A legendák sosem halnak meg

Legutóbb, az Űrhajózás Napján a magyar "királyi
televízió" adott leckét, a történelmet másként tudóknak. A műsorvezető
páros hölgytagja kapva-kapott a neves történész-kutató kissé kétértelműen megfogalmazott
bevezetőjén, és tényként szegezte dr. Horváth Andrásnak, hogy Vlagyimir Iljusin
négy nappal megelőzte Gagarint a világ első űrrepülésében. A Planetárium igazgatója,
meghívott szakértő vendégként és egyre ingerültebben hiába próbálta tudományos
mederbe terelni a műsorfolyamot, a legenda ismét életre kelt.

A helyzetet súlyosbította, hogy az adással szinte
egy időben a Kossuth-rádió is bejelentette, hogy a világ első űrrepülését
Vlagyimir Iljusin hajtotta
végre 1961. április 8-án, de a leszállás az űrhajós oly súlyosan megsérült,
hogy ilyen állapotában nem akarták a szovjet hőst a világnak bemutatni.
Gagarin csak "beugrott" Iljusin helyére, és eljátszotta a történelmi
szerepet. A magyar nyelvű, tudományos igényű Spektrum televízió is sorompóba
állt, és T-akták címmel vetített sorozatában felelevenítette az Iljusin-sztorit.
Vajon, mi lehet az oka, hogy az ilyen típusú legendák halhatatlanok?
Miért állítják többen azt, hogy sosem jártunk a Holdon, amikor az űreszközeink
(holdkompok leszállóegységei, holdautók stb.) még mindig ott vannak ragyás
felszínén? Melyek azok az okok, amelyek értelmében "el kellene venni" az
ELSŐ dicsőségét Gagarintól?
Azt javaslom, most ne foglalkozzunk a kérdésekre adható társadalmi-lélektani
válaszokkal, az Iljusin-történetet a Gagarin-űrrepülését vitathatatlanul
övező homályos, ellentmondó részletek megvilágításával próbáljuk meg visszahelyezni
a legendák világába.


1. Jurij Gagarin sisakjáról hiányzik a CCCP felirat. (Pervij Rejsz
k Zvezdam (Első út a csillagokhoz)

Gagarin, az első

A Szovjetunióban az első Föld körüli repülésre Jurij Gagarint és German
Tyitovot 1961. január 18-án jelölték ki. Kamanyin naplójában visszatükröződik
annak az időszaknak olyan jegye is, mint a szovjet politikai vezetés azon
követelése, hogy elérjék és túlszárnyalják az Egyesült Államokat. Ezért
tulajdonítottak óriási jelentőséget az ember űrrepülésének. Kamanyin beszámol
arról is, hogy nem sokkal a startra kijelölt nap előtt felhívta őt Versinyin,
a légierő marsallja, aki olyan értesítést kapott, hogy az amerikaiak állítólag
április 28-áig felbocsátják első emberszállító űrhajójukat. A főparancsnokot
Kamanyin megnyugtatta, hogy a Vosztokot feltétlenül elindítják 11-én vagy
12-én.
A legfrissebb adatok szerint a NASA-nál felmerült, hogy az 1961. március
24-ére tervezett űrrepülés ne csak a Mercury-űrhajó hordozórakétájának,
a Redstone-nak a főpróbája legyen, hanem indítsák el egy negyedórás űrugrásra
az első amerikai űrhajóst. ("A versenyzők a célszalaghoz közeledtek.
Gilruth (Robert Gilruth, a Project Mercury vezetője, SN megjegyzése.) azt
fontolgatta, hogy már márciusban fölküldi Shepardet, Wernher von Braun
azonban ragaszkodott egy utolsó próbához a Redstone-rakétával. A próba
fényesen sikerült. Akkor viszont a homlokát ráncolta minden utólagos jóstehetség,
nem vesztegettek-e el drága időt." Tom Wolfe: Az Igazak, Háttér Kiadó,
1992.)
Alan Shepard így három hetet vert volna Gagarinra, ő lett volna az első
ember az űrben. Igaz, a Redstone rakéta teljesítménye nem volt elegendő
a földkörüli pálya eléréséhez, de az elsőség mégiscsak az Egyesült Államoké
lett volna, némi gyógyírt kenegetve a "szputnyik-vereség" sajgó
sebére…
Kamanyin tehát nyugodtan aludhatott és ígérhetett, a szovjet elsőség már
nem forgott veszélyben. A velem egykorúak visszaemlékezhetnek: a szovjet
propaganda alaposan ki is használta az egyébként kétségtelenül történelmi
tettet.
"Az SzKP Központi Bizottsága, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége
és a Szovjetunió Minisztertanácsa szózatában hangsúlyozza, hogy a Szovjetunió,
a győztes szocializmus országa, új szakaszt nyitott meg az emberiség fejlődésében.
Hazánk megelőzött minden államot és elsőnek küldött embert a világűrbe – mondja
a szózat. A szovjet ember diadalmas útja a világűrben, feltette a koronát a világűr
meghódításában aratott szovjet győzelmekre – állapítja meg az SzKP Központi Bizottsága,
a Legfelsőbb Tanács Elnöksége és a Szovjetunió Minisztertanácsa. Mi nem a háború,
hanem a béke és a biztonság szolgálatába állítjuk a szovjet eredményeket. Az
SzKP Központi Bizottsága, a Legfelsőbb Tanács Elnöksége és a Szovjetunió Minisztertanácsa
nemcsak a szovjet nép, hanem az egész emberiség győzelmének is tekinti a világűrben
elért szovjet győzelmeket."


