45 éve alakult meg, a női szakasz

A hivatalos megjelölést pedig azért szükséges hangsúlyozni, mert az Egyesült Államokban már korábban létrejött a FLAT (Fellow Ladies Astronaut Training, Asztronauta Hölgyek Kiképzése) csoport 13 taggal, de a NASA sohasem ismerte el sajátjának, bár egyes nők jobb eredményeket értek el, mint a Mercury jelöltek.
A szovjet politikai vezetés már jó korán felfedezte, és szolgálatába állította az űrkutatás tudo-mányos sikereit. Az első szputnyik, az első élőlény, az első ember a világűrben, mind-mind a szovjet szocialista rendszer fölényét volt hivatva bizonyítani az Egyesült Államok és nyugati szövetségesei felé. Hruscsov pártfőtitkár – Gagarin és Tyitov sikeres űrútja után – hamarosan újabb követeléssel állt elő: példát kell mutatni a világ dolgozó nőinek, egy egyszerű munkásnőt kell a kozmoszba küldeni!
A szovjet szakembereknek égnek állt a hajuk, a kétségtelenül hajmeresztő ötlettől. Még maga Jurij Gagarin is így fogalmazott egyik előadásán: “az űrhajózás kétségtelenül egy új és kalandos vállalkozás, melynek révén egy ismeretlen és egyáltalán nem biztonságos világba juthatunk el. Vajon kockáztatná-e bármelyikünk is édesanyja életét?” A visszaemlékezések szerint Nyikolaj Kamanyin tábornok, az űrhajós csoport parancsnoka vetette fel először a női kozmonauta ötletét. Amikor felvázolta elképzelését Szergej Koroljovnak, a Főkonstruktőrnek, aki nemes egyszerűséggel – elküldte… Kamanyin ezért fordult közvetlenül Hruscsov pártfőtitkárhoz, és Koroljovnak hiába voltak szintén nagyon jó kapcsolatai a legfelsőbb szovjet vezetéshez, nem lehetett ellentmondani. Megkezdődtek az előzetes vizsgálatok. A nagyjából 400 jelölt előbb 58-ra, majd 30-ra fogyatkozott, és 1962. február 16-ára öten maradtak: Zsanna Jorkina tanítónő, Tatjana Kuznyecova ifjúsági titkár, Valentyina Ponomarjova matematikus, Irina Szolovjova mérnök és Valentyina Tyereskova textilgyári munkás.
Az űrrepülésre felkészítés nagyon kemény volt. Már jó előre le kellett mondaniuk a férjhez menésről, a gyerekszülésről. Csillagváros nevét ki sem ejthették, a magas kerítéssel körbevett kiképzőközpontot kutyás őrök zárták el a kíváncsi tekintetek elől. Az öttagú “szoknyás zászlóalj” – ahogy a világ első űrsétáját végrehajtó, Alekszej Leonov nevezte őket – először a hőkamrában bizonyíthatta rátermettségét. A fülkében, szkafanderben helyet foglaló jelölt hamarosan 70ş C és 30%-os páratartalmú környezetben találta magát, és mindaddig ott kellett tartózkodnia, amíg testhőmérséklete 2,5ş-kal lett nagyobb, illetve szívverése meghaladta a 130-at percenként. A második próbatétel a csendkamra volt. Tévékamerák szemein keresztül pszichológusok, fiziológusok figyelték a jelöltet, akinek tíz napot kellett eltöltenie teljes magányban. (Egyes források szerint egy-két jelölt még hazafias dalokra is fakadt, de ezt tekintsük inkább az írói fantázia termékének). A súlytalansági repüléseket, kétüléses MiG-15-ösön végezték. Egy-egy repülés alatt 3-4 g terhelést kaptak 40 másodpercen keresztül. Ezalatt le kellett írniuk nevüket, az aznapi dátumot, majd aláírást biggyesztettek a papír aljára. Kipróbálták a tubusos étkezést, és különböző frázisokat mondtak be a rádióba. Az ejtőernyős ugrások már a könnyebb feladatok közé tartoztak, annál is inkább. Mert a női szakasz a Központi Körzet Aeroklubjában már civil korukban is gyakorolták ezt a mesterséget. Az ejtőernyős földet érés nélkülözhetetlen eleme volt a Vosztok programnak, hiszen az űrkabinból kb. 7 km-es magasságban katapultált az űrhajós, és külön ért földet. A jelölteket felkészítették az esetleges vízre szállásra is. A Vosztok űrruha azonban egy méretben készült: 168-170 cm magas emberekre. Ezért ezt a gyakorlatot két csoportban bonyolították le: a “magasabb” – 164 cm-es csoportba Tyereskova, Kuznyecova, Jorkina – az “alacsonyabb” – 161 cm-es csoportba Ponomarjova és Szolvjova került.
Bár mindegyik jelöltnek akadt magasrangú támogatója, Ponomarjovát például maga Msztyiszlav Keldis akadémikus, a Szovjet Tudományos Akadémia elnöke protezsálta, a szovjet politikai vezetés hajthatatlannak bizonyult. A világ első női űrhajósa Valentyina Tyereskova textilgyári munkás lett 1963. júniusában. A rossz nyelvek szerint Tyereskova földet érése után, Koroljov így fakadt ki:
“- Hogy én még egyszer nőszemélyekkel kerüljek kapcsolatba? Soha…!”
“Ígéretét” a sors tarttatta be: 1966. január 14-én – egy rutinműtétet követően – halt meg Moszkvában.
A “szoknyás zászlóalj” részére még terveztek űrsétát, csak női személyzettel ellátott űrhajót a Voszhod-programban, de ezek az elképzelések sohasem valósultak meg. Az első női űrhajós csoportot 1969. októberében feloszlatták, kilétükről a világ csak 1987-ben szerezhetett tudomást.


{mosimage}

Ajánljuk...