A legendák sosem halnak meg
Legutóbb, az Űrhajózás Napján a magyar “királyi televízió” adott leckét, a történelmet másként tudóknak. A műsorvezető páros hölgytagja kapva-kapott a neves történész-kutató kissé kétértelműen megfogalmazott bevezetőjén, és tényként szegezte dr. Horváth Andrásnak, hogy Vlagyimir Iljusin négy nappal megelőzte Gagarint a világ első űrrepülésében. A Planetárium igazgatója, meghívott szakértő vendégként és egyre ingerültebben hiába próbálta tudományos mederbe terelni a műsorfolyamot, a legenda ismét életre kelt.
A helyzetet súlyosbította, hogy az adással szinte egy időben a Kossuth-rádió is bejelentette, hogy a világ első űrrepülését Vlagyimir Iljusin hajtotta végre 1961. április 8-án, de a leszállás az űrhajós oly súlyosan megsérült, hogy ilyen állapotában nem akarták a szovjet hőst a világnak bemutatni. Gagarin csak “beugrott” Iljusin helyére, és eljátszotta a történelmi szerepet. A magyar nyelvű, tudományos igényű Spektrum televízió is sorompóba állt, és T-akták címmel vetített sorozatában felelevenítette az Iljusin-sztorit. Vajon, mi lehet az oka, hogy az ilyen típusú legendák halhatatlanok? Miért állítják többen azt, hogy sosem jártunk a Holdon, amikor az űreszközeink (holdkompok leszállóegységei, holdautók stb.) még mindig ott vannak ragyás felszínén? Melyek azok az okok, amelyek értelmében “el kellene venni” az ELSŐ dicsőségét Gagarintól? Azt javaslom, most ne foglalkozzunk a kérdésekre adható társadalmi-lélektani válaszokkal, az Iljusin-történetet a Gagarin-űrrepülését vitathatatlanul övező homályos, ellentmondó részletek megvilágításával próbáljuk meg visszahelyezni a legendák világába. |
|
Gagarin, az első A Szovjetunióban az első Föld körüli repülésre Jurij Gagarint és German Tyitovot 1961. január 18-án jelölték ki. Kamanyin naplójában visszatükröződik annak az időszaknak olyan jegye is, mint a szovjet politikai vezetés azon követelése, hogy elérjék és túlszárnyalják az Egyesült Államokat. Ezért tulajdonítottak óriási jelentőséget az ember űrrepülésének. Kamanyin beszámol arról is, hogy nem sokkal a startra kijelölt nap előtt felhívta őt Versinyin, a légierő marsallja, aki olyan értesítést kapott, hogy az amerikaiak állítólag április 28-áig felbocsátják első emberszállító űrhajójukat. A főparancsnokot Kamanyin megnyugtatta, hogy a Vosztokot feltétlenül elindítják 11-én vagy 12-én. A legfrissebb adatok szerint a NASA-nál felmerült, hogy az 1961. március 24-ére tervezett űrrepülés ne csak a Mercury-űrhajó hordozórakétájának, a Redstone-nak a főpróbája legyen, hanem indítsák el egy negyedórás űrugrásra az első amerikai űrhajóst. (“A versenyzők a célszalaghoz közeledtek. Gilruth (Robert Gilruth, a Project Mercury vezetője, SN megjegyzése.) azt fontolgatta, hogy már márciusban fölküldi Shepardet, Wernher von Braun azonban ragaszkodott egy utolsó próbához a Redstone-rakétával. A próba fényesen sikerült. Akkor viszont a homlokát ráncolta minden utólagos jóstehetség, nem vesztegettek-e el drága időt.” Tom Wolfe: Az Igazak, Háttér Kiadó, 1992.) Alan Shepard így három hetet vert volna Gagarinra, ő lett volna az első Kamanyin tehát nyugodtan aludhatott és ígérhetett, a szovjet elsőség már nem forgott veszélyben. A velem egykorúak visszaemlékezhetnek: a szovjet propaganda alaposan ki is használta az egyébként kétségtelenül történelmi tettet. “Az SzKP Központi Bizottsága, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége és a Szovjetunió Minisztertanácsa szózatában hangsúlyozza, hogy a Szovjetunió, a győztes szocializmus országa, új szakaszt