A TKSz katonai űrhajó

Létezett azonban a Szojuznak egy alternatívája, amelyet a Kozmosz-sorozatban
többször ki is próbáltak. A legénységnek és az utánpótlási anyagoknak az
Almaz (Gyémánt) katonai űrállomásra történő szállításához az OKB-52 iroda
egy szállító-ellátó űrhajót fejlesztett ki, amely egy orbitális, illetve
lakó- és teheregységből és egy visszatérő egységből állt. Indítására az
UR-500K jelű Proton hordozórakétát tervezték alkalmazni.
A szállító űrhajó fontos feladatai közé tartozott, hogy hajtóműveit és
energiaellátó rendszerét az űrállomás is használja a hosszú idejű üzemelés
alatt, míg irányítórendszere csak tartalékként szerepelt.
1 – A Szojuz és a TKSz űrhajó méretarányos összehasonlítása:
1 – parancsnoki vagy leszállóegység, 2 – napelem szárnyak, 3 – orbitális
vagy teherkabin
Nik Steggall angol űrgyűjtő a TKSz űrhajó leszállóegysége
mellett
Csak szükség esetén kapcsolódott volna be az
egész együttes kiszolgálásába.
A visszatérő berendezés különlegességét az jelentette, hogy az átszállónyílás
az űrhajó hővezető pajzsként szolgáló alján volt, azaz a berendezés legnagyobb
hőterhelésnek kitett részén. A Szojuz űrhajótól eltérően, ahol a leszállóegység
az orbitális egység alatt helyezkedik el, a szállító űrhajó visszatérő
egysége felül található. Ezzel biztosították volna a jobb mentési esélyeket
vészhelyzetben. Ez a szerkezeti elrendezés követelte meg, hogy a visszatérő
egység alján legyen egy olyan ajtó, amelyen a személyzet átszállhatott
az orbitális egységbe. Ez a megoldás kezdetben (de még ma is) sok szakember
kételkedését váltotta ki, azonban a visszatérő egység tényleges próbarepülései
során bebizonyosodott a szerkezet megbízhatósága.
A TKSz űrhajó műszerfala
Az egyik legszigorúbb követelmény, amelyet ezzel a berendezéssel
szemben támasztottak, az újrafelhasználás lehetősége volt. A CKBM szakemberei
ennek érdekében olyan különleges hővédelmi berendezést fejlesztettek ki,
amely a Föld körüli pályáról való visszatérés folyamán sem sérül meg.
A TKSz (Transzportnij Korabl Sznabzsenyija, szállító-ellátó űrhajó) dokkolóegysége
az orbitális egység hátulsó, nagy átmérőjű részén helyezkedett el, amelyben
azokat a kapszulákat akarták elhelyezni, amelyek az Almaz katonai űrállomáson
összegyűjtött információkat hozták volna vissza a Földre. Az űrhajósok
az űrállomáshoz való közelítéskor szkafanderben, az összekapcsoló egység
közelében foglaltak volna helyet, hogy megfigyelhessék a dokkolási manővert.
Ez egyszerűsítette volna a dokkolást, kiszélesítette volna a látóteret,
és elhagyhatták volna a Szojuz űrhajónál használatos periszkópot és tévékamerát.
TKSz visszatérő egység
Ha az összekapcsolás folyamán összeütközésre került volna
sor, ami az űrhajó kihermetizálódását eredményezhette volna, akkor lényegesen
kisebb sebességgel szökött volna meg a levegő a nagy belső térfogat miatt.
Dokkolórendszere szerkezetét tekintve lényegesen eltért a Szojuzétól. Érdemes
megjegyezni, hogy a berendezést eredetileg átjárónyílással fejlesztették
ki, bár ezt a módszert a Szojuznál lényegesen később alkalmazták.
A Gemini-űrhajó katonai változata, amelyet az első, katonai
űrállomás kísérletnél (MOL) használtak (USAF múzeum)
A hajtóművek, a hajtóanyagtartályok, az orientációs helyzetszabályozók
és a napelemtáblák a szállító űrhajó kis átmérőjű részének külsején helyezkedtek
el, és pályára állás közben kúp alakú szerkezet gondoskodott a megfelelő
védelemről.
A visszatérő egység légkörbe való belépésének tanulmányozására az OKB-52
egy speciális, egyszerűsített változatot fejlesztett ki. A kísérleti, makett
szállító űrhajó egy hengeres részből és két visszatérő berendezésből állt.
A Gemini-2B oldalnézetből (USAF múzeum)
Az egyik felül, a másik belül, fenékkel felfelé helyezkedett
el. A pályára állás után a két visszatérő egységet szétválasztották és
külön, egymástól függetlenül léptették be a légkörbe, majd szállítottak
le. A felső visszatérő egységen szilárd töltetű rakétahajtómű volt, amely
az űrhajó valóságos repülésekor a visszatérő egység mentésére szolgált
volna, a hordozórakéta hibája esetén. A leszállórendszer három ejtőernyőből,
és a sima leszállást biztosító fékező hajtóműből állt.
{mosimage}

A katonai Gemini pilótaülései (USAF múzeum)

A visszatérő egység pilótás felhasználását a szovjet szakemberek komolyan
fontolgatták a Szojuz űrhajó alternatívájaként, de a közönség csak 1992-ben
pillanthatott be a háromszemélyesre tervezett leszállókabin belsejébe. A belső
kialakítás kétségtelenül a Szojuz mostani változatára emlékeztet, és nem sok
kétség maradhat egyes berendezések párhuzamos felhasználását illetően sem.
Bár teljes bizonyossággal nem állíthatjuk, de felettébb valószínűnek tűnik,
hogy a szovjet szakembereket főleg az befolyásolta döntésükben a Szojuz mellett,
a szállító űrhajó rovására, amiért az amerikai Gemini katonai változata is
lekerült a napirendről. A szállító űrhajó leszállóegységéből csak annak alján
keresztül lehetett átmenni a henger alakú kabin belsejébe, sőt, az űrállomás
többi részébe is. Csakhogy a visszatérés folyamán a kabin fenekéről fokozatosan
leég a hővédő réteg, hogy a mozgási energiát hőenergia formájában eméssze fel.
Biztonságtechnikailag azonban nem mondható veszélytelen megoldásnak az ajtó
alulra helyezése, és a kabin többszöri kipróbálásának eredményeképpen a Szojuz
kapott zöld utat. A szállító űrhajó leszállóegységének már csak a prototípusa
látható Leninszk városban, egy ottani gyűjteményben.

Ajánljuk...