“Marsutazás” a Földön – I. rész

A tervszerű felkészítő munka során minden tényezőt nem lehet a Földön kimodellezni, hiszen a marsi gravitáció csak egyharmada a földinek, és ezen kívül számolni kell még jó néhány ismert és ismeretlen tényezővel is. A mai tervek szerint a jövő mars-asztronautáinak legalább 620 napot kell eltölteniük e távoli bolygón ahhoz, hogy a két égitest ismét kedvező helyzetbe kerüljön, és sikeresen visszatérhessenek a Földre.
Kereszturi Ákost a Magyar Csillagászati Egyesület elnökségi tagjaként ismerem, így szóban és e-mail segítségével jelenleg is tartjuk a kapcsolatot. Két hétig dolgozott a Marsi Sivatagi Kutatóállomáson (Mars Dessert Research Station – MDRS –), mint a 23. legénység tagja. A csapat összetétele nemzeti és szakmai téren is vegyes volt: Mérnök, NASA szakember, asztrobiológus, tudományos újságíró és nem utolsó sorban egy magyar geológus. A hatfős legénységének a Marson előforduló mérnöki, életfenntartó és tudományos tevékenységet, illetve azok kölcsönhatását kellett megtervezniük és kikísérletezniük, amelyekkel majd az odaérkező asztronauták szembesülnek. A következő számban a kutatóbázis felépítését és a tényleges munkát ismertetem.

Ajánljuk...