A Magyar Csillagászati Egyesület tevékenysége a Kiskunságban 1946–49 között —

A lapunk 2002. május–júniusi számában megjelent, Egyesületünk
legelső korszakának térségbeli tevékenységével foglakozó
cikkünkhöz a 2002.
július–októberi lapszámunkban már megjelent egy kiegészítő
írás. Ezúttal Szakács László
soltvadkerti tagtársunktól kapott további információk segítségével
egy újabb egykori kiskunsági amatőr, Dr. Pap Géza életútját
mutatjuk be az
eredetileg közöltekhez képest nagyobb részletességgel, és
az ott szereplő néhány pontatlanságot korrigálva.
Dr. Pap Géza Foktőn élt, és orvosként dolgozott. A helyiek
nagyon szerették lelkiismeretességért — hálapénzt soha nem
fogadott
el. Aktív közéleti
szerepet is vállalt. Később Soltvadkertre került, ahol tovább
praktizált. Soltvadkerten hunyt el három–négy évvel ezelőtt,
itt helyezték
örök nyugalomra, sírja napjainkban is látogatható. Halála
után özvegye
Kecskemétre költözött.
1946. december 1. és 1947. június 1. között jelentkezett
a Magyar Csillagászati Egyesületbe. Pénzbeli adománnyal is
támogatta
a
szervezetet: az 1946
novemberétől 1948. június 1-ig, továbbá az 1948. június 1-től
1949. január 1-ig tartó időszakokban 20-20 forintot küldött.
Egy édesapjától
örökölt,
asztalra helyezhető, három rézlábon álló távcsővel fürkészte
az ég titkait. A műszert később Szakács Lászlónak ajándékozta,
aki
az iskolai
oktatás
keretében hasznosította az eszközt.
Szakács Tanár Úr egyéb személyes emlékeket is őriz róla:
„Egyszer a répadarálóval majdnem sikerült az ujjamat levágni,
és Géza
bácsi lakásán
úgy ellátott,
hogy nyoma sem maradt a sérülésnek. Egy másik alkalommal
Ferenc fiam olyan szájfertőzést kapott, hogy kihívtuk Géza
bácsit…megnézte…
nem
szólt semmit, elment. Azt hittük, cserbenhagyott. Jó három
óra múlva visszajött,
és egy kanalas orvosságos üveget hozott. Mondta, hogy édesapja
is orvos volt, és amatőr csillagász. Annak az orvosi könyvét
olvasta el, amiben
minden betegséget felírt, és egyúttal a vegyszerek neve és
mennyisége is benne volt. Elment a patikába, elkészítették
a kanalas orvosságot.
Ezzel kellett naponta háromszor bekenni a száját és szájpadlását
a fiamnak. És két nap múlva tudott enni, és meggyógyult.
Természetesen csak köszönetet
fogadott el.”