érdeklődő kísérte figyelemmel a vetítést. Amint arról korábban már beszámoltunk, a Csillagnézők című film bemutatóját a Magyar Tudományos Akadémia Széchényi téri székházában tarthattuk meg. Az érdeklődés olyan nagy volt, hogy két, nagy befogadóképességű teremben foglaltak helyet az érdeklődők: a Díszteremben, illetve a Nagyteremben. Fotók: Szigeti Tamás, MTA Kommunikáció http://www.mcse.hu/egyesulet/mcse_hirek_2018/bemutattak-a-csillagnezoket/

2017. szeptember 16-án 10 órai kezdettel jubileumi találkozót szervezett a Terkán Lajos Bemutató Csillagvizsgáló és a Magyar Csillagászati Egyesület. A találkozó színhelye A Szabadművelődés Háza (8000 Székesfehérvár, Fürdő sor 1.) volt. Ötven évvel ezelőtt készült el a fehérvári amatőrcsillagászok összefogásával a 30 cm-es Newton-reflektor, amely mindmáig szolgálja a városban a csillagászati ismeretterjesztést. Az évfordulós találkozón szeretettel vártuk a mindazokat, akik ott voltak az indulás időszakában, és azokat is, akik az elmúlt öt évtizedben munkájukkal gyarapították a város csillagászati ismeretterjesztését.

2009-ben a Polaris Csillagvizsgáló pályázat útján választotta ki azokat a diákokat, akik a NASA 2010-es huntsville-i nyári táborán részt vehetnek. A résztvevők számára az egyik feladat az volt, hogy személyesen keressenek fel legalább 20 napórát Budapesten és/vagy környékén. http://www.mcse.hu/polaris/a-honap-temaja/2011-ev-archivuma/2011-februar-a-nasa-nal-jartunk/

2016. november 12-én a hetven évvel ezelőtt, 1946. november 11-én megalakult Magyar Csillagászati Egyesület első időszakára emlékeztünk az előzményektől kezdve az 1949-es beolvasztásig. A találkozóról Spányi Péter készített felvételeket.

Az MCSE és az MTA CSFK CSI emlékülést szervezett Ponori Thewrewk Aurél tiszteletére. Az ülés színhelye az MTA Társadalomkutató Központ Jakobinus terme volt (Budapest I. ker., Országház u. 30.), időpontja március 7., 10–16 óra. Az emlékülést követően átsétáltunk Ponori Thewrewk Aurél egykori lakhelyéhez, a Bécsi kapu tér 7-hez, ahol elhelyeztük az emlékezés virágait. (Kiss László, Mizser Attila és a NAE felvételei.)

A magyarországi csillagászati ismeretterjesztés és az amatõrcsillagász mozgalom kiemelkedõ alakja volt Kulin György, aki 110 évvel ezelõtt, 1905. január 28-án született. Az emléktábla elhelyezésével a kiváló csillagász tudománynépszerûsítõ és közösségépítõ tevékenysége elõtt tisztelgünk. Az emléktáblát 2015. január 28-án avattuk.

Nagyszalonta, 2001. június 9.

Újpest, Könyves K. Gimnázium, 2001. szept. 3.

Budapest, TIT Központ, 2002. január 29.

Budapest, 2005. április 30.

Nagyszalonta, 2009. április 25.

2009. április 25-én (szombaton) a nagyszalontai Polgármesteri Hivatal egy rendezvény keretén belül emlékezett meg a hajdúváros neves szülöttére. A megemlékezés helyszíne a Magyar Ház (Kossuth u. 16.), a kezdési időpont de. 11 óra (magyarországi idő szerint de. 10 óra). Immár 20 éve, hogy távozott az élők sorából Dr. Kulin György csillagász, a magyar amatőrcsillagászati mozgalom életre hívója.

Székesfehérvár, 2011. május 2.

