Meghalt a szovjet űrhajózás “szürke eminenciása”

Kerimov főhadnagy (a gépkocsinak dőlve) 1945-ben valahol Németországban.

Kerim A. Kerimov 1917. november 14-én született az azerbajdzsáni Bakuban. Alapiskolái után felvették az ipari főiskola energia szakára. Már gyermekkora óta érdekelte a rádiótechnika, megtanulta tehát a rádiókészülékek szerelését, javítását. 1942-ben a főiskola befejezése után villamosmérnöki diplomával felvették a tüzérakadémiára, ahol újabb mérnöki diplomával és műszaki főhadnagyi rangban fejezte be tanulmányait. Katonai átvevőként szinte a keze alól kerültek ki a frontra a híres Katyusák töltetei. A II. világháború befejezése után megkapta a Vörös Csillag Érdemrendet, és kinevezték a minisztérium központi apparátusába, ahol két évtizedet töltött el különböző posztokon.

A már nyugdíjas Kerimov Budapesten, 1991-ben.

1945-ben egy rakétatechnikai szakértői csoporttal Németországba küldték a V-2-es rakéta megmaradt darabjainak, alkatrészeinek felkutatására. Kerimov itt ismerkedett meg a Messina rádióbemérő rendszerekkel, amelyeket a német mérnökök a rakéták belső paramétereinek távmérésére használták.

Aláírása ma már gyűjteményem egyik híressége.

Az ötvenes években a szovjet Honvédelmi Minisztériumának azt a részlegét vezette, amelyik felelős volt új rakéták és más kozmikus eszközök kifejlesztéséért. 1960-tól az egyik állami bizottság vezetőjeként a Zenyit típusú katonai műholdak létrehozását irányította, de két másik bizottság elnökeként a Molnyija híradástechnikai és a Meteor időjárásmegfigyelő műholdak repülési próbáiért is felelős volt.

Gagarin sikeres űrrepülése után megkapta a Lenin-rendet, és vezérőrnaggyá nevezték ki. 1965-ben a Szovjetunióban megkezdték a szakminisztériumok átszervezését, és Kerimovnak felajánlották a Kozmikus Főparancsnokság vezetői posztját, melyet ő el is fogadott. Még ebben az évben kormányhatározat rendelkezett arról, hogy Kerimov lett az űrhajózási programot felügyelő állami bizottság elnöke. Megszakítás nélkül, 25 éven keresztül töltötte be hivatalát, miközben 1967-ben 50 éves születésnapja alkalmából altábornaggyá léptették elő. 1979-ben a Szaljut-6 űrállomáson végrehajtott nemzetközi repülésekért Állami Díjban részesítették.
1972-ben meghalt felesége, Kerimov leányának családjánál élt tovább. 1987-ben a Mir modulűrállomás létrehozásáért, és a nemzetközi repülésekért másodszor is megkapta a Lenin-rendet.
1991-ben vonult nyugdíjba, és még abban az évben Magyarországon is járt. Kitűnő kapcsolatokat tartott fenn dr. Horváth Andrással, a Planetárium igazgatójával, aki közvetlen információért bármikor megkereshette Kerimov altábornagyot.
85 éves korában, 2003. március 31-én, Moszkvában érte a halál. Egy űrúttörővel lettünk szegényebbek, aki nagy időknek volt tanúja.