Szembenállásban a Jupiter
Az első őszi hónap végére legnagyobb bolygóóriásunk
szembenállásba került a Nappal, amikor is a Nap, a Föld és a Jupiter közel egy vonalba jutott.
Ebből a pozícióból az következik, hogy amikor napnyugtakor anyabolygónkkal lassan
elfordultunk a Naptól, keleten ekkor bukkant fel a Jupiter, ami egész éjszaka
megfigyelhető volt. A rákövetkező hónapokban egyre magasabbra emelkedik, ám a kelési és nyugvási
időpontjai egyre jobban eltolódnak és decemberben már éjfélkor bukik a nyugati
horizont alá. A Jupiter szembenállása ugyan minden évben megismétlődik, de e 2010 évi
szembenállásakor rekord közelségről beszélhetünk. Ennek ellenére ez a közelítés nem volt
olyan jelentős, mint például a Vénusz esetében, ugyanis a Jupiter kereken 600 millió
kilométeres távolsága csak 1 millióval csökkent.
A Jupiter megfigyelése
egyébként az egyik legkedvezőbb feladat kezdő amatőrcsillagászok és érdeklődők
számára. Még szabad szemmel is érzékelhető, hogy nem pontszerű égitest, így
korongjának kiterjedése rögtön megmagyarázza nyugodt fényét. Már a legkisebb
csillagászati távcső is felfedi e gázóriás két egyenlítői felhősávját, amelyek
közül időnként csak egyet lehet látni. A sávokon túl még nem beszéltünk négy
Galilei-féle holdjáról, amelyeket 400 éve először pillantott meg távcsövével
névadójuk, Galileo Galilei. A Jupiter holdjai óráról-órára változtatják
helyzetüket, ami különösen a két gyorsabb keringési idejű Io és Európa esetén
feltűnő. Ne lepődjünk meg, ha időnként csak hármat, vagy kettőt látunk belőlük,
mivel ekkor valószínű, hogy valamelyik épp a bolygó mögött vagy előtte
tartózkodik. Holdfénymentes éjszakán akár egy 10x-es nagyítású ikercsöves
távcső – Binoculár – is megmutatja a holdakat, de a bolygó óriási
légörvényének, a Nagy Vörös Folt megpillantásához már 20-30 cm átmérőjű távcsőre és
kiváló légkörre van szükség.
Romhányi
Attila