2. Gagarin öltöztetése. E ruha fölé kerül majd a narancssárga szkafander.
(APN – Pervij Rejsz k Zvezdam, Első út a csillagokhoz)
Hogy a kétségtelen rakétafölény birtokában ki kit fenyegetett, ki védte
meg a békét kitől, ezt mindenki döntse el saját maga. Mi térjünk vissza
a Vosztokhoz és Gagarinhoz!
A kétségtelenül óriási jelentőségű űrrepüléshez már a kezdetben olyan
nagymértékű titkolózás járult, hogy Gagarin útjának tényleges részletei
egész egyszerűen
sűrű homályba vesztek. Kezdjük a hordozórakétával. Katonai jelentősége
miatt számos könyvben, újságban hamis képek jelentek meg a Vosztok-rakétáról,
általában geofizikai, vagy kisebb katonai rakétákkal "helyettesítették".
Az űrhajóból is volt egy másféle példány, és ezt ismerhette meg a közönséges
halandó. Természetesen a Magyar Posta bélyegein is az ál-Vosztokot őrizhetik
albumjaikban a bélyeggyűjtők.
Meg kell említenem Grigorij Nyeljubovot,
a szovjet űrhajóscsoport "fenegyerekét".
Egoista, individualista, a mindenben és mindenáron győzni akaró természete
miatt a nagyfokú cenzúrázás következtében jó néhány Gagarin-kép lett retusálás
áldozata, az űrrepülésről szóló beszámolókat pedig hiányossá, érthetetlenné
tette. Nyeljubovot fizikai adottságai és képességei a legjobbak közé sorolták,
viszont túlságosan is igyekezett mindenben az első lenni, hiányzott belőle
a kellő önmérséklet. Ő volt a "társaság lelke", mindig tréfára
kész, elmés viccek gyártója. Azonnal szót értett az orvosokkal, a feljebbvalókkal.
Széles látókörű, gyors felfogású és gyors reflexű ember volt, a pszichológusok
azonban túlságosan is egocentrikusnak ítélték ahhoz, hogy ő legyen az
első. Az orvosok ugyanis tudatában voltak annak, hogy egy világtörténelmi
vállalkozásnak
nemcsak a végrehajtásához szükséges lelki erő, hanem az utána következő
dolgok elviseléséhez is. Így lett végül Gagarin és Tyitov mögött a harmadik,
a tartalék tartaléka.
Nyeljubov azonban már 1961 kora őszén, Tyitov augusztusi
repülését követően egy vasúti állomáson katonai járőrrel került összeütközésbe.
A járőr három
űrhajósjelöltet – Nyeljubovot, Anyikejevet és Filatyevet – igazoltatott
és tartóztatott fel. Amikor az űrhajósközpont arra kérte a helyőrség
parancsnokságának ügyeletesét, hogy ne csináljon "ügyet" az
incidensből, és elégedjenek meg Nyeljubov bocsánatkérésével, ő nem volt
hajlandó még formálisan sem
elnézést kérni. Ezután az űrhajós csoport parancsnoka, Kamanyin altábornagy
beosztottjainak pökhendi magatartásán feldühödve úgy rendelkezett, hogy
mindhárom jelöltet töröljék az állományból. A többiek véleménye szerint
Anyikejev és Filatyev túl szigorúan bűnhődtek, mert csak a társaság passzív
tagjai voltak, Kamanyin azonban hajthatatlannak bizonyult.


3. Gagarin öltöztetése. A kép hátteréből eltűntek a berendezések, műszerek
és a másik férfi. A szkafander már Gagarinon van, a sisakon viszont
még mindig nincs ott a CCCP felirat (Pervije Sztupeni, Az első lépcsők,
Molodaja Gvardija, 1975.)

A földi "űrvagány" a Távol-Keletre
került. Egykori társai közül mind többen jutottak el a kozmoszba, és ez
a tény végképp megtörte Nyeljubovot. Egyre többet nyúlt a búfelejtővel
csordultig töltött pohárért, és egyre többször mesélte, hogy hajdanán ő
volt Gagarin tartalékának a tartaléka. De senki sem hitt neki. Ittas állapotban
érte utol a halál, a jegyzőkönyv tanúsága szerint "a Távol-Keleti
Vasút Ippolitovka állomásánál a vasúti hídon az átrobogó vonat halálra
gázolta."
Az űrrepülés alatti nagy ellentmondások közé tartozik, hogy a Horn-fok
feletti elrepülést 7 óra 22 percben adták meg az április 13-i magyar
újságok. A "legendagyártók" csak erre vártak – igaz, majd harminc
esztendőig…Tény, hogy a Vosztok nem érhetett olyan hamar a Horn-fok
fölé, de ez számomra
nem az űrrepülés tényét vonja kétségbe, hanem a megadott adat helyességét!
A kérdés csak az: a TASzSz rossz adatot közölt, vagy a magyaroknál csúszott
be a hiba? Ez utóbbival nincs mit tenni, de ha az eredeti orosz adat
pontatlan volt, én akkor is csak azt a kérdést tehetem fel, hogy ki merte
volna a
nyilvánvalóan rossz, de a TASzSz-tól származó adatot kijavítani, 1961-ben,
Magyarországon? Erről és az ellenőrzésről csak annyit: az űrrepülés magyar
idő szerint április 12-én, reggel zajlott le. Az abban az időben déli
12 óra után megjelenő Esti Hírlap is csak másnap, azaz 13-án számolt
be Gagarin
űrrepüléséről.
A közzétett képeken, filmen az öltözködő, majd beöltözött Gagarin sisakján
nincs ott a jellegzetes CCCP felirat! A buszba való beszállás után viszont
már megjelennek a jól ismert piros betűk. Ez is "csak" azt
bizonyítja, hogy a Gagarinról bemutatott filmet legalább két részből
vágták össze.

4. Az utolsó gombolások és a sisakra is "megérkezett" a CCCP
felirat (APN-fotó).
Gagarin útjának leghomályosabb része a leszállás volt. Szinte minden
forrásmunka megemlíti a földet érés pontos helyét, idejét, de annak módja
egyszerűen ködbe veszik. Ízelítől néhány példa:
"Az űrhajó mind sűrűbb légrétegekbe jutott…Tízezer méter…Kilencezer…Nyolc…Hét…
Odalenn megcsillant a Volga szalagja…Tíz óra ötvenöt perckor, miután
körülrepülte a földgolyót, a Vosztok szerencsésen földet ért az előre
meghatározott körzetben, a "Lenini út" kolhoz őszi szántásán, Engels
városától délnyugatra, Szmelovka falu közelében. Amint szilárd talajra léptem,
körülnéztem
és észrevettem egy asszonyt meg egy kislányt; ott álltak egy tarka borjú
mellett, s kíváncsian néztek engem."
"A repülőút megtétele után, magyar idő szerint ma, szerdán, 1961. április
12-én 8 óra 55 perckor, az űrhajó sikeresen földet ért a Szovjetunió előre
megadott területén, miután végrehajtotta az előírt kutatási programot. Gagarin
őrnagy
visszatérése után kijelentette:
– Kérem, jelentsék a pártnak és a kormánynak és személyesen Nyikita Szergejevics
Hruscsovnak, hogy a leereszkedés zavartalan volt, jól érzem magam, sérülésem,
vagy zúzódásom nincs."
"A Komszomolszkaja Pravda tudósítója
az alábbiakat írja Gagarin földre érkezéséről: Ivan Rugyenko traktoros,
aki a közelben dolgozott,
jól látta az űrhajó leereszkedését. Rugyenko a következőket mondja: az
űrhajós ejtőernyővel ereszkedett le a közelünkben. Társaimmal azonnal
hozzárohantunk. Teljesen nyugodt, egészséges embert láttunk magunk előtt.
Egyik kezén óra
volt, a másikon a zubbony ujjára erősített kis tükör."
A Szovjetszkaja Rosszija tudósítója felkereste azt a helyet,
ahol Gagarin földet ért.
"A falu lakosai elmondották, hogy egy idős parasztasszony valami szokatlant
vett észre az égen. Kifutott az utcára, és meglátta, hogy egy furcsa ruhába
öltözött ember integet neki. A közelben dolgozó traktorosok is észrevették a
jövevényt.
Az odasereglő kolhozparasztok segítettek levenni az űrhajós öltönyét és a sisakot.
Amikor az űrhajós fejfedő nélkül maradt, valaki megajándékozta egy tányérsapkával."
Gagarin a Vosztok leszállásáról a következőt mondta az 1961. április 15-ei
sajtótájékoztatón:
– A Szovjetunióban különböző változatokat dolgoztak ki a leereszkedésre,
a többi között kidolgozták a leereszkedés ejtőernyős változatát is. De
a mostani úton a pilóta a fülkében tartózkodott…

5. Grigorij Nyeljubov csak 1986. április 8-án "nyerte vissza az
arcát". Az Izvesztyija több napos sorozatban számolt be az első
szovjet űrhajóscsoportról. Elöl ül Jurij Gagarin, mögötte tartaléka German
Tyitov. Állnak: Grigorij Nyeljubov és Andrijan Nyikolajev.



