A szovjet űrhajózás kulisszatitkaiból – Katonai Szojuzok

Szojuz 7K-P
1962 decemberében Koroljov megjelentette tanulmányát egy sokoldalú embervezette űrhajóról, amely a Vosztokot fogja követni. Az alap Szojuz-űrhajót (Szojuz 7K-A) elsősorban a Hold megkerülésére tervezték, de Koroljov hamar felismerte, hogy a tervei finanszírozására inkább a Honvédelmi Minisztérium alkalmas, hiszen a katonai kiadások állandó növelésének ellenzése korántsem tartozott a legfelsőbb pártvezetés legfontosabb dolgai közé. Koroljov két további módosítását tervezte az alap űrhajónak: a 7K-P (Perehvatcsik, elfogóvadász), és a 7K-R (Razvedcsik, hírszerző) változatokat. A terv első változatában a Szojuz-P űrhajó a Szojuz-B rakétafokozatot használta volna, és egy dokkolási manőver után a Szojuz-V tartálykocsi űrhajó látta volna el üzemanyaggal. A komplex űrhajó – Föld körüli pályán – mintegy 6000 kilométeres magasságig deríthette fel az ellenséges műholdakat.

A VVSz (Vojenno-Vozdusnije Szili, Szovjet Légierő) és a Stratégiai Rakéta Erők támogatták ezeket a Szojuz változatokat, annak tudatában, hogy 1963. december 10-én az USAF már jóváhagyta a MOL (Manned Orbiting Laboratory, Emberirányította Keringő Laboratórium) tervet, amely két űrhajóssal, a Gemini-űrhajó átalakított változatával katonai kísérleteket végeztek volna az űrállomás fedélzetén. De Koroljov ideje még nem jött el, a katonai Szojuzok az oldalvonalon kívülre kerültek, mert az OKB-1-es tervezőirodát teljesen lefoglalták a Voszhod és az N1 tervei.
Koroljov ezért a Szojuz 7K-A fejlesztését Kalinyingrádban összpontosította, míg a 7K-P és –R típusokat kiadta az OKB-1, Szamara (aztán Kujbisev) központú 3-as számú “leányvállalatának”, melynek élén Dmitrij Kozlov állt. Kozlov katonai űrhajójában (Szojuz 7K-VI) nem volt semmit új. 1961-ben ugyan befejezték a 11F61 Zenyit-2 terveit, majd 1964-től a 11F69 Zenyit-4 űrhajóét is, de az emberszállító Vosztoknak és Voszhodnak ezek csak egy pilóta nélküli, felderítőberendezésekkel ellátott változatai voltak. Kozlov tervezőirodája a katonai űrhajókon kívül az R7-es rakéta – és ennek családja – termelésének, fejlesztésének is felelőse volt.
Kozlov 1964-ben kezdett a Szojuz-P aktív fejlesztéséhez. Kezdetben a 7K-P űrhajót pilótás változatban képzelték el. Az űrhajósoknak az ellenséges műhold közelébe kellett manőverezniük, majd megsemmisíteniük, szükség esetén “csak” megrongálniuk, vagy egész egyszerűen a Földre kellett volna visszahozniuk azokat további tanulmányozás céljából. Ezt a tervet az űrrandevú sokszorosan bonyolult műszaki-technikai nehézségei, valamint a kozmonautákra leselkedő veszély miatt elvetették. Mivel az ellenségről hasonló dolgokat feltételeztek, az összes szovjet katonai műholdat felszereltek egy automatikus önmegsemmisítő berendezéssel, hogy még véletlenül se kerülhessenek idegen kezekbe, még akkor sem, ha a katonai műhold kikerül a szovjet rádiókapcsolat zónájából. Az ellenséges műholdat megközelítő űrséta során a kozmonauta élete közvetlen veszélybe került volna a feltételezett önmegsemmisítő rendszer miatt, ezért a tervet átdolgozták, amely a 7K-PPK (Pilotirujemij Perehvatcsik Korabl, Emberirányította Elfogóvadász-űrhajó) nevet kapta.

Szojuz 7K-PPK
A Szojuz 7K-PPK űrhajót egy új, műholdrombolási lehetőséggel látták el. A felszerelt nyolc kis rakéta már nem kívánta meg a kockázatos űrsétát az ellenséges űrobjektum megközelítésére, a kozmonauta maradt volna az űrhajóban. A személyzet az űrrandevú lebonyolítása után optikai és egyéb eszközökkel szemügyre vehette az ellenséges műholdat, majd űrhajójukkal biztonságosnak ítélt, nagyjából 1 kilométerre távolodtak volna el. Innen nyitottak volna tüzet a nyolc kis rakétával. A tervet a fejlesztés késlekedése miatt 1965 március 1-jén végül is törölték, bár a döntéshez jelentős mértékben járult hozzá, hogy Cselomej pilótanélküli, elfogóvadász műholdjának prototípusa, a Poljot-1 és –2 sikeresen vizsgázott.

Szojuz 7K-R
A Szojuz-R rendszer két, külön indított, majd összekapcsolt űrhajóból állt, melynek tömege elérte a 13 tonnát. A kisebbik, 11F71 jelű “mini űrállomást” fotófelderítő- és ELINT-berendezésekkel szerelték fel. Az állomást a Szojuz 7K típusra alapozták, de a leszállóegységet és az orbitális kabint egy modulszerű raktáregységgel helyettesítették, amely alapja lehetett volna az 1990-es évekre tervezett óriási űrkomplexum részére fejlesztett űrhajó részére. Érdekes, hogy a Szojuz-R alakjához nagyon hasonló képeket csak 1967. novemberében tették közzé az éppen akkori szovjet űrszenzációt jelentő Kozmosz-186 és –188 összekapcsolása nyomán. Ezek az űrhajók valójában Szojuz 7K-OK 11F615 típusúak voltak, de akkoriban ez még titkosnak számított. Ezért a már törölt Szojuz-R képét láthatta a világ a valódi Szojuzé helyett…

A Szojuz-R 11F71 űrállomáshoz a szamarai tervezőiroda egy szállító űrhajót (Szojuz 7K-TK, 11F72) fejlesztett ki. Ezt a változatot felszerelték űrrandevú és dokkoló berendezéssel, és az ebben található ajtó már lehetővé tette a szkafander nélküli átszállást az űrállomásra.
Szojuz-R terv tartalmazta a Szovjet Honvédelmi Minisztérium által jóváhagyott ötéves űrfelderítési menetrendet 1964-1969 között. A Malinovszkij marsall által 1964. június 18-án kibocsátott parancsát támogatta a Szovjet Tudományos Akadémia és annak katonai szerve az Általános Épületgépészeti Intézet. Kamanyin tábornok, az űrhajós testület parancsnoka megkezdte az űrhajóskiképzés problémáinak megoldását a tervezett, rendkívül összetett programok lebonyolítására.

Vlagyimir Cselomej volt az OKB-52-es tervezőiroda vezetője és Szergej Koroljov fő ellenlábasa a “szovjet belső űrversenynek”. Sikerei a korai 1960-as évekre datálódtak, amikor maradéktalanul élvezte Nyikita Hruscsov pártfőtitkár támogatását. 1964. október 12-én, mindössze két nappal Hruscsov leváltása előtt, a sors kifürkészhetetlen akaratából megkapta az engedélyt egy nagyméretű, katonai űrállomás kifejlesztésére. Ez a 20 tonnás űrállomás lett az Almaz, melyen három katonai űrhajós teljesített volna szolgálatot. 1965-ben tehát két terv versenyzett egymással a megvalósulásért: az Almaz és a Szojuz-R.

{mosimage}

1966 januárban váratlanul meghalt Szergej Koroljov, és a fő vetélytárs OKB-1 tervezőiroda irányítás nélkül maradt. Cselomej rögtön kihasználta a kínálkozó alkalmat, és megszerezte a Szojuz-R 11F71 fejlesztésének érvénytelenítését. Sőt, az Almaz tervet egész egyszerűn beillesztette a Szojuz-R helyébe, és még a 11F71-es indexet sem változtatta meg! Kozlov – Cselomej “kézi vezérlésével” folytathatta a Szojuz 7K-TK szállítóűrhajó fejlesztését, amellyel az Almaz-űrállomás személyzettel való ellátását biztosíthatták volna.