Veszélyes kaland a kozmoszban
| Egy kis képernyős Tisza tévén nézhette 1965 márciusában Leonov űrsétáját. Az űrhajós alezredesnek – Pavel Beljajev parancsnoksága mellett – a Voszhod-2 űrhajóból először az űrhajózás történetében ki kellett lépnie a kozmikus térbe. |
 |
Az űrhajó ejtőernyője a szibériai tajgában |
| "A képzelet világába illő kép bon-takozott ki előttem, amikor az űrben lebegve rátekintettem az űrhajóra. Csak az elindulás felejthetetlen pillanatának friss emléke hitette el velem, hogy nem álmodom. A Voszhod-2 ablakai óriási szemeknek tűntek, amelyek előtt egyetlen mozdulatom sem maradhatott titokban. A televíziós és a fényképező kamerák objektívei rám szegeződtek. Előttem bársonyos feketeség: a koromsötét égbolt teleszórva mozdulatlan, hunyorgás nélkül tündöklő csillagokkal. A Nap is másmilyen volt, mint a Földről nézve. Nem övezte sugárkorona: roppant nagysági, izzó koronghoz hasonlított, beágyazva az ég mély feketeségébe. |
 |
Leonov űrséta gyakorláson – repülőgép fedélzetén |
Maga a világűr olyan érzést keltett, mintha feneketlen szakadékba pillantottam
volna. Tekintetem az alattam úszó Földre esett. Teljesen laposnak látszott,
olyannak, mint egy gigantikus hegy- és vízrajzi térkép, csupán a láthatár görbülete
mutatta, hogy gömbölyű. Egy pillanatig arra gondoltam, egy fantasztikus film
részletét látom, mindössze az elektronikus kísérőzene hiányzott."
 |
"A zsilipkamrába nem volt egyszerű visszajutnom. Mozdulataimat a felfújódott űrruha meglehetősen akadályozta, ezért minden erőmet össze kellett szednem, hogy bepréseljem magam a zsiliptérbe. A köldökzsinór is akadályozott a mozgásban, verítékem elhomályosította sisakom üvegét. Csak szkafanderem részleges dehermetizálásának köszönhetem, hogy bejuthattam az űrhajóba." A megpróbáltatások azonban még nem értek véget. Meghibásodott a helyzetszabályzó ellenőrző rendszere, a leszállást a következő Föld körüli fordulatra halasztották. A hibát azonban nem tudták kijavítani, így nem volt mit tenni, kézi kapcsolás mellett került sor a leszállásra. A Voszhod-2 kabinja mintegy 1200 kilométernyire tért el a tervezett ponttól, és Moszkvától északkeletre, a tajgában ért földet, pontosabban, merült el a másfél méteres hóban. |
|
Az első űrséta, 1965. március 18-án. |
Az ejtőernyő kötélzete a fákra csavarodott, a szibériai farkasok vonyítása
egyre közelebbről hallatszott. A legközelebbi város gyalogszerrel egyhónapi,
a legközelebbi tisztás többnapi járás volt. Március 19-én a moszkvai rádió
arra készült, hogy bejelentse a leszállást, és a meghirdetett műsor helyett
vidám zenéket játszott. A jó hír azonban nem akarózott megérkezni, ezért a
vidám zenét gyászzene váltotta fel.
| Beljajev és Leonov az éjszakát a kabinban töltötte, ott legalább a farkasok ellen védve érezhették magukat. Másnap reggel egy helikopter által kötélen leeresztett mentőcsapat érkezett az űrkabintól másfél kilométerre. |
{mosimage} | |
Csak március 23-án lehetett az ünnepélyes fogadtatás Moszkvában |
Négy órai munkával jutottak el az űrhajósokhoz, akiket azonban Brezsnyev
személyes utasítására nem emelhettek fel kötélen! Újabb mentőcsapatok érkeztek
és két újabb tisztást vágtak az erdőben. Az űrpáros a második éjszakáját is
a tajgában töltötte, ezúttal legalább vidám társaságban, egy sátorban. Március
21-én az űrhajósok a mentőcsapattal együtt elsíeltek az első, kisebb tisztásra,
ahonnan egy kis helikopter átvitte őket a tegnap elkészített nagyobb tisztára,
ahol egy nagyobb helikopterre szálltak át, és végül így jutottak el a permi
repülőtérre.
Innen repülőgéppel tértek vissza Bajkonurba, ahonnan két nappal korábban elindultak.
A világ eközben – természetesen a magyar sajtó sem volt kivétel – megnyugodva
hallhatta, olvashatta, hogy "a Voszhod-2 két űrhajósa a vizsgálatok és
a pihenő befejeztével a jövő hét első felében sugárhajtású vadászgépekkel kísért
különrepülőgépen érkezik a fővárosba, ahol az SzKP és a szovjet kormány vezetői
fogadják őket".
