A TKSz katonai űrhajó
Létezett azonban a Szojuznak egy alternatívája, amelyet a Kozmosz-sorozatban többször ki is próbáltak. A legénységnek és az utánpótlási anyagoknak az Almaz (Gyémánt) katonai űrállomásra történő szállításához az OKB-52 iroda egy szállító-ellátó űrhajót fejlesztett ki, amely egy orbitális, illetve lakó- és teheregységből és egy visszatérő egységből állt. Indítására az UR-500K jelű Proton hordozórakétát tervezték alkalmazni. A szállító űrhajó fontos feladatai közé tartozott, hogy hajtóműveit és energiaellátó rendszerét az űrállomás is használja a hosszú idejű üzemelés alatt, míg irányítórendszere csak tartalékként szerepelt. |
 |
| 1 – A Szojuz és a TKSz űrhajó méretarányos összehasonlítása: 1 – parancsnoki vagy leszállóegység, 2 – napelem szárnyak, 3 – orbitális vagy teherkabin |
|
 |
|
Nik Steggall angol űrgyűjtő a TKSz űrhajó leszállóegysége mellett |
|
Csak szükség esetén kapcsolódott volna be az egész együttes kiszolgálásába. A visszatérő berendezés különlegességét az jelentette, hogy az átszállónyílás az űrhajó hővezető pajzsként szolgáló alján volt, azaz a berendezés legnagyobb hőterhelésnek kitett részén. A Szojuz űrhajótól eltérően, ahol a leszállóegység az orbitális egység alatt helyezkedik el, a szállító űrhajó visszatérő egysége felül található. Ezzel biztosították volna a jobb mentési esélyeket vészhelyzetben. Ez a szerkezeti elrendezés követelte meg, hogy a visszatérő egység alján legyen egy olyan ajtó, amelyen a személyzet átszállhatott az orbitális egységbe. Ez a megoldás kezdetben (de még ma is) sok szakember kételkedését váltotta ki, azonban a visszatérő egység tényleges próbarepülései során bebizonyosodott a szerkezet megbízhatósága. |
|
 |
|
A TKSz űrhajó műszerfala |
|
 |
Az egyik legszigorúbb követelmény, amelyet ezzel a berendezéssel szemben támasztottak, az újrafelhasználás lehetősége volt. A CKBM szakemberei ennek érdekében olyan különleges hővédelmi berendezést fejlesztettek ki, amely a Föld körüli pályáról való visszatérés folyamán sem sérül meg. A TKSz (Transzportnij Korabl Sznabzsenyija, szállító-ellátó űrhajó) dokkolóegysége az orbitális egység hátulsó, nagy átmérőjű részén helyezkedett el, amelyben azokat a kapszulákat akarták elhelyezni, amelyek az Almaz katonai űrállomáson összegyűjtött információkat hozták volna vissza a Földre. Az űrhajósok az űrállomáshoz való közelítéskor szkafanderben, az összekapcsoló egység közelében foglaltak volna helyet, hogy megfigyelhessék a dokkolási manővert. Ez egyszerűsítette volna a dokkolást, kiszélesítette volna a látóteret, és elhagyhatták volna a Szojuz űrhajónál használatos periszkópot és tévékamerát. |
TKSz visszatérő egység |
|
Ha az összekapcsolás folyamán összeütközésre került volna sor, ami az űrhajó kihermetizálódását eredményezhette volna, akkor lényegesen kisebb sebességgel szökött volna meg a levegő a nagy belső térfogat miatt. Dokkolórendszere szerkezetét tekintve lényegesen eltért a Szojuzétól. Érdemes megjegyezni, hogy a berendezést eredetileg átjárónyílással fejlesztették ki, bár ezt a módszert a Szojuznál lényegesen később alkalmazták. |
 |
A Gemini-űrhajó katonai változata, amelyet az első, katonai űrállomás kísérletnél (MOL) használtak (USAF múzeum) |
|
 |
A hajtóművek, a hajtóanyagtartályok, az orientációs helyzetszabályozók és a napelemtáblák a szállító űrhajó kis átmérőjű részének külsején helyezkedtek el, és pályára állás közben kúp alakú szerkezet gondoskodott a megfelelő védelemről. A visszatérő egység légkörbe való belépésének tanulmányozására az OKB-52 egy speciális, egyszerűsített változatot fejlesztett ki. A kísérleti, makett szállító űrhajó egy hengeres részből és két visszatérő berendezésből állt. |
A Gemini-2B oldalnézetből (USAF múzeum) |
|
Az egyik felül, a másik belül, fenékkel felfelé helyezkedett el. A pályára állás után a két visszatérő egységet szétválasztották és külön, egymástól függetlenül léptették be a légkörbe, majd szállítottak le. A felső visszatérő egységen szilárd töltetű rakétahajtómű volt, amely az űrhajó valóságos repülésekor a visszatérő egység mentésére szolgált volna, a hordozórakéta hibája esetén. A leszállórendszer három ejtőernyőből, és a sima leszállást biztosító fékező hajtóműből állt. |
{mosimage} |
|
A katonai Gemini pilótaülései (USAF múzeum)
|
|
A visszatérő egység pilótás felhasználását a szovjet szakemberek komolyan
fontolgatták a Szojuz űrhajó alternatívájaként, de a közönség csak 1992-ben
pillanthatott be a háromszemélyesre tervezett leszállókabin belsejébe. A belső
kialakítás kétségtelenül a Szojuz mostani változatára emlékeztet, és nem sok
kétség maradhat egyes berendezések párhuzamos felhasználását illetően sem.
Bár teljes bizonyossággal nem állíthatjuk, de felettébb valószínűnek tűnik,
hogy a szovjet szakembereket főleg az befolyásolta döntésükben a Szojuz mellett,
a szállító űrhajó rovására, amiért az amerikai Gemini katonai változata is
lekerült a napirendről. A szállító űrhajó leszállóegységéből csak annak alján
keresztül lehetett átmenni a henger alakú kabin belsejébe, sőt, az űrállomás
többi részébe is. Csakhogy a visszatérés folyamán a kabin fenekéről fokozatosan
leég a hővédő réteg, hogy a mozgási energiát hőenergia formájában eméssze fel.
Biztonságtechnikailag azonban nem mondható veszélytelen megoldásnak az ajtó
alulra helyezése, és a kabin többszöri kipróbálásának eredményeképpen a Szojuz
kapott zöld utat. A szállító űrhajó leszállóegységének már csak a prototípusa
látható Leninszk városban, egy ottani gyűjteményben.