6.
Nyeljubov nem jelenhetett meg többé a nyilvánosság előtt. Többnyire "csak" a
fejét retusálták felismerhetetlenné, de sokkal egyszerűbbnek bizonyult,
ha Gagarin mögül eltűnik a szék, a busz, azaz egyáltalán nincs mögötte
senki és semmi. (Pervije v Mire, Elsők a világon, Planyeta, 1987.).

Ma már tudjuk, hogy Gagarin nem mondott igazat, hiszen ő is katapultált
az űrhajóból, és nem azzal együtt ért földet. Az űrrepülésről rögzített
adatok vaskos köteteinek egyik példányát Párizsban őrzik. A Vosztok leszállása
így történt:
"Alulírott Ivan Boriszenko, a Cskalov Központi Repülőklub sportbiztosa tanúsítom,
hogy moszkvai idő szerint 10 óra 55 perckor a szaratovi területen Szmelovka
falu közelében földet ért a Vosztok űrhajó. A leszállás koordinátái: északi szélesség
51° 16′, keleti hosszúság 45° 59′. Aláírás: Ivan Boriszenko."
Itt némi pontosításra van szükség. 20 perccel a leszállás előtt Gagarin
még az űrhajóban volt, és nagyjából 220 m/s sebességgel zuhant lefelé.
7 km-es magasságnál lerobbantották az űrkabin záró fedelét, és Gagarin
katapultált. Két másodperc elteltével kinyílt a stabilizáló ernyő, majd
4 km-es magasságban levált róla a katapultülés. Ekkor nyitott az űrhajós
főernyője, és nemsokára épségben földet ért.
Boriszenko 15-20 perccel az űrhajó leszállása
után ért Gagarin földet érésének helyéhez. Meglepetésére az embergyűrűben
álló Gagarin kissé
csalódottnak tűnt, olyan benyomást keltve, mintha nem egészen tudná,
mi is történt vele. "A sportfelügyelő mindjárt a Vosztok leereszkedésének
helyén hivatalosan nyilvántartásba vett; három olyan világrekordot, amelyet
Jurij Gagarin szovjet űrhajón állított fel. A múlt év őszén ugyanis Barcelonában
a Nemzetközi Repülési Bizottság ülésszakán kidolgozták az új rekord nyilvántartási
rendszert olyan űrutazásokra, amelyek a Föld felszínétől 100 kilométernél
nagyobb magasságokban zajlanak le. Jurij Gagarin szovjet űrhajós mai
példátlan repülőútjával egyszerre három világcsúcsot állított fel – kozmikus
magassági
csúcsot, kozmikus repülési időtartam-csúcsot és az embert szállító űrhajók
teherbírási csúcsát. Ilyen eredmények eddig még nem voltak a történelemben."
Csakhogy a bizottsági rekordszabályzatnak volt (van) egy olyan pontja is,
mely szerint a rekordot csak abban az esetben lehet figyelembe venni, ha
a pilóta azzal együtt száll fel – és le! Így válik érthetővé az a titkolózás,
amely az első Vosztok földet érése köré fonódott. Ha ugyanis Gagarin nem
az űrhajóval együtt ért földet, akkor a rekord nem hitelesíthető. Oda az
elsőség, oda a szocialista rendszer fölénye, győzelme az amerikai imperializmus
felett. Meg azután mit gondolnak majd az egyszerű emberek arról az űrhajóról,
amelyet mint egy süllyedő hajót kell elhagyni a földre érkezés előtt…
Keserves harc kezdődött a bizottságban. A szovjetek több mint harminc kötetes
dokumentum csomaggal bizonygatták a rekordok meglétét, az ellentábor a
kétségtelenül egyértelmű paragrafusra hivatkozott. Csak a Vosztok-3 és
-4 páros űrrepülése után jutottak egy enyhén kompromisszumos dűlőre. Űrrepülési
időnek továbbiakban – a paragrafus szellemében – csak az űreszköz fedélzetén
eltöltött időt ismerik el, tehát a gagarini 108 perc a katapultálásig értendő,
pontosan úgy, mint a további Vosztok-űrhajósoké. A Nemzetközi Repülési
Bizottság tehát az első űrrepülési rekordot 108 percben és egy Föld körüli
keringésben ismerte el, bár Gagarin teljes mértékben nem teljesítette az
utóbbi feltételt sem. Űrutazása olyan etalon maradt, amelyet soha többet
nem ismételtek meg, hiszen Gagarin követői mind egynél többször kerülték
meg bolygónkat.

Egy legenda születése

Vlagyimir Iljusin a híres repülőgéptervező fiaként, 1927. március 31-én
látja meg a napvilágot, és 1952-ben már berepülő-pilóta. 1957-ben a T-3-mas
tesztcsoport tagjaként berepüli a Szu-7-es szuperszonikus vadászgép prototípusát.
A szeptember már a Szu-9-es pilótafülkéjében találja, és 1959. július 14-én
világrekordot állít fel a típus módosított változatával: 28 ezer 857 méter
magasra emelkedik. 1960-ban megkapja a Szovjetunió hőse kitüntetést. 1960.
június 2-án autóbaleset következtében részleges sérüléseket szenved, és
elmondása szerint Hangcsou-ba, Kínába öthetes, speciális – feltehetőleg
akupunktúrás – kezelésre küldik.

1961. április 10-én a Daily Workerben szenzációs hír jelenik
meg egy kommunista újságíró, Dennis Ogden tollából, hogy a Szovjetunió
embert juttatott a világűrbe, de az a visszatérésnél balesetet szenvedett.
A következő napon egy francia újságíró, Eduard Brobovsky meg is nevezi
az első kozmonautát, Vlagyimir Iljusin személyében. Más források egyöntetűen
viszont azt állítják, hogy Iljusin – tavalyi balesetének következtében
– még bottal sétálgat ezekben a napokban…
1962. szeptember 7-én ül be ismét a módosított Szu-9-esbe: hosszantartó
repüléssel, 21 kilométeres magasságban ismét rekordot állít fel. 1965.
júniusában berepüli a Szu-24-es prototípusát, a T-6-ost. 1966-ban oklevéllel
ismerik el, hogy Vlagyimir Iljusin a Szovjetunió berepülő-pilótája. 1966-67-ben
instruktorként dolgozik a Cskalov Teszt Pilóta Iskolában, ahol tanítványa
lesz a második szovjet űrhajós, German Tyitov. További munkássága elismeréseként
1976-ban Lenin-renddel tüntetik ki.
Kenneth Gatland, a neves brit űrkutatási szakember 1967-ben a következőket
mondta Dennis Ogden történetéről:


7. Bár a tagok különféle okok miatt állandóan cserélődtek, eredetileg
hatan voltak a Vosztok készenléti csoportban. A felvétel valószínűleg
1961 májusában, Szocsiban készült. Hátsó sor balról-jobbra: Popovics,
Nyeljubov, Tyitov, Bikovszkij. Ülő sor balról-jobbra: Nyikolajev,
Gagarin, Koroljov főkonstruktőr és az űrhajóskiképző központ első
parancsnoka, Karpov. (German Tyitov: Na Zvezdnih i Zemnih Orbitah,
A Föld körül és a csillagokhoz, Gyetszkaja Lityeratura, 1987.)