nyitott meg az emberiség fejlődésében. Hazánk megelőzött minden államot és elsőnek küldött embert a világűrbe – mondja a szózat. A szovjet ember diadalmas útja a világűrben, feltette a koronát a világűr meghódításában aratott szovjet győzelmekre – állapítja meg az SzKP Központi Bizottsága, a Legfelsőbb Tanács Elnöksége és a Szovjetunió Minisztertanácsa. Mi nem a háború, hanem a béke és a biztonság szolgálatába állítjuk a szovjet eredményeket. Az SzKP Központi Bizottsága, a Legfelsőbb Tanács Elnöksége és a Szovjetunió Minisztertanácsa nemcsak a szovjet nép, hanem az egész emberiség győzelmének is tekinti a világűrben elért szovjet győzelmeket.” |
|
 2. Gagarin öltöztetése. E ruha fölé kerül majd a narancssárga szkafander. (APN – Pervij Rejsz k Zvezdam, Első út a csillagokhoz) |
Hogy a kétségtelen rakétafölény birtokában ki kit fenyegetett, ki védte meg a békét kitől, ezt mindenki döntse el saját maga. Mi térjünk vissza a Vosztokhoz és Gagarinhoz! A kétségtelenül óriási jelentőségű űrrepüléshez már a kezdetben olyan nagymértékű titkolózás járult, hogy Gagarin útjának tényleges részletei egész egyszerűen sűrű homályba vesztek. Kezdjük a hordozórakétával. Katonai jelentősége miatt számos könyvben, újságban hamis képek jelentek meg a Vosztok-rakétáról, általában geofizikai, vagy kisebb katonai rakétákkal “helyettesítették”. Az űrhajóból is volt egy másféle példány, és ezt ismerhette meg a közönséges halandó. Természetesen a Magyar Posta bélyegein is az ál-Vosztokot őrizhetik albumjaikban a bélyeggyűjtők. |
Meg kell említenem Grigorij Nyeljubovot, a szovjet űrhajóscsoport “fenegyerekét”. Egoista, individualista, a mindenben és mindenáron győzni akaró természete miatt a nagyfokú cenzúrázás következtében jó néhány Gagarin-kép lett retusálás áldozata, az űrrepülésről szóló beszámolókat pedig hiányossá, érthetetlenné tette. Nyeljubovot fizikai adottságai és képességei a legjobbak közé sorolták, viszont túlságosan is igyekezett mindenben az első lenni, hiányzott belőle a kellő önmérséklet. Ő volt a “társaság lelke”, mindig tréfára kész, elmés viccek gyártója. Azonnal szót értett az orvosokkal, a feljebbvalókkal. Széles látókörű, gyors felfogású és gyors reflexű ember volt, a pszichológusok azonban túlságosan is egocentrikusnak ítélték ahhoz, hogy ő legyen az első. Az orvosok ugyanis tudatában voltak annak, hogy egy világtörténelmi vállalkozásnak nemcsak a végrehajtásához szükséges lelki erő, hanem az utána következő dolgok elviseléséhez is. Így lett végül Gagarin és Tyitov mögött a harmadik, a tartalék tartaléka. |
|
Nyeljubov azonban már 1961 kora őszén, Tyitov augusztusi repülését követően egy vasúti állomáson katonai járőrrel került összeütközésbe. A járőr három űrhajósjelöltet – Nyeljubovot, Anyikejevet és Filatyevet – igazoltatott és tartóztatott fel. Amikor az űrhajósközpont arra kérte a helyőrség parancsnokságának ügyeletesét, hogy ne csináljon “ügyet” az incidensből, és elégedjenek meg Nyeljubov bocsánatkérésével, ő nem volt hajlandó még formálisan sem elnézést kérni. Ezután az űrhajós csoport parancsnoka, Kamanyin altábornagy beosztottjainak pökhendi magatartásán feldühödve úgy rendelkezett, hogy mindhárom jelöltet töröljék az állományból. A többiek véleménye szerint Anyikejev és Filatyev túl szigorúan bűnhődtek, mert csak a társaság passzív tagjai voltak, Kamanyin azonban hajthatatlannak bizonyult. |
|
A földi “űrvagány” a Távol-Keletre került. Egykori társai közül mind többen jutottak el a kozmoszba, és ez a tény végképp megtörte Nyeljubovot. Egyre többet nyúlt a búfelejtővel csordultig töltött pohárért, és egyre többször mesélte, hogy hajdanán ő volt Gagarin tartalékának a tartaléka. De senki sem hitt neki. Ittas állapotban érte utol a halál, a jegyzőkönyv tanúsága szerint “a Távol-Keleti Vasút Ippolitovka állomásánál a vasúti hídon az átrobogó vonat halálra gázolta.” Az űrrepülés alatti nagy ellentmondások közé tartozik, hogy a Horn-fok feletti elrepülést 7 óra 22 percben adták meg az április 13-i magyar újságok. A “legendagyártók” csak erre vártak – igaz, majd harminc esztendőig…Tény, hogy a Vosztok nem érhetett olyan hamar a Horn-fok fölé, de ez számomra nem az űrrepülés tényét vonja kétségbe, hanem a megadott adat helyességét! A kérdés csak az: a TASzSz rossz adatot közölt, vagy a magyaroknál csúszott be a hiba? Ez utóbbival nincs mit tenni, de ha az eredeti orosz adat pontatlan volt, én akkor is csak azt a kérdést tehetem fel, hogy ki merte volna a nyilvánvalóan rossz, de a TASzSz-tól származó adatot kijavítani, 1961-ben, Magyarországon? Erről és az ellenőrzésről csak annyit: az űrrepülés magyar idő szerint április 12-én, reggel zajlott le. Az abban az időben déli 12 óra után megjelenő Esti Hírlap is csak másnap, azaz 13-án számolt be Gagarin űrrepüléséről. A közzétett képeken, filmen az öltözködő, majd beöltözött Gagarin sisakján nincs ott a jellegzetes CCCP felirat! A buszba való beszállás után viszont már megjelennek a jól ismert piros betűk. Ez is “csak” azt bizonyítja, hogy a Gagarinról bemutatott filmet legalább két részből vágták össze. |
|
 4. Az utolsó gombolások és a sisakra is “megérkezett” a CCCP felirat (APN-fotó). |
Gagarin útjának leghomályosabb része a leszállás volt. Szinte minden forrásmunka megemlíti a földet érés pontos helyét, idejét, de annak módja egyszerűen ködbe veszik. Ízelítől néhány példa: “Az űrhajó mind sűrűbb légrétegekbe jutott…Tízezer méter…Kilencezer…Nyolc…Hét… Odalenn megcsillant a Volga szalagja…Tíz óra ötvenöt perckor, miután körülrepülte a földgolyót, a Vosztok szerencsésen földet ért az előre meghatározott körzetben, a “Lenini út” kolhoz őszi szántásán, Engels városától délnyugatra, Szmelovka falu közelében. Amint szilárd talajra léptem, körülnéztem és észrevettem egy asszonyt meg egy kislányt; ott álltak egy tarka borjú mellett, s kíváncsian néztek engem.” “A repülőút megtétele után, magyar idő szerint ma, szerdán, 1961. április 12-én 8 óra 55 perckor, az űrhajó sikeresen földet ért a Szovjetunió előre megadott területén, miután végrehajtotta az előírt kutatási programot. Gagarin őrnagy visszatérése után kijelentette: – Kérem, jelentsék a pártnak és a kormánynak és személyesen Nyikita Szergejevics Hruscsovnak, hogy a leereszkedés zavartalan volt, jól érzem magam, sérülésem, vagy zúzódásom nincs.” |
“A Komszomolszkaja Pravda tudósítója az alábbiakat írja Gagarin földre érkezéséről: Ivan Rugyenko traktoros, aki a közelben dolgozott, jól látta az űrhajó leereszkedését. Rugyenko a következőket mondja: az űrhajós ejtőernyővel ereszkedett le a közelünkben. Társaimmal azonnal hozzárohantunk. Teljesen nyugodt, egészséges embert láttunk magunk előtt. Egyik kezén óra volt, a másikon a zubbony ujjára erősített kis tükör.” |
|
A Szovjetszkaja Rosszija tudósítója felkereste azt a helyet, ahol Gagarin földet ért. “A falu lakosai elmondották, hogy egy idős parasztasszony valami szokatlant vett észre az égen. Kifutott az utcára, és meglátta, hogy egy furcsa ruhába öltözött ember integet neki. A közelben dolgozó traktorosok is észrevették a jövevényt. Az odasereglő kolhozparasztok segítettek levenni az űrhajós öltönyét és a sisakot. Amikor az űrhajós fejfedő nélkül maradt, valaki megajándékozta egy tányérsapkával.” Gagarin a Vosztok leszállásáról a következőt mondta az 1961. április 15-ei sajtótájékoztatón: – A Szovjetunióban különböző változatokat dolgoztak ki a leereszkedésre, a többi között kidolgozták a leereszkedés ejtőernyős változatát is. De a mostani úton a pilóta a fülkében tartózkodott… |
 5. Grigorij Nyeljubov csak 1986. április 8-án “nyerte vissza az arcát”. Az Izvesztyija több napos sorozatban számolt be az első szovjet űrhajóscsoportról. Elöl ül Jurij Gagarin, mögötte tartaléka German Tyitov. Állnak: Grigorij Nyeljubov és Andrijan Nyikolajev. |
|
Ma már tudjuk, hogy Gagarin nem mondott igazat, hiszen ő is katapultált az űrhajóból, és nem azzal együtt ért földet. Az űrrepülésről rögzített adatok vaskos köteteinek egyik példányát Párizsban őrzik. A Vosztok leszállása így történt: “Alulírott Ivan Boriszenko, a Cskalov Központi Repülőklub sportbiztosa tanúsítom, hogy moszkvai idő szerint 10 óra 55 perckor a szaratovi területen Szmelovka falu közelében földet ért a Vosztok űrhajó. A leszállás koordinátái: északi szélesség 51° 16′, keleti hosszúság 45° 59′. Aláírás: Ivan Boriszenko.” Itt némi pontosításra van szükség. 20 perccel a leszállás előtt Gagarin még az űrhajóban volt, és nagyjából 220 m/s sebességgel zuhant lefelé. 7 km-es magasságnál lerobbantották az űrkabin záró fedelét, és Gagarin katapultált. Két másodperc elteltével kinyílt a stabilizáló ernyő, majd 4 km-es magasságban levált róla a katapultülés. Ekkor nyitott az űrhajós főernyője, és nemsokára épségben földet ért. |
Boriszenko 15-20 perccel az űrhajó leszállása után ért Gagarin földet érésének helyéhez. Meglepetésére az embergyűrűben álló Gagarin kissé csalódottnak tűnt, olyan benyomást keltve, mintha nem egészen tudná, mi is történt vele. “A sportfelügyelő mindjárt a Vosztok leereszkedésének helyén hivatalosan nyilvántartásba vett; három olyan világrekordot, amelyet Jurij Gagarin szovjet űrhajón állított fel. A múlt év őszén ugyanis Barcelonában a Nemzetközi Repülési Bizottság ülésszakán kidolgozták az új rekord nyilvántartási rendszert olyan űrutazásokra, amelyek a Föld felszínétől 100 kilométernél nagyobb magasságokban zajlanak le. Jurij Gagarin szovjet űrhajós mai példátlan repülőútjával egyszerre három világcsúcsot állított fel – kozmikus magassági csúcsot, kozmikus repülési időtartam-csúcsot és az embert szállító űrhajók teherbírási csúcsát. Ilyen eredmények eddig még nem voltak a történelemben.” Csakhogy a bizottsági rekordszabályzatnak volt (van) egy olyan pontja is, mely szerint a rekordot csak abban az esetben lehet figyelembe venni, ha a pilóta azzal együtt száll fel – és le! Így válik érthetővé az a titkolózás, amely az első Vosztok földet érése köré fonódott. Ha ugyanis Gagarin nem az űrhajóval együtt ért földet, akkor a rekord nem hitelesíthető. Oda az elsőség, oda a szocialista rendszer fölénye, győzelme az amerikai imperializmus felett. Meg azután mit gondolnak majd az egyszerű emberek arról az űrhajóról, amelyet mint egy süllyedő hajót kell elhagyni a földre érkezés előtt… Keserves harc kezdődött a bizottságban. A szovjetek több mint harminc kötetes dokumentum csomaggal bizonygatták a rekordok meglétét, az ellentábor a kétségtelenül egyértelmű paragrafusra hivatkozott. Csak a Vosztok-3 és -4 páros űrrepülése után jutottak egy enyhén kompromisszumos dűlőre. Űrrepülési időnek továbbiakban – a paragrafus szellemében – csak az űreszköz fedélzetén eltöltött időt ismerik el, tehát a gagarini 108 perc a katapultálásig értendő, pontosan úgy, mint a további Vosztok-űrhajósoké. A Nemzetközi Repülési Bizottság tehát az első űrrepülési rekordot 108 percben és egy Föld körüli keringésben ismerte el, bár Gagarin teljes mértékben nem teljesítette az utóbbi feltételt sem. Űrutazása olyan etalon maradt, amelyet soha többet nem ismételtek meg, hiszen Gagarin követői mind egynél többször kerülték meg bolygónkat.Egy legenda születéseVlagyimir Iljusin a híres repülőgéptervező fiaként, 1927. március 31-én látja meg a napvilágot, és 1952-ben már berepülő-pilóta. 1957-ben a T-3-mas tesztcsoport tagjaként berepüli a Szu-7-es szuperszonikus vadászgép prototípusát. A szeptember már a Szu-9-es pilótafülkéjében találja, és 1959. július 14-én világrekordot állít fel a típus módosított változatával: 28 ezer 857 méter magasra emelkedik. 1960-ban megkapja a Szovjetunió hőse kitüntetést. 1960. június 2-án autóbaleset következtében részleges sérüléseket szenved, és elmondása szerint Hangcsou-ba, Kínába öthetes, speciális – feltehetőleg akupunktúrás – kezelésre küldik. |
|
1961. április 10-én a Daily Workerben szenzációs hír jelenik meg egy kommunista újságíró, Dennis Ogden tollából, hogy a Szovjetunió embert juttatott a világűrbe, de az a visszatérésnél balesetet szenvedett. A következő napon egy francia újságíró, Eduard Brobovsky meg is nevezi az első kozmonautát, Vlagyimir Iljusin személyében. Más források egyöntetűen viszont azt állítják, hogy Iljusin – tavalyi balesetének következtében – még bottal sétálgat ezekben a napokban… 1962. szeptember 7-én ül be ismét a módosított Szu-9-esbe: hosszantartó repüléssel, 21 kilométeres magasságban ismét rekordot állít fel. 1965. júniusában berepüli a Szu-24-es prototípusát, a T-6-ost. 1966-ban oklevéllel ismerik el, hogy Vlagyimir Iljusin a Szovjetunió berepülő-pilótája. 1966-67-ben instruktorként dolgozik a Cskalov Teszt Pilóta Iskolában, ahol tanítványa lesz a második szovjet űrhajós, German Tyitov. További munkássága elismeréseként 1976-ban Lenin-renddel tüntetik ki. Kenneth Gatland, a neves brit űrkutatási szakember 1967-ben a következőket mondta Dennis Ogden történetéről: |
|
|
“A rémhír Moszkvából terjedt el (Dennis Ogden a Daily Worker moszkvai tudósítója volt). 1961. április 7-én a Szovjetunióban, a legnagyobb titokban embert bocsátottak fel Föld körüli pályára. A Rosszija nevű űrhajó háromszor kerülte meg bolygónkat. Április 11-én éjfél körül újabb üzenet érkezett a szovjet fővárosból, ezúttal ismeretlen forrástól származtatva. Az első kozmonauta az űrrepülés után leírhatatlan állapotban van fizikailag és érzelmileg. Az üzenet folytatásaként megerősíti, hogy az űrhajós berepülő-pilótaként egy híres repülőgéptervező fia. A szovjet és külföldi újságírók egész éjjel virrasztottak, a hivatalos bejelentésre várva. Ez a megerősítés azonban sohasem történt meg, a moszkvai rádió hallgatott. Az alaptörténetet a francia Brobovsky színezte tovább, az ő ötlete volt, hogy a titokzatos űrhajós nem más, mint Iljusin fia, Vlagyimir. |
A Fehér Ház sajtófőnökéhez Pierre Salingerhez fordultam, de az amerikai kormány nem tudta megerősíteni a hírt. A beszerzett adatok szerint Iljusin a moszkvai Traumatológiai Kórház elhagyása után 1961 januárjának végéig ágyhoz volt kötve, és áprilisban is csak bottal tudott járni. Frank Edwards melegítette fel az Iljusin-sztorit ufós könyvében. A sikeres Apollo Holdra szállással a történet kikerült az emberek érdeklődési köréből a Szovjetunió széteséséig. 1990-ben Nemere István is “lehúzott egy bőrt a rókáról”, bár ő már Gagarin halálát gyilkosságnak, Iljusin balesetét szándékosnak írta le. Az hogy a közúti szerencsétlenség egy évvel korábban volt, az írót láthatólag nem zavarta… |
|
1999-ben íródott az Iljusin-saga utolsó (?) fejezete. Dr. Elliott Haimoff a Global Science Productions producere és moszkvai segítője Paul Csarinszkij összehozta az 51 perces Iljusin-filmet. A szöveg szerint Iljusin április 7-én indult, és három keringésig minden rendben ment. Az út végén azonban az űrhajóval megszakadt a rádiókapcsolat, és a visszatérés folyamán az űrhajós nem tudott katapultálni. Ráadásul Kínában került sor a kemény leszállásra. Kína és a Szovjetunió között azonban az 1960-as években korántsem volt felhőtlen a kapcsolat. A kínaiak nemes egyszerűséggel elfogták Iljusint és csak egy évvel később egy országok közötti titkos egyezmény keretében adták őt vissza hazájának. A film további sugallata volt, hogy Gagarint a KGB ölette meg, mert kezelhetetlenné, ellenőrizhetetlenné vált. |
|
A Spektrum televízió által bemutatott film kétségtelenül tartalmazott érdekes, eddig még nem látott felvételeket a szovjet űrhajózás történetéből, de Vlagyimir Iljusin űrrepülését egyetlen kockája sem erősítette meg. A film végén maga Iljusin sem vállalkozott az előzetesen megbeszélt interjúra, de a megszólaló, és régóta az Egyesült Államokban élő Szergej Hruscsov (az egykori pártfőtitkár fia) és Roald Szaggyejev akadémikus egyetlen szót sem ejtett Iljusin űrrepüléséről. Kérdések, melyekre van válasz? Az első űrhajós – a “gagarini” – csoport 20 tagjának a nevét csak negyedszázaddal kiválasztásuk után ismerhette meg a világ. Iljusin nem volt tagja ennek a csoportnak, tehát ha felkészítették volna űrrepülésre, akkor melyik csoportban történhetett meg, és kik voltak a társai? Miért nincs egyetlen felvétel, miért nem számol be róluk egyetlen naplórészlet, vagy visszaemlékezés sem? Miként lehetséges az, hogy ha sokkal kisebb problémákért kiszuperáltak űrhajósokat a készülő keretből, mint például Kartasovot, akit egy centrifuga gyakorlat után a hátán keletkező apró bevérzések miatt tanácsoltak el, hogy Iljusin repülhetett nem sokkal súlyos autóbalesete után? |
|
{mosimage}
|
Miért hallgat(ott) az Egyesült Államok, amikor felderítési adatok révén, az U-2-es kémrepülőgépek felvételei alapján pontos információk álltak rendelkezésükre az indítandó szovjet nagyrakétákról? Mi késztethette az Egyesült Államokat a hallgatásra, ha a legkisebb kétely is felmerült volna bennük a szovjet elsőséggel szemben – az első szputnyik, az első élőlény, az első ember a világűrben – hogy visszaszerezzék Amerika megtépázott nimbuszát? Miért nem számoltak be Iljusin űrrepüléséről azok az emberek, akik az indításnál, illetve a leszállásnál a helyszínen voltak? Hol van az űrkabin? |
Befejezésül egy halk, de szubjektív kérdést teszek fel: miért nem lehetett bemutatni a mégoly rossz állapotban lévő Iljusint történelmi űrrepülése után, hiszen a szovjet hős nemcsak a kozmoszt, hanem az imperialista Amerikát is legyőzte…? |
|
A táblázat (020912iljusin_tablazat) adataiból kiderül, hogy a Vosztok 1 leszállása nem lehetett 7 óra 55 perckor, mint ahogy a különböző források megadják. Ez az időpont az űrhajó elhagyását, a katapultálási időt jelenti. Mivel csak a Vosztok-3 űrkabinjának pontos földet érési idejét ismerjük, a dőlt betűs adatok kalkuláltak. A kabinok földet érési idejét a Vosztok-3 katapultálási idejétől a kabin földet érésnek idejéig eltelt 4 perc 10 másodperc hozzáadásával jeleníti meg. Gagarin földet érési idejét Tyitov idejéből számoltam (7 perc).
