Rianások megfigyelése a Holdon

Végre 2001. augusztus elsején 18 UT kor megfelelően átlátszó égbolt ígérkezett,
így kis csapatunk időben felkészült a megfigyelésre. Mindnyájan tudtuk, hogy
kísérőnk közel a Mars bolygó magasságában alacsonyan fog látszani, és várhatóan
a meleg légtömegek is rontják a képet, de az alkalmat nem szalaszthattuk el.
A városi épületek felett "táncoló" levegő miatt barátunk vidéki kertjében
találtuk megfelelő észlelőhelyre.
Műszereink: egy 100/1000 Newton-reflektor, egy 114/920 Soligor Newton-reflektor
és egy 200/1470 Newton-reflektor.
A távcsövek szerelése közben egyre elviselhetőbb, lett a levegő hőmérséklete,
fokozottan javult a műszerekkel látott kép minősége, és 19 UT- körül már 30
fokkal a horizont felett csökkent a csillagok pislogása. (szcintilláció)
Ferenci Béla barátunk sajátkészítésű teleszkópjai közül kedvencével a "kicsi" száz/ezres
Newtonnal, és az elmaradhatatlan videó-kamerával kezdte az észlelést. A Hold
pereme közepes nagyítással csak enyhén hullámzott, így kivehetők voltak
a finomabb részletek a terminátor mentén.
Ezen az estén a 12 napos holdi táj legvonzóbb része az Oceanus Procellarum nyugati
területe, a 40.-60. hosszúsági fok között, majd nyugatabbra tekintve a 70o körül
a terminátor mentén feltűntek a holdperem közeli kráterek láncolatai.
A Copernicus-krátert összekötve a fényesen tündöklő Keplerrel, kráterekben szegény
területen találtuk a 40 kilométer átmérőjű Mariust. Sajnos e szép krátertől
jelentősen nyugatabbra került az árnyékhatár, így az itt nagyszámban található
dómok (néhai pajzsvulkánok) helyeit 250 szeres nagyítással csak foltokként sejthettük.

Ugyanakkor Farkas Pista bácsi 200/1470-esével a hullámzó légrétegektől csak
a dóm-mező számunkra különösen érdekes gyűrődéseit, gerinceit láttuk, közben
Béla barátunk – egy-egy felkiáltást hallatva – kamerájával okuláron keresztül
vette a fontosabb részleteket.
Északabbra haladtunk a Viharok Óceánján a 45 kilométer átmérőjű Aristarchus-kráter
rianásokkal szabdalt környékére, és itt találtuk az 50 kilométeres Prinz-, és
Herodotus-krátereket. A fordított állású képen ez utóbbi alatt leltük a Hold
vulkáni múltjára utaló jelekben gazdag Sröter völgyet. (Vallis Schröteri).
Háromszázszoros nagyítással vizsgáltuk a visszakanyarodó völgy apró részleteit,
közben a környékén láttunk néhány világosabb 1/2 arányban elnyúlt dómszerű kiemelkedést.

További érdekességeket
tartogatott számunkra a Mare Frigoris, (Hidegség tengere) ahol a gömbölyödő
síkság perspektivikus formát öltve behatolt a kráterek közé azt éreztetve, mintha
távoli panorámában gyönyörködtünk volna. A terminátor sarlóként átölelte kísérőnk
nyugati peremét, létrehozva a hosszan elnyúlt kráterek sokaságát és a fantasztikusnak
tűnő magas hegycsúcsokat, mely torzulások a fény-árnyék játékaként keletkeznek.
Jó észlelést kíván:

Romhányi Attila
Dunaújváros