 


8. A cenzor ezúttal hanyagul végezte a munkáját. Nyeljubovot ugyan eltüntette,
de bal kezének ujjai ott maradtak a mellette álló Tyitov vállán!
(Sz.P. Koroljov, Nauka, 1986.)

 

"A rémhír Moszkvából terjedt el (Dennis Ogden
a Daily Worker moszkvai tudósítója volt). 1961. április 7-én a Szovjetunióban,
a legnagyobb titokban
embert bocsátottak fel Föld körüli pályára. A Rosszija nevű űrhajó háromszor
kerülte meg bolygónkat. Április 11-én éjfél körül újabb üzenet érkezett
a szovjet fővárosból, ezúttal ismeretlen forrástól származtatva. Az első
kozmonauta az űrrepülés után leírhatatlan állapotban van fizikailag és
érzelmileg. Az üzenet folytatásaként megerősíti, hogy az űrhajós berepülő-pilótaként
egy híres repülőgéptervező fia. A szovjet és külföldi újságírók egész
éjjel virrasztottak, a hivatalos bejelentésre várva. Ez a megerősítés
azonban
sohasem történt meg, a moszkvai rádió hallgatott.
Az alaptörténetet a francia Brobovsky színezte tovább, az ő ötlete volt,
hogy a titokzatos űrhajós nem más, mint Iljusin fia, Vlagyimir.
A Fehér Ház sajtófőnökéhez Pierre Salingerhez
fordultam, de az amerikai kormány nem tudta megerősíteni a hírt. A beszerzett
adatok szerint Iljusin a moszkvai Traumatológiai Kórház elhagyása után
1961 januárjának végéig ágyhoz volt kötve, és áprilisban is csak bottal
tudott járni.
Frank Edwards melegítette fel az Iljusin-sztorit ufós könyvében. A sikeres
Apollo Holdra szállással a történet kikerült az emberek érdeklődési köréből
a Szovjetunió széteséséig. 1990-ben Nemere István is "lehúzott egy
bőrt a rókáról", bár ő már Gagarin halálát gyilkosságnak, Iljusin
balesetét szándékosnak írta le. Az hogy a közúti szerencsétlenség egy
évvel korábban volt, az írót láthatólag nem zavarta…
1999-ben íródott az Iljusin-szaga utolsó (?) fejezete. Dr. Elliott Haimoff
a Global Science Productions producere és moszkvai segítője Paul Csarinszkij
összehozta az 51 perces Iljusin-filmet. A szöveg szerint Iljusin április
7-én indult, és három keringésig minden rendben ment. Az út végén azonban
az űrhajóval megszakadt a rádiókapcsolat, és a visszatérés folyamán az
űrhajós nem tudott katapultálni. Ráadásul Kínában került sor a kemény leszállásra.
Kína és a Szovjetunió között azonban az 1960-as években korántsem volt
felhőtlen a kapcsolat. A kínaiak nemes egyszerűséggel elfogták Iljusint
és csak egy évvel később egy országok közötti titkos egyezmény keretében
adták őt vissza hazájának. A film további sugallata volt, hogy Gagarint
a KGB ölette meg, mert kezelhetetlenné, ellenőrizhetetlenné vált.


9. Vlagyimir Iljusin

 

A Spektrum televízió által bemutatott film kétségtelenül
tartalmazott érdekes, eddig még nem látott felvételeket a szovjet űrhajózás
történetéből, de Vlagyimir Iljusin űrrepülését egyetlen kockája sem erősítette
meg. A film végén maga Iljusin sem vállalkozott az előzetesen megbeszélt
interjúra, de a megszólaló, és régóta az Egyesült Államokban élő Szergej
Hruscsov (az egykori pártfőtitkár fia) és Roald Szaggyejev akadémikus egyetlen
szót sem ejtett Iljusin űrrepüléséről.
Kérdések, melyekre van válasz?
Az első űrhajós – a "gagarini" – csoport 20 tagjának a nevét
csak negyedszázaddal kiválasztásuk után ismerhette meg a világ. Iljusin
nem volt tagja ennek a csoportnak, tehát ha felkészítették volna űrrepülésre,
akkor melyik csoportban történhetett meg, és kik voltak a társai? Miért
nincs egyetlen felvétel, miért nem számol be róluk egyetlen naplórészlet,
vagy visszaemlékezés sem?
Miként lehetséges az, hogy ha sokkal kisebb problémákért kiszuperáltak
űrhajósokat a készülő keretből, mint például Kartasovot, akit egy centrifuga
gyakorlat után a hátán keletkező apró bevérzések miatt tanácsoltak el,
hogy Iljusin repülhetett nem sokkal súlyos autóbalesete után?

{mosimage}
10. Állítólagos kép Iljusinról. Nem ismerünk egyéb felvételt, amely felkészülés,
űrrepülés, leszállás után mutatná Iljusint.

 

Miért hallgat(ott) az Egyesült Államok, amikor felderítési adatok révén,
az U-2-es kémrepülőgépek felvételei alapján pontos információk álltak rendelkezésükre
az indítandó szovjet nagyrakétákról? Mi késztethette az Egyesült Államokat
a hallgatásra, ha a legkisebb kétely is felmerült volna bennük a szovjet
elsőséggel szemben – az első szputnyik, az első élőlény, az első ember
a világűrben – hogy visszaszerezzék Amerika megtépázott nimbuszát? Miért
nem számoltak be Iljusin űrrepüléséről azok az emberek, akik az indításnál,
illetve a leszállásnál a helyszínen voltak? Hol van az űrkabin?
Befejezésül egy halk, de szubjektív kérdést teszek fel: miért
nem lehetett bemutatni a mégoly rossz állapotban lévő Iljusint történelmi
űrrepülése után, hiszen a szovjet hős nemcsak a kozmoszt, hanem az imperialista
Amerikát is legyőzte…?

A mellékelt
táblázat
adataiból kiderül, hogy a Vosztok 1 leszállása nem lehetett
7 óra 55 perckor, mint ahogy a különböző források megadják. Ez az időpont
az űrhajó elhagyását, a katapultálási időt jelenti. Mivel csak a Vosztok-3
űrkabinjának pontos földet érési idejét ismerjük, a dőlt betűs adatok kalkuláltak.
A kabinok földet érési idejét a Vosztok-3 katapultálási idejétől a kabin
földet érésnek idejéig eltelt 4 perc 10 másodperc hozzáadásával jeleníti
meg. Gagarin földet érési idejét Tyitov idejéből számoltam (7 perc).

A legendák sosem halnak meg

Legutóbb, az Űrhajózás Napján a magyar "királyi
televízió" adott leckét, a történelmet másként tudóknak. A műsorvezető
páros hölgytagja kapva-kapott a neves történész-kutató kissé kétértelműen megfogalmazott
bevezetőjén, és tényként szegezte dr. Horváth Andrásnak, hogy Vlagyimir Iljusin
négy nappal megelőzte Gagarint a világ első űrrepülésében. A Planetárium igazgatója,
meghívott szakértő vendégként és egyre ingerültebben hiába próbálta tudományos
mederbe terelni a műsorfolyamot, a legenda ismét életre kelt.

A helyzetet súlyosbította, hogy az adással szinte
egy időben a Kossuth-rádió is bejelentette, hogy a világ első űrrepülését
Vlagyimir Iljusin hajtotta
végre 1961. április 8-án, de a leszállás az űrhajós oly súlyosan megsérült,
hogy ilyen állapotában nem akarták a szovjet hőst a világnak bemutatni.
Gagarin csak "beugrott" Iljusin helyére, és eljátszotta a történelmi
szerepet. A magyar nyelvű, tudományos igényű Spektrum televízió is sorompóba
állt, és T-akták címmel vetített sorozatában felelevenítette az Iljusin-sztorit.
Vajon, mi lehet az oka, hogy az ilyen típusú legendák halhatatlanok?
Miért állítják többen azt, hogy sosem jártunk a Holdon, amikor az űreszközeink
(holdkompok leszállóegységei, holdautók stb.) még mindig ott vannak ragyás
felszínén? Melyek azok az okok, amelyek értelmében "el kellene venni" az
ELSŐ dicsőségét Gagarintól?
Azt javaslom, most ne foglalkozzunk a kérdésekre adható társadalmi-lélektani
válaszokkal, az Iljusin-történetet a Gagarin-űrrepülését vitathatatlanul
övező homályos, ellentmondó részletek megvilágításával próbáljuk meg visszahelyezni
a legendák világába.


1. Jurij Gagarin sisakjáról hiányzik a CCCP felirat. (Pervij Rejsz
k Zvezdam (Első út a csillagokhoz)

Gagarin, az első

A Szovjetunióban az első Föld körüli repülésre Jurij Gagarint és German
Tyitovot 1961. január 18-án jelölték ki. Kamanyin naplójában visszatükröződik
annak az időszaknak olyan jegye is, mint a szovjet politikai vezetés azon
követelése, hogy elérjék és túlszárnyalják az Egyesült Államokat. Ezért
tulajdonítottak óriási jelentőséget az ember űrrepülésének. Kamanyin beszámol
arról is, hogy nem sokkal a startra kijelölt nap előtt felhívta őt Versinyin,
a légierő marsallja, aki olyan értesítést kapott, hogy az amerikaiak állítólag
április 28-áig felbocsátják első emberszállító űrhajójukat. A főparancsnokot
Kamanyin megnyugtatta, hogy a Vosztokot feltétlenül elindítják 11-én vagy
12-én.
A legfrissebb adatok szerint a NASA-nál felmerült, hogy az 1961. március
24-ére tervezett űrrepülés ne csak a Mercury-űrhajó hordozórakétájának,
a Redstone-nak a főpróbája legyen, hanem indítsák el egy negyedórás űrugrásra
az első amerikai űrhajóst. ("A versenyzők a célszalaghoz közeledtek.
Gilruth (Robert Gilruth, a Project Mercury vezetője, SN megjegyzése.) azt
fontolgatta, hogy már márciusban fölküldi Shepardet, Wernher von Braun
azonban ragaszkodott egy utolsó próbához a Redstone-rakétával. A próba
fényesen sikerült. Akkor viszont a homlokát ráncolta minden utólagos jóstehetség,
nem vesztegettek-e el drága időt." Tom Wolfe: Az Igazak, Háttér Kiadó,
1992.)
Alan Shepard így három hetet vert volna Gagarinra, ő lett volna az első
ember az űrben. Igaz, a Redstone rakéta teljesítménye nem volt elegendő
a földkörüli pálya eléréséhez, de az elsőség mégiscsak az Egyesült Államoké
lett volna, némi gyógyírt kenegetve a "szputnyik-vereség" sajgó
sebére…
Kamanyin tehát nyugodtan aludhatott és ígérhetett, a szovjet elsőség már
nem forgott veszélyben. A velem egykorúak visszaemlékezhetnek: a szovjet
propaganda alaposan ki is használta az egyébként kétségtelenül történelmi
tettet.
"Az SzKP Központi Bizottsága, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége
és a Szovjetunió Minisztertanácsa szózatában hangsúlyozza, hogy a Szovjetunió,
a győztes szocializmus országa, új szakaszt nyitott meg az emberiség fejlődésében.
Hazánk megelőzött minden államot és elsőnek küldött embert a világűrbe – mondja
a szózat. A szovjet ember diadalmas útja a világűrben, feltette a koronát a világűr
meghódításában aratott szovjet győzelmekre – állapítja meg az SzKP Központi Bizottsága,
a Legfelsőbb Tanács Elnöksége és a Szovjetunió Minisztertanácsa. Mi nem a háború,
hanem a béke és a biztonság szolgálatába állítjuk a szovjet eredményeket. Az
SzKP Központi Bizottsága, a Legfelsőbb Tanács Elnöksége és a Szovjetunió Minisztertanácsa
nemcsak a szovjet nép, hanem az egész emberiség győzelmének is tekinti a világűrben
elért szovjet győzelmeket."


2. Gagarin öltöztetése. E ruha fölé kerül majd a narancssárga szkafander.
(APN – Pervij Rejsz k Zvezdam, Első út a csillagokhoz)
Hogy a kétségtelen rakétafölény birtokában ki kit fenyegetett, ki védte
meg a békét kitől, ezt mindenki döntse el saját maga. Mi térjünk vissza
a Vosztokhoz és Gagarinhoz!
A kétségtelenül óriási jelentőségű űrrepüléshez már a kezdetben olyan
nagymértékű titkolózás járult, hogy Gagarin útjának tényleges részletei
egész egyszerűen
sűrű homályba vesztek. Kezdjük a hordozórakétával. Katonai jelentősége
miatt számos könyvben, újságban hamis képek jelentek meg a Vosztok-rakétáról,
általában geofizikai, vagy kisebb katonai rakétákkal "helyettesítették".
Az űrhajóból is volt egy másféle példány, és ezt ismerhette meg a közönséges
halandó. Természetesen a Magyar Posta bélyegein is az ál-Vosztokot őrizhetik
albumjaikban a bélyeggyűjtők.
Meg kell említenem Grigorij Nyeljubovot,
a szovjet űrhajóscsoport "fenegyerekét".
Egoista, individualista, a mindenben és mindenáron győzni akaró természete
miatt a nagyfokú cenzúrázás következtében jó néhány Gagarin-kép lett retusálás
áldozata, az űrrepülésről szóló beszámolókat pedig hiányossá, érthetetlenné
tette. Nyeljubovot fizikai adottságai és képességei a legjobbak közé sorolták,
viszont túlságosan is igyekezett mindenben az első lenni, hiányzott belőle
a kellő önmérséklet. Ő volt a "társaság lelke", mindig tréfára
kész, elmés viccek gyártója. Azonnal szót értett az orvosokkal, a feljebbvalókkal.
Széles látókörű, gyors felfogású és gyors reflexű ember volt, a pszichológusok
azonban túlságosan is egocentrikusnak ítélték ahhoz, hogy ő legyen az
első. Az orvosok ugyanis tudatában voltak annak, hogy egy világtörténelmi
vállalkozásnak
nemcsak a végrehajtásához szükséges lelki erő, hanem az utána következő
dolgok elviseléséhez is. Így lett végül Gagarin és Tyitov mögött a harmadik,
a tartalék tartaléka.
Nyeljubov azonban már 1961 kora őszén, Tyitov augusztusi
repülését követően egy vasúti állomáson katonai járőrrel került összeütközésbe.
A járőr három
űrhajósjelöltet – Nyeljubovot, Anyikejevet és Filatyevet – igazoltatott
és tartóztatott fel. Amikor az űrhajósközpont arra kérte a helyőrség
parancsnokságának ügyeletesét, hogy ne csináljon "ügyet" az
incidensből, és elégedjenek meg Nyeljubov bocsánatkérésével, ő nem volt
hajlandó még formálisan sem
elnézést kérni. Ezután az űrhajós csoport parancsnoka, Kamanyin altábornagy
beosztottjainak pökhendi magatartásán feldühödve úgy rendelkezett, hogy
mindhárom jelöltet töröljék az állományból. A többiek véleménye szerint
Anyikejev és Filatyev túl szigorúan bűnhődtek, mert csak a társaság passzív
tagjai voltak, Kamanyin azonban hajthatatlannak bizonyult.


3. Gagarin öltöztetése. A kép hátteréből eltűntek a berendezések, műszerek
és a másik férfi. A szkafander már Gagarinon van, a sisakon viszont
még mindig nincs ott a CCCP felirat (Pervije Sztupeni, Az első lépcsők,
Molodaja Gvardija, 1975.)

A földi "űrvagány" a Távol-Keletre
került. Egykori társai közül mind többen jutottak el a kozmoszba, és ez
a tény végképp megtörte Nyeljubovot. Egyre többet nyúlt a búfelejtővel
csordultig töltött pohárért, és egyre többször mesélte, hogy hajdanán ő
volt Gagarin tartalékának a tartaléka. De senki sem hitt neki. Ittas állapotban
érte utol a halál, a jegyzőkönyv tanúsága szerint "a Távol-Keleti
Vasút Ippolitovka állomásánál a vasúti hídon az átrobogó vonat halálra
gázolta."
Az űrrepülés alatti nagy ellentmondások közé tartozik, hogy a Horn-fok
feletti elrepülést 7 óra 22 percben adták meg az április 13-i magyar
újságok. A "legendagyártók" csak erre vártak – igaz, majd harminc
esztendőig…Tény, hogy a Vosztok nem érhetett olyan hamar a Horn-fok
fölé, de ez számomra
nem az űrrepülés tényét vonja kétségbe, hanem a megadott adat helyességét!
A kérdés csak az: a TASzSz rossz adatot közölt, vagy a magyaroknál csúszott
be a hiba? Ez utóbbival nincs mit tenni, de ha az eredeti orosz adat
pontatlan volt, én akkor is csak azt a kérdést tehetem fel, hogy ki merte
volna a
nyilvánvalóan rossz, de a TASzSz-tól származó adatot kijavítani, 1961-ben,
Magyarországon? Erről és az ellenőrzésről csak annyit: az űrrepülés magyar
idő szerint április 12-én, reggel zajlott le. Az abban az időben déli
12 óra után megjelenő Esti Hírlap is csak másnap, azaz 13-án számolt
be Gagarin
űrrepüléséről.
A közzétett képeken, filmen az öltözködő, majd beöltözött Gagarin sisakján
nincs ott a jellegzetes CCCP felirat! A buszba való beszállás után viszont
már megjelennek a jól ismert piros betűk. Ez is "csak" azt
bizonyítja, hogy a Gagarinról bemutatott filmet legalább két részből
vágták össze.

4. Az utolsó gombolások és a sisakra is "megérkezett" a CCCP
felirat (APN-fotó).
Gagarin útjának leghomályosabb része a leszállás volt. Szinte minden
forrásmunka megemlíti a földet érés pontos helyét, idejét, de annak módja
egyszerűen ködbe veszik. Ízelítől néhány példa:
"Az űrhajó mind sűrűbb légrétegekbe jutott…Tízezer méter…Kilencezer…Nyolc…Hét…
Odalenn megcsillant a Volga szalagja…Tíz óra ötvenöt perckor, miután
körülrepülte a földgolyót, a Vosztok szerencsésen földet ért az előre
meghatározott körzetben, a "Lenini út" kolhoz őszi szántásán, Engels
városától délnyugatra, Szmelovka falu közelében. Amint szilárd talajra léptem,
körülnéztem
és észrevettem egy asszonyt meg egy kislányt; ott álltak egy tarka borjú
mellett, s kíváncsian néztek engem."
"A repülőút megtétele után, magyar idő szerint ma, szerdán, 1961. április
12-én 8 óra 55 perckor, az űrhajó sikeresen földet ért a Szovjetunió előre
megadott területén, miután végrehajtotta az előírt kutatási programot. Gagarin
őrnagy
visszatérése után kijelentette:
– Kérem, jelentsék a pártnak és a kormánynak és személyesen Nyikita Szergejevics
Hruscsovnak, hogy a leereszkedés zavartalan volt, jól érzem magam, sérülésem,
vagy zúzódásom nincs."
"A Komszomolszkaja Pravda tudósítója
az alábbiakat írja Gagarin földre érkezéséről: Ivan Rugyenko traktoros,
aki a közelben dolgozott,
jól látta az űrhajó leereszkedését. Rugyenko a következőket mondja: az
űrhajós ejtőernyővel ereszkedett le a közelünkben. Társaimmal azonnal
hozzárohantunk. Teljesen nyugodt, egészséges embert láttunk magunk előtt.
Egyik kezén óra
volt, a másikon a zubbony ujjára erősített kis tükör."
A Szovjetszkaja Rosszija tudósítója felkereste azt a helyet,
ahol Gagarin földet ért.
"A falu lakosai elmondották, hogy egy idős parasztasszony valami szokatlant
vett észre az égen. Kifutott az utcára, és meglátta, hogy egy furcsa ruhába
öltözött ember integet neki. A közelben dolgozó traktorosok is észrevették a
jövevényt.
Az odasereglő kolhozparasztok segítettek levenni az űrhajós öltönyét és a sisakot.
Amikor az űrhajós fejfedő nélkül maradt, valaki megajándékozta egy tányérsapkával."
Gagarin a Vosztok leszállásáról a következőt mondta az 1961. április 15-ei
sajtótájékoztatón:
– A Szovjetunióban különböző változatokat dolgoztak ki a leereszkedésre,
a többi között kidolgozták a leereszkedés ejtőernyős változatát is. De
a mostani úton a pilóta a fülkében tartózkodott…

5. Grigorij Nyeljubov csak 1986. április 8-án "nyerte vissza az
arcát". Az Izvesztyija több napos sorozatban számolt be az első
szovjet űrhajóscsoportról. Elöl ül Jurij Gagarin, mögötte tartaléka German
Tyitov. Állnak: Grigorij Nyeljubov és Andrijan Nyikolajev.



6.
Nyeljubov nem jelenhetett meg többé a nyilvánosság előtt. Többnyire "csak" a
fejét retusálták felismerhetetlenné, de sokkal egyszerűbbnek bizonyult,
ha Gagarin mögül eltűnik a szék, a busz, azaz egyáltalán nincs mögötte
senki és semmi. (Pervije v Mire, Elsők a világon, Planyeta, 1987.).

Ma már tudjuk, hogy Gagarin nem mondott igazat, hiszen ő is katapultált
az űrhajóból, és nem azzal együtt ért földet. Az űrrepülésről rögzített
adatok vaskos köteteinek egyik példányát Párizsban őrzik. A Vosztok leszállása
így történt:
"Alulírott Ivan Boriszenko, a Cskalov Központi Repülőklub sportbiztosa tanúsítom,
hogy moszkvai idő szerint 10 óra 55 perckor a szaratovi területen Szmelovka
falu közelében földet ért a Vosztok űrhajó. A leszállás koordinátái: északi szélesség
51° 16′, keleti hosszúság 45° 59′. Aláírás: Ivan Boriszenko."
Itt némi pontosításra van szükség. 20 perccel a leszállás előtt Gagarin
még az űrhajóban volt, és nagyjából 220 m/s sebességgel zuhant lefelé.
7 km-es magasságnál lerobbantották az űrkabin záró fedelét, és Gagarin
katapultált. Két másodperc elteltével kinyílt a stabilizáló ernyő, majd
4 km-es magasságban levált róla a katapultülés. Ekkor nyitott az űrhajós
főernyője, és nemsokára épségben földet ért.
Boriszenko 15-20 perccel az űrhajó leszállása
után ért Gagarin földet érésének helyéhez. Meglepetésére az embergyűrűben
álló Gagarin kissé
csalódottnak tűnt, olyan benyomást keltve, mintha nem egészen tudná,
mi is történt vele. "A sportfelügyelő mindjárt a Vosztok leereszkedésének
helyén hivatalosan nyilvántartásba vett; három olyan világrekordot, amelyet
Jurij Gagarin szovjet űrhajón állított fel. A múlt év őszén ugyanis Barcelonában
a Nemzetközi Repülési Bizottság ülésszakán kidolgozták az új rekord nyilvántartási
rendszert olyan űrutazásokra, amelyek a Föld felszínétől 100 kilométernél
nagyobb magasságokban zajlanak le. Jurij Gagarin szovjet űrhajós mai
példátlan repülőútjával egyszerre három világcsúcsot állított fel – kozmikus
magassági
csúcsot, kozmikus repülési időtartam-csúcsot és az embert szállító űrhajók
teherbírási csúcsát. Ilyen eredmények eddig még nem voltak a történelemben."
Csakhogy a bizottsági rekordszabályzatnak volt (van) egy olyan pontja is,
mely szerint a rekordot csak abban az esetben lehet figyelembe venni, ha
a pilóta azzal együtt száll fel – és le! Így válik érthetővé az a titkolózás,
amely az első Vosztok földet érése köré fonódott. Ha ugyanis Gagarin nem
az űrhajóval együtt ért földet, akkor a rekord nem hitelesíthető. Oda az
elsőség, oda a szocialista rendszer fölénye, győzelme az amerikai imperializmus
felett. Meg azután mit gondolnak majd az egyszerű emberek arról az űrhajóról,
amelyet mint egy süllyedő hajót kell elhagyni a földre érkezés előtt…
Keserves harc kezdődött a bizottságban. A szovjetek több mint harminc kötetes
dokumentum csomaggal bizonygatták a rekordok meglétét, az ellentábor a
kétségtelenül egyértelmű paragrafusra hivatkozott. Csak a Vosztok-3 és
-4 páros űrrepülése után jutottak egy enyhén kompromisszumos dűlőre. Űrrepülési
időnek továbbiakban – a paragrafus szellemében – csak az űreszköz fedélzetén
eltöltött időt ismerik el, tehát a gagarini 108 perc a katapultálásig értendő,
pontosan úgy, mint a további Vosztok-űrhajósoké. A Nemzetközi Repülési
Bizottság tehát az első űrrepülési rekordot 108 percben és egy Föld körüli
keringésben ismerte el, bár Gagarin teljes mértékben nem teljesítette az
utóbbi feltételt sem. Űrutazása olyan etalon maradt, amelyet soha többet
nem ismételtek meg, hiszen Gagarin követői mind egynél többször kerülték
meg bolygónkat.

Egy legenda születése

Vlagyimir Iljusin a híres repülőgéptervező fiaként, 1927. március 31-én
látja meg a napvilágot, és 1952-ben már berepülő-pilóta. 1957-ben a T-3-mas
tesztcsoport tagjaként berepüli a Szu-7-es szuperszonikus vadászgép prototípusát.
A szeptember már a Szu-9-es pilótafülkéjében találja, és 1959. július 14-én
világrekordot állít fel a típus módosított változatával: 28 ezer 857 méter
magasra emelkedik. 1960-ban megkapja a Szovjetunió hőse kitüntetést. 1960.
június 2-án autóbaleset következtében részleges sérüléseket szenved, és
elmondása szerint Hangcsou-ba, Kínába öthetes, speciális – feltehetőleg
akupunktúrás – kezelésre küldik.

1961. április 10-én a Daily Workerben szenzációs hír jelenik
meg egy kommunista újságíró, Dennis Ogden tollából, hogy a Szovjetunió
embert juttatott a világűrbe, de az a visszatérésnél balesetet szenvedett.
A következő napon egy francia újságíró, Eduard Brobovsky meg is nevezi
az első kozmonautát, Vlagyimir Iljusin személyében. Más források egyöntetűen
viszont azt állítják, hogy Iljusin – tavalyi balesetének következtében
– még bottal sétálgat ezekben a napokban…
1962. szeptember 7-én ül be ismét a módosított Szu-9-esbe: hosszantartó
repüléssel, 21 kilométeres magasságban ismét rekordot állít fel. 1965.
júniusában berepüli a Szu-24-es prototípusát, a T-6-ost. 1966-ban oklevéllel
ismerik el, hogy Vlagyimir Iljusin a Szovjetunió berepülő-pilótája. 1966-67-ben
instruktorként dolgozik a Cskalov Teszt Pilóta Iskolában, ahol tanítványa
lesz a második szovjet űrhajós, German Tyitov. További munkássága elismeréseként
1976-ban Lenin-renddel tüntetik ki.
Kenneth Gatland, a neves brit űrkutatási szakember 1967-ben a következőket
mondta Dennis Ogden történetéről:


7. Bár a tagok különféle okok miatt állandóan cserélődtek, eredetileg
hatan voltak a Vosztok készenléti csoportban. A felvétel valószínűleg
1961 májusában, Szocsiban készült. Hátsó sor balról-jobbra: Popovics,
Nyeljubov, Tyitov, Bikovszkij. Ülő sor balról-jobbra: Nyikolajev,
Gagarin, Koroljov főkonstruktőr és az űrhajóskiképző központ első
parancsnoka, Karpov. (German Tyitov: Na Zvezdnih i Zemnih Orbitah,
A Föld körül és a csillagokhoz, Gyetszkaja Lityeratura, 1987.)

 


8. A cenzor ezúttal hanyagul végezte a munkáját. Nyeljubovot ugyan eltüntette,
de bal kezének ujjai ott maradtak a mellette álló Tyitov vállán!
(Sz.P. Koroljov, Nauka, 1986.)

 

"A rémhír Moszkvából terjedt el (Dennis Ogden
a Daily Worker moszkvai tudósítója volt). 1961. április 7-én a Szovjetunióban,
a legnagyobb titokban
embert bocsátottak fel Föld körüli pályára. A Rosszija nevű űrhajó háromszor
kerülte meg bolygónkat. Április 11-én éjfél körül újabb üzenet érkezett
a szovjet fővárosból, ezúttal ismeretlen forrástól származtatva. Az első
kozmonauta az űrrepülés után leírhatatlan állapotban van fizikailag és
érzelmileg. Az üzenet folytatásaként megerősíti, hogy az űrhajós berepülő-pilótaként
egy híres repülőgéptervező fia. A szovjet és külföldi újságírók egész
éjjel virrasztottak, a hivatalos bejelentésre várva. Ez a megerősítés
azonban
sohasem történt meg, a moszkvai rádió hallgatott.
Az alaptörténetet a francia Brobovsky színezte tovább, az ő ötlete volt,
hogy a titokzatos űrhajós nem más, mint Iljusin fia, Vlagyimir.
A Fehér Ház sajtófőnökéhez Pierre Salingerhez
fordultam, de az amerikai kormány nem tudta megerősíteni a hírt. A beszerzett
adatok szerint Iljusin a moszkvai Traumatológiai Kórház elhagyása után
1961 januárjának végéig ágyhoz volt kötve, és áprilisban is csak bottal
tudott járni.
Frank Edwards melegítette fel az Iljusin-sztorit ufós könyvében. A sikeres
Apollo Holdra szállással a történet kikerült az emberek érdeklődési köréből
a Szovjetunió széteséséig. 1990-ben Nemere István is "lehúzott egy
bőrt a rókáról", bár ő már Gagarin halálát gyilkosságnak, Iljusin
balesetét szándékosnak írta le. Az hogy a közúti szerencsétlenség egy
évvel korábban volt, az írót láthatólag nem zavarta…
1999-ben íródott az Iljusin-szaga utolsó (?) fejezete. Dr. Elliott Haimoff
a Global Science Productions producere és moszkvai segítője Paul Csarinszkij
összehozta az 51 perces Iljusin-filmet. A szöveg szerint Iljusin április
7-én indult, és három keringésig minden rendben ment. Az út végén azonban
az űrhajóval megszakadt a rádiókapcsolat, és a visszatérés folyamán az
űrhajós nem tudott katapultálni. Ráadásul Kínában került sor a kemény leszállásra.
Kína és a Szovjetunió között azonban az 1960-as években korántsem volt
felhőtlen a kapcsolat. A kínaiak nemes egyszerűséggel elfogták Iljusint
és csak egy évvel később egy országok közötti titkos egyezmény keretében
adták őt vissza hazájának. A film további sugallata volt, hogy Gagarint
a KGB ölette meg, mert kezelhetetlenné, ellenőrizhetetlenné vált.


9. Vlagyimir Iljusin

 

A Spektrum televízió által bemutatott film kétségtelenül
tartalmazott érdekes, eddig még nem látott felvételeket a szovjet űrhajózás
történetéből, de Vlagyimir Iljusin űrrepülését egyetlen kockája sem erősítette
meg. A film végén maga Iljusin sem vállalkozott az előzetesen megbeszélt
interjúra, de a megszólaló, és régóta az Egyesült Államokban élő Szergej
Hruscsov (az egykori pártfőtitkár fia) és Roald Szaggyejev akadémikus egyetlen
szót sem ejtett Iljusin űrrepüléséről.
Kérdések, melyekre van válasz?
Az első űrhajós – a "gagarini" – csoport 20 tagjának a nevét
csak negyedszázaddal kiválasztásuk után ismerhette meg a világ. Iljusin
nem volt tagja ennek a csoportnak, tehát ha felkészítették volna űrrepülésre,
akkor melyik csoportban történhetett meg, és kik voltak a társai? Miért
nincs egyetlen felvétel, miért nem számol be róluk egyetlen naplórészlet,
vagy visszaemlékezés sem?
Miként lehetséges az, hogy ha sokkal kisebb problémákért kiszuperáltak
űrhajósokat a készülő keretből, mint például Kartasovot, akit egy centrifuga
gyakorlat után a hátán keletkező apró bevérzések miatt tanácsoltak el,
hogy Iljusin repülhetett nem sokkal súlyos autóbalesete után?

{mosimage}
10. Állítólagos kép Iljusinról. Nem ismerünk egyéb felvételt, amely felkészülés,
űrrepülés, leszállás után mutatná Iljusint.

 

Miért hallgat(ott) az Egyesült Államok, amikor felderítési adatok révén,
az U-2-es kémrepülőgépek felvételei alapján pontos információk álltak rendelkezésükre
az indítandó szovjet nagyrakétákról? Mi késztethette az Egyesült Államokat
a hallgatásra, ha a legkisebb kétely is felmerült volna bennük a szovjet
elsőséggel szemben – az első szputnyik, az első élőlény, az első ember
a világűrben – hogy visszaszerezzék Amerika megtépázott nimbuszát? Miért
nem számoltak be Iljusin űrrepüléséről azok az emberek, akik az indításnál,
illetve a leszállásnál a helyszínen voltak? Hol van az űrkabin?
Befejezésül egy halk, de szubjektív kérdést teszek fel: miért
nem lehetett bemutatni a mégoly rossz állapotban lévő Iljusint történelmi
űrrepülése után, hiszen a szovjet hős nemcsak a kozmoszt, hanem az imperialista
Amerikát is legyőzte…?

A mellékelt
táblázat
adataiból kiderül, hogy a Vosztok 1 leszállása nem lehetett
7 óra 55 perckor, mint ahogy a különböző források megadják. Ez az időpont
az űrhajó elhagyását, a katapultálási időt jelenti. Mivel csak a Vosztok-3
űrkabinjának pontos földet érési idejét ismerjük, a dőlt betűs adatok kalkuláltak.
A kabinok földet érési idejét a Vosztok-3 katapultálási idejétől a kabin
földet érésnek idejéig eltelt 4 perc 10 másodperc hozzáadásával jeleníti
meg. Gagarin földet érési idejét Tyitov idejéből számoltam (7 perc).

Ajánljuk...