Űrmúzeum és űrbázis – Magyarország





1. Gyűjteményem összes darabja állandó kiállításra kerülne, természetesen vidéki bemutató körutakat is lebonyolítva.
2. Előadások, vetítések, a tárgyak bemutatása iskolák – elsősorban fiatalok – de a téma iránt érdeklődők részére is.
3. Egy helyiségben 2-3 számítógéppel állna a látogatók rendelkezésére kimondottan űrközpontok, űrkutatási oldalak felkeresésére, anyagok letöltésére, élő űrhajós közvetítések megtekintésére szélessávú Internet segítségével, természetesen lehetőség nyílna számítógépes űrszimulátorok, űrjátékok használatára.
4. A “Kocsma a világűrhöz” című kávézóban nemcsak eredeti űrételeket, űritalokat lehetne fogyasztani, hanem a jól bevált hagyományosokat is, beleértve a magyar űrhajósnak készített “fekete címkés” cseresznyepálinkát és az űrhajósok által is közkedvelt unicumot.
5. Kis üzlet(ek)ben űrhajózási ajándéktárgyakat, maketteket, CD-ket, videófilmeket, kazettákat, űrhajózási felszerelési tárgyakat stb. lehetne vásárolni, sőt a rakéta és egyéb űrmakettek elkészítését is vállalnánk.
6. Kitűnő alkalom kínálkozna az Orion játék bevezetésére, a haditornák központi szervezésére, lebonyolítására.
A helyszínre nincs javaslatom – nyilván egy nagy forgalmú hely lenne a legalkalmasabb – és a gazdasági, jogi dolgokhoz sem értek, de a szakmai részt természetesen vállalom. Önre bízom tehát a helyszín és a forma kiválasztását, legfeljebb kérem, hogy ötleteimet szíveskedjen figyelembe venni.
Szerintem az űrbázis reklámértéke magas, jó menedzseléssel össze lehet egyéb szolgáltatásokkal kapcsolni. Nyilvánvaló, hogy a Magyarországra látogató űrhajósok részére itt lehetne sajtótájékoztatókat, közönségtalálkozókat lebonyolítani. Gazdasági számítást nem végeztem, ez szintén az Ön szakterülete, de mint oktatási lehetőség, mint játszóház, mint múzeum, azt gondolom, nem biztos, hogy a közvetlen anyagi hasznot kell majd elsősorban nézni.



Magyar emlékek



ISS Alfa, a nemzetközi űrállomás



Űrrepülőgépek és holdrakéták űrállomás



 


O R I O N Stratégiai játék


Történetünk idején a Földön már a legöregebb emberek sem emlékeznek az utolsó háborúra. Haditornákat azonban még rendeznek a legkiválóbb parancsnokok részvételével. Az űrhajók fegyvertelenek, a Napból táplált energiavonalak mentén közlekednek. A kiváló stratégiát elsajátító parancsnokok az energiavonal leárnyékolásával, a folyosók elreteszelésével teszik mozgásképtelenné, azaz harcképtelenné az ellenfél űrhajóit.


A legenda szerint az első, táblás haditornát 1999. augusztus 11-én, a teljes napfogyatkozás napján, Magyarországon rendezték. A játék az Orion nevet, az első magyar űrhajós, Farkas Bertalan űrbéli hívójeléről kapta.


A játék leírása:


A játéktér 99 erővonalakkal összekötött mezőből áll. 12-12 űrhajó tartozik hozzá, közülük 1-1 parancsnoki. Ezek sötétebb színűek. A haditornák győztesei, szorgos csillaggyűjtéssel, egyre magasabb rangokat érhetnek el, az Orion-jelölttől az Orion 5 csillagos parancsnokig, és azon túl…


Az erősorrendet jelző, egyéni rangokat központilag lehet számon tartani, mint például a sakknál. A versenyzők sorsolásánál célszerű ezt az erősorrendet figyelembe venni, az esetleges nagyobb különbségek csökkentése érdekében.


A játék hálózaton keresztül is játszható, tehát a résztvevőknek nem kell a helyszínen tartózkodniuk, legfeljebb a központilag megrendezett döntőkön. Megfelelő szponzorálásnál a megszerzett csillagok (rangok) függvényében kedvező vásárlási lehetőséget lehet biztosítani a résztvevők számára.

Ajánljuk...