„Az égbolt szépségei” asztrofotó-kiállítás Solton

Jelentős érdeklődés mellett zajlott 2004. április 17-én a solti Vécsey Károly Művelődési Házban megtartott asztrofotó-kiállítás megnyitója. Balaton Lászlónak, a térségbeli csillagászati mozgalom egyik vezéralakjának felvezetése után a több mint félszáz érdeklődő Dr. Zseli József tárlatvezetésében tekinthette meg Horváth Tibor, Tuboly Vince, Éder Iván, Koch Barnabás és az MCSE Dunaújvárosi Csoportja képviseletében érkező Zseli doktor páratlan szépségű csillagászati felvételeit. Láthattuk a Föld hűséges kísérőjének különböző „arcait”, központi csillagunk fogyatkozásait, mély-ég csodákat, Zseli specialitásnak tekinthető nagy látószögű Tejút-képeket, sőt sarki fény fotókat is — mindezt a képek elkészítésének hiteles történeteivel fűszerezve. Ezt követően beindult a kiskun-amatőrők által már megcsodált one-man-show: József előadása, mely nemcsak egyszerűen egy képekkel fűszerezett prezentáció, hanem egy planetáriumi színvonalú műsor, egy zenei aláfestéssel, filmfelvételekkel és páratlan szépségű asztrofotókkal, illetve gyakorlati tanácsokkal átszőtt komplex ismeretterjesztő műsorfolyam, melynek végeztével a három kiskunsági településről (Solt, Fülöpszállás, Harta), Budapestről, Dunaújvárosból, Nagyvenyimből, sőt Pécsről érkező érdeklődők az égbolt varázsával megbabonázva indulhattak haza…

Ajánljuk...