A Szeplőtelen Nap
A csillagászok jelenleg csak a Nap légkörében
– a fotoszféra – zajló folyamatokat tudják megfigyelni, így többek között a
környezetüknél néhány száz Kelvin fokkal alacsonyabb hőmérsékletű sötétebb
területeket, a napfoltokat. Egy-egy szabad szemmel látható napfolt mérete 500,
vagy akár több ezer km is lehet, amelynek megkülönböztetjük sötétebb belső területét
(umbra) és a körülötte elterülő világosabb, szálas szerkezetű régiót
(penumbra).
A Nap aktivitása két napfoltminimum között 11,2 éves
periódust mutat és ma
egy igen mély naptevékenységi minimumban vagyunk. Az előző (23-as sorszámú)
napfoltciklus 2000-2002 között érte el a maximumát, és a következő (24-es)
ciklus kezdetét a tudósok 2008 elejére tették, ám 2008-ban gyakorlatilag foltmentes
volt csillagunk. Ezzel ismét szeplőtelenné vált a
Nap és a foltok tekintetében teljesen üres, csaknem „halott” annak
felszíne. A naptevékenység minimuma valószínűleg most hosszabb lesz, ugyanis
2009 elején is „tiszta” maradt csillagunk, és ez év októberében is foltmentes
maradt, ezzel bekövetkezett a naptevékenység inaktív időszaka. (Az előző inaktív,
foltmentes időszak 1913-ban volt). A Nap nyugodt időszakát több űrszonda (Soho,
Ulysses) mérései is igazolták, amelyek adatai szerint kisebb a napszél nyomása,
és csökkent a Napból távozó részecskeáram (korpuszkuláris sugárzás) erőssége. A
mérések összegzéséből az következik, hogy az előző napfoltminimumhoz képest kissé
mérséklődött csillagunk energia-kibocsátása, és az is különös, hogy már több
mint két esztendeje nem volt komolyabb napkitörés. Ennek ellenére az elmúlt
hónapokban mintha lassan visszatérne a Nap ereje, mert kisebb napfoltok és
foltkezdemények jelentek meg a felszínén.
A
rádiócsillagászati megfigyelések apró, de jellegzetes életjeleket észleltek,
miszerint gázóriásunk lassan ébredezik, míg más kutatók véleménye arra utal, hogy
Napunk kb. egy évig nyugodt marad, majd fokozatosan nő aktivitása.
A hosszú ideig tartó alacsony naptevékenység veszélyeket is rejt: A Nap
mágneses tere védi a Naprendszert, és benne Földünket az űrből érkező
nagyenergiájú részecskeárammal szemben, ám minimum idején bolygónk
légköre kissé lehűl, amelynek következtében valamelyest összehúzódik. A
gyengébb napszél kevesebb mágneses vihart idéz elő a Föld pólusainál és
nem képes visszatartani a Világűrből érkező kozmikus sugárzást, ami a
2008-as méréshez viszonyítva majdnem húsz százalékkal nőtt. A várható
kozmikus viharok miatt újra kell tervezni az asztronauták
sugárvédelmét, ami óriási gondot jelent például a Nemzetközi Űrállomás
és a hosszabb ideig tartó űrmissziók esetében. Várható, hogy 2009 végén
felélénkül a Naptevékenység, és nőni kezd a napfoltok száma, és 2012-13
táján bekövetkezik egy átlagosnál valamivel alacsonyabb maximum.
Mindenesetre abban továbbra is bízhatunk, hogy Földünk saját mágneses
terével és atmoszférájával együtt megóvja létünket, és a kozmikus
sugarakkal szemben védelmet nyújt az élővilágnak.