A magyar csillagászat doyenje ezen a napon ünnepli 90. születésnapját! Ponori Thewrewk Aurél csillagászattörténeti és kronológiai témákkal foglalkozik, cikkeket, könyveket ír. A budapesti Uránia Csillagvizsgáló és a Planetárium nyugalmazott igazgatója, a Magyar Csillagászati Egyesület örökös tiszteletbeli elnöke számtalan ismeretterjesztő előadást tartott és tart ma is. Fő kutatási területe az égbolt és az égitestek kultúrtörténeti vonatkozásai. A „Csillagok a Bibliában” című művében 50 év munkájának eredményeit foglalta össze a Biblia csillagászati vonatkozásairól. Nevét 2005 óta kisbolygó viseli. A rendezvényen az ünnepelttel kilenc mozgalmas évtized égi és földi eseményeiről beszélget Benkő Andrea, a Magyar Rádió helyi tudósítója. Fotó: Hudoba György és Pete Gábor

Budapest, Polaris Csillagvizsgáló, 2003. május 10.

2014 áprilisában autóbuszos kirándulást szerveztünk Csehországba. Prága csillagászati nevezetességei mellett meglátogattuk az Ondrejovi Obszervatóriumot és a brnói planetáriumot. A részletes beszámoló a Meteor 2014/6. számában olvasható.

Hegyhátsál, 2005. május 28.

Budapest, Polaris Csillagvizsgáló, 2005. február 27.

Diákokkal a VLT távcsőkomplexumnál, 2006. aug. 15-29.

Kevesen mondhatják el magukról, hogy látták a világ legnagyobb távcső-komplexumát, az Atacama-sivatagban található Very Large Telescope-ot. Az European Southern Observatory (ESO) által meghirdetett nemzetközi diákpályázatnak köszönhetően Budai Edina, Szulágyi Judit és Szabó Andrea, valamint felkészítő tanáruk Kereszturi Ákos azon szerencsések között van, akik ezt már elmondhatják magukról. Vonatkozó cikkünk az MCSE honlapokon "A lámák földjén" címmel olvasható. (http://www.mcse.hu/egyesuleti_hirek/20060831_chile_2.html)

Budapest, 2008. december 22.

A Polaris Csillagvizsgálóban december 22-én meghitt, baráti körben ünnepeltük a 2008. év karácsonyát. A képekkel illusztrált visszaemlékezést és évértékelést követően az előre elkészített szendvicsek és a szokásos isteni sütik kerültek terítékre. Ezekkel a képekkel is kívánunk mindenkinek meghitt, békés karácsonyi ünnepeket!

Polaris Csillagvizsgáló, 2009. január 17.

Január 17-én délután három órás csillagászati magazinműsorral jelentkezett az MCSE internetes "televíziója", a Polaris TV. Műsorunkban szemezgetünk a Csillagászat Éve párizsi nyitóeseményeiből, majd bemutatjuk a hazai rendezőket és rendezvényeket. Vendégeinkkel beszélgetünk Galileiről, pályázatokról, asztrofotózásról, a kínai napfogyatkozás-expedícióról és még sok minden másról. Három órányi csupa csillagászat! A galériában az adás közben készült fotókból szemezgettünk.

Budapest, 2008. december 21.

A téli napfordulóhoz kapcsolódó Interneten fogható élő adásunkban bemutattuk A Csillagászati Nemzetközi Éve 2009-es magyarországi programjait. Beszélgettünk a téli napforduló jelentőségéről, Az Év Honlapjáról (hirek.csillagaszat.hu), a fényszennyezésről, az exobolygókról, a Mars meghódításáról, az Apollo-8 negyven évvel ezelőtti karácsonyi holdkerüléséről, az új James Bond-film csillagászati vonatkozásairól, a Hédervári-emlékkötetről, közös hobbinkról, a csillagos égről és még sok minden másról. A közvetítés során készült fotókból állítottunk össze itt egy kis válogatást.

Budapest, 2009. február 14.

A Polaris életében 2003 óta már hagyománnyá vált a februári asztrofarsang. Öt év farsangi mulatságai során - a teljesség igénye nélkül - találkozhattunk binokulárral, fiastyúkkal, idődilatációval és magával a marsi porördöggel is. Február 14-én asztrofarsangot tartottunk a Polarisban tagjaink és barátaink számára.

Budapest, 2009. április 4.

A 100 óra csillagászat elnevezésű rendezvénysorozathoz kapcsolódva ismét élő magazinműsorral jelentkeztünk. Az albumban a közvetítésen elkapott pillanatokból válogattunk. A program: Galilei távcsöve * Az égbolt fotósa * Halló, itt Charles! * 80 távcsővel a Föld körül * Régi csillagászati könyvek kiállítása * Magyar költők és csillagok * Kalmár Elek emlékezete * Svábhegy és Piszkés-tető * Mire jók a goto-távcsövek? * 8759 óra a Földért * Hobbink: a csillagos ég * Felépült végül a házunk? (ISS) * Newton a világűrben * Az űrturizmus jelene és jövője * Simonyi-csillag * Jurij éjszakája * Űrtáborban jártunk * Napórák Pécsen * Mit látunk a Holdon?

Kecskemét, 2009. április 24-25.

A Galilei Országos Csillagászati Diákvetélkedő fél éves, többfordulós küzdelemsorozata a végéhez érkezett. A Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Kísérleti Fizikai Tanszéke és Csillagvizsgálója, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Csillagvizsgáló Intézete és a Magyar Csillagászati Egyesület által középiskolásoknak meghirdetett vetélkedő legjobb tíz csapata mérte össze erejét pénteken és szombaton (április 24. és 25.) a kecskeméti Katona József Könyvtárban. A nyilvános döntő 11 órakor az ünnepélyes megnyitóval kezdődött, az első fordulóra pedig 14 órakor került sor. A döntő érdekessége, hogy a csapatoknak péntek este égboltismereti tudásukról is számot kellett adniuk a Kecskeméti Planetáriumban.

Tata, 2009. május 9.

A TIT Komárom-Esztergom Megyei Egyesület, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Csillagvizsgáló Intézete, a Magyar Csillagászati Egyesület és Tata Város Önkormányzata országos diákvetélkedőt hirdetett. Idén 400 éve, hogy Galileo Galilei először használt távcsövet csillagászati megfigyelésekhez. Felfedezéseivel a csillagászat fejlődése hatalmas lendületet vett. Az ENSZ ennek emlékére 2009-et a Csillagászat Nemzetközi Évének nyilvánította. Nem feledkezhetünk meg egy másik jeles csillagászról sem, ugyancsak 1609-ben jelent meg Johannes Kepler "Nova Astronomia seu physica coelestis tradita commentariis de motibus stellae Martis című munkája, ebben közölte első két törvényét a bolygók mozgásáról. Erre az évfordulóra emlékeztet a vetélkedő címe. A hazai programsorozat egyik kiemelt fontosságú rendezvénye ez az országos diákverseny. Célja a tanulók csillagászati-űrkutatási ismereteinek gyarapítása, a probléma-megoldási készségük fejlesztése. Fotó: Kerényi Lilla, Klimaj Renáta, Pete Gábor

A Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház, a Magyar Csillagászati Egyesület és az ELTE Gothard Asztrofizikai Obszervatórium 2009. június 25-én, csütörtökön 18 órára az Űrlenyomatok, égi objektumok és jelenségek c. kiállításának megnyitójára várta a csillagászat iránt érdeklődő közönséget. A kiállítást Sztevanovity Zorán, előadóművész (az MCSE tagja) nyitotta meg.

Tata, 2009. március 9.

Kibővült az MCSE helyi csoportjainak családja! A tatai csillagászati szakkör úgy döntött, belép a helyi csoportok sorába. Az alakuló ülés március 7-én 16 órára volt kitűzve. Megjelent körünkben az MCSE vezetése: dr. Kolláth Zoltán, Mizser Attila, Tepliczky István és Pete Gábor személyében, így hivatalossá vált az esemény. Kovaliczky István levezető elnökként, a csillagda jelenéről és jövőjéről tartott vetítettképes előadást. Szerinte, ha pályázati pénzhez jutunk – amit szeretnénk –, akár múzeumot, planetáriumot is létesíthetünk csillagdánkban. Dinga László, a csillagda alapító tagja viszszatekintett a csillagvizsgáló 35 éves múltjára. Elmondta, hogy eddig három alkalommal fenyegette bezárás a csillagdánkat, szerencsére mindannyit túléltük. Mudrok Béla, a csillagdaépítés aktív tagja szerint a fennmaradáshoz összefogásra van szükség, ugyanúgy, mint az építkezés idején. Nagy Sándor ismertette a 2009. évre tervezett programunkat. A Csillagászat Éve kapcsán, valamint a jeles napokra előadásokkal készülünk, alkalmas időjárás esetén távcsöves bemutatókat tartunk. Kitelepülünk a város forgalmas pontjaira – flasztercsillagászkodunk. Tata vonzáskörzetébe 12 község tartozik: mindenhova ellátogatunk, előadásokat, bemutatókat szervezünk. A programok ismertetése után vendégeink emelkedtek szólásra. Ismertették a Csillagászat Nemzetközi Éve kapcsán született terveiket. Beszámoltak az amatőrcsillagászat jelenlegi helyzetéről. Sajnálattal említették meg néhány nagy múltú, nagyhírű csillagda megszűnését is. Egyhangú szavazás után kimondtuk a tatai helyi csoport megalakulását, és Nagy Sándort – az eddigi szakkörvezetőt – megválasztottuk vezetőnek. Baráti beszélgetés keretében megemlékeztünk Posztoczky Károlyról. Személyes ismeretség kapcsán történeteket hallhattunk névadónk életéről, munkásságáról.

Budapest, 2009. október 16.

A Magyar Csillagászati Egyesület meghívására 2009. október 16-án két hétre hazánkba érkezett a "The World At Night" fotósainak világkörüli vándorkiállítása. Az albumban a megnyitó ceremónián készült képekből válogattunk.

A Polaris Csillagvizsgálóban december 22-én meghitt, baráti körben ünnepeltük a csillagászat nemzetközi évének karácsonyát. A képekkel illusztrált visszaemlékezést és évértékelést követően az előre elkészített szendvicsek és a szokásos isteni sütik kerültek terítékre. Ezekkel a képekkel is kívánunk mindenkinek meghitt, békés karácsonyi ünnepeket!

Tata, 2010. június 12.

2010. június 12-én ünnepélyes keretek közt nyílt meg a Posztoczky Károly Interaktív Csillagászati Múzeum Tatán a Posztoczky Károly Csillagvizsgálóban. A ceremónián köszöntőt mondott Milch József (Tata város polgármestere), Móra Veronika (az Ökotárs Alapítvány igazgatója), Kelemen Roland (a Kárpátok Alapítvány - Magyarország program koordinátora) és Piróth Eszter (a Tudományos Ismeretterjesztő társulat igazgatója). A Dinga László által levezényelt hivatalos megnyitót követően Kovaliczky István ismertette a múzeum létrejöttének előzményeit. Az interaktív múzeumot bemutatták a szakköri tagok: Jakab Mihály, Juhász András, Suhai Kristóf és Vértes Norbert.

A Tempus Közalapítvány által 2006 óta minden évben megszervezett Kutatók Éjszakája idén már 24 városban, több mint 500 programmal várja az érdeklődőket. A programok a kutatókat és életpályájukat, a tudományos módszereket és eredményeket a tudományos előképzettséggel nem rendelkezők számára is érthető és élvezhető formában, interaktív módon mutatják be. Egyesületünk Budapest mellett számos vidéki helyszínen is csatlakozott távcsöves bemutatókkal és tudományos előadásokkal.

Budapest, 2010. december 22.

A Polaris Csillagvizsgálóban december 22 estéjén meghitt, baráti körben ünnepeltük 2010 karácsonyát. A jó hangulat megalapozásáról Nyeső Mari gondoskodott, akivel beköltözött hozzánk a nyár, és aki mindenkit megénekeltetett. A közös éneket követően a szokásos isteni sütik kerültek terítékre. Ezekkel a fotókkal is kívánunk mindenkinek békés, boldog karácsonyi ünnepeket!

Balatonfűzfő, 2012. március 31.

Hosszú vegetálást követően ismét megnyitotta kapuit a bemutató csillagvizsgáló Balatonfűzfőn. A Balaton Csillagvizsgáló - LEADER Kultúrközpont felújított épülete már több, mint egy csillagvizsgáló: 50 fős előadóterem, oktató és szakköri termek áll az érdeklődők rendelkezésére, valamint a Csillagfény kávézó is megnyitotta kapuit a valaha észlelőteraszként működő tetőteraszon. A hatméteres kupolában egy Fornax 100/150 mechanika hordozza a 12 hüvelykes Meade ACF katadioptikus reflektort és egy 10 cm-es apokromátot, amelyekkel éjjel-nappal lehetőség van az égbolt megismerésére. Fotó: Pete Gábor

A pécsi Zsolnay Kulturális Negyed planetáriumának avatója. Pécs, 2012. április 27.

Hegyhátsál, 2012. július 21

2012. július 21-én avatták fel a Hegyháti Csillagvizsgáló